fbpx
Lépj kapcsolatba velünk

Ferenc pápa

Ferenc pápa Vízkeresztkor: Az Egyház Hold, visszatükrözi az Úr fényét

Közzétéve

Ferenc pápa a Vízkereszt alkalmából bemutatott ünnepi szentmisén - Fotó: TIZIANA FABI / AFP/GETTY IMAGES

Idén január 6-a éppen vasárnapra esett, így az év első vasárnapján az Egyház Urunk megjelenésének főünnepét ülte. Rómában Ferenc pápa a Szent Péter bazilikában mutatott be szentmisét délelőtt tíz órakor, miközben a Szent Péter térre vezető úton Itália különféle tartományaiból, városaiból és falvaiból érkező csoportok vonultak fel a déli Úrangyala imádságra. A középkori egyházi misztériumjátékok máig élő hagyományaként őrzik ezt a nagy lelki kincset, a „corteo storico”-t, a történelmi felvonulást, melynek során többnyire élénk dobpergés kíséretében vonulnak fel a háromkirályok színpompás ruháikban, gyakorta lóháton és mindig az elmaradhatatlan zászlóvetők kíséretében. A színes látványosság azonban az olasz nép maradék vallási identitását is őrzi, ezért oly fontos, hogy Vízkeresztkor pápai áldásban részesüljenek, hiszen az év során odahaza, sok más alkalommal hasonló történelmi felvonulással emlékeznek a megelőző századok örökségére, azok életben tartásával, újra megelevenítésével. Ferenc pápa homíliájában a csillag vezérelte bölcsek vonulását és annak lelki tartalmát elemezte.

Vízkereszt ünnepén feltárul Isten gyönyörű szép valósága

Epifánia Urunk megjelenésére utal, mely a szentpáli olvasmány nyomán (vö Ef 3,6) megnyilvánul a bölcsek képviseletében az összes népnek – kezdte homíliáját a Szentatya. Feltárul így Isten gyönyörű szép valósága, mert ő befogad és szeret minden nemzetet, nyelvet és népet. Ennek jelképe a fény, mely mindent elér és megvilágosít.

Isten nem lép a világ színpadára, hogy ott nyilvánuljon meg

Ha az Istenünk tehát mindenkinek megnyilvánul, mindazonáltal meglepetést kelt, ahogy ez megnyilvánul. Az evangéliumban nagy jövés-menésről hallunk Heródes palotája körül, és miközben Jézust királyként mutatják be, „Hol van a zsidók újszülött királya?” (Mt 2,2) kérdéssel érkeznek a Bölcsek. Aztán megtalálják őt, de nem ott, ahol gondolták: nem a jeruzsálemi királyi palotában, hanem Betlehem egyik szerény hajlékában. Ugyanez az ellentmondás bukkant fel Karácsonykor, amikor az evangélium elbeszélte az Augusztus császár és a Quiriniusz helytartó idejében elrendelt népszámlálást (vö Lk 2,2). Ám a hatalmasok közül senki sem számolt azzal, hogy a történelem Királya az ő idejükben születik meg. Amikor később a harminc éves Jézus nyilvánosan fellép, Keresztelő János előzetes bejelentésére, az Evangélium egy másik összefüggés ünnepélyes bemutatását kínálja, amikor felsorolja az akkori „nagyokat”, akik Tibériusz császár, Poncius Pilátus, Heródes, Fülöp, Lizániász, Annás és Kaifás főpapok. Majd hozzáteszi zárásként: „Akkor elhangzott az Úr szava Jánoshoz a pusztában” (Lk 3,2). Tehát a nagyok közül senki sem, egyetlen ember sem vonult ki a pusztába. Íme, a meglepetés: Isten nem lép a világ színpadára, hogy ott nyilvánuljon meg.

Isten felajánl valamit, de nem kényszeríti azt, világít de nem villámlik

A nevezetes személyiségek névsorát hallván, azt a kísértést érezhetnénk, hogy rájuk irányítsuk a reflektorfényeket. Azt gondolhatnánk, jobb lett volna, ha Jézus csillaga Rómában tűnt volna fel a Palatinusz dombján, ahonnét Augusztus császár uralta a világot és így az egész birodalom azonnal keresztény lett volna. Vagy pedig, ha Heródes palotáját világította volna meg, akkor ő jót tudott volna tenni a rossz helyett. Ám Isten világossága nem irányul azokra, akik saját fényükben tündökölnek. Isten felajánl valamit, de nem kényszeríti azt, világít de nem villámlik. Mindig nagy kísértés összekeverni Isten világosságát a világ fényeivel. Hányszor is követtük a hatalom és a rivaldafény csábító káprázatát, abban a meggyőződésben, hogy jó szolgálatot teszünk az evangéliumnak! – szögezte le a pápa. Ám rossz helyre irányították a reflektorokat, mert az Isten nem volt ott. Az ő kedves fénye az alázatos szeretetben ragyog. Aztán mint egyház hányszor próbáltunk a saját fényeinkkel tündökölni! De nem mi vagyunk az emberiség Napja! Az egyház „mysterium lunae”, a Hold misztériuma, tette hozzá szabadon a pápa. Mi Hold vagyunk, mely a maga árnyaival ugyan, de mégis visszatükrözi az igazi fényt, az Urat: „Ő a világ világossága” (vö Jn 9,5). Ő és nem mi.

Kelj föl, öltözködj fénybe és indulj el!

Isten világossága ahhoz jut el, aki befogadja. Izajás próféta az első olvasmányban (vö Iz 60,2) arra emlékeztet bennünket, hogy az isteni fény nem akadályozza meg, hogy sűrű sötétség és köd burkolja be a világot, de felragyog azokban, akik befogadják azt a fényt. A próféta ezért mindenki felé felhívással fordul: „Kelj föl, öltözködj fénybe!” (Iz 60,1). Fel kell tehát kelni, el kell hagyni az otthonülésünket és el kell kezdeni járni. Máskülönben mozdulatlanok maradunk, mint a Heródesnek tanácsot adó írástudók, akik jóllehet igenis tudták, hol született a Messiás, de maguk nem mozdultak. Istenbe kell öltözködni, aki fény, minden nap, amíg Jézus maga nem lesz a hétköznapi öltözetünk.

A Szent Család alternatív útja Istenhez

Ám mielőtt magunkra öltenénk Isten ruháját, ami olyan egyszerű, mint a fény, előbb le kell vetnünk a pompázatos ruhánkat. Különben olyanná válunk, mint Heródes, aki az isteni fény helyett inkább szerette a siker és a hatalom fényeit. A bölcsek ellenben betöltik a jövendölést, felkelnek és fénybe öltözködnek. Egyedül csak ők látják a csillagot az égen, sem az írástudók, sem Heródes és senki más Jeruzsálemben. Ahhoz, hogy megtalálják Jézust, más útvonalra kell lépniük, egy alternatív útvonalat kell venniük, az övét, ami az alázatos szeretet útja. És ezt meg is kell tartani! Ugyanis a mai evangélium azzal zárul, hogy a bölcsek, „miután Jézussal találkoztak, egy másik úton tértek vissza hazájukba” (Mt 2,12). Egy mások úton, nem Heródes útján. Alternatív út a világnak az, melyet Karácsonykor azok jártak be, akik Jézussal voltak: Mária, József és a pásztorok. Ők a bölcsekhez hasonlóan elhagyták otthonukat és zarándokká lettek Isten útjain. Mert csak az tud Istenre találni, aki elhagyja saját földies ragaszkodásait és útra kel, hogy megtalálja Isten misztériumát.

A bölcsek nem azért mennek az Úrhoz, hogy kapjanak valamit, hanem hogy adjanak

Ez érvényes ránk is. Nem elég azt tudni, hol született Jézus, mint ahogy az írástudók is tudták, hanem el kell jutni arra a helyre. Nem elég azt tudni, hol született Jézus, mint ahogy Heródes tudta, ha nem találkozunk vele. Amikor az ő holléte a sajátunkká válik, amikor az ő ideje a miénk lesz, akkor a jövendölések beteljesednek bennünk. Akkor Jézus megszületik belül és értem élő Istenné lesz. Ma arra kaptunk meghívást, hogy a bölcseket kövessük. Ők nem vitatkoznak, hanem haladnak. Nem nézelődnek, hanem belépnek Jézus házába. Nem helyezik magukat a középpontba, hanem leborulnak előtte, aki a középpont. Nem merülnek el saját terveikben, hanem készek egy másik út megkezdésére. Mozdulataik szoros kapcsolatban állnak az Úrral, ez egy gyökeres nyitás feléje, egy teljes megérintettség. A bölcsek ugyanis nem azért mennek az Úrhoz, hogy kapjanak valamit, hanem hogy adjanak. Kérdezzük meg magunktól, ajánlotta Ferenc pápa, hogy vajon Karácsonykor vittünk-e valamilyen ajándékot neki az ünnepre vagy csak egymást ajándékoztuk meg?

Vigyünk magunkkal ajándékképp az imát, az önzetlenséget és az ingyenességet

De ha az Úrhoz üres kézzel mentünk, akkor ma azt jóvátehetjük. Az evangélium ugyanis, úgymond kicsi ajándék listát kínál nekünk: aranyat, tömjént és mirhát. A legdrágább elemnek tartott arany arra emlékeztet, hogy Istent az első helyre kell tenni. Imádni kell őt. De hogy ezt tehessük, ahhoz előbb el kell szakítani magunkat az első helytől és önmagunkat rászorulóknak kell tartani, nem pedig önellátónak. A tömjén az Úrral való kapcsolatunkat jelzi, az imádságot, mely illatfelhőként száll az Isten felé (vö Zsolt 141,2). Ám, ahhoz hogy a tömjén illattá váljon, előbb el kell égetni, így az imádságnak is egy ideig égnie kell, miközben az Úrnak ajánljuk. Ezt valóban csinálni kell, és nem is csak szavakkal! A mirha, a kenet vonatkozásában a pápa kiemelte, hogy azzal kenték meg az Úr testét szeretetben, amikor levették a keresztről (vö Jn 19,39). Tetszik az Úrnak, amikor gondjainkba vesszük a szenvedés sújtotta testeket, az ő leggyengébb testét, azokét, akik leghátul maradnak, akik csak elfogadni tudnak, anélkül hogy cserébe bármiféle anyagi dolgot tudnának is adni. Drágalátos az Úr szemeiben az ingyenesség, vagyis az irgalmasság azok felé, akik nem tudják azt viszonozni. A most végére érő karácsonyi időszakban ne mulasszuk el az alkalmat hogy ajándékot vigyünk a mi Királyunknak, aki nem a világ díszes színpadjaira jött el, hanem Betlehem fénylő szegénységében. Ha ezt tesszük, akkor ránk ragyog az ő világossága – zárta homíliáját Ferenc pápa Urunk Megjelenése ünnepének szentmiséjén a Szent Péter bazilikában.

P. Vértesaljai László SJ – Vatican News

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Hírdetés Támogasd a Katolikus.ma médiamissziót!
Klikkelj a hozzászóláshoz

Hozzászólás írása

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ferenc pápa

Járjunk a szolgáló szeretet útján – Ferenc pápa Úrangyala imádsága

Közzétéve

Szerző:

Fotó: Vatican Media

A vasárnap délelőtti püspökszentelési szentmisét követően Ferenc pápa az Apostoli Palota dolgozószobájának ablakából köszöntötte a Szent Péter téren összegyűlt híveket. Az Úrangyala elimádkozása előtt mondott beszédében arra buzdította őket, hogy Jézus példáját követve járjanak a szolgáló szeretet útján.

Ne saját dicsőségünket keressük, hanem legyünk együttérzők szükséget szenvedő testvéreinkkel, hajoljunk le hozzájuk és szolgáljuk őket, mint ahogy az Úr tette ezt mindnyájunkkal. Kérjük ma a Szentlelket, hogy újítsa meg bennünk a keresztségben kapott kegyelmet. Fohászkodjunk Mária közbenjárásáért, hogy találkozhassunk Jézussal – mondta beszédében Ferenc pápa.

A vasárnapi evangéliumi szakasz azt beszéli el, hogy két tanítvány, Jakab és János azt kérik az Úrtól, hogy egy napon mellette ülhessenek dicsőségében, mintha „miniszterelnökök”, vagy valami ehhez hasonlók lennének – kezdte beszédét Ferenc pápa.  A többi tanítvány azonban hallja őket és felháborodik. Jézus ekkor türelemmel egy nagyszerű tanítást kínál fel nekik: a valódi dicsőséget nem úgy nyerjük el, hogy mások fölé helyezkedünk, hanem úgy, hogy megéljük ugyanazt a keresztséget, amelyben Ő fog hamarosan részesülni Jeruzsálemben vagyis a keresztet. Mit akart ezzel mondani? – tette fel a kérdést a pápa, majd elmagyarázta: a „keresztség” szó „alámerülést” jelent:

Kínszenvedésével Jézus alámerül a halálban, felkínálja életét, hogy üdvözítsen bennünket. Dicsősége, Isten dicsősége, tehát szeretet, amely szolgál, nem pedig hatalom, amely uralkodásra törekszik. Ezért Jézus a következő szavakkal zárja beszédét, amelyet tanítványaihoz, de hozzánk is intéz: „aki nagyobb akar lenni, legyen szolgátok” (Mk 10,43). Ahhoz, hogy naggyá legyetek, a szolgálat, mások szolgálatának az útján kell járnotok – fejtette ki Ferenc pápa.

Jézus és a világ logikája ellentétesek egymással

Két eltérő logikával állunk szemben: a tanítványok a felszínre akarnak törni, Jézus pedig alá akar merülni – mondta a pápa, majd a két ellentétes jelentésű igét elemezte.  Az első a kiemelkedni, kitűnni, felszínre törni ige. A világi gondolkodást fejezi ki, amely mindig kísért bennünket: mindent úgy éljünk meg, kapcsolatainkat is, hogy tápláljuk ambícióinkat, hogy felfelé haladjunk a siker lépcsőfokain, hogy fontos helyekre eljussunk. A személyes hírnév, presztízs keresése a lélek betegségévé válhat, amely álcázza magát még a jó szándékok mögött is; például, amikor valójában csak önmagunkat akarjuk megvalósítani jócselekedeteinkkel, amelyeket hirdetünk és megteszünk, vagyis törtetünk, felfelé kapaszkodunk, előbbre akarunk jutni. Ezt az egyházban is látjuk – állapította meg Ferenc pápa. Hányszor előfordul, hogy mi, keresztények, akiknek szolgálnunk kellene, törtetünk, előbbre akarunk jutni. Ezért mindig ellenőriznünk kell szívünk valódi szándékait és fel kell tennünk a kérdést: „Miért folytatom ezt a munkát, miért vállalom ezt a felelősséget? Hogy szolgálatot tegyek vagy azért, hogy észrevegyenek, dicsérjenek és bókoljanak?” Ezzel a világi logikával Jézus a sajátját állítja szembe: ahelyett, hogy mások fölé emelkedne, leszáll a talapzatról, hogy szolgálja őket; ahelyett, hogy mások fölé emelkedne, alá akar merülni mások életébe.

A pápa itt felidézte, hogy nézte az olasz közszolgálati televízió „Az Ő képmására” c. vallási programjában a Karitász műsorát. A Karitász célja, hogy senkinek ne hiányozzon az élelem. Törődjünk mások éhségével, mások szükségleteivel – mondta a pápa, utalva rá, hogy olyan sokan szenvednek ma szükséget, egyre többen a pandémia következményeként. Tekintsünk körül és hajoljunk le, másokat szolgálva, ahelyett, hogy saját dicsőségünket keresve felfelé törekednénk.

És itt van a második ige: alámerülni. Jézus azt kéri tőlünk, hogy szenvedélyesen merüljünk alá. És hogyan? A pápa ismét utalt a Karitász műsorára, amely bemutatta az éhséget. Vajon mi gondolunk-e együttérzéssel olyan sok ember éhségére? Amikor előttünk van az étel, ami Isten kegyelme, hogy mi tudunk táplálkozni, miközben sokan vannak, akik dolgoznak és nem jutnak hozzá elegendő élelemhez egész hónapon át. Gondolunk-e erre? Merüljünk alá együttérzéssel, legyünk együttérzők. Ezek nem egy lexikon adatai, nem, nagyon sokan éheznek. Személyekről van szó. Vajon együtt érzek ezekkel a személyekkel? Érezzünk együtt azoknak az életével, akikkel találkozunk, mint ahogy Jézus tette ezt velem, veled, mindannyiunkkal, együttérzéssel közeledett hozzánk – hangsúlyozta Ferenc pápa.

A szeretet alázatos és éltet

Tekintsünk a Keresztre feszített Úrra, aki mélyen alámerült sebzett történelmünkbe és felfedezzük, hogyan cselekszik Isten. Meglátjuk, hogy Ő nem maradt fent az égben, hogy felülről lenézzen ránk, hanem lehajolt, hogy megmossa lábunkat. Az Isten szeretet és a szeretet alázatos, nem emelkedik fel, hanem leereszkedik a mélybe, mint ahogy az eső hull a földre és életet hoz. De felmerül a kérdés, hogy hogyan haladhatunk Jézussal egy irányban, hogyan juthatunk el a felemelkedéstől az alámerülésig, a tekintélyt kereső mentalitástól a szolgálatig? – folytatta beszédét a pápa. Szükség van elkötelezettségre, de ez nem elegendő. Önmagunkban nehéz, mondhatnánk, hogy lehetetlen, de van bennünk egy erő, ami segít. A keresztség ereje, azé az alámerülésé Jézusban, amelyet már mindannyian megkaptunk kegyelemből és ami irányít bennünket, arra késztet, hogy kövessük őt, hogy ne saját érdekeinket keressük, hanem szolgáljunk. Ez egy kegyelem, egy tűz, amit a Lélek gyújtott meg bennünk és amelyet táplálnunk kell. Kérjük ma a Szentlelket, hogy újítsa meg bennünk a keresztség kegyelmét, a Jézusban való alámerülést, hogy még inkább szolgáljunk, hogy szolgák legyünk, mint ahogy Ő tette ezt velünk.

És imádkozzunk a Szűzanyához: ő, bár a legnagyobb, nem törekedett arra, hogy felülemelkedjen, hanem az Úr alázatos szolgáló leánya volt, és teljesen alámerült szolgálatunkban, hogy segítsen nekünk Jézussal találkozni – fejezte be Máriához fohászkodva az Úrangyala előtt mondott beszédét Ferenc pápa.

Forrás: Vatican News

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Olvasás folytatása

Ferenc pápa

Találkozás, meghallgatás, felismerés – új szinódust hírdetett Ferenc pápa

Közzétéve

Szerző:

Fotó: CNS photo/Remo Casilli, Reuters

Október 10-én, vasárnap délelőtt 10 órakor a Szent Péter bazilikában Ferenc pápa szentmisét mutatott be, amellyel ünnepélyesen megnyitotta a szinodalitás témájának szentelt szinódust. A Szentatya homíliájában három fő feladatként jelölte meg a találkozást, a meghallgatást és a felismerést.

A Szentatya homíliáját Márk evangéliumának szavaival kezdte: „Amikor útnak indult, odasietett hozzá valaki, térdre borult előtte, és úgy kérdezte: Jó Mester! Mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?” (Mk 10,17). Jézust az evangéliumok gyakran utcai környezetbe helyezik, aki az emberekre figyel, meghallgatja a szívüket nyomasztó kérdéseket. Ez azt is mutatja, hogy Isten az emberek között van és velük együtt jár az élet rögös útjain is. A szinódus kezdetén tegyük fel a kérdést: Vajon mi, mint keresztény közösség, megtestesítjük Isten stílusát, aki jelen van a történelemben és osztozik az emberiség eseményeiben? Készen állunk a kihívásokra, vagy félünk, és inkább a „mindig így történt” és „nincs rá szükség” kifogások mögé bújunk?

A szinódus pontosan azt jelenti, hogy együtt és ugyanazon az úton járunk, Jézushoz hasonlóan. Jézus találkozik a gazdag ifjúval, meghallgatja és segít neki felismerni a megoldást. A szinódus három fő feladata pontosan ez: találkozni, meghallgatni és felismerni.

A találkozás: egy igazi találkozás megváltoztatja az életet

A Szentatya homíliájában magyarázatot adott e három fő feladatra. A találkozás során figyelmesnek kell lenni, időt kell rá szentelni, és nyitottnak kell lenni a másik emberre, Jézushoz hasonlóan, aki nem közömbös, aki teljes érdeklődéssel van a másik iránt. Jézus nem sietett, nem az óráját nézte, hogy minél hamarabb végezhessen. Jézus közelsége ilyen, aki tudja, hogy egy találkozás megváltoztathatja az életet. Az Evangélium tele van olyan találkozásokkal Krisztussal, amelyek gyógyítók és felemelők. A szinódus sem csak elmélkedés, hanem találkozás Jézussal és egymással, az ima és a szentségimádás ideje, a Szentlélek meghallgatása, hogy mit üzen az egyháznak.

A szentmise képekben

A meghallgatás: meghallagtni az egyház, a népek és nemzetek aggodalmait, reményeit

A második feladat a meghallgatás, egy igazi találkozás a meghallgatás által jön létre. Jézus a gazdag ifjúval való találkozásakor nem egy gyors vagy kedves válaszra törekedett, hanem egyszerűen meghallgatta őt, sietség nélkül. Jézus nemcsak a füleivel, hanem a szívével hallgatja a másikat, amely során a másik ember szabadon szólhat, befogadottnak és nem elítéltnek érezheti magát.

A szinódus alatt őszintén tegyük fel kérdést – szólította fel a jelenlévőket Ferenc pápa. Hogyan viszonyulnunk a meghallgatáshoz? Tudunk a szívünkkel meghallgatni másokat? A szinódus alatt az emberré lett Ige útját kell követni, meghallgatva az Úr Szavát és másokat is. A szinódus továbbá a Szentlélek sugallatának felfedezése, aki új utakat és új nyelvezeteket mutat. A Szentlélek arra hív minket, hogy hallgassuk meg az egyház, a népek és a nemzetek kérdéseit, aggodalmait, reményeit. Ne hallgattassuk el szívünket és ne zárkózzunk be a megszokott, biztos dolgok mögé, hanem hallgassuk meg egymást.

Nyitószentmise képei

A felismerés: mit vár tőlünk Isten

Végül a harmadik feladat, a felismerés. A találkozás és a meghallgatás után már nem azok vagyunk, akik voltunk – magyarázta Ferenc pápa. Ezt a mai Evangélium is megmutatja. Jézus a párbeszéd során segít felismerni, elkülönböztetni és felfedezni a megoldást. A szinódus is egy felismerési folyamat, spirituális és egyházi „belátás”, amelyet a szentségimádáson, az imán és Isten Szava által lehet elnyerni. Isten Szava segít abban, hogy a szinódus ne egy egyházi konferencia, tudományos összejövetel vagy politikai kongresszus legyen, hanem a kegyelem eseménye, a Szentlélek vezette gyógyulási folyamat. Ezekben a napokban tehát Jézus pontosan arra hív minket, amire a gazdag ifjút, vagyis, hogy szabaduljunk meg a világi dolgoktól és hallgassuk meg, hogy Isten mit vár tőlünk és melyik irányba terel minket.

A Szentatya homíliájának végén a szinódus minden résztvevőjének „jó utat” kívánt a szinódusi munkálatok során. Azt kívánta, ho  gy sikerüljön kihasználni az alkalmat a találkozásra, a meghallgatásra és a felismerésre. Az Úr szeretetével jelen van és segít minket.

Forrás: Vatican News

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Olvasás folytatása

Ferenc pápa

„Isten nem könyvelő, hanem szerető Atya” – Ferenc pápa Úrangyala imája

Közzétéve

Szerző:

Fotó: Vatican Media

Vasárnap délben Ferenc pápa, a püspöki szinódust megnyitó ünnepélyes szentmisét követően az Apostoli Palotában lévő dolgozószobája ablakából köszöntötte a Szent Péter téren összegyűlt híveket. A Jézus és a gazdag ifjú találkozását elbeszélő evangéliumi szakaszt elemezve a következő három mozzanatra mutatott rá: a gazdag ifjú kérdése, Jézus tekintete és végül meghívása.

A példabeszéd jó alkalom arra, hogy feltegyük magunknak a kérdést, milyen a mi hitünk? – mondta a pápa. Vizsgáljuk meg, hogy az „adok, hogy te is adj” elméletet követjük-e, vagy hagyjuk, hogy Isten szeretetteljes tekintete magához vonzzon bennünket és ráébredjünk, hogy a hit szabadság és szeretet kérdése, amit nem lehet megvásárolni. Az első lépés az, hogy hagyjuk, hogy Jézus ránk tekintsen és szeressen bennünket. A pápa arra is figyelmeztetett, hogy jótékony szeretet nélkül hitünk nem teljes. Beszéde végén pedig arra buzdított, hogy Mária példáját követve mondjunk feltétel nélküli „igent” Isten hívására.

A vasárnapi evangéliumi szakasz Jézus és egy „nagy vagyonnal rendelkező” férfi találkozását beszéli el (Mk 10,22), aki „a gazdag ifjú” néven került be a történelembe (vö. Mt 19,20-22) – kezdte beszédét Ferenc pápa. Nem ismerjük a nevét. Márk evangéliuma valójában „valaki” néven nevezi, anélkül, hogy meghatározná életkorát és nevét, azt sugallva, hogy mindannyian önmagunkat láthatjuk abban az emberben, mint egy tükörben. A Jézussal való találkozása alkalmat ad arra, hogy próbára tegyük hitünket – mondta a pápa javasolva, hogy tegyük ezt, olvasva a gazdag ifjúról szóló példabeszéd szövegét.

Az az illető egy kérdéssel kezdi: „Mit kell tennem, hogy elnyerjem az örök életet?” – mutatott rá az első lépésre a pápa, felhívva a figyelmet a kérdésben szereplő igékre: kell tennem – elnyerjem. Íme a gazdag ember vallásossága: egy kötelesség, egy cselekvés, hogy birtokolhasson; „teszek valamit, hogy elnyerjem, amire szükségem van”. De ez egy kereskedelmi kapcsolat Istennel: egy „do ut des” – „adok, hogy te is adj” – használta a pápa a római jogból származó kifejezést. A hit azonban nem egy hideg és gépies szertartás, egy „kell-megteszem-elnyerem”. Szabadság és szeretet kérdése. A hit szabadság kérdése, a szeretet kérdése – hangsúlyozta Ferenc pápa. Íme az első próbatétel: mit jelent számomra a hit? Ha elsősorban egy kötelesség vagy egy cserepénz, egy alkualap, akkor ez félrevezet bennünket, mert az üdvösség egy adomány és nem egy kötelesség, ingyenes és nem lehet megvásárolni. Az első teendőnk, hogy megszabadítsuk magunkat egy kereskedelmi és mechanikus hittől, amely hamis képet sugall Istenről, mintha könyvelő és ellenőr lenne, nem pedig apa – mutatott rá a pápa, majd hozzátette: „Az életben hányszor megéljük ennek a „kereskedelmi” hitnek a kapcsolatát: én megteszem ezt, hogy Isten adja meg nekem, amit én kérek.

Ferenc pápa ezután a második lépésre mutatott rá: Jézus segít annak az illetőnek, felkínálja számára Isten valódi arcát. A szöveg ezt mondja: „rátekintett” és „megszerette őt”: ilyen az Isten! Hitünk ebből születik és születik újjá: nem egy kötelességből, nem egy tennivalóból, nem amiért fizetnünk kellett, hanem egy szeretetteljes tekintetből, amelyet be kell fogadnunk. A keresztény élet akkor válik széppé, ha nem képességeinken és terveinken alapul, hanem Isten tekintetén – hangsúlyozta Ferenc pápa, majd a következőket javasolta: „A te hited fáradt és szeretnéd felélénkíteni? Keresd Isten tekintetét: borulj le az Oltáriszentség előtt, hagyd, hogy Isten megbocsássa bűneidet a gyónás szentségében, állj meg a Feszület előtt, hagyd, hogy Ő szeressen téged. Ez a hit kezdete: hagyjuk, hogy Ő, aki az Atya szeressen minket”.

A kérdés és a tekintet után jön a harmadik és utolsó lépés – Jézus meghívása, amely így szól: „Valami még hiányzik neked”. Mi hiányzott annak a gazdag embernek? Az ajándék, az ingyenesség: „Menj, add el, amid van, és árát oszd szét a szegények közt”. Talán ez az, ami nekünk is hiányzik – jegyezte meg a pápa. Gyakran csak a legszükségesebb minimumot tesszük meg, miközben Jézus a lehető legnagyobbra hív bennünket. Hányszor megelégszünk a kötelességekkel – az előírások megtartásával és néhány imával – miközben Isten, aki életet ad nekünk, azt kéri, hogy életünket lendülettel töltsük meg. A vasárnapi evangéliumi szakaszban jól látható ez az átmenet a kötelességből az adományozásig; Jézus emlékeztet a parancsolatokra: „ne ölj, ne paráználkodjál, ne lopj…” és eljut a pozitív javaslatig: „menj, add el, amid van, kövess engem!” A hit nem korlátozódhat a tagadásra, mert a keresztény élet egy „igen”, a szeretet „igenje” – szögezte le beszédében a pápa.

Aláhúzta, hogy egy hit ajándék és ingyenesség nélkül hiányos hit, nem teljes. Hasonlíthatnánk egy gazdag és tápláló élelemhez, amelynek azonban nincs íze, vagy egy többé-kevésbé jól lejátszott, de gól nélküli meccshez: ami ízetlen, „sótlan”. Egy hit ajándék és ingyenesség nélkül, a szeretet jócselekedetei nélkül végül szomorúvá tesz: mint azt a valakit, akire bár maga Jézus személyesen szeretettel tekintett, ő mégis szomorúan és leverten tért haza. A pápa azt tanácsolta a híveknek, hogy tegyék fel ma a kérdést: „Hol áll a hitem? Gépiesen élem-e meg, mint egy kötelesség- és érdekkapcsolatot Istennel? Emlékezek-e rá, hogy tápláljam hitemet úgy, hogy hagyom, hogy Jézus rám tekintsen és szeressen? És amikor Ő magához vonz, viszonzom-e ingyenességgel, nagylelkűséggel, teljes szívemmel?

Szűz Mária, aki Istennek egy feltétel nélküli igennel válaszolt – nem könnyű igent mondani „de” nélkül, Szűz Mária azonban így tett, igent mondott „de”, vagyis feltétel nélkül – ő ízleltesse meg velünk annak a szépségét, hogy életünket ajándékká tesszük. 

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Olvasás folytatása

Kövess minket Facebookon is!

Hírdetés Támogasd adód 1%-val a Katolikus.mát!

Népszerű