Lépj kapcsolatba velünk

Ferenc pápa

Ferenc pápa Vízkeresztkor: Az Egyház Hold, visszatükrözi az Úr fényét

Közzétéve

Ferenc pápa a Vízkereszt alkalmából bemutatott ünnepi szentmisén - Fotó: TIZIANA FABI / AFP/GETTY IMAGES

Idén január 6-a éppen vasárnapra esett, így az év első vasárnapján az Egyház Urunk megjelenésének főünnepét ülte. Rómában Ferenc pápa a Szent Péter bazilikában mutatott be szentmisét délelőtt tíz órakor, miközben a Szent Péter térre vezető úton Itália különféle tartományaiból, városaiból és falvaiból érkező csoportok vonultak fel a déli Úrangyala imádságra. A középkori egyházi misztériumjátékok máig élő hagyományaként őrzik ezt a nagy lelki kincset, a „corteo storico”-t, a történelmi felvonulást, melynek során többnyire élénk dobpergés kíséretében vonulnak fel a háromkirályok színpompás ruháikban, gyakorta lóháton és mindig az elmaradhatatlan zászlóvetők kíséretében. A színes látványosság azonban az olasz nép maradék vallási identitását is őrzi, ezért oly fontos, hogy Vízkeresztkor pápai áldásban részesüljenek, hiszen az év során odahaza, sok más alkalommal hasonló történelmi felvonulással emlékeznek a megelőző századok örökségére, azok életben tartásával, újra megelevenítésével. Ferenc pápa homíliájában a csillag vezérelte bölcsek vonulását és annak lelki tartalmát elemezte.

Vízkereszt ünnepén feltárul Isten gyönyörű szép valósága

Epifánia Urunk megjelenésére utal, mely a szentpáli olvasmány nyomán (vö Ef 3,6) megnyilvánul a bölcsek képviseletében az összes népnek – kezdte homíliáját a Szentatya. Feltárul így Isten gyönyörű szép valósága, mert ő befogad és szeret minden nemzetet, nyelvet és népet. Ennek jelképe a fény, mely mindent elér és megvilágosít.

Isten nem lép a világ színpadára, hogy ott nyilvánuljon meg

Ha az Istenünk tehát mindenkinek megnyilvánul, mindazonáltal meglepetést kelt, ahogy ez megnyilvánul. Az evangéliumban nagy jövés-menésről hallunk Heródes palotája körül, és miközben Jézust királyként mutatják be, „Hol van a zsidók újszülött királya?” (Mt 2,2) kérdéssel érkeznek a Bölcsek. Aztán megtalálják őt, de nem ott, ahol gondolták: nem a jeruzsálemi királyi palotában, hanem Betlehem egyik szerény hajlékában. Ugyanez az ellentmondás bukkant fel Karácsonykor, amikor az evangélium elbeszélte az Augusztus császár és a Quiriniusz helytartó idejében elrendelt népszámlálást (vö Lk 2,2). Ám a hatalmasok közül senki sem számolt azzal, hogy a történelem Királya az ő idejükben születik meg. Amikor később a harminc éves Jézus nyilvánosan fellép, Keresztelő János előzetes bejelentésére, az Evangélium egy másik összefüggés ünnepélyes bemutatását kínálja, amikor felsorolja az akkori „nagyokat”, akik Tibériusz császár, Poncius Pilátus, Heródes, Fülöp, Lizániász, Annás és Kaifás főpapok. Majd hozzáteszi zárásként: „Akkor elhangzott az Úr szava Jánoshoz a pusztában” (Lk 3,2). Tehát a nagyok közül senki sem, egyetlen ember sem vonult ki a pusztába. Íme, a meglepetés: Isten nem lép a világ színpadára, hogy ott nyilvánuljon meg.

Isten felajánl valamit, de nem kényszeríti azt, világít de nem villámlik

A nevezetes személyiségek névsorát hallván, azt a kísértést érezhetnénk, hogy rájuk irányítsuk a reflektorfényeket. Azt gondolhatnánk, jobb lett volna, ha Jézus csillaga Rómában tűnt volna fel a Palatinusz dombján, ahonnét Augusztus császár uralta a világot és így az egész birodalom azonnal keresztény lett volna. Vagy pedig, ha Heródes palotáját világította volna meg, akkor ő jót tudott volna tenni a rossz helyett. Ám Isten világossága nem irányul azokra, akik saját fényükben tündökölnek. Isten felajánl valamit, de nem kényszeríti azt, világít de nem villámlik. Mindig nagy kísértés összekeverni Isten világosságát a világ fényeivel. Hányszor is követtük a hatalom és a rivaldafény csábító káprázatát, abban a meggyőződésben, hogy jó szolgálatot teszünk az evangéliumnak! – szögezte le a pápa. Ám rossz helyre irányították a reflektorokat, mert az Isten nem volt ott. Az ő kedves fénye az alázatos szeretetben ragyog. Aztán mint egyház hányszor próbáltunk a saját fényeinkkel tündökölni! De nem mi vagyunk az emberiség Napja! Az egyház „mysterium lunae”, a Hold misztériuma, tette hozzá szabadon a pápa. Mi Hold vagyunk, mely a maga árnyaival ugyan, de mégis visszatükrözi az igazi fényt, az Urat: „Ő a világ világossága” (vö Jn 9,5). Ő és nem mi.

Kelj föl, öltözködj fénybe és indulj el!

Isten világossága ahhoz jut el, aki befogadja. Izajás próféta az első olvasmányban (vö Iz 60,2) arra emlékeztet bennünket, hogy az isteni fény nem akadályozza meg, hogy sűrű sötétség és köd burkolja be a világot, de felragyog azokban, akik befogadják azt a fényt. A próféta ezért mindenki felé felhívással fordul: „Kelj föl, öltözködj fénybe!” (Iz 60,1). Fel kell tehát kelni, el kell hagyni az otthonülésünket és el kell kezdeni járni. Máskülönben mozdulatlanok maradunk, mint a Heródesnek tanácsot adó írástudók, akik jóllehet igenis tudták, hol született a Messiás, de maguk nem mozdultak. Istenbe kell öltözködni, aki fény, minden nap, amíg Jézus maga nem lesz a hétköznapi öltözetünk.

A Szent Család alternatív útja Istenhez

Ám mielőtt magunkra öltenénk Isten ruháját, ami olyan egyszerű, mint a fény, előbb le kell vetnünk a pompázatos ruhánkat. Különben olyanná válunk, mint Heródes, aki az isteni fény helyett inkább szerette a siker és a hatalom fényeit. A bölcsek ellenben betöltik a jövendölést, felkelnek és fénybe öltözködnek. Egyedül csak ők látják a csillagot az égen, sem az írástudók, sem Heródes és senki más Jeruzsálemben. Ahhoz, hogy megtalálják Jézust, más útvonalra kell lépniük, egy alternatív útvonalat kell venniük, az övét, ami az alázatos szeretet útja. És ezt meg is kell tartani! Ugyanis a mai evangélium azzal zárul, hogy a bölcsek, „miután Jézussal találkoztak, egy másik úton tértek vissza hazájukba” (Mt 2,12). Egy mások úton, nem Heródes útján. Alternatív út a világnak az, melyet Karácsonykor azok jártak be, akik Jézussal voltak: Mária, József és a pásztorok. Ők a bölcsekhez hasonlóan elhagyták otthonukat és zarándokká lettek Isten útjain. Mert csak az tud Istenre találni, aki elhagyja saját földies ragaszkodásait és útra kel, hogy megtalálja Isten misztériumát.

A bölcsek nem azért mennek az Úrhoz, hogy kapjanak valamit, hanem hogy adjanak

Ez érvényes ránk is. Nem elég azt tudni, hol született Jézus, mint ahogy az írástudók is tudták, hanem el kell jutni arra a helyre. Nem elég azt tudni, hol született Jézus, mint ahogy Heródes tudta, ha nem találkozunk vele. Amikor az ő holléte a sajátunkká válik, amikor az ő ideje a miénk lesz, akkor a jövendölések beteljesednek bennünk. Akkor Jézus megszületik belül és értem élő Istenné lesz. Ma arra kaptunk meghívást, hogy a bölcseket kövessük. Ők nem vitatkoznak, hanem haladnak. Nem nézelődnek, hanem belépnek Jézus házába. Nem helyezik magukat a középpontba, hanem leborulnak előtte, aki a középpont. Nem merülnek el saját terveikben, hanem készek egy másik út megkezdésére. Mozdulataik szoros kapcsolatban állnak az Úrral, ez egy gyökeres nyitás feléje, egy teljes megérintettség. A bölcsek ugyanis nem azért mennek az Úrhoz, hogy kapjanak valamit, hanem hogy adjanak. Kérdezzük meg magunktól, ajánlotta Ferenc pápa, hogy vajon Karácsonykor vittünk-e valamilyen ajándékot neki az ünnepre vagy csak egymást ajándékoztuk meg?

Vigyünk magunkkal ajándékképp az imát, az önzetlenséget és az ingyenességet

De ha az Úrhoz üres kézzel mentünk, akkor ma azt jóvátehetjük. Az evangélium ugyanis, úgymond kicsi ajándék listát kínál nekünk: aranyat, tömjént és mirhát. A legdrágább elemnek tartott arany arra emlékeztet, hogy Istent az első helyre kell tenni. Imádni kell őt. De hogy ezt tehessük, ahhoz előbb el kell szakítani magunkat az első helytől és önmagunkat rászorulóknak kell tartani, nem pedig önellátónak. A tömjén az Úrral való kapcsolatunkat jelzi, az imádságot, mely illatfelhőként száll az Isten felé (vö Zsolt 141,2). Ám, ahhoz hogy a tömjén illattá váljon, előbb el kell égetni, így az imádságnak is egy ideig égnie kell, miközben az Úrnak ajánljuk. Ezt valóban csinálni kell, és nem is csak szavakkal! A mirha, a kenet vonatkozásában a pápa kiemelte, hogy azzal kenték meg az Úr testét szeretetben, amikor levették a keresztről (vö Jn 19,39). Tetszik az Úrnak, amikor gondjainkba vesszük a szenvedés sújtotta testeket, az ő leggyengébb testét, azokét, akik leghátul maradnak, akik csak elfogadni tudnak, anélkül hogy cserébe bármiféle anyagi dolgot tudnának is adni. Drágalátos az Úr szemeiben az ingyenesség, vagyis az irgalmasság azok felé, akik nem tudják azt viszonozni. A most végére érő karácsonyi időszakban ne mulasszuk el az alkalmat hogy ajándékot vigyünk a mi Királyunknak, aki nem a világ díszes színpadjaira jött el, hanem Betlehem fénylő szegénységében. Ha ezt tesszük, akkor ránk ragyog az ő világossága – zárta homíliáját Ferenc pápa Urunk Megjelenése ünnepének szentmiséjén a Szent Péter bazilikában.

P. Vértesaljai László SJ – Vatican News

Mondd el a véleményedet, szólj hozzá a cikkhez. (Facebook fiók szükséges.)

Ferenc pápa

Ferenc pápa katekézise: Az evangélium újdonsága, hogy a Teremtőt Atyánknak hívhatjuk

Közzétéve

Szerző:

Ferenc pápa a szokásos szerdai audiencián - Fotó: Rome Reports

Az evangéliumok megőrizték az eredeti arámi szót, amivel Jézus az Istenhez fordult: Abba! Az apostoli tanúságtétel szerint Jézus kérésére, a Lélek erejében mi is a keresztény imádság radikális újdonságával fordulunk a Teremtő Isten felé, nem is egyszerűen Atyának szólítva őt, hanem Jézussal együtt „apának” becézve. Mindehhez egy kisgyermek szíve és feltételen bizalma is szükséges – hangsúlyozta Ferenc pápa a szerda délelőtti általános kihallgatás során tartott katekézisében.

Ferenc pápa január 16-án szerdán a VI. Pál aulában tartott kihallgatáson folytatta az Úr imádságáról, a Miatyánkról megkezdett katekézis sorozatát. Mostani ötödik alkalommal csak az „Abba, Atya” kezdő szót elemezte. Az Újszövetségben ez az imádság a lényegre akar tapintani és egyetlen szóra összpontosít: Abba, Atya! – kezdte beszédét a pápa. A kihallgatás elején a Rómaiakhoz írt levélből felolvasott szentpáli tanítást idézte: „Nem a szolgaság lelkét kaptátok ugyanis, hogy ismét félelemben éljetek, hanem a fogadott fiúság Lelkét nyertétek el, általa kiáltjuk: Abba, Atya!” (Róm 8,15), mely a Galtákhoz írt levéllel együtt épp az Abba szó lényegét emeli ki: „Mivel az Isten fiai vagytok, a Fia Lelkét árasztotta szívünkbe az Isten, aki kiáltja: Abba, Atya!” (Gal 4,6).

Az Újszövetség megőrizte Jézus sajátos nyelvezetét
Kétszer is visszatér ugyanaz a megszólítás, mely magába sűríti az Újszövetség teljes újdonságát. A keresztény ember, miután megismerte Jézust és meghallgatta tanítását, Istent többé már nem tekinti olyan kényúrnak, akitől félnie kell, hanem a szívében kivirágzik a bizalom iránta. Istennel ezentúl úgy beszélgethet, hogy Atyának hívja őt. Maga a kifejezés olyannyira fontos volt az első keresztények számára, hogy megőrizték azt eredeti formájában: Abba! Ritka eset az Újszövetségben, amikor az eredeti arámi kifejezést nem fordították le görög nyelvre. Azt kell elképzelnünk, hogy ezzel az arámi szóval mintegy regisztrálták, lejegyezték magának Jézusnak a szavát és ezzel is tiszteletben tartották sajátos nyelvhasználatát. A Miatyánk első szavában rögtön megtaláljuk a keresztény imádság gyökeres újdonságát – emelte ki a pápa.

Úgy imádkozzunk, mint egy gyermek az apja, a papája, az apukája karjában
Nem csak egy jelkép használatáról van szó, mint ebben az esetben az Atya alakjáról, melyet az Isten misztériumához kell kapcsolni, hanem úgymond Jézus egész világáról, mely a szívében rejlik. Ha megtesszük ezt az összekapcsolást, akkor teljes igazsággal imádkozhatjuk a „Miatyánkot”. Abbát mondani sokkal többet jelent, mintha az eredeti arámi kifejezést egyszerűen csak Atyával fordítanánk le. Ferenc pápa utalt egy fordítási javaslatra, mely szerint a legjobb lenne az „apa” szóval visszaadni az eredetit, vagy a Miatyánk helyett azt mondanánk, hogy „Miapánk”. Továbbra is mondjuk csak Miatyánk megszólítást – tette hozzá szabadon a pápa –, de a szívünkkel „apánknak” nevezhetjük. Éppen úgy, ahogy egy kisgyermek nem „atyának” szólítja az apját, hanem „apának”. Ezek a kifejezések egyféle érzést és annak melegét idézik fel, ami visszavisz bennünket a gyermekkorunkba, amikor az apa karja teljesen átkarolta a gyermekét, végtelen gyengédséggel iránta. Éppen ezért kell nekünk egy gyermek szíve. Nem egy öntelt szív, mert azzal nem lehet jól imádkozni. Hanem úgy, mint egy gyermek az apja karjában.

Isten egyedül csak a szeretetet ismeri
De bizonyára az evangéliumok jobban bevezetnek minket a szó értelmébe – folytatta a pápa a katekézisét. A „Miatyánk” érthetőbb és színesebb lesz, ha például elolvassuk a tékozló fiú történetét a Lukács evangélium 15. fejezetében. Elképzelhetjük a tékozló fiú imádságát, miután megtapasztalta atyja ölelő karjainak a szeretetét! Mert az atyja nem emlékezik a fia sértő szavaira, hanem csak azt az egyet érteti meg vele, hogy nagyon hiányzott neki. Ekkor értjük meg a Miatyánk imádság szavait és megkérdezzük: Hogyan lehetséges az, Istenem, hogy te csak a szeretetet ismered? Te nem ismered a gyűlöletet? – kérdezzük, mire ő azt válaszolja: Én csak egyedül a szeretetet ismerem.

Isten nem csak egy atya, hanem egy anya
A példabeszédbeli atya lelkülete nagyon emlékeztet bennünket egy anya lelkületére. Hiszen az anyák azok, akik megbocsátanak a fiaiknak, akik betakarják őket. Empátiájukkal nem szakítják félbe őket, továbbra is szeretettel vannak irántuk. Elegendő felidézni ezt a szót, Abba, Atya , hogy kifejlődjön a keresztény imádság. Szent Pál követi ezt az utat az Abba név említésével, mert ez a Jézus által követett út. Ebben a megszólításban olyan erő van, mely magával ragadja az ima többi részét. Isten keres téged, ha te nem is keresed őt. Szeret akkor is, ha te elfejtetted őt. Isten nem csak egy atya, hanem egy anya is, aki meg nem szűnően szereti teremtényeit. Másfelől pedig folyamatban van egyfajta „várandóság ”, mely mindörökké tart, tovább mint kilenc hónap.

A Miatyánkot imádkozni azt jelenti, hogy egy gyermek bizalmával mondjuk az Apa szót
Katekézise záró részében Ferenc pápa összefoglalta a tanítását: a Miatyánkot imádkozni azt jelenti, hogy egy gyermek bizalmával mondjuk az Apa szót. Ez a szó különösen akkor segít, amikor tékozló fiúként távol járunk az atyai háztól és a bűntudat megterhel bennünket. Ezekben a pillanatokban erőt tudunk meríteni ebből a szóból: Abba, Atyánk!

P. Vértesaljai László SJ – Vatican News

Mondd el a véleményedet, szólj hozzá a cikkhez. (Facebook fiók szükséges.)
Olvasás folytatása

Ferenc pápa

Ferenc pápa előszót írt „A barátság Bibliája” – című könyvhöz: zsidók és keresztények egymás testvérei

Közzétéve

Szerző:

Ferenc pápa látogatása a római zsinagógában (2016.01.17.) - Fotó: Vatican Media

„A barátság Bibliája” – című könyvhöz írt előszavában Ferenc pápa aláhúzza: 19 évszázadnyi keresztény zsidóellenesség után bár kevésnek tűnik a pár évtizedes párbeszéd, mégis az utóbbi időben sok minden változott és változóban van. A párbeszéd legjobb módja az, ha együtt valósítunk meg terveket.

Egy az Isten és közös a lelki örökség
„Mind zsidóként, mind keresztényként kétségtelen, hogy az Isten és a felebarát iránti szeretet magában foglalja az összes parancsolatot. Zsidók és keresztények érezzék egymás testvéreinek magukat, akiket ugyanaz az Isten és egy gazdag, közös lelki örökség egyesít, amelyen alapulhat és tovább építhető a jövő”. Ferenc pápa így ír előszavában „A barátság Bibliája. Részletek a Tórából/Pentateuchusból zsidó és keresztény kommentárokkal” – című könyvhöz, amely január 18-án jelenik meg a San Paolo kiadónál. Az előszót az Osservatore Romano – című vatikáni napilap közölte szerdai számában. A pápa aláhúzza, hogy a párbeszéd legjobb módja nem az, ha csak beszélünk és vitatkozunk, hanem ha együtt alkotunk és valósítunk meg terveket.

Helyrehozni a meg nem értés okozta károkat
Ferenc pápa tisztában van vele, hogy 19 évszázadnyi keresztény zsidóellenességhez képest az azt követő néhány évtizedes párbeszéd igen kevés. Ugyanakkor nagyon sok minden megváltozott és még most is változóban van. Intenzívebben kell dolgozni azon, hogy bocsánatot kérjünk és helyrehozzuk a meg nem értés okozta károkat. A zsidóságot és kereszténységet meghatározó értékeket, hagyományokat és nagy eszméket az emberiség szolgálatába kell állítani. Emellett soha nem szabad elfeledkeznünk a barátság szentségéről és hitelességéről. A Biblia megérteti velünk, hogy nem szabad megsértenünk ezeket az értékeket, hiszen ez az építő párbeszéd előfeltétele. Ferenc pápa leszögezi: életbevágó a keresztények önismeretéhez az, hogy fölfedezzék és előmozdítsák a zsidó hagyomány ismeretét. A Tóra tanulmányozása is ehhez a fontos elkötelezettséghez tartozik.

Gedő Ágnes/Amedeo Lomonaco – Vatican News

Mondd el a véleményedet, szólj hozzá a cikkhez. (Facebook fiók szükséges.)
Olvasás folytatása

Ferenc pápa

Ferenc pápa levele az emberi élet védelmében: Új humanizmus erejével

Közzétéve

Szerző:

Ferenc pápa és Vincenzo Paglia érsek - Fotó: Vatican Media

Január 15-én kedden mutatták be a Szentszék sajtótermében Ferenc pápa levelét, melyet a Pápai Életvédő Akadémiának küldött, alapítása 25. évfordulója alkalmából. A Vincenzo Paglia érseknek, az Akadémia elnökének címzett nyolcoldalas levélben a Szentatya síkraszáll a család alapvető értéke mellet és elutasítja a félreértelmezéseket. Napjainkban megsértik az emberi élet alapvető tiszteletét, gyakran brutális módon. Az abortusz és az eutanázia felszámolása nagyon súlyos bajok, melyek a halál ellenkultúrájában gyökereznek.

„Új egyetemes etika” távlatában kell gondolkodni, mely figyelembe veszi a teremtés és az emberi élet alapvető témáit. A humanizmust nem szabad összekeverni a hatalom akarásának bármiféle ideológiájával, hanem a „humanizmust testvérivé és szolidárissá” kell tenni, hogy elkötelezze magát az emberi élet védelmében. Ferenc pápa megfontolásainak címadó gondolata a „humana communitas”, az emberi közösség, melynek jegyében növekedni kell mindannak a tudatosításában, mely a Teremtésből és az Isteni szeretetéből az emberre háruló kötelezettség. Napjainkban az egyháznak új lendületet kell adnia az élet humanizmusának, mely Istennek az emberi teremtmény iránti szenvedélyes szeretetéből fakad. Meg kell érteni ezt az életet, elő kell mozdítani és védelmezni kell azt, mert Isten feltétel nélküli szeretetéből származik. Az evangélium szépségét és vonzerejét nem szabad leszűkíteni gazdasági és politikai igények kritériumaira, sem pedig olyan tanbeli vagy erkölcsi szempontokra, melyek ideológiai döntésekből fakadnak.

Történelmi gyökerek
Huszonöt évvel ezelőtt született meg a Pápai Életvédő Akadémia Szent II. János Pál pápa döntésére, melyet valójában előkészített és megalapozott Isten Szolgája, Jérôme Lejeune francia tudós lelkesedése és javaslata. Ő előre megérezte, hogy a bioetika területén küszöbön állnak olyan változások, melyeket az egyháznak is alapos figyelemmel kellene kísérnie. A Pápai Akadémia ennek megfelelően az ismeretszerzés és a tanulmányozás terén kötelezte el magát, hogy nyilvánvaló tegye: a tudomány és a technika az emberi személy és alapvető jogainak a szolgálatában hozzájárul az ember átfogó fejlődéséhez és az üdvösség isteni tervének a megvalósításához – emlékeztet Ferenc pápa levele a kezdetekre, idézve a „Vitae mysterium”, az „Élet titka” pápai alapító motu propriot.

A közömbösség ellen-kultúrájával szemben
Az akadémia eredeti alapokmányát 2016-ban dolgozták át, hogy új lendülettel fogjon neki a mind aktuálisabb és a mind égetőbb kérdéseknek a jelenlegi konkrét összefüggések közepette, melyeket főként a tudományos-technikai újítások és a globalizáció jellemez. Ferenc pápa levelében a közömbösség ellen-kultúrájának veszélyeire figyelmeztet. Jelenleg növekszik a távolság a saját jólét megszállott erejű biztosítása és az emberiség közös boldogulása között. Ezzel együtt erősödik a feszültség és az egyén és az emberi közösség között.

A haladás ellentmondásossága
A pápa levele utal arra az ellentmondásosságra, mely az egész világ ellátására képes és rendelkezésre álló gazdasági és technológia erőforrások valamint a felhasználás és alkalmazás módja között fennáll. Az emberi humanizmus soha nem lehet azonos a hatalom akarásának az ideológiájával. A keresztény emberek feladata a népek szenvedéseinek a meghallgatása. A különféle torz ideológiákkal szemben az emberi élet abszolút értékű, melynek megértéséhez Isten emberszeretetéből kell kiindulni.

Testvéri és szolidáris emberiességet
Ferenc pápa levelében az emberek és népek közötti testvéri és szolidáris emberiességet sürgeti. Ennek alapja, hogy az emberi lélek nem áthatolhatatlan a hit és testvéri cselekedetek számára. Az emberi család valójában az Atyaisten életképességének a jele. Az egyház útjai végeredményben az emberhez vezetnek – ahogy azt Szent II. János Pál pápa tanította. Ebből ered az egyház feladata, hogy védelmezze az életet és soha ne mondjon le a betegekről, hanem ápolja és gondozza őket.

P. Vértesaljai László SJ – Vatican News

Mondd el a véleményedet, szólj hozzá a cikkhez. (Facebook fiók szükséges.)
Olvasás folytatása

Kövess minket Facebookon is!

Népszerű