fbpx
Connect with us

Az Istent keresőknek minden a javukra válik :)

Aktuális

Ferences és szalézi segítségnyújtás az aleppói földrengéskárosultaknak

A mentők a romok alatt rekedt túlélőket keresik Szíria északnyugati részén. Fénykép: EyePress News/Rex/Shutterstock

P. Bahjat Karakach házfőnök arról számol be, mennyi nehézséggel találkoznak a gyermekek, idősek és betegek szükségszállásának melegen tartásával kapcsolatban, és figyelmeztet a város házainak omlásveszélyére.

„A hőmérséklet megint nulla alá esett” és azon igyekszünk, hogy épületeinket a gyermekek, idősek és betegek számára valahogyan melegen tartsuk.” Ezzel az üzenettel fordult P. Bahjar Karakach, az aleppói ferences rendház házfőnöke csütörtökön az „Initiative Christlicher Orient” (ICO) segélyszervezethez. A helyi ferencesek erejükhöz mérten igyekeznek a földrengés áldozatainak segítséget nyújtani.

A város közepén elhelyezkedő kolostor kisebb sérülésekkel vészelte át a földrengést, a templom nagyharangja azonban az utcára zuhant, számolt be Bahjat atya. A környéken álló épületek viszont nagy veszélyben vannak. Az épületállomány sokrétű kárt szenvedett, sok épület már a háború következtében károsodott. Fennáll a veszély, hogy még ezek is leomolhatnak a közeljövőben. Sokan ennek következtében nem mernek visszamenni lakásaikba, amennyiben még megvannak, és a kolostorban keresnek védelmet.

Az elmúlt éjszakán is a város központjában álló kolostor 500 személyt vett fel. Egy másik, a külvárosban fekvő ferences kolostor pedig 2.000 személyt helyezett el. Egy harmadik, kisebb kolostori épületben 35 személynek tudtak éjjeli szállást nyújtani. Tetőt tudtak adni a fejük fölé és többé-kevésbé meleg szállást, ezenfelül ellátták az áldozatokat meleg étellel a kolostor leveskonyhájáról. A konyhát másfél év óta az ICO támogatja. Közvetlenül a földrengés után 10.000 Eurót tudtak a megnövekedett forgalom számára biztosítani, közölte a segélyszervezet. További adományokra sürgős szükség van. „Aleppo romokban hever. Az önök segítsége Isten szeretetének és gondoskodásának jele”, zárta Bahjat atya az ICO-nak írt levelét. A szervezetről további információ olvasható itt: www.christlicher-orient.at)

A Szalézi rend is segít

A ferences rend segítségnyújtására csütörtökön a többi helyi szerzetesrend is felfigyelt. Beszámoltak a Don Bosco Szalézi Rend és a Don Bosco nővérek által adott segítségről. „A földrengés rendkívül erős volt és hosszan lehetett érezni”, számol be P. Alejandro Leon, a Szalézi rend közel-keleti provinciálisa. A szerzetesi közösségek a hajléktalan családokat meleg étkezésekkel és ruházattal látják el, de olyan családokat is biztonságba helyeznek, akiknek a házai még állnak. „Nem tudjuk még, hogy alakul a jövő, de megtesszük, amit csak tudunk, hogy az embereknek itt Aleppóban segítsünk!” A legtöbb gyermek és család már az évekig tartó háború és az igen hideg és havazásos tél miatt is erősen le van gyengülve” figyelmeztetett Leon atya.

Carol Tahhan Don Bosco nővér, aki már hétfőn elindult takarókkal, ruhaneműekkel, gyógyszerekkel és élelmiszerekkel Damaszkuszból Aleppóba, így tudósít: „A nővérek Aleppóban, hála Istennek, jól vannak! Ők is befogadtak számtalan embert – többek között 30 gyermeket, akiknek a szüleit nem találják. Segítenek, ahol csak lehet!”

A szerzetesnők és szerzetesek támogatást kérnek a „Jugend Eine Welt” osztrák partnerszervezetükön keresztül. (Információ: jugendeinewelt.at)

Fordította: Dr. Seidl Ambrusné
Forrás: Kathpress

Klikkelj a hozzászóláshoz

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Kapcsolódó...

Ferenc pápa

Vasárnap délben, az Úrangyala elimádkozása után Ferenc pápa bejelentette, hogy szeptember 30-án konzisztóriumot tart, amelyen 21 új bíborost nevez ki. Bejelentését megelőzően sürgette a...

Aktuális

A Biden-kormányzat július 7-én pénteken bejelentette, hogy valószínűleg több százezer, igencsak vitatott „kazettás bombát” küld Ukrajnába az országnak szánt új, 800 millió dolláros fegyversegélycsomag...

Aktuális

A CNA híradása szerint Vatikán nyilvánosságra hozta az októberi Szinodalitásról szóló szinódus soron következő közgyűlésén részt vevők nevét, köztük olyan laikusokat is, akik először...

Reflexió

Olvasom, hogy a közeljövőben Jézusnak is lesz mesterséges intelligencia lenyomata. Miért is ne? Ahogy lehet online imádkozni, egy chatbot is beszélhet Isten nevében, úgy...