fbpx
Connect with us

Az Istent keresőknek minden a javukra válik :)

Család

Folyton ugyanazon vitatkoztok a pároddal? Egy röpima segít megtörni az ördögi kört

Fotó: Shutterstock

Vannak, akiknél az anyagiak, vannak, akiknél a szülők, esetleg valamilyen feladat elvégzése jelentik azt a témát, amelynél újra meg újra kitör a vita. Ilyen állandósult nézeteltérés szinte minden házasságban előfordul.

Hiába tudjuk, hogy már ezerszer megfutottuk ugyanazokat a köröket, és a múltkor sem jutottunk előbbre a vitával, mégis újra meg újra belekeveredünk, utána pedig marad a rossz szájíz. Érezzük, hogy jó lenne kilépni ebből, jó lenne, ha soha többet nem vesznénk össze ugyanazon a témán – de nem látjuk, hogyan lehetne kitörni ebből a körből.

Az Aleteia egyik szerzőjének a Jézus-ima vált be:

Uram, Jézus Krisztus, élő Isten fia, könyörülj rajtam, bűnösön.

A magyarországi katolikus hívek számára nem ismeretlen ez az ima, sőt a róla szóló, a Sapientián rendezett konferenciák (ITT és ITT) sikere arról tanúskodik, hogy népszerűsége is töretlen.

Az Egyesült Államokban nemrég Robert Barron püspök a Word on Fire missziós médiaszolgálat adásában ajánlotta a hívek figyelmébe a Zarándok elbeszélései című kis könyvet, amely nálunk is sokakkal megismertette ezt a keleti keresztény imát.

A zarándok a szüntelen ima parancsát, páli intelmét próbálja teljesíteni a Jézus-ima ismétlésével, az Aleteia számára író feleség pedig vissza-visszatérő vitáikban hívja segítségül. Többször is elmondja magában, hol a saját nevét szőve bele, hol a férjéét, hol kettejükért könyörög: „…könyörülj rajtunk, bűnösökön!” Azt tapasztalta meg, a haragja rögtön szertefoszlik ennek az imának hatására. Van, hogy nem elsőre vagy nem teljesen; van, hogy el kell vonulni meditálni az ima szavain, kérni az Urat magunkért, a másikért, a gyerekeinkért.

Nem csodafegyver a Jézus-ima ilyesféle személyre szabott ismétlése, de talán másoknak is segíthet kimozdulni a helyzetből. Ahelyett, hogy dühösen fortyognánk magunkban, imádkozzunk a másikért. Ezzel saját magunk vesszük át a kezdeményezést, egy jobb, új irányba kormányozzuk a házasságunkat és a családunkat – biztat az Aleteia.

Avilai Szent Teréz szerint az ima a szeretet cselekedete – ezt éli át a feleség, aki férjéért imádkozik. Érzi, hogy növekszik a szeretete a másik iránt, amikor beleszövi nevét az imába. És azzal, hogy Isten irgalmát kéri a maga és a férje számára, elismeri azt is, hogy mind a ketten bűnösök, és nagy szükségük van az Úr segítségére.

Forrás: Aleteia.org via Magyar Kurír

Klikkelj a hozzászóláshoz

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Kapcsolódó...

Életmód

Miért ne fejezzük be soha a napot úgy, hogy békét kötöttünk volna? Ugyan ma már a tudomány is megerősíti, hogy jobban tesszük, ha nem...

Imádságok

Nem mindig könnyű megtalálni jövőbeli munkahelyünket. Ugyan ki is tudna jobban segíteni nekünk ebben, mint Szent József? Íme két ima a munkások védőszentjéhez a...

Imádságok

Sokunkkal előfordul, hogy valami folyton eltereli a gondolatainkat, amikor elkezdünk imádkozni. Számos tényező elvonhatja a figyelmünket az imától. Lehet akár egy falióra ketyegése, egy...

Imádságok

Atyám, átadom magamat Neked,tégy velem tetszésed szerint.Bármit teszel is velem, megköszönöm,mindenre kész vagyok, mindent elfogadok,csak akaratod bennem és minden teremtményedben beteljesüljön.Semmi mást nem kívánok,...