fbpx
Lépj kapcsolatba velünk

Múltidéző

Főpapi sors Nagyboldogasszony árnyékában

Közzétéve

Veszprém, Szentháromság tér, Szent Mihály-székesegyház. Papszentelés, a szertartást Badalik Bertalan veszprémi püspök végzi. - Fotó: Fortepan / Hámori Gyula

Amikor XII. Pius pápa 1950. november elsején kihirdette Mária mennybevételének dogmáját, a magyar katolikus püspöki kar úgy döntött, az új dogma kihirdetését országszerte megünneplik. Ennek legfontosabb eseménye a budavári Nagyboldogasszony templomban bemutatott főpapi szentmise volt, amelyet Grősz József kalocsai érsek (Mindszenty bíboros elítélése után a püspöki kar elnöke) pontifikált, s amelyen a veszprémi püspök mondta a szentbeszédet. Az a püspök, akit később épp Mária mennybevétele, tehát Nagyboldogasszony ünnepén deportáltak.

Az alábbiakban elsősorban levéltári forrásokra hagyatkozunk, olyan iratokra, amelyek a budapesti Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában (ÁBTL) olvashatók.

A hazai püspökök 1950 végén arról határoztak, hogy december 10-én, vasárnap délután, a belvárosi Nagyboldogasszony templomban Hamvas Endre csanádi püspök mond misét és Sík Sándor piarista szerzetes prédikál, délelőtt pedig a budavári Nagyboldogasszony templomban Grősz József kalocsai érsek mutat be szentmisét, a szentbeszédet pedig Badalik Bertalan veszprémi püspök mondja. Erről „Pátkai” fedőnevű ügynök 1950. december elsején adott jelentést az Államvédelmi Hatóság (ÁVH) illetékes osztályának (ÁBTL 3.1.5.-O-13405/1, 434. p.). Badalik püspököt már régebb óta figyelte az ÁVH, de csak püspöki kinevezése (1949. június 10.) után több mint egy évvel javasolta Ipper Pál államvédelmi hadnagy, hogy nyissanak személyi dossziét a püspökre (ÁBTL O-12547/1, 8. p). Így is történt.

Badalik Bertalan domonkosrendi szerzetes, a budapesti rendház perjele, már akkor az ÁVH látószögébe került, amikor 1945. augusztus 20-án a Szent István bazilika előtt ő mondta az ünnepi beszédet. A korabeli beszámolók szerint mintegy százhúszezer ember gyűlt össze köszönteni a néhány órával korábban hazatért Szent Jobbot. Az augusztus 9-én útjára indult katolikus hetilap egy héttel későbbi lapszáma így értékelte Badalik beszédét: „A legnagyobb modern magyar szentbeszédek és szónoki sikerek egyike.” (Új Ember 1945. augusztus 26. 2. p.) Az 1945. augusztus 27-én kelt ávós jelentés másként látta, eszerint a tömeg a szentbeszéd végén lelkesedéssel ünnepelte a szónokot, aki „végre hangot adott a jobboldalnak”. (ÁBTL O-12547/1, 76. p.) A szentbeszéd végét idézzük:

 „Eucharisztikus Krisztus! /…/ Köszönjük, hogy nekünk adtad Szent Istvánt, az apostoli királyt, aki Hozzád vezette nemzetünket és védőül adta Szűz Máriát, a Magyarok Nagyasszonyát s ezáltal nemzetünknek megingathatatlan alapot épített. /…/ De nemcsak köszönjük, hanem ígéretet is teszünk – aki gyáva, hitvány, megalkuvó, az vesszen közülünk -, szent fogadást teszünk, hogy ettől az alaptól, a kereszténységtől, azaz Tőled, az élet, a kegyelem, az erő, az áldozat, a szeretet forrásától soha egy tapodtat sem tágítunk! /…/Nem engedhetjük, hogy Szent István országa, a Regnum Marianum elkereszténytelenedjék.”

(Új Ember 1945. szeptember 2. 2. p.)

Látjuk, a Mária-tiszteletéről ismert Badalik (aki két évtizeddel korábban a Rózsafüzér Királynője c. lapot szerkesztette) a Regnum Marianum, vagyis Mária Országa mellett tett hitet – híven Szent István király 1038-as felajánlásához.

A püspök 1950. december 10-én elhangzott ünnepi beszédét „Kaposváry” fn. ügynök másnapi jelentése tartalmazza a Magyar Kurír alapján (ÁBTL O-12547/2, 202-205. p.). Ebből a beszédből idézünk:

„Az új világ küszöbén az igazság igényével fellépő emberi vélemények, vélekedések tömkelege szakadt rá a világra. A XVIII. és XIX. század vallásellenes ’természettudománya’ kelt életre. A békés társadalmi élet erkölcsi alapjait tépázza a vihar szerte a világon. A vihar nemcsak egy igazságot támad, hanem az örök igazságok egész tárházát. Olyan szellemi zűrzavarnak vagyunk tanúi, amelyben tudósok és tudatlanok elmerülhetnek. /…/

Materialista az, aki tagadja az Istent, lelket, szellemet, és az élet problémáit egyedül az anyag által akarja megoldani. De materialista az is, aki hisz bár az Istenben, lélekben, természetfeletti világban, de annyira beleszeret az anyagba, hogy a belőle fakadó javak miatt elfeledkezik Istenről s hajlandó akár a lélek érdekeit is elárulni. /…/

1038. augusztus 15-én a nagybeteg Szent István a mennyország Királynéjának ajánlotta országát és koronájának felajánlásával népét örökségül hagyta a mennybevitt Nagyasszonynak. Azóta a magyar nép különös tisztelettel övezi a Szűz Anyát, országát Regnum Marianumnak mondja. Magyar testvéreim! Szabad-e kishitűnek lenned a jelen bizonytalanságai közepette, amikor Nagyasszonyod a mennyek megdicsőült Királynéja? Nem tudod, hogy az az egyén, az a nép, amely Máriát tiszteli, el nem veszhet?”

Hogy mit jelentett ez a beszéd a templomot zsúfolásig megtöltő híveknek, azt csak akkor értjük meg, ha tisztában vagyunk a hazai egyház akkori helyzetével. Mindszenty bíboros 1949-es elítélése után a hatalom megállapodást akart kicsikarni a püspöki karral. 1950 késő tavaszától a kommunista sajtóban folyamatosan jelentek meg egyházellenes cikkek, amelyek leginkább a szerzeteseket vették célba. (Érdekes adalék, hogy ebben a sajtókampányban szerepet vállalt Kertész Imre, a későbbi Nobel-díjas író is, aki a kommunista párt délutáni, országos napilapjának a munkatársa volt. 1950 júniusában megjelent, soha nem emlegetett cikkéről és annak előzményeiről-hátteréről később majd írni fogunk.) A sajtóbeli támadások csak bevezetőül szolgáltak a szerzetesek nyári deportálásához, ami a püspöki kart arra késztette, hogy leüljön tárgyalni a hatalommal. 1950 augusztus végén a püspöki kar aláírta a rákényszerített megállapodást: a főpapok tudomásul vették a szerzetesrendek feloszlatását (csak néhány, a visszaadott egyházi iskolákat működtető renddel tettek kivételt, de a szerzetesek létszámát itt is korlátozták), rendházak elvételét stb. Ezzel párhuzamosan folytatódtak a retorziók egyházi személyek ellen, ekkor vették például őrizetbe Endrédy Vendel zirci apátot, s 1950 utolsó hónapjaiban már folyamatban volt annak a koncepciós pernek (és a hozzá kapcsolódó szatellit-pereknek) az előkészítése, amelynek első rendű vádlottja a püspöki kar akkori vezetője, Grősz József kalocsai érsek lett (s amely perben mások mellett Endrédyt is elítélték). Az Egyház tehát hihetetlen nyomás alatt volt, „bőrükön érezték” ezt a püspökök, papok, szerzetesek és laikusok. Ilyen körülmények között – ellensúlyozva a kishitűség kísértését – tett hitet Boldogasszony és a Regnum Marianum mellett a veszprémi püspök.

Néhány hónap múlva, 1951 áprilisában kiadott körlevelében a püspök meghirdette az „egyházmegyei örökös szentolvasót” – erről is olvasható jelentés Badalik operatív anyagai között (ÁBTL O-12547/3, 136-144. p.). A püspök elképzelése az volt, hogy az év minden napján, minden órájában az egyházmegye valamelyik templomában folyamatosan imádkozzák a rózsafüzért:

„Ha sikerül minden plébánián 24 ilyen önkéntes vállalkozót találni, akkor egyházmegyénk területén a szó legszorosabb értelmében örökös lesz a szentolvasó imádkozása, mert éjféltől éjfélig egyik községben imádkozva azt minden órában valaki, a következő éjféltől átveszi a mindnyájunkért felajánlott imádság gyönyörű feladatát egy másik község – vagy város – valamelyik hívő lelke.”

Badalik Bertalan a Rákosi-korszakban végig szálka volt a hatalom szemében. A róla készült jelentéseket tartalmazó dossziék alapján egy máriás lelkületű, hitében és Egyházához való hűségében megingathatatlan főpap arcképe rajzolódik elénk, aki olykor saját püspöktársaival is vitába keveredik. Egyike volt azoknak, akik a börtönbe vetett Mindszenty bíboros „vonalát” követték, s igyekeztek ellenállni az egyházi ügyekbe való erőszakos állami beavatkozásnak. A Rákosi-korszakban megfigyelték ugyan, de komolyabb retorzió nem érte.

Az 1956-os felkelés után azonban Badalik sorsa is megpecsételődött. A kádárista hatalom sem tudta megtörni az Egyház jogait védő püspököt, ezért úgy döntöttek: Hejcére, az egykori egri, majd kassai püspöki nyaralóba – amely akkor szociális otthonként működött – internálják, ahol „várta” őt egy másik főpap, az 1953-ban deportált Pétery József váci püspök.

1957. augusztus 14-én született meg a javaslat „Badalik Bertalan veszprémi püspök ügyében”, ahogy az irat fejlécén olvassuk. A BM II/5-c alosztály által kelt irat azt javasolta, hogy a püspököt „Veszprém területéről tiltsuk ki és állandó tartózkodási helyéül a Hejce községben lévő egyházi objektumot jelöljük ki.” Az indok szerint „kitiltását fontos állami érdek teszi szükségessé”; a deportálást Horváth Gyula rendőr ezredes, főosztályvezető és Hollós Ervin alezredes, osztályvezető engedélyezte. (ÁBTL O-12547/5, 291. p.) Egy későbbi jelentésből megtudjuk a deportálás okát: „Badalik Bertalan veszprémi püspöktől a kormány – tekintettel a Vatikán agresszív lépéseire – megvonta a bizalmat és Hejcére lett telepítve.” ((ÁBTL O-12547/5, 294. p.) Tudjuk, a Vatikán ekkoriban döntött úgy, hogy a püspökeiknek nem engedelmeskedő békepapok kiközösítés alá esnek, s mivel Badalik köztudottan ellenfele volt a békepapi mozgalomnak, ezért kellett őt püspöki székéből eltávolítani.

Mária mennybevétele, tehát Nagyboldogasszony ünnepén Badalik Bertalan lakásában, a püspöki palotában, házkutatást tartott a Budapestről érkező „különítmény”, amelynek nemcsak az állambiztonság emberei voltak a tagjai, hanem Telepó Sándor, az Állami Egyházügyi Hivatal (ÁEH) főelőadója is. A „Badalik Bertalan veszprémi püspök Hejcére való szállításáról” szóló jelentés (ÁBTL O-12547/5, 295-299. p.) végén két név olvasható: Horváth Ferenc rendőr hadnagy és Hegedűs Mihály rendőr főhadnagy.

A püspök ezen a napon, délután, Felsőörsön tartózkodott. Az ÁEH helyi megbízottja kereste föl, s kérte, jöjjön vele Veszprémbe. A Moravecz nevű megbízott csak annyit mondott Badaliknak, az ÁEH főelőadója szeretne vele beszélni. A püspök látogatójával együtt útnak indult, este negyed nyolckor értek a püspöki palotába. S most idézzük a jelentés egyik legérdekesebb részletét:

„Badalik Bertalan hivatalába való megérkezése után az elvtársak ottlétét kedvesen fogadta, mivel ekkor nem sejtette, hogy milyen ügyben várják. Rövid beszélgetés után Telepó ÁEH megbízott közölte a püspökkel a Minisztertanács határozatát, mely szerint személyével kapcsolatban a bizalmat megvonja. Badalik a határozatot tudomásul vette, melyre csupán annyit válaszolt, hogy ’mit lehet tenni?’. Telepó elvtárs kérte Badalikot, hogy nevezze ki utódját, illetve azt a személyt, aki az egyházmegye kormányzását fogja végezni. A püspök Sárközy kanonokot jelölte meg, azonban Telepó elvtárs ezt visszautasította hivatkozással arra, hogy már korábban töltött be hasonló funkciót, amelyről az állam leváltotta ellenséges magatartása miatt. A következő személy, akit Badalik megjelölt, Urbán kanonok, akit ugyancsak nem fogadott el rövid latolgatás után az ÁEH megbízottja, hivatkozással arra, hogy olyan személyt kell vikáriusnak kinevezni, aki az államnak is megfelel. Mivel Badalik több személyt nem nevezett meg, néhány perces hallgatás után Telepó elvtárs megkérdezte a püspököt, hogy mi a véleménye Klempa Sándor kancellárról, mivel az az állam részéről alkalmasnak látszik. Badalik a kérdésre nem válaszolt és ekkor Telepó elvtárs kérésére beleegyezett, hogy utódjául vikáriusnak Klempa Sándort nevezze ki. Felvetette még Telepó elvtárs, hogy apáti címet is adjon Klempa Sándornak, azonban ebbe a püspök nem egyezett be (sic!).”

Klempa Sándor premontrei szerzetes (1898-1985) először püspöki helynökként, majd 1959-1972 között apostoli kormányzóként irányította az egyházmegyét, a pápa 1972-ben címzetes püspökké nevezte ki. Az idézett jelentés szerint vonakodva vállalta a vikáriusi kinevezést, s végül csak azért mondott igent, mert „azzal szolgálatot tehet az egyháznak”. A jelentésben ezután következik egy beszédes mondat: „Klempa Sándor magatartása mindvégig megfelelt az általunk megadott szempontoknak.” Igen, Klempát felkészítették a vonakodó szerepre – ő ugyanis az állambiztonság embere volt, „László” fedőnéven adta jelentéseit, saját püspökéről is.

Klempa kinevezését követően közölték Badalik püspökkel, hogy kitiltják Veszprémből, valamint „az ország valamennyi helységéből, kivéve Hejce községet, melyet kényszer tartózkodási helyül (sic!) jelöltek ki részére”. A püspök „nagyon összetörve” vette tudomásul a határozatot, amelyet aláírt. Ezt követően két apáca jelenlétében házkutatást tartottak a püspök lakásában és hivatali helyiségében, majd este fél tizenegykor Badalikot saját autójával Budapestre vitték. Budapestről a Belügyminisztérium egyik autójával utaztak tovább Hejcére, ahová reggel 7 óra tájban érkeztek meg. A hejcei épület földszintjén már elő volt készítve számára egy szoba. A szociális otthon területét nem lehetett elhagyni, csak különleges engedéllyel, például gyógykezelés céljából. Itt élt a székhelyéről száműzött püspök 1964 októberéig, amikor gyógykezelés miatt Budapestre költözhetett. A fővárosban halt meg egy évvel később, 1965. október 10-én. Holtában sem térhetett vissza püspöki székvárosába, az állami tilalom miatt szülővárosában, Hódmezővásárhelyen temették el. Csak a rendszerváltozás után, 1991. október 10-én kapta meg végső nyughelyét Badalik Bertalan püspök a veszprémi székesegyház kriptájában.

Badalik püspök hejcei száműzetése napjait imával és írással töltötte. Ő, a máriás lélek, kényszerű elzártságában mariológai művén dolgozott, amely csak veszprémi újratemetésének évében jelent meg „Istennek Szent Anyja” címmel.

Kora egyik legjelesebb hitszónoka, Veszprém megtörhetetlen püspöke száműzetésében is hű maradt Nagyboldogasszonyhoz.

Szalay László

Mondd el a véleményedet, szólj hozzá a cikkhez. (Facebook fiók szükséges.)
image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Hírdetés Támogasd a Katolikus.ma médiamissziót!
Klikkelj a hozzászóláshoz

Hozzászólás írása

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Kövess minket Facebookon is!

Hírdetés Támogasd adód 1%-val a Katolikus.mát!

Népszerű