fbpx
Connect with us

Az Istent keresőknek minden a javukra válik :)

Reflexió

George Pell bíboros halála előtti írásában “mérgező rémálomnak” nevezte a szinódus jelenlegi állását

Fotó: Getty Images

George Pell bíboros nem sokkal a január 10-én, kedden bekövetkezett halála előtt az alábbi cikket írta a The Spectator c. hetilapnak, amelyben a közelgő „Szinodalitásról szóló szinódussal” kapcsolatos vatikáni terveket „mérgező rémálomnak” bélyegezte. A szinódust idén és a jövő évben, két részletben fogják megtartani, és az ezzel kapcsolatban készített füzet Pell bíboros szerint „az egyik legösszefüggéstelenebb dokumentum, amelyet valaha is küldtek Rómából”. Nem csupán arról van szó, hogy „neomarxista zsargonban fogalmazták”, hanem „ellenségesen viszonyul az apostoli hagyományokhoz”, és figyelmen kívül hagy olyan alapvető keresztény tanokat, mint az isteni ítéletbe, a mennybe és a pokolba vetett hit.

Az Ausztráliában született bíboros, akinek hazájában szexuális visszaélések hamis vádja miatt a börtön szörnyű megpróbáltatását kellett elviselnie, amíg fel nem mentették, nagyon bátor volt. Amikor ezt a cikket írta, nem tudta, hogy hamarosan meghal; készen állt arra, hogy szembenézzen Ferenc pápa és a szervezők dühével, amikor a cikk megjelenik. Most, hirtelen halála talán majd még nagyobb nyomatékot ad szavainak, amikor a szinódus idén októberben összeül.

(A bevezetőt írta: Damian Thompson)

A szinódusi dokumentumról a Katolikus.ma novemberben számolt be itt. (A szerk.)

Az alábbiakban Pell bíboros írásának szövege következik.

A katolikus püspöki szinódus most annak felépítésével foglalatoskodik, amit ők „Isten szinodalitásról szóló álmának” gondolnak. Sajnos a püspökök kifejezett jó szándéka ellenére ez az isteni álom mérgező rémálommá változott.

Összeállítottak egy 45 oldalas füzetet, amely beszámol a szinódus „meghallgatásnak és tisztázásnak” szentelt első szakasza során a világ számos pontján tartott megbeszélésekről. Ez a füzet az egyik legösszefüggéstelenebb dokumentum, amelyet Rómából valaha is küldtek.

Miközben hálát adunk Istennek azért, hogy a katolikusok száma világszerte növekszik, különösen Afrikában és Ázsiában, gyökeresen más a kép Latin-Amerikában, ahol számbeli veszteségeink vannak a protestánsok és a szekularisták javára.

Minden irónia nélkül, a dokumentum a következő címet viseli: „Tágítsd ki sátradat”, a bővítés célja pedig nem az, hogy az újonnan megkeresztelteket fogadják be (azokat, akik válaszoltak a bűnbánatra és hitre való hívásra), hanem az, hogy befogadjanak mindenkit, aki eléggé érdeklődik ahhoz, hogy odafigyeljen. A résztvevőket arra buzdítják, hogy szeretettel üdvözöljenek mindenkit és legyenek radikálisan befogadóak: „Senki sincs kirekesztve”.

A dokumentum még a katolikus résztvevőket sem buzdítja arra, hogy tegyenek tanítványokká minden népet (Mt 28,16-20), arra pedig még kevésbé, hogy hirdessék a Megváltót, „az evangéliumot, álljanak vele elő, akár alkalmas, akár alkalmatlan” (2Tim 4,2).

Az első feladat mindenki, és különösen a tanítók számára az, hogy a Szentlélekben figyeljenek. A jó hír eme frissített változata szerint a „szinodalitást”, az egyháznak ezt a létezési formáját nem kell meghatározni, csupán megélni. Öt kreatív feszültségi pont körül forog, a radikális befogadástól kezdve halad a részvétel-jellegű misszionálás felé, „közös felelősséget gyakorolva a többi hívővel és a jóakaratú emberekkel”. Elismeri a nehézségeket, például a háborút, a népirtást és a papság és a laikusok közötti szakadékot, de mindez elviselhető – így a püspökök –, az élő és eleven lelkiségnek köszönhetően.

Az egyháznak ez a képe – egy olyan táguló sátor, amelynek középpontjában az Úr áll -, Izajás könyvéből származik, és a fő üzenete annak kiemelése, hogy ez a táguló, bővülő sátor olyan hely, ahol az embereket meghallgatják, nem pedig elítélik vagy kizárják.

Azt olvassuk tehát, hogy Isten népének új stratégiákra van szüksége; nem veszekedésekre és ütközésekre, hanem párbeszédre, ahol a hívők és a hitetlenek közötti különbséget elutasítják. A szöveg azt hangsúlyozza, hogy Isten népének valóban meg kell hallgatnia a szegények és a Föld jajkiáltását.

Voltak, akik úgy érezték, hogy az abortuszról, a fogamzásgátlásról, a nők pappá szenteléséről és a homoszexualitásról való véleménykülönbségek miatt ezekben a kérdésekben nem lehet végleges álláspontot kialakítani vagy javasolni. Ugyanez áll a poligámiára, a válásra és újraházasodásra is.

Ugyanakkor a dokumentum világosan beszél a nők alsóbbrendű helyzetének sajátos problémájáról és a klerikalizmus veszélyeiről, bár elismeri sok pap pozitív hozzájárulását.

Mit lehet kezdeni ezzel az egyveleggel, a New Age-i jószándék eme kiáradásával? Ez nem a katolikus hit összefoglalása, sem az Újszövetségből ismert tanítás. Az anyag hiányos, jelentős vonatkozásokban ellenségesen viszonyul az apostoli hagyományhoz, és sehol sem ismeri el az Újszövetséget Isten szavának, amely pedig normaadó minden hitre és erkölcsre vonatkozó tanítás számára. Az Ószövetséget figyelmen kívül hagyja, a patriarchátust elutasítja, és a mózesi törvényt, benne a Tízparancsolattal, nem ismeri el.

Először is szögezzünk le két dolgot. A 2023-ban és ’24-ben Rómában tartandó két végső szinódusnak tisztáznia kell majd, hogy mit is tanítanak erkölcsi kérdésekben, mivel Jean-Claude Hollerich bíboros, az általános jelentéstevő (relátor, legfőbb író) nyilvánosan elutasította az egyháznak a szexualitással kapcsolatos alapvető tanításait azon az alapon, hogy azok ellentmondanak a modern tudománynak. Normális időkben ezek után helytelen, sőt lehetetlen lett volna tovább folytatnia relátori munkáját.

A szinódusoknak választaniuk kell, hogy a hit és erkölcs apostoli hagyományát szolgálják és védelmezik-e, vagy pedig saját megítélésük inkább arra kényszeríti őket, hogy érvényesítsék szuverenitásukat a katolikus tanítás felett. El kell dönteniük, hogy az olyan alapvető tanításokat, mint a papság és az erkölcs, bevihetik-e a pokol pluralista tornácára, oda, ahol egyesek a bűnök felpuhító újradefiniálását választják, és a többség egyetért abban, hogy tisztelettudóan nem ért egyet.

A szinóduson kívül a fegyelem lazul – különösen Észak-Európában, ahol néhány püspököt még azután sem dorgáltak meg, hogy azt állította, joga van a véleménykülönbségre. Néhány egyházközségben és szerzetesrendben már szélesebb körben létezik egy de facto pluralizmus olyan dolgokban, mint a homoszexuális tevékenység megáldása.

Az egyházmegyés püspökök az apostolok utódai, minden egyházmegyében ők a legfőbb tanítók, akik nyájuk helyi egységének és a pápa, Szent Péter utóda körüli egyetemes egységnek a középpontját alkotják. Lyoni Szent Iréneusz óta a püspök a garanciája a krisztusi tanítás, az apostoli hagyomány iránti folyamatos hűségnek. Ő a kormányzó és néha ő a bíró, ő a tanító és a szentség celebránsa, nem csak holmi háttérbe húzódó különálló személy, netán olyasvalaki, akinek a dolga csupán a gondolkodás nélküli jóváhagyás.

A „Tágítsd a sátrat” tisztában van a püspökök hibáival, akik néha nem figyelnek az emberekre, autokratikus hajlamúak, klerikalisták és individualisták. Vannak jelei a reménynek, a hatékony vezetésnek és együttműködésnek, de a dokumentum úgy véli, hogy le kell rombolni a hatalom piramisszerű modelljeit, és az egyetlen valódi tekintélyt a szeretet és a szolgálat adja. A keresztség méltóságát kell hangsúlyozni, nem pedig a papi felszentelést, a vezetési stílusnak pedig kevésbé hierarchikusnak, hanem inkább körkörösnek és részvételen alapulónak kell lennie.

Minden katolikus szinóduson (és zsinaton) és minden ortodox szinóduson a püspökök voltak a főszereplők. Ezt kellene szelíd, együttműködő formában a kontinentális szintű szinódusokon is érvényesíteni és a gyakorlatba ültetni úgy, hogy a lelkipásztori kezdeményezések a sértetlen tanítás keretein belül maradjanak. A püspökök nem azért vannak ott, hogy egyszerűen hitelesítsék a megfelelő eljárást, és megadják a „nihil obstat”-ot arra, amit láttak.

A szinódus egyetlen résztvevőjének – világiaknak, szerzeteseknek, papoknak, püspököknek – sem tesz jót, ha a szinódus úgy dönt, hogy nem lehet szavazni vagy javaslatokat tenni. Ha csak a szervezőbizottság véleményét lehet továbbítani a Szentatyának, hogy ő aztán úgy tegyen, ahogyan jónak látja, az visszaélés a szinodalitással, a püspökök kiszorítása, amit sem a Szentírás, sem a hagyomány nem indokol. Ez nem megfelelő eljárás, és alkalmat ad a manipulációra.

A rendszeresen misére járó katolikusok nagy többséggel sehol sem támogatják a jelenlegi szinódus megállapításait. A felsőbb egyházi szinteken sincs nagy lelkesedés. Az ilyen jellegű folytatódó találkozók elmélyítik a megosztottságot, és néhány szemfüles kihasználhatja a zűrzavart és a jóakaratot. A köztünk lévő volt anglikán vallásúak helyesen látják, hogy a zavarodottság elmélyül, a hagyományos erkölcs ellen támadás indul, és a párbeszédbe a kirekesztésről, elidegenedésről, identitásról, marginalizációról, a képviselet nélküliekről, az LMBTQ-ról szóló neomarxista zsargon kerül be, viszont kiszorulnak az olyan keresztény fogalmak, mint a megbocsátás, a bűn, az áldozat, a gyógyulás vagy a megváltás. Miért van csend a halál utáni jutalomról vagy büntetésről, a négy utolsó dologról, a halálról és az ítéletről, a mennyről és a pokolról?

A szinódusi folyamat eddig elhanyagolta, sőt lefokozta a transzcendens dolgokat, a Szentlélekre történő hivatkozásokkal elfedte Krisztus központi szerepét, és neheztelést váltott ki, különösen a résztvevők körében.

A munkadokumentumok nem részei a magisztériumnak. Csak egy alapot képeznek a vitára, megítélésük Isten egész népére, és különösen a püspökökre tartozik, a pápával együtt és a pápa alatt. Ez a munkadokumentum gyökeres változtatásokra szorul. A püspököknek rá kell ébredniük, hogy van tennivalójuk, Isten nevében, és minél előbb teszik, annál jobb.

Írta: George Pell bíboros

Fordította: Solymosi Judit
Forrás: The Spectator

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
2 hozzászólás

2 Comments

  1. Németh Andrásné

    2023-01-14 at 21:07

    Amikor olvastam Pell bíboros véleményét a szinodalitásról, az fogalmazódott meg bennem hogy Úram Isten, csak meg ne öljék! Nagyon okosan fogalmazta meg a veszélyeket és a véleményét, ami a hamis próféta rombolását vetítette elénk. Nem tehetjük azt,amit Péter apostol mondott:”ments Isten, ez nem történhet meg!” Azt gondolom hogy meg kell szervezni a rózsafüzért mindenhol, és menni igazi szentmisére és szentségimádásra! Olyan jó lenne tudni egymásról,akik hűségesen akarjuk Jézust megvallani az igaz Katolikus Egyház szerint, a maradék! Maranatha!

  2. Csipkés Ilona

    2023-01-14 at 22:26

    Az egész ,,szinodalitas,, ügy, egy nagy zűrzavar.Egyetlen alkalmon sem vettem részt és nem is fogok. Teljes mértékig egyet értek Pell bíboros írásával és az előttem szóloval!Dicsértessek a Jézus Krisztus!

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Kapcsolódó...

Reflexió

A német katolicizmussal kapcsolatban gyakran beszélnek egyházszakadásról. De az egyházszakadás szó nem írja le megfelelően a német krízist. A „Szinódusi Út” dokumentumaiban megjelenő német...

Bemutatjuk

A Külső-Hebridák szigetcsoport déli szigetei a reformáció előtti skót katolicizmus egyik bástyáját jelentik. Ha a Brit-szigetekre és a katolicizmusra gondolunk, bizonyára Írország jut eszünkbe....

Aktuális

Prágában február 5-én kezdődik a Szinodalitásról szóló Szinódus utolsó előtti, kontinentális szakaszának európai gyűlése. Ez a szakasz ékelődik a korábbi egyházmegyei szintű, illetve az...

Család

Párkapcsolat, szerelem, szexualitás, házasság, gyerekek, család… Találjuk meg egymást! – ez a Katolikus.ma családos podcast műsora. Három nap van az évben, amikor a férfit...