Lépj kapcsolatba velünk

Lelkiség

Gondolatok a Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepén

Közzétéve

Keresztre feszített Krisztus - Giotto, circa 1310

„O Crux ave, spes unica”  (Kereszt, üdvözlégy, egy remény) – Így énekeljük a Szent Keresztről szóló himnuszunkban, de miért is tesszük ezt, miért lett a keresztből, az egyik legkegyetlenebb kivégzési eszközből a mi egyetlen reményünk?

Az ember számára talán az egyik legnagyobb kérdőjel Istennel kapcsolatban, hogy ha Ő valóban jó, akkor miért van a világban ennyi rossz? Miért kell ennyi embernek szenvednie? Miért engedi, hogy ennyi szörnyűség történjen? Mi emberek újra és újra az Istenhez kiáltunk, hogy vegye el tőlünk a szenvedést, a rosszat, ahogyan a vándorló Izrael népe is tette a pusztában, amikor mérges kígyók lepték el őket. Isten válasza azonban első látásra talán meglepő, mert nem vette el róluk a mérges kígyókat. Mózesnek azonban kellett készítenie egy rézkígyót, és aki felnézett a kígyóra az megmenekült. (Vö. Szám 21,7-9) Ez mutatja, hogyan cselekszik velünk az Isten a szenvedésben. Nem veszi el tőlünk, de kiemeli tekintetünket sötétségből, a csupán emberi látásmódból, az ő saját isteni perspektíváját kínálja fel nekünk. Ha rá tekintünk, máris képessé válunk máshogyan látni a dolgokat, eseményeket, személyeket. A hittel megszülethet szívünkben az új remény és az új öröm, hogy nem vagyunk egyedül, hogy Valaki figyel ránk, Valaki vigyáz ránk. Ha pedig ez így van, akkor semmi, ami velünk történik nem értelmetlen, nem kilátástalan. Ez a hit látásmódja, de komolyan vesszük-e hitünket? Komolyan vesszük-e kereszt üzenetét?

Jézus szintén a rézkígyó képét használja fel, amikor Nikodémussal beszélgetve beszél saját küldetéséről: „Amint Mózes fölemelte a kígyót a pusztában, úgy fogják fölemelni az Emberfiát is, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen. Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen.” (Jn 3,14-16) Isten végső válasza a szenvedés titkára pont Krisztus keresztje, ami szintén talán meglepő módon nem oldja fel, vagy szünteti meg a feszültséget, melyet a szenvedés valósága jelent. A kereszt üzenete számunkra, hogy Isten belép, sőt elmerül a mi kínnal, bűnnel, halállal terhes világunkba. A végsőkig eggyé válik velünk, és ezzel szétfeszíti, és a végtelenbe tágítja az ember határait. Ez sokaknak balgaság, sokaknak botrány, de nekünk Isten erejét és bölcsességét mutatja. Ahogyan Szt. Pál is írja a korintusiaknak: „…mi a megfeszített Krisztust hirdetjük. Ő a zsidóknak ugyan botrány, a pogányoknak meg balgaság, a meghívottaknak azonban, akár zsidók, akár görögök: Krisztus Isten ereje és Isten bölcsessége. Hiszen Istennek a „balgasága” bölcsebb az embereknél, és Istennek a „gyöngesége” erősebb az embereknél.” (1Kor 1, 23-25) Nem emberi okosság ez, de mekkora erőt jelent és biztonságot, ha látjuk, hogy a legmélyebb, legsötétebb pontról is van tovább. Az Isten ereje a gyengeségben mutatkozott meg: látszólag egy ember gyalázatos szenvedése és halála által is győzött és megváltást hozott minden embernek. Mennyivel inkább bízhatunk mi ebben az erőben a mi hétköznapi „halál-tapasztalatainkban”.

A kereszténységben találkozhatunk néha ennek a logikának a félreértelmezésével is, mintha ez arra bíztatna minket, hogy tudatosan keressük a szenvedést, a keresztet. Jézus azonban nem erről beszél. A kereszt, a szenvedés valóságával mindannyian találkozunk valamilyen módon. A kérdés csak ez: Engedjük, hogy agyonnyomjon, vagy feltekintünk „arra akit keresztülszúrtak” és ebből erőt merítve mi is felvesszük saját keresztünket?

A mai ünnep eredete a Szent Kereszt ereklye megtalálásának és első ünnepélyes felmutatására vezethető vissza. Tartalmában azonban hitünk legbelső magjához vezet bennünket: Húsvét misztériumához. Ennek lényege, hogy nem tagadjuk a halál, a bűn valóságát, de hiszünk, és teljes bizalommal ráhagyatkozunk a feltámadás valóságára is. Ahogyan ezt minden Szentmisében is megvalljuk: „Halálodat hirdetjük, Urunk, és hittel valljuk feltámadásodat, amíg el nem jössz”. A halál, a bűn, a szenvedés valóságával tehát mindenképpen találkozunk, az „egyetlen reményünk” ha a Szent Keresztre – Jézus mindezek felett aratott győzelmének jelére – tekintünk és ez elvezet bennünket Vele együtt a feltámadásra.

Lápossy Péter iskolalelkész (Pécsi Egyházmegye)

Mondd el a véleményedet, szólj hozzá a cikkhez. (Facebook fiók szükséges.)
Klikkelj a hozzászóláshoz

Hozzászólás írása

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Népszerű