fbpx
Connect with us

Az Istent keresőknek minden a javukra válik :)

Aktuális

Győzelemről énekeljen… – bemutatták a NEK himnuszát és hírnökeit

Fotó: Ambrus Marcsi

83 évvel az 1938-as budapesti eucharisztikus világkongresszus után és 83 nappal a 2021-es világesemény előtt, ünnepélyesen bemutatták az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus himnuszát és az esemény 12 hírnökét.

Magyarország 2021. szeptember 5-12. között ad otthont a katolikus világeseménynek, amelynek záró szentmiséjén a tervek szerint részt vesz Ferenc pápa is. A szervezők bemutatták Koudela Géza, Bangha Béla „Győzelemről énekeljen” kezdetű művének újrahangszerelt változatát, amely 1938-hoz hasonlóan, most is a kongresszus himnusza lesz. A zenei munkálatokat Kovács Ákos Kossuth-díjas magyar dalszerző, zeneszerző és az After Crying tagjaival a Torzók című filmhez írt zenéjével Oscar-díjra is jelölt Pejtsik Péter végezte.

A himnusz angol és magyar nyelvű szöveggel is hallható lesz. A felvételeken közreműködött a Magyar Állami Operaház kórusa és zenekara is.

Három fiatal zenész is bekapcsolódott a himnusz, valamint az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus imázsfilmjének elkészítésébe. A zenekedvelők számára valamennyiük neve ismerős lehet, hiszen több tehetségkutató műsorban hallhattuk már őket. Nagy Bogi, Dánielfy Gergő és Czinke Máté alakítja azt a három fiatalt, akiknek megtérés történetével bátorítanak mindenkit a kongresszuson való részvételre és a találkozásra Jézussal. A forgatókönyvet Ákos írta. A film elkészítésében szerepet vállalt Farkas Attila atya, aki gyermekként vett részt az 1938-as eucharisztikus világkongresszuson, valamint Sára Bernadette Jászai Mari-díjas színésznő és Cseke Péter Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, rendező, színházigazgató, akinek csupán a karját láthatjuk egyetlen jelenetben, amikor a Czinke Máté által alakított feldúlt fiút elrántja egy száguldó autó elől.

sajttaj2.jpg
Fotó: Ambrus Marcsi

A sajtóbemutatón Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek köszöntötte az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus 12 hírnökét is. Az ő feladatuk az esemény és annak fő céljának – az Eucharisztiában jelenlévő Jézus közös megünneplésének – a népszerűsítése. A világesemény 12 hírnöke: Baricz Gergő zenész, dalszerző, Böjte Csaba ferences szerzetes, Csókay András idegsebész, Dolhai Attila színész, énekes, Kubik Anna színművésznő, Lackfi János író, költő, Petrás Mária népdalénekes, Sena Dagadu énekesnő, Szalóki Ági előadóművész, dalszerző, Szikora Róbert az R-GO frontembere, Pindroch Csaba színművész, Ürge-Vorsatz Diána fizikus, klímakutató.

1938-hoz hasonlóan, 2021-ben is kulcsszerepet kapnak a világesemény lebonyolításában az önkéntesek. Ismert és elismert személyiségek – többek között Dani Gyöngyi, Miklósa Erika, Dánielfy Gergő, Kuzmányi István – vállalták, hogy népszerűsítik az önkéntes munkát és tagjai lesznek ennek a nagyszerű közösségnek. A nagy érdeklődésre tekintettel az Önkéntes Program június 24-ig várja még a jelentkezőket!

A himnusz és a kongresszust népszerűsítő film megtekinthető az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus YouTube csatornáján

Klikkelj a hozzászóláshoz

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Kapcsolódó...

Ferenc pápa magyarországi látogatása

Ferenc pápa magánlátogatáson fogadta Karácsony Gergely főpolgármestert, akit az Apostoli Nunciatúrán tartott találkozóra elkísért családja: felesége, lánya és fia is – közölte szombaton a...

Ferenc pápa magyarországi látogatása

Ferenc pápa 41. apostoli látogatásakor a Papp László Sportaréna adott otthont a Szentatya fiatalokkal való találkozásának. A fiatalokkal telt csarnokban fergeteges hangulatban várták az...

Ferenc pápa magyarországi látogatása

A szombati program során Ferenc pápa a római katolikus Árpád-házi Szent Erzsébet-plébániatemplomból átment a Rózsák terén szomszédos görögkatolikus parókiára is. Kocsis Fülöp metropolita a...

Ferenc pápa magyarországi látogatása

Háromnapos magyarországi apostoli látogatására érkezett Magyarországra Ferenc pápa. Indulás előtt a pápa a Szent Péter-székesegyház körül élő hajléktalanok egy 15 fős csoportjával találkozott rövid időre...