fbpx
Lépj kapcsolatba velünk

Lelkiség

Gyűlöld a bűnt, szeresd a bűnöst! Tényleg?

Közzétéve

Fotó: Cathopic

Amikor különböző vitatható, ellentmondásos témákkal szembesülünk, gyakran hangzik el a következő megjegyzés: “Hát igen, gyűlölnünk kell a bűnt, de szeretnünk kell a bűnöst”.

Bár ez egyszerű és tetszetős megoldásnak hangzik, amikor közelebbről megvizsgáljuk, problémásnak bizonyul. Először is, gondoljunk a végítéletre. Amikor ez a zord valóság eljön, Isten valójában nem választja külön a bűnöst a tetteitől. A bűnös fog a pokolra kerülni – nem pedig a tettei. Az bizonyos, hogy Isten határtalanul szereti a bűnöst, de nem választja el tőle a bűnt. Mi vajon el tudjuk választani? És ami még fontosabb – megtesszük?

Tudják, minden rendben van, amikor a bűnös egy hozzánk hasonló kedves alak, és amúgy sem gondoljuk, hogy a bűne olyan súlyos lenne. Ilyenkor “gyűlöljük a bűnt és szeretjük a bűnöst”. Így például manapság bevett dolognak tűnik “gyűlölni a bűnt, de szeretni a bűnöst” akkor, amikor a bűn a paráznaság, a bűnös pedig a mi aranyos kis unokahúgunk és a barátja, akivel együtt él. Akkor is elég könnyű ezt az utat követni, amikor a bűn a szodómia, és a bűnösök Ronny és Randy – ezek az “igazán kedves srácok”, akik ideköltöztek a környékre, a lakástulajdonosok egyesületében dolgoznak, és karácsonykor nagyon szépen feldíszítik a házukat, mint mindenki más. Elég könnyű “gyűlölni a bűnt, de szeretni a bűnöst”, amikor a bűnös a házasságtörő George, aki nálunk a könyvelésen dolgozik, tagja a country klubnak és mindig jó egy kör italra.

De szeretik önök Adolf Hitlert? Sztálint vagy doktor Mengelét, Idi Amint? Avagy utálják azt a tényt magát, hogy Jeffrey Dahmer vagy John Wayne Gacy elrabolt, megkínzott, megerőszakolt és meggyilkolt több fiút és fiatalembert, de őket magukat, Jeffrey-t és J. W. Gacy-t szeretik? Nem hiszem. Nem. Az ilyen emberek joggal keltenek valódi félelmet és iszonyatot. Képeket nézünk ezekről a züllött (és valószínűleg démonoktól megszállt) szörnyetegekről, és nem szeretjük őket. Ezen a ponton valahogy összeomlik az aranyos kis mondás, miszerint: “Utáld a bűnt, de szeresd a bűnöst”, ugye?

Mi tehát a válasz? Kövessük a logikát és jussunk arra a következtetésre, hogy szeretnünk kell a bűnöst is, és a bűnt is? Valójában ez az, amit az LMBTQ+ aktivisták állítanak. Azt mondják (teljesen érthető módon): „Miért mondjátok azt ti, keresztények, hogy szerettek és elfogadtok minket, ha közben továbbra is elutasítjátok azt, ahogyan mi szeretjük a párunkat?” Így érvelnek: „Hogyan mondhatjátok, hogy szerettek engem, amikor elutasítjátok azt, aki valójában vagyok? Mert én tényleg meleg vagyok, és tényleg a saját nememhez tartozó emberekhez vonzódom, de ti azt mondjátok, hogy ezt nem tehetem, és heterónak kell lennem, és egy másik nemű emberrel kell összeházasodnom, vagy pedig egész életemben cölibátusban kell élnem, mert különben nem fogadtok el, és nem fogtok igazán szeretni engem”.

És ebben van is valami.

Tehát válasszuk a másik lehetőséget? Azaz ezt: “Gyűlöljük a bűnt és gyűlöljük a bűnöst”?

Valószínűleg nem.

Ehelyett inkább tekintsünk a dolgokra az örökkévalóság szemszögéből, ha tudunk. Isten mindannyiunkat szeret, úgy szeret, ahogyan teremtett minket, és úgy szeret, amilyenek lehetnénk. Más szóval, látja teremtett jóságunkat, és látja megváltott és megszentelt állapotunk lehetséges nagyobb tökéletességét, de gyűlöli azt, ahogyan a bűn bemocskolt, elrontott és furcsává tett minket. Gyűlöli, hogyan csavarta ki és torzította el a bűn az ő jó teremtését. Nem azért gyűlöli és utálja azt, amivé váltunk, mert gyűlöl minket, hanem éppen mert szeret minket.

Képzeljünk el egy anyát, aki egy gyönyörű kisfiút hozott világra, és ez a szép, értelmes és megnyerő gyermek felnő, és lesz belőle egy kövér, lusta, kéjsóvár és drogfüggő alak, aki az anyja alagsorában él, egész nap pornót néz és erőszakos videójátékokkal játszik. Az anya nem utálja a fiát. Szereti őt, de gyűlöli azt, amivé vált. Bár szereti és elviseli őt, és mindent megtesz érte, amit csak tud – a fiú mégis úgy dönt, hogy egyre mélyebbre süllyed. Ezt pedig gyűlöli az anya.

Végül kidobja a házból. Vajon rosszul teszi? Azt jelenti ez, hogy már nem szereti a fiát? Nem azt jelenti. Jobban szereti, mint valaha, de utálja is – utálja azt, amivé vált, MERT olyan nagyon szereti.

Be kell vallanom, hogy néha lelkipásztorként magam is ez elé a szörnyű dilemma elé kerülök. Valaki eljön hozzám, beszélni akar velem a problémáiról, arról, hogy nagyon mélyre süllyedt a bűnben, és ahogy elmondja a történetét, visszataszítónak találom. Lehet, hogy kellemes, udvarias külsőt mutat, de ettől csak még undorítóbb lesz a szememben.

Ez az a pont, amikor segítségért imádkozom. Rájövök, hogy nehezen tudom szeretni ezt az embert. Ezen a ponton nem igaz, hogy noha “a bűnt gyűlölöm, de a bűnöst szeretem”. Igazából utálom a bűnöst, nem pedig szeretem. Isteni segítséget kérek, hogy meglássam a sebzett gyermeket a tiszteletreméltó külső és a bűn okozta torzulások alatt. Kérem a kegyelmet, hogy szeressem a bűnöst (akit hajlamos vagyok utálni), miközben felismerem, hogy jogosan gyűlölöm azt, amivé ez a személy vált.

Végezetül pedig imámban azt a kegyelmet kérem, hogy ugyanígy lássak egy másik embert is. Van ugyanis egy másik, a bűntől eltorzult személy is, akit gyakran utálatosnak tartok. Őt is úgy kell látnom, ahogyan Isten látja: olyan drága gyermeknek, akit a bűn túl gyakran rabszolgasorba taszít, de akit a szeretet megvált.

Ez a másik személy az az ember, aki a tükörből néz rám.

Írta: Dwight Longenecker atya
Fordította: Solymosi Judit

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Hírdetés Támogasd a Katolikus.ma médiamissziót!
Klikkelj a hozzászóláshoz

Hozzászólás írása

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Lelkiség

Mi keresztények ma még benne élünk a megtestesülés évadában – Advent Pilinszky Jánossal

Közzétéve

Szerző:

Fotó: Cathopic

Idén emlékeztünk-emlékezünk Pilinszky János születésének századik, halálának negyvenedik évfordulójára. A karácsonyig terjedő időben hétről-hétre egy-egy adventi gondolatát-elmélkedését adjuk át az olvasóknak.

ADVENT

első vasárnapján a szent olvasmány a lélek hajnaláról beszél: „Múlóban az éjszaka, közeledik a nappal. Hagyjuk el tehát a sötétség cselekedeteit és készüljünk fel a világosságra. Járjunk becsülettel, mint fényes nappal illik.” S mindjárt meg is mondja, miképpen lehetséges ez: „Öltsétek magatokra az Úr Jézus Krisztust.”

Az egyházi év nem a világ teremtésének fölidézésével, hanem Jézus megtestesülésének ünnepkörével indul. Isten megtestesülése közöttünk magának a teremtésnek is legcentrálisabb mozzanata ugyanis; Isten szeretetének legmélyebb megnyilvánulása. A teremtést nekünk a megtestesült Isten jelenti ezentúl, s ezért kell már életünkben, nem a világba, hanem az Úrba beöltöznünk.

A teremtés, mi idáig Isten hatalmáról beszélt a véghetetlen távolság és a titokzatos szépség nyelvén, ezentúl a szeretet bensőségességével szól hozzánk. Isten szeretet: szeretetből teremtett és az örök szeretetre hív bennünket.

Az evangéliumban Szent Lukács az Úr utolsó eljövetelét idézve: lényegében ugyanennek a teremtő, megtestesülő szeretetnek végső beteljesüléséről beszél. Az egyházi év – híven isteni tartalmához – nem egyszerű utánzata tehát a természet gyönyörű körforgásának, hanem mintegy a szeretet mélységeiben tárja föl előttünk a múlt időt, ahogy a szertartások szépséges, isteni koreográfiája is egyszerre mintázza a csillagok néma körforgását, s ugyanakkor előképe már a tiszta szeretetbe öltözött új teremtésnek, kifejezője az isteni megtestesülés véghetetlen intimitásának.

Isten és a teremtés, Isten és ember viszonyának, jelentésének, realitásának erre az új, vadonatúj megélésére szóló meghívás számunkra az ádventi időszak. Olyan hajnal, melynek napja emberi és teremtményi sorsunk legbensőbb magjában kel fel, de épp bensőségességével képes értelmet adni az időnek.

Mi keresztények ma még benne élünk a megtestesülés évadában. Ez arra kötelez bennünket, hogy földi életünket, s magát a világot is egyre mélyebb és gyengédebb szeretettel, mint az Istenbe való beöltözés eszközét éljük át, a teremtő és a megtestesült Isten művét követve. Mert egyedül így ölthetjük magunkra azt a Krisztust – kinek végső eljöveteléről az evangélium beszél – s aki végül is nem más, mint tiszta szeretet.

[Új Ember, 1967. november 26. 1. p.]

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Olvasás folytatása

Lelkiség

Úton a célom felé…

Közzétéve

Szerző:

Az El Camino útvonalak célállomásán, Santiago de Compostelában az idén “Szent Jakab évét” ünneplik. Az ünnepek csúcspontja Szent Jakab apostol ünnepe július 25-én. Miért járják ma az emberek ezt az utat, mi ösztönzi őket erre, és mi az, ami utána megmarad bennük? A cikk szerzője, aki három évvel ezelőtt maga is végigjárta a spanyol el Caminót, foglalja írásba gondolatait.

Nem megyünk a Caminora, mert túl sokan járják, gondolják sokan, s a feleségemmel mi is osztottuk ezt a véleményt. Aztán úgy döntöttünk, hogy egy spanyolországi nyaralás részeként saját tapasztalatok szerzése céljából két “ízelítő napot” mégis eltöltünk a Szent Jakab-úton. Így indultunk el Burgosból a már-már egy sivatagra emlékeztető Meseta fennsík felé. Ez a rövid „ablak”, amely ekkor megnyílt előttünk, annyira lenyűgöző és magával ragadó volt, hogy a második nap végén már elhatároztuk, hogy mindent megteszünk, hogy hamarosan nekivághassunk az egész útnak.

Legyen meg a te akaratod

Így történt, hogy 2018 augusztusában Saint-Jean-Pied-de-Port kisvárosban a klasszikus francia útra léptünk. Az első nagy kihívás a Santiago de Compostela felé vezető úton a Pireneusokon való átkelés volt. Mint egy szimfonikus zenekart az ütősök, úgy kísértek bennünket a viharok, az eső és a sűrű köd. Nem tudtuk még, hogy sikerrel járunk-e, és vajon bírja-e a lábunk, a térdünk, van-e olyan erős a szívünk és a lelkünk, hogy bírjunk a megpróbáltatásokkal. A legtöbb zarándoknak nincsenek ehhez hasonló korábbi tapasztalatai, hiszen ki gyalogol le 5 hét alatt 800 kilométert. Mi sem tettünk még ilyet. A mottó, hogy „legyen meg a Te akaratod” minden szempontból illik ehhez az új kezdethez.

Minden zarándok

egyetért abban, hogy a Szent Jakab út „csinál valamit” az emberrel. Már az első lépéstől kezdve érezni, hogy Santiago de Compostela szinte vonzza az embert. Az út csalogatja az embert a tájon át és rengeteg érdekes találkozást tartogat számunkra. Találkozunk két karintiai fiatallal, akik az őket ki nem elégítő fémipari állásukat felmondták, hogy a nyugati úton azon elmélkedhessenek, hogyan lehet az életüknek értelmet adni. Egy egyedülálló milánói nővel, aki élete párját reméli megtalálni út közben, egy dániai nagymamával és unokájával, egy spanyol fiatalemberrel, aki egy hetet tölt a Szent Jakab-úton, amit gyermekkorában oly sokszor az édesanyjával együtt tett meg. Az a francia nyugdíjas bácsi, aki merev lábával tervezi végigjárni az utat, ugyanolyan lenyűgöző, mint a 80 év feletti új-zélandi házaspár, akik másodszor is szeretnék az utat megélni.

Lenyűgöző kisvárosok

várnak ránk az úton, Pamplona, Burgos, León, hogy csak néhányat említsünk. De a nagyszerű élményt a köztük húzódó hatalmas tájak jelentik, a szőlők, a spanyolok által Mesetának hívott fennsík, a régi falvak, templomok és az utat mutató számtalan sárga nyíl. Bőségesen van mit ennünk és innunk, hiszen a zarándokmenüket mindenhol elfogadható áron kínálják.

Isten keresése a Szent Jakab úton

Ha Istent akarod keresni, és ő az áldását adja hozzá, akkor természetesen sikerülni is fog. Számomra ez a kérdés fel sem merül, hiszen ez azt jelentené, hogy korábban nem találtam Rá, amit azonban nem mondhatnék. Én is azt gondolom, hogy a Teremtőnket mindenben, mindenhol és mindenkor kereshetjük és meg is találhatjuk, és ezért még Spanyolországba sem kell mennünk. De hát akkor miért érdemes az El Caminot végigjárnunk? A számos felismerés miatt, amelyet a hosszú gyaloglás tartogat számunkra. Például: „Túl nehéz a hátizsákod? Dobd ki belőle a felesleget”, “A terhet a hátizsákodban cipeled, nem pedig magadban”. És mert a kérdéseinkre választ kapunk. Ma már tudom például, hogy a hitem valóban hegyeket tud mozgatni, pontosabban engem a magam 100 kilójával a hegyeken át. Már jobban értem Jézus szavait: “Én vagyok az út, az igazság és az élet”. Ma már tudom, hogy vágyom a békére és a megbékélésre. És a hosszú úton az is világos lesz, hogy ki és mi az, aki és ami igazán fontos számunkra.

Érzelmi csúcsok rózsafüzére

vár azokra, akik megnyílnak. Az Alto del Perdonban található zarándokemlékmű minden bizonnyal ezek közé tartozik. Itt érzi az ember, hogy zarándokok ezrei, sőt százezrei voltak, vannak és lesznek úton. Velük jársz, mindannyiukkal, azokkal is, akik már elérték életcéljukat. Az út összeköt benneteket. Ez váratlanul olyan mélyen megérint, hogy könnyekre fakaszt. A Cruz de Ferro, egy fatörzsön található vaskereszt arra indít, hogy tedd le a terheidet. Így lehetséges, hogy a világ minden tájáról származó apró kövek dombbá állnak össze. Kettő közülük St. Pöltenből származik, akárcsak az én könnyeim is a megkönnyebbüléstől.

És igen, a spanyol El Camino csúcspontja természetesen Santiago de Compostela katedrálisa előtt és a katedrálisban élhető meg. Kérdéseinkre ismét választ kapunk: Mi az öröm? Milyen érzés örülni? Voltam én már valaha is ennyire mélyen elégedett? Áhítat-e az, amit érzek, amikor a székesegyházban a Batafumeironak nevezett, szokatlanul nagy füstölő magasba lendül?

Tartósan megerősítve

Ma, három évvel később is még mindig egyértelmű számomra, hogy mit nyertem az úttal: testileg és lelkileg is megerősödve tértem haza. A közel 1000 kilométeres zarándokút minden tekintetben erősebbé tett engem. Hála legyen a mi Istenünknek ezért a gyönyörű világért! Hálát adok a feleségemnek, hogy ő volt és ma is ő a legjobb társam. Hálás vagyok magamnak is, hogy lehetővé tettem saját magam számára, hogy ezt az utat megtegyem. Életem végéig hálával énekel a szívem:

“Uram, a tied vagyok, az életem a tiéd. Üdvösségemre és dicsőségedre adtad nekem. Atyám, te vezetsz engem az élet ösvényein a célom felé.”

Német katolikus szentének, Katholisches Gebet- und Gesangbuch 435 (ford. megj.)

Írta: Paul Sieberer
Fordította: Frick József
Forrás: Kirchenzeitung.at

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Olvasás folytatása

Lelkiség

Albert Einstein tanácsa az olyan időkre, mint amilyeneket napjainkban élünk

Bár a járvány folyamatosan fennálló válságnak bizonyul, mégsem elvesztegetett idő.

Közzétéve

Szerző:

Fotó: Wikipedia

A koronavírus-járvány mindannyiunk számára válságot jelentett különböző módon. Ugyanakkor nyilvánvaló, hogy eltart egy ideig, mire az élet visszatér a normális kerékvágásba. Amikor egy válság nem oldódik meg gyorsan, a stressz erősödik, újra és újra rémísztő arcát mutatva az újságok legfrissebb címsoraiban és ajánlásaiban.

Ilyenkor a szentek és szellemi nagyjaink írásaihoz és példáihoz fordulhatunk, hogy segítsenek nekünk szorongásunkat új látószögből szemlélni, és az örökkévalóságot szem előtt tartva közelítsünk életünkhöz. De van egy apró bölcsesség Albert Einsteintől is, amelyet érdemes a szívünkbe vésni válság idején. Így szól: „Minden válság mélyén nagy lehetőség rejlik.”

Kicsit közhelyesen hangzik, ettől függetlenül igaz. A lehetőség válság idején gyakran meghívás az élet megkérdőjelezésére, megvizsgálására, újraértékelésére; meghívás arra, hogy ássunk mélyebbre, engedjünk el dolgokat, szeressünk jobban.

Lássuk hát: milyen lehetőségek kínálkoznak nekünk? Mire hív Isten: mit kell átgondolni, mit kell cselekedni?

Négy területen kereshetünk választ ezekre a kérdésekre.

A lelki életünk

A félelem nem Istentől való. Valójában a „ne félj!” és a „ne aggódj!” parancsot Jézus számos alkalommal megismételte az evangéliumokban. Keresztényként arra vagyunk elhívva, hogy bízzunk és szeretetben válaszoljunk az előttünk álló kihívásokra. Az ehhez szükséges kegyelmet és erőt megtapasztalhatjuk az ima és a szentségek által. Itt az idő, hogy elgondolkozzunk: nem kellene-e többet vagy másképpen imádkozni? Talán Isten arra hív, hogy kezdjük el naponta olvasni a Bibliát, imádkozzunk rózsafüzért minden reggel, töltsünk több időt csendes imádságban Vele, vagy járuljunk szentgyónáshoz. A világjárvány ideális alkalom arra, hogy elmélkedjünk az ún. „négy végső dologról”: a halálról, az utolsó ítéletről, a mennyről és a pokolról.

A kapcsolataink

Sokunkat a járvány hosszú időre megfosztott attól, hogy szeretteinket láthassuk. Néhányunk feszültséget tapasztal a családdal, barátokkal, munkatársakkal és szomszédokkal való kapcsolatokban. Ez az időszak számos nehézséget támasztott. De talán itt az ideje, hogy többet áldozzunk az embereknek és hidakat építsünk. Kérjünk bocsánatot és bocsássunk meg mi is. Talán itt az ideje, hogy óvatosan elengedjünk bizonyos kapcsolatokat, és nyitottak legyünk az újakra. Milyen lehetőségek kínálkoznak számunkra ezen a téren?

A munkánk

A világjárvány kezdete óta sokan megtanultunk otthonról dolgozni, és vannak, akik már soha nem szeretnének napi szinten visszatérni az irodába. Mások elvesztették állásukat, és kénytelenek más irányba indulni karrier szempontjából. És mi hogyan vagyunk ezzel? Ideális alkalom ez az időszak arra, hogy felismerjük, merre vezet a mi utunk. Új utat válasszunk, vagy új célokat tűzzünk ki? Van olyan álom, melynek valóra váltását mindig halogattuk? Lehet, hogy itt az ideje valami újba fogni.

Egészségünk

Világméretű a járvány, muszáj foglalkoznunk az egészséggel is. Az is egyértelmű, hogy bizonyos szokások egészségesebbé tesznek, segítségükkel képesebbek leszünk leküzdeni bármilyen vírust, ami az utunkba kerül. Itt az ideje, hogy új fogadalmakat fogalmazzunk meg magunknak az étrenddel, a testmozgással, a friss levegővel és a pihentető alvással kapcsolatban, a pihenés és a kikapcsolódás előtérbe helyezésével, valamint az imádságra fordított idővel. Ugyanakkor ne feledkezzünk meg a mentális egészségünkről, ami éppen úgy fontos. Van lehetőség a test és a szellem megerősítésére, csak meg kell ragadjuk!

Ahhoz, hogy a válságot lehetőséggé változtassuk, gyakran újra meg kell vizsgálnunk az adott helyzetet, vagy más szemszögből kell rátekintenünk. Ha a folyamatban lévő járvány hullámhegyeit és hullámvölgyeit úgy közelítjük meg, hogy közben keressük, mi Isten ránk vonatkozó terve, akkor megtapasztalhatjuk, hogy szert tettünk a legfontosabb ismeretekre, amikre csak szükségünk lehet akkor, amikor végre minden visszaáll a régi kerékvágásba.

Fordította: Marek Éva
Forrás: Aleteia

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Olvasás folytatása

Kövess minket Facebookon is!

Hírdetés Támogasd adód 1%-val a Katolikus.mát!
Hírdetés Adventi ráhangoló videós lelkigyakorlat

Népszerű