A felbukkant bizonytalanság és kiszámíthatatlanság emberek ezreinek életét rontotta meg. A jövővel kapcsolatos folytonos nyugtalanság minden lelket foglalkoztat. Hogyan haladhatjuk meg és léphetünk túl ezeken a félelmeken?
A félelem nagyon tág kifejezés, amit különböző fogalmak jelölésre használnak. Természetes, fiziológiai reakció, ami olykor nagyon hasznos. Elsősorban önvédelmi reflex, ami állati mivoltunkból ered. Megmenti életünket, amikor futásra késztet, hogy elkerüljük a veszélyt. Ösztönző erő is, amely éberen tart. Gátolhat és béníthat is, vagy akár esztelen tettek végrehajtására késztethet. Még mélyebben, a félelem aggodalmat, nyugtalanságot vált ki, mégpedig a jövőre vonatkozólag és mindennel kapcsolatban, aminek nem vagyunk urai. Mégis lehetséges túllépni rajta.
Olvassuk el Alain Quilici testvérnek, a Toulouse-i domonkos kolostor perjelének magyarázatát.
Hogyan lehet küzdeni a jövőtől való félelem ellen?
Alain Quilici testvér: Félünk az ismeretlentől és így a jövőtől is. A halál és a betegség elutasítása ösztönösen belénk íródott, és alapvető félelemként áll fenn. Megpróbáljuk ezeket a félelmeket mindenféle biztosításokkal kezelni (nyugdíj, tűzvész, lopás, betegség), és a realizmus ürügye alatt megsokszorozzuk a biztosítékokat félelmeinkkel szemben. De még mindig bizonytalanok vagyunk: ezek az óvintézkedések soha nem fognak tudni 100%-ban megóvni minket a veszélytől. Az egyedüli ellenszer az, hogy a jelenben maradunk, és arra összpontosítunk, amit a hogy mai napon kell megtennünk. Gonzága Szent Alajos azt mondta: „Ha szólnának, hogy nemsokára meg kell halnom, folytatnám a játékot, ha éppen játszottam.” Erre hív Krisztus minket az evangéliumban: „Ne aggódjatok az életetekért… Nézzétek az ég madarait, nem vetnek és nem is aratnak, nincs pincéjük és csűrjük sem, mégis Isten táplálja őket.”
Amikor Krisztus azt mondja: „Ne féljetek!”, mitől akar megszabadítani bennünket?
Minden emberi félelmünktől, a legtermészetesebbektől is. Krisztus mélyen ismer bennünket. És az evangéliumban gyakoriak a szív békéjére való utalások. A bárkában lévő apostoloknak a vihar idején jó okuk volt a félelemre. Ezek a félelmek mind jogosak. Jézus nem vet a szemükre semmit, ellenkezőleg, meg akar minket nyugtatni. Miként egy anya, aki a kisgyermekének azt mondja: „Ne félj, itt vagyok.” A Krisztus által kinyilvánított isteni cselekvés megnyugtató tett. Amikor az Úr arra kéri az embert, hogy ne ijedjen meg, ne féljen, akkor a bennünket fenyegető események uraként jelenik meg. Erősebb náluk. Virraszt, vigyáz ránk. Nem arról van szó, hogy csupán a saját akaratunkkal uralkodjunk magunkon, hanem arról, hogy buzdít minket a belé vetett bizalomra. Ez a hívő küzdelme. A félelem ellenszere az Úrra való ráhagyatkozás. Szent II. János Pál pápa ezt a parancsot egy másik kontextusban, a társadalmi félelmek vonatkozásában is megismételte: „Ne féljetek másoktól, ne féljetek attól, hogy önmagatok legyetek! Legyetek szabadok!”
Valószerű Krisztusnak ez a kérése? Megnyugodhatunk?
Krisztus nem szünteti meg a mélyen gyökerező félelmet, sem a halált, de átalakítja mindkettőt. Legyőzte a halált, ami az örök élet ajtajává lett. A mártír bizonyára fél, de bízik Istenben. Mórus Szent Tamás a lányának írt börtönleveleiben sokat beszél a halállal szembeni gyötrődéséről, de a vérpadra érkezve talál annyi erőt, hogy humorosan így szóljon a hóhérhoz: „Most köszönöm meg a szolgálatát, mivel utána már nehéz lesz!”
Aki szent, azt nem kerüli el a félelem?
Jézus saját maga is félt haláltusájában. A szentek és a mártírok az Úr tanításában bíznak: „Ne féljetek azoktól, akik a testet megölik…” (Mt 10, 28) Az evangélium a vigasztalás nagy könyve. Láthatjuk ezt a példázatokban. Isten nemcsak szigorú mester, hanem vigasztaló is.
Mitől kell jogosan félni?
Isten elhagyásától, a bűn elkövetésétől, az elkötelezettségünkhöz való hűtlenségtől kell félnünk. Gondoljunk csak Szent Lajos tanácsaira, amelyeket fiához intézett halálos ágyán: „Őrizkedj mindenekelőtt a halálos bűntől”, amelyet annak tudatában követünk el, hogy örökre elszakít Istentől, ha soha nem kérünk bocsánatot.
A Kísértőtől való félelem üdvös félelem, ami óvatosságra int. Ébernek kell lennünk a kísértéssel szemben, amelyek közül a legjelentősebb a gőg érzése. Vegyük észre a kísértés próbáját: az ördög rosszra akar vezetni, a bukásunkat akarja, míg Isten megengedi a próbát, hogy növekedjünk általa. Ahogyan a tanuló is megküzd a vizsgákkal, hogy a következő tanévbe léphessen. Lelki ellenféllel szemben lelki fegyvereket kell használni: keresztvetést, amikor a harc már túl nehézzé válik, Szűz Máriához intézett imádságot, rózsafüzért, keresztútvégzést, felesleges örömről való lemondást. Így helyezkedhetünk el a megvívandó harc jó térfelén.
Forrás: Aleteia
Fordította: Hegedüs Katalin
