fbpx
Lépj kapcsolatba velünk

Család

Ha azt akarod, hogy gyermekeid katolikusok maradjanak, akkor ez a legfontosabb

Közzétéve

Fotó: Cathopic

Christian Smith, a Notre Dame Egyetem szociológusa évtizedeket töltött a fiatalok és a vallás viszonyának kutatásával. Meglepő dolgokat talált.

Nem mondhatjuk másképp: Válságos a helyzet, katolikusok hagyják el az egyházat. Valahogyan, valahol menet közben a hit továbbadása a következő generációnak tömegesen kudarcot vallott. Katolikusok rekord sebességgel hagyják el szüleik és nagyszüleik hitét.

A katolicizmus az áttérések következtében nagyobb veszteséget szenvedett el az Egyesült Államokban, mint bármely más felekezet. Összességében az USA felnőtt lakosságának 13 %-a volt korábban katolikus, akik úgy nyilatkoztak, hogy a hitben nevelkedtek, de ma „nem vallásos”-ként, protestánsként vagy más vallás követőiként azonosítják magukat. Ezzel szemben 2%-ot tesz ki azoknak a száma, akik – bár más vallásban, vagy hit nélkül nevelkedtek – áttértek a katolikus hitre. Ez azt jelenti, hogy az USA-ban minden 6,5 volt katolikusra jut 1, aki áttért a katolikus hitre.

Sok elmélet van arról, hogy miért hagyják el a fiatalok az egyházat. Van, aki úgy gondolja, sokkal modernebb megközelítésre lenne szükség; mások úgy vélik, a hagyományos gyakorlatokban rejlik a megoldás. De mit mondanak az empirikus adatok? Mit találtak a kutatók, mi hozhatna valódi fordulatot a hit továbbadásában a következő generációnak?

Christian Smith, a Notre Dame Egyetem szociológusa életpályáját annak szentelte, hogy a fiatalok vallásos hitét kutassa. Legújabb könyve – A hit továbbadása: hogyan örökítik át a szülők vallásos hitüket a következő generációnak – kimondottan a vallás intergenerációs átadásával foglalkozik.

„Régóta érdekel, milyen szerepet tölt be a vallás a modern társadalomban, beleértve a család és a vallás viszonyát, valamint a felnövő fiatalok spirituális életét”, mondta Smith az Aleteia-nak adott interjúban.

Smith még 2000-ben kezdte kutatni a vallást serdülőkorúak körében. Az a munka azonban még messzebbre vezette.

Amit abból a munkából tanultam, és nagyon meglepett, az az volt, hogy milyen nagy befolyásuk van a szülőknek a gyerekek vallásos életének formálására, még tinédzser korukban, vagy a húszas éveikben is”, mondta Smith. Ez arra ösztönözte, hogy a vallásos szülőket is vizsgálja, és azt, hogyan adják át hitüket gyermekeiknek.

Ő és kutatócsoportja nem csak katolikus, hanem sok különböző felekezethez tartozó szülőt vizsgáltak. Meglepetésükre alapvető hasonlóságokat találtak a különböző vallású szülőknél.

Arra számítottunk, hogy sok különböző kulturális modellt találunk majd, de meglepődtünk, hogy milyen hasonlóan beszélnek a szülők, függetlenül a vallásuktól, vagy kulturális hátterüktől”, mondta. Sikerült felfednie néhány megdöbbentő információt arról, hogy hogyan adják tovább a szülők vallásos hitüket gyermekeiknek.

Ha Önt is érdekli, mi a legfontosabb a hit továbbadásában, érdemes tudni a következőket:

1. Vedd a kezedbe gyermekeid vallásos nevelését

Vannak szülők, akik azt gondolják, hogy gyermekük minden szükségeset megkap, ha olyan iskolába, osztályba, vagy táborba jár, amely a vallásukhoz kapcsolódik. Sajnálatos módon ez nem így van.

“A szülők ne gondolják, hogy ezek a dolgok helyettesíthetik azt, amit nekik kellene otthon csinálniuk”, mondta Smith. „A legtöbb esetben a vallásos nevelés otthon történik, nem pedig a gyülekezetekben.”

A legjobb esetben az olyan dolgok, mint például a missziós munka, a közösségi szolgálat, vagy az ifjúsági csoportban való részvétel, csak megerősítik a szülők otthoni gyakorlatát. Elmélyíthetik, amit a szülők tesznek, de nem helyettesíthetik a szülői példát.

Lehet, hogy ez rossz hír, de sok pozitívuma is van. A szülők gyakran aggódnak azon, hogy gyerekeik, különösen a kamaszok semmibe veszik az általuk nyújtott példát. Kiderült, hogy egyáltalán nem így van.

“A szülőknek azt kell érezniük, hogy van erejük és felhatalmazásuk gyermekeik formálásához, nem pedig azt, hogy a szerepük fontossága egyre csökken, ahogy a gyerekek nőnek”, mondta Smith. „A szülőknek kell eldönteniük, milyen családdá akarnak válni, és ezt kell a gyakorlatba átültetniük.”

2. Céltudatosan gyakorold hitedet

Ha a gyerekek azt látják, hogy szüleik örömet és értelmet találnak a vallásgyakorlásban, akkor ők is ezt fogják keresni. Egész egyszerű: ha a hitedet a gyermeked előtt gyakorlod, az a leghatékonyabb dolog, amit tehetsz.

“Ha a szülőknek a hit gyakorlása öröm, és éltető, az segít”, mondta Smith.

Amikor együtt imádkozik a család, amikor a gyermek látja szüleit imádkozni, ha együtt olvassák a szentírást, ha hálát adnak Istennek azért, amit a családnak ad, az mélyen hat a gyermekekre. A szülők szavaikkal és cselekedeteikkel megmutathatják, hogy a hitüket mindig gyakorolják, nem csak vasárnap, vagy az egyházi ünnepeken.

Mindebből a plébániák és az iskolák is tanulhatnak: Vonják be a szülőket a vallásos nevelésbe. Vannak, akik „családi hitépítés” modellt alkalmaznak, és hosszú távon valószínűleg ez a leghatékonyabb módszer.

3. Szerető kapcsolatok és szigorú határok

A pszichológiai kutatások 4 fő nevelési stílust különböztetnek meg: tekintélyelvű (hideg-korlátozó), következetes (meleg-korlátozó), megengedő (meleg-engedékeny) és elhanyagoló (hideg-engedékeny). A következetes szülők gyermekei a legeredményesebbek hosszú távon. Ez a fajta nevelés meleg, szerető kapcsolatokat jelent, ugyanakkor szigorú határokat szab, és következetes fegyelem jellemzi.

Úgy tűnik, a következetes szülőknek van a legnagyobb esélyük arra, hogy hitüket sikeresen adják át gyermekeiknek. „Nagyon fontos, hogy a szülők szabályokat alkossanak, követelményeket és elvárásokat támasszanak, ugyanakkor meleg, közeli kapcsolatban legyenek gyermekeikkel. Ebben a szülő-gyermek kapcsolatban a gyerekek nagy valószínűséggel tisztelik a szüleiket, kedvükben akarnak járni, és követni akarják őket”, mondta Smith.

Ugyanez az eredmény figyelhető meg minden felekezetnél, sőt ott is, ahol nem tartoznak egyik felekezethez sem. „Mindez igaz az ateista szülőkre is. A jó, kötődő kapcsolat általános hatása az, hogy a gyermek tiszteli szüleit.”

4. Keress befogadó, vallásos közösséget

„Ha a templom olyan hely, ahol a gyerekeknek barátaik vannak, ahol olyan felnőttek vannak, akiket ismernek és szeretnek, ha érdekes, és más emberekkel kapcsolatot ápolhatnak, kialakul belső motivációjuk, és nem a szülőknek kell elvonszolniuk magukkal őket”, mondta. „Ha ez a motiváció személyessé és belsővé válik, akkor egyre inkább törekednek majd arra, hogy kapcsolatban maradjanak az egyházzal.”

Ezt az internalizációs folyamatot a szülők közvetett módon bátoríthatják azzal, ha körülveszik gyermekeiket más támogató hatásokkal is. Ahogy a gyermekek idősebbek lesznek, a szüleik mellett kortársaiknak és más felnőtteknek egyre nagyobb befolyásuk lesz rájuk. Ez az az időszak, amikor a szülők szerepe a becsatornázás lesz – ahogyan Smith kifejezi. Bár a szülői befolyással összehasonlítva a nem-szülői hatások halványabbak, mégis fontos jelentőségük van.

Így ír a First Things (Első dolgok) c. folyóiratban:

A vallásszociológusok ezt vallásos „becsatornázásnak” nevezik. Az elgondolás az, hogy a szülők olyan foglalatosságok és kapcsolatok felé terelik gyermekeiket, amelyek megerősítik – de nem helyettesítik – az ő sokkal direktebb szülői befolyásukat. A „becsatornázás” azt jelenti, hogy gyengéden noszogatják, vezetgetik gyermekeiket a „helyes” vallásos irányba. A jó „becsatornázás” céltudatos, sőt stratégiai fontosságú, ugyanakkor nem kontrolláló vagy lehengerlő. Lehetőségeket teremt, megismertet másokkal, bátorítja a részvételt. Nem kényszerítéssel vagy vesztegetéssel vezeti be a gyermeket a vallásba.

 A vallásos „becsatornázás” célja az, hogy a gyermek magáévá tegye a hitet, az belsővé váljon, és hívőként azonosítsa magát. Ha ez a folyamat hatékony, akkor a gyermek a felnőtté válás közeledtével inkább úgy tekint majd magára, mint aki hisz és gyakorolja a hitét, nem pedig mint olyan valakire, aki (vakon) követi szüleit.

A kutatás szerint a „becsatornázás” hatásai közül a vallásos közösségben a legfontosabbak azok a felnőttek, akik nem a családhoz tartoznak, de jól ismerik a gyermeket, és a felületes csevegésen kívül be tudják őt vonni komoly témák megbeszélésébe is. Minél több ilyen felnőtt van jelen, annál inkább lehet a templomot, a gyülekezeti házat, a zsinagógát vagy a mecsetet valódi közösségként, szinte egy tágabb családként megélni, ami már magában is erős kötőerőt jelent.

Másképp megfogalmazva Smith így mondta: „Engedd, hogy a vallás fontos legyen a gyermeked saját életében.”

Egy barátságos és befogadó vallásos közösség talán kevésbé fontos a kisebb gyermekeknek, akik szüleiken kívül más felnőttekről nem nagyon vesznek tudomást.  A kamaszok és a fiatal felnőttek számára azonban egyre nagyobb jelentőséggel bír. Nagyban segíti, hogy a gyermek megmaradjon a katolikus hitben, ha úgy nő fel, hogy jó felnőtt példa és támogató kortárs közösség veszi őt körül.

Mindez csak ízelítő abból a lenyűgöző kutatásból, melyet Smith és szerzőtársa, Amy Adamczyk megosztott a Handing Down the Faith (A hit továbbadása) c. munkában. Alapvető mű mindazok számára, akik a következő generáció katolikusainak nevelésében érdekeltek.

Fordította: Eiben Ingeborg
Forrás: Aleteia

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Hírdetés Támogasd a Katolikus.ma médiamissziót!
Klikkelj a hozzászóláshoz

Hozzászólás írása

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Család

4 mondat, amit soha nem mondj Jézusról a gyermekednek

Vannak mondatok, amelyeket néha gondolkodás nélkül kimondunk, pedig előfordulhat, hogy fokozatosan eltávolítják gyermekünket Istentől.

Közzétéve

Szerző:

Ahogy a kis Anna mondja a Mister God, This Is Anna (Isten bácsi, itt Anna beszél) című könyvben, Istent kis skatulyákba rakhatjuk. Például túl gyakran mutatunk a gyerekeknek egy olyan Istent, aki “hasznos”, mert jutalmat oszt, csodákat tesz, mindenre megfelelő magyarázattal szolgál, vagy akivel mondjuk ijesztgetni lehet, mint egy mumussal. Az ilyen mondatok örökre befolyásolhatják gyermekeinket. Hadd mondjunk néhány példát, amit érdemes elkerülni.

Kerüljük, hogy Jézust általában “kicsiként” emlegessük

Tulajdonképpen nem helytelen a “kis Jézusról” beszélni, hiszen Jézus emberré lett, és először természetesen kisgyermek volt ő is. Azonban nem jó ötlet, ha mindig vagy legtöbbször így hivatkozunk rá, mert akkor a gyermek számára Jézus megmarad “Kisjézusnak”, akit a Születés jelenetéből vagy a názáreti házból ismer. Ő lesz a gyermekek “Jézuskája”, aki aztán maradjon meg csak ott a gyermekkori dolgok és emlékek múzeumában. Semmi olyant nem szabad megtanulnunk gyermekkorunkban, amit később el kell felejtenünk.

“Jézus nem szeret téged, ha így viselkedsz”

Ezt a megfogalmazást úgy, ahogy van, be kellene tiltani, mert teljesen hamis. Jézus végtelenül szeret mindannyiunkat, még akkor is, ha a leggonoszabb bűnösök vagyunk. Az a gyermek, aki ezt a mondatot hallja, azzal a félelemmel fog felnőni, hogy elveszíti Isten szeretetét. Meg lesz győződve arról, hogy ezt a szeretetet ki kell érdemelnie, hiszen a bűnösöket nem szereti Isten. Amit a szülők mondanak a gyereknek a korai években, annak olyan hatása van, hogy a gyermekben még felnőttként is megmarad az az elképzelés, hogy Isten csak akkor szeret minket, ha megfelelően viselkedünk.

Hasonlóképpen ne mondjuk soha azt, hogy “nem szeretem a hazudozó kislányokat (vagy a mindig ordibáló kisfiúkat)”. Ilyenkor feltehetően azt akarjuk mondani, hogy nem szeretjük, ha hazudnak, azaz ezt a cselekedetet nem szeretjük. A gyerekek azonban nem így értik, ők azt gondolják, hogy amikor hazudnak, őket nem szeretjük. Lehet, hogy ez apróságnak tűnik, és bizonyos értelemben az is, de a nevelés ilyen apróságokból áll, és nem szabad elfelejtenünk, hogy az, ahogyan megmutatjuk a gyermekeinknek a szeretetünket, segít nekik abban, hogy érzékeljék és megéljék Isten szeretetét.

“Isten meg fog büntetni téged”

Bár igaz, hogy a szenvedés a bűn következménye, hamis és veszélyes a szenvedést vagy a kudarcot úgy beállítani, hogy az egy adott bűn közvetlen büntetése. Idézzük csak fel, mit is válaszolt Jézus a tanítványainak, amikor egy vak emberről kérdezték őt: „Tanítványai megkérdezték tőle: „Mester, ki vétkezett, ez vagy a szülei, hogy vakon született?”„Sem ez nem vétkezett – felelte Jézus –, sem a szülei, hanem az Isten tetteinek kell rajta nyilvánvalóvá válniuk.” (Jn 9, 2-3).

Ha egy gyermeket engedetlensége miatt bántódás ér, és aztán azt hallja, hogy ez Isten büntetése, azt fogja hinni, hogy a szenvedést mindig “megérdemlik valamiért”, és fordítva, hogy a boldogság (vagy az, amit annak gondolunk – egészség, szerencse, a szenvedések elkerülése, öröm) mindig az Istennek tetsző magatartás eredménye.

“Jézus nem boldog, mert megbántottad Őt”

Ez a mondat kétértelmű, ez az állítás egyszerre igaz és hamis. Klárika egy 10 éves gyerek bátorságával így fogalmazott: “Jézus nem lehet szomorú, mert ő örökké boldog a mennyországban!”. Logikus! De felhívhatjuk Klárika figyelmét arra, hogy az ő bűnei, az ő mai bűnei is keresztre feszítették Jézust. Jézus előre szenvedett minden ember múltbeli, jelenlegi és jövőbeli bűneiért. Ha egyedül csak Klárika bűnei léteztek volna, Jézus akkor is az életét adta volna. Tehát nem hamis állítás azt mondani, hogy Jézus szenved a mi bűneink miatt. De nagyon kell vigyáznunk: nem az számít, amit mi mondani akarunk, hanem az, amit a gyermek ebből érzékel és megért. A gyermek azt gondolhatja, hogy Jézus boldogsága őtőle függ: attól, hogy ő jól vagy rosszul viselkedik-e, és ez viszont hamis. A valóságban a bűn nem Jézus boldogságát teszi tönkre, hanem a bűnös boldogságát. Ugyanígy Jézus irántunk érzett szeretetének minősége sem függ a mi válaszainktól. Isten szabadon, teljesen és feltétel nélkül szeret minket. Ezt a szeretetet kell újra és újra átadnunk gyermekeinknek.

Írta: Christine Ponsard
Fordította: Solymosi Judit
Forrás: Aleteia

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Olvasás folytatása

Család

Ezt muszáj elolvasni: magvas gondolatok az idős szülőkről való gondoskodásról

Életfontosságú emlékeztető keresztény kötelességünkre

Közzétéve

Szerző:

Fotó: Shutterstock

A koronavírus-járvány sokak számára felért egy hangos ébresztővel – nem szükségképpen a saját életükre vonatkozóan, hanem a sérülékeny idősebb generációkéval kapcsolatban. Sokak számára akár egy év is eltelt úgy, hogy nem láthatták idősödő szüleiket vagy nagyszüleiket, mivel óvni akarták őket, vagy mert a korlátozások nem tették ezt lehetővé. Mások még mindig nem találkozhattak velük, megint másoknak pedig meg kellett élniük, hogy az idősek eltávoztak anélkül, hogy ők mellettük állhattak volna.

Jóllehet ez szívszaggató volt, de talán sok ember számára figyelmeztetésként szolgált arra, hogy milyen fontos dédelgetnünk időseinket, amíg még közöttünk vannak.

Ez az érzés fogalmazódik meg egy, a közösségi médiában is terjedő magvas üzenetben, amelyet a közelmúltban tett közzé Diane Bolton Corbett:

Ha a szülők megöregszenek…

Engedd őket idősödni éppolyan szeretettel, mint ahogyan ők engedtek téged felnőni…

engedd, hogy beszéljenek és századszorra is elmondják ugyanazt a történetet, ugyanakkora figyelemmel és érdeklődéssel hallgatva őket, mint amekkorával ők hallgatták meg a te történeteidet gyerekkorodban…

engedd érvényesülni őket, ahogyan ők is oly sokszor hagytak téged nyerni…

engedd, hogy örömüket leljék barátaikban, unokáikkal folytatott beszélgetéseikben…

engedd, hogy élvezzék életüket a tárgyaik között, amelyek oly sok éve körülveszik őket, mivel fájna nekik azt érezni, hogy életük részeit szakítod el tőlük….

engedd, hogy tévedjenek, mint ahogy te is oly sokszor tévedtél …

ENGEDD, HOGY ÉLJENEK, és próbáld meg boldoggá tenni őket az útjuk hátralévő részén, mint ahogy ők is kézen fogtak téged, amikor elindultál a te utadon!

„Tiszteld anyádat és apádat, hogy hosszú életű légy a Földön.”

A fenti idézet a Kivonulás könyvéből származik: „Tiszteld apádat és anyádat, hogy sokáig élj azon a földön, amelyet az Úr, a te Istened ad neked.” (Kiv 20, 12)

A gondolatokból egy szó ötlik azonnal szembe: „engedd” – engedni és lehetővé tenni szüleinknek életük teljes megélését még akkor is, ha ehhez türelem és áldozat szükséges. Keresztényekként erre vagyunk elhivatva. Azzal, hogy szüleinket kiszolgáljuk és nekik boldogságot okozunk, Mennyei Atyánkat szolgáljuk.

Fordította: Dr. Fedineczné Vittay Katalin
Forrás: Aleteia

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Olvasás folytatása

Család

9 (nem spirituális) készség, amit a szentmisén megtanulnak a gyerekek és ami felkészíti őket az iskolára

Közzétéve

Szerző:

Fotó: The Catholic Weekly

Természetesen nem kérdés, hogy a lelki előnyök messze felülmúlják azokat a gyakorlati hasznokat, amelyeket a gyermekek akkor kapnak, amikor elmennek a szentmisére. Az sem kérdés, hogy azért megyünk misére, hogy a mi Urunkkal legyünk és őt imádjuk.

Ma néhány olyan gyakorlati készségre, tanácsra fogok összpontosítani, amit a gyermekek akkor tanulnak meg, amikor részt vesznek a szentmisén. Az óvónők gyakran kiosztanak egy listát azokról a dolgokról, melyeket a gyerekeknek már tudniuk kell, mielőtt iskolába mennek. Az a képesség, hogy valaki figyelni tudjon az utasításokra és tudjon néhány percig mozdulatlanul ülni, gyakran a lista elején található. A szentmise csodálatos környezetet nyújt egyik-másik fontos készség elsajátításához és a gyakorlatba való átültetéséhez.

Jól tudom, nem könnyű gyermekeket, különösen kisgyermekeket elvinni misére, de Isten annyi kegyelmet és annyi áldást ad számunkra a vasárnapi kötelezettségünk teljesítésében, hogy vétek lenne családjainkat megfosztani ettől. Ne feledje, megéri a harcot, hogy a szentmisén ott legyen.

“A boldog család megőrzése mind a szülőktől, mind a gyerekektől nagyon sokat igényel. A család minden tagja különös módon a többiek szolgálója lesz.”

Szent II. János Pál

9 készség, amit a szentmisén megtanulnak a gyerekek és ami felkészíti őket az iskolára

1. A gyerekek megtanulják, hogyan kell néhány percnél akár tovább is nyugodtan ülni.

2. A gyerekek megtanulják,milyen fontos, hogy csöndben legyenek, amikor valaki más beszél, és azt is, hogyan kell aktívan figyelni az utasításokra.

3. A gyerekek megtanulják követni az utasításokat ülve, állva és térdelve is.

4. A gyerekek megtanulják, milyen szép a zene, és a mise folyamán sokféle hangszerrel és hangzással is találkoznak.

5. A gyerekek megtanulják megjegyezni a szavakat, az imákat és az énekeket, amely képesség az olvasásban segíti majd őket.

6. A gyerekek megtanulják, hogyan kell köszönteni valakit, és a békeadás közben megtanulnak kezet fogni egymással.

7. A gyerekek megtanulják, hogyan tartsák tiszteletben a tekintélyt, ahogyan a szülő példát mutat a pap iránti tiszteletével.

8. A gyerekek megtanulják annak a fontosságát, hogy egy olyan közösséghez tartoznak, amely segíti, támogatja őket és ahol közösek az értékeik.

9. A gyerekek megtanulják mennyire fontos a telefonok, videójátékok és mindenféle technikai kütyük kikapcsolása, félretevése azért, hogy valós tevékenységekre irányuljon figyelmük.

“Nagy dolgokra vágyakozol? Kezdd a kis dolgokkal.”

Szent Ágoston

Írta: Becky Roach
Fordította: Hegedüs Katalin
Forrás: Catholic-link

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Olvasás folytatása

Kövess minket Facebookon is!

Hírdetés Támogasd adód 1%-val a Katolikus.mát!

Népszerű