fbpx
Connect with us

Az Istent keresőknek minden a javukra válik :)

Lelkiség

Hallgass a „cucugnani plébánosra”! Majd ő meggyőz, hogy elmenjél gyónni!

Fotó: YouTube

Nehezen szánod rá magadat a gyónásra? Gondjaid vannak a gyónással? Lehet, hogy megváltozik a véleményed a „cucugnani plébános” hatására, akit Fernand Sardou alakít a híres író, drámaíró és filmrendező, Marcel Pagnol filmjében.

„Van, aki azt mondja: ’Túl sok rosszat cselekedtem, a Jóisten nem bocsáthat meg nekem.’ Ez nagy istenkáromlás! Olyan, mintha korlátot szabnánk Isten irgalmának, pedig az korlátlan és végtelen.”

Ezek a szent ars-i plébános, Vianney Szent János szavai, azé az emberé, aki órákon át tudott gyóntatni, olyannyira, hogy még enni vagy aludni elmenni is elfelejtett. Isten irgalma valóban végtelen, de sokan nem veszik maguknak a fáradságot, hogy ezt megtapasztalják a gyónáson keresztül, amely talán a legkevésbé szeretett szentség. „Nincs igazuk!” – vágja csaknem kiabálva a szemükbe Fernand Sardou, alias Cucugnan plébánosa, Marcel Pagnol filmjében. Az 1968-ban készült fekete-fehér film Alphonse Daudet „Lettres de mon moulin” (Levelek a malomból) című művének filmes adaptációja.

A „cucugnani plébános” még a halottakat is felébresztő, rezegtetett hangjával, kifejezett délvidéki, meleg provanszi akcentusával, jó kedélyű habitusával valódi hittanórát tart, amely a humort sem nélkülözi.

„Kedves testvéreim, én minden este hat órakor itt vagyok [a gyóntatószékre mutat], ebben a szent őrbódéban, mint egy őrségben álló katona (…) és csak várok – mondja csalódott ábrázattal híveinek. – Néha jön egy idős néni, vagy néhány gyerek a hittanos csoportból… És aztán senki.”

Miután a plébános elmondja afölött érzett bánatát, hogy báránykái elhagyják a gyóntatószéket, nem minden erőteljes felkiáltás nélkül bebizonyítja a hallgatóságnak, hogy semmi okuk sincs kerülni ezt a helyet.

„Ti, akiknek megadatik ez az esély arra, hogy bocsánatot és isteni kegyelmet nyerjetek, ne legyetek olyan ostobák, hogy visszautasítjátok ezt a nagyszerű kiváltságot, amelyet a mi Urunk Jézus Krisztus áldozatának köszönhetünk!” –

sulykolja a félig álmélkodó, félig jól szórakozó, de nem kevésbé csupafül közönség fejébe.

„Gyertek gyónni, várlak benneteket” – biztatja őket a pap. „Bármelyik órában, nappal vagy éjjel, én itt vagyok, gyertek és tisztuljatok meg” – teszi hozzá, és emlékeztet arra, amit sok pap évszázadok óta mond: „Tényleg azt képzelitek, hogy egy pap megjegyzi az összes bűnt, amit a gyónások során hall?”

„Szegény gyermekeim! Ha egy papnak emlékeznie kellene a neki meggyónt összes bűnre, akkora lenne a feje, mint egy dísztök! Ti nem hozzám beszéltek, hanem a jó Istenhez!”

Fogadjunk, hogy ez a prédikáció sokakat meggyőz majd arról, hogy a gyóntatószéket az Úrral való találkozás különleges helyének tekintse. Talán néha kellenek az ilyen „cucugnai plébánosok”, hogy a fülünknél fogva odaráncigáljanak minket…

Fordította: Solymosi Judit
Forrás: Aleteia

1 hozzászólás

1 hozzászólás

  1. Hetzmann Zoltán

    2023-06-22 at 10:56

    Ferenc pápa azt mondta elég csak nagy vonalakban elvégezni a gyónást! nem szükséges részletesen (mindent elmondani) – Nem csoda hiszen ebben a 21. századi világban / a modern felszerelések technikai berendezések közepette/ egyértelmű !

    Nehogy a Hatóságóknak + riportereknek újságíróknak (legyen az keresztény nem keresztény..) stb szóljon a gyónás hanem a pap felé irányuljon az egész.

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Kapcsolódó...

Lelkiség

„Az Úr irgalmas és könyörületes, szelíd a haragban és gazdag az irgalomban.” (Zsolt 103,8). A szeretet kizárja a haragot? Mi válthatja ki Isten haragját,...

Életmód

Istent mindenhol meg lehet találni: azokban a pillanatokban, amikor valamit felülvizsgálunk, a mindennapi zűrzavarban, az imádásban. Az egyetlen, ami szükséges: nekiindulni az útnak és...

Lelkiség

Marc Dumoulin atya, a Notre-Dame de Vincennes plébánosa szentbeszédében megjegyzéseket fűz húsvét ötödik vasárnapjának evangéliumához (Jn 14,1-12. Jézus napról napra jobb megismerése bevezet bennünket...

Evangélium

1. Imádkoztak értük… Rájuk tették hát kezüket, s erre megkapták a Szentlelket. (ApCsel 8,5–8.14–17) Az Apostolok Cselekedeteinek 8. fejezete Fülöp diakónus működését mondja el....