fbpx
Lépj kapcsolatba velünk

Reflexió

Hamisított vádak és a pápa reflexiója

Közzétéve

Ferenc pápa az amerikai Kongresszusban - Fotó: mondayvatican.com

A Ferenc pápa elleni támadások között gyakoriak azok, amelyek hamis hírekre alapoznak. Lássunk néhány példát a durván hamisított hírekre.

– Ferenc pápa fényképét vagy egy video részletet közöltek egyes hírközlő eszközök, amelyeken a pápa kezet csókol Rockefellernek, a milliomos család egy tagjának. – A vád így kiáltott: „A pápa kezet csókol egy milliárdosnak? Na lám! A pénz, a hatalom kiszolgálója! A milliárdos tehát a felettes, és a pápa a szolga. Ha elfogadom Ferencet a törvényes pápának, azzal elfogadom az ő felettesét is, akit képvisel. Amint a videó felvételen látjuk, Ferencnek már új főnöke van, aki előtt behódolt. Ez lenne hát a sorrend: Jézus, Rockefeller, majd a pápa? Ilyen pápából mi nem kérünk!”[1] – De hogyan is keletkezett ez a kép? Ferenc pápa a soát túlélők iránti szeretetből meglátogatott egy találkozót, amelyen a náci haláltáborokból szabadultak jelentek meg. Bocsánatot kért tőlük az emberiség és a kereszténység nevében, és szeretetét-tiszteletét azzal akarta kifejezni, hogy többüknek kezet csókolt. Véletlenül köztük volt egy Rockefeller sarj is. Ebből lett a nagyszerű hír!

Ferenc pápa választása után röviddel megjelent több súlyos vád, köztük egyik első, hogy jezsuita tartományfőnökkéntnem állt ki országában a gyilkos rendszerrel szemben, s nem védte meg két rendtársátsem, köztük a magyar Jálics Ferenc atyát attól, hogy a diktatúra be ne zárja le és meg ne kínozza őket. Erről akkor könyvet is adtak ki. – Ezzel szemben később számos tanú, tanulmány és könyv tanúsította, hogy a pápa teljességgel szemben állt a diktatúrával, és mindent megtett rendtársainak szabadulásáért. Jálics Ferenc atya is ezt igazolta. Önálló kötetek is jelentek meg a témában, pl. ilyen címen: „Bergoglio listája. Kiket szabadított ki Ferenc pápa a diktatúra alatt”. Ezek bemutatják, milyen tárgyalásokat folytatott és hány embert szabadított ki a pápa rendfőnök majd püspök korában a diktatúra kezeiből, és mekkora veszélyeket vállalt ezzel magára.[2]

A hírközlés egy másik nyilatkozatnak ezt a címet adta: A pápa meg akarja engedni a papok nősülését. – A vádoló lapok éles kritikákkal fűszerezve kijelentik: „A liberális pápa! Minden oldalról kikezdi az egyház szent hagyományát.” Majd elemzik a kérdést, s kimutatják a cölibátus szépségét, ősiségét stb. – A valóságban mi történt? A pápa egy újságírói kérdésre válaszolva kijelentette: Nem lehetetlen, hogy eljön az idő, amikor a nagy paphiányra tekintettel érett házas embereket, diakónusokat is pappá szentel az egyház. – Maga ez a gondolat évtizedek óta szerepel, és közismert a lehetőség, amelynek engedélyezése a pápa joga. Hiszen a katolikus egyházban létezik nős papság, pl. a görögkatolikusok esetében is. A történelem folyamán pedig a papok évszázadokon át nősültek. Számos neves egyházatya is nős volt. – Napjainkban egyre többen kérik, hogy miközben a papi cölibátus kegyelem, és továbbra is szükség van rá e hivatásra, de a paphiányra tekintettel sürgető volna érett nős férfiak, elsősorban diakónusok pappá szentelése is. Hiszen vannak közösségek pl. Dél-Amerikában, amelyek évente csak néhányszor részesülhetnek a szentmise, a szentgyónás kegyelmeiben. Hazánkban is egyre több plébánia vagy község marad pap nélkül. Ez olyan égető hiány, amely megokolná a nős férfiak pappá szentelését.

Ferenc pápa a házasság szentségét szolgáltatja ki egy repülőgépen – Fotó: Osservatore Romano / REUTERS

A pápa repülőn esketett, szólt egy másik hír. – A X. Piuszos és egyéb durván támadók azonnal elemezték az esetet: „A szinódus és a pápai családlevél a házasságra készülők nagyon alapos felkészítését kívánja. Micsoda felkészítés lehetett ott, ha a pár a repülőn fejezte ki vágyát, hogy meg szeretnének esküdni, és a pápa rögtön megesketi őket? Micsoda felelőtlen szentségkiszolgáltatás ez![3] Vagy Bergoglio vajon a légitársaság igényének tett volna ezzel eleget, hogy ily módon ismertebbé tegye őket?” – Mi történt valójában? Ferenc pápa a repülőgép fedélzetén szolgáló személyzettel beszélgetett, amikor Paula és Carlos elmondták, hogy ők férj és feleség, két gyerekük van, és szeretnék, ha a szentatya áldását adná rájuk. A pápa megkérdezte, meg vannak-e esküdve templomban. Ők elmondták történetüket, miszerint 2010-ben tartották a polgári esküvőjüket, de a már kitűzött egyházi esküvőre a lakóhelyüket sújtó földrengés miatt nem kerülhetett sor. A templom megsérült, harangja is leszakadt, és törölték a szertartásokat. Aztán születtek a gyermekek, és az esküvő az idő sodrásában elmaradt. – A pápa megkérdezte: Szeretnétek-e, hogy összeadjalak benneteket? – Szeretnénk, felelték ők. Ferenc pápa erre kiszolgáltatta nekik a házasság szentségét a gép fedélzetén. – Lényeges, ami a támadó hírekből kimaradt, s melynek kihagyásáért utólag sem kértek bocsánatot, hogy a pápa a szertartást megelőzően kijelentette:„Az a szentség, amely hiányzik a világból, a házasság szentsége. Szeretném, ha ez a házasságkötés motiválna másokat, hogy ők is kérjék e szentséget. Ezért fogom megtenni.” (Az egyik vatikáni hivatalnok kézzel írt házassági bizonylatot a helyszínen, mely a házasságot hitelesíti. Tanúk a légitársaság munkatársai közül voltak.)

Ferenc pápa megengedi a protestánsok áldoztatását, szólt egy másik, sokféle formában ragozott hír 2018-ban. Amint egyéb esetekben is, ez is egy folyamat során valósult meg, s a híradások lépésről-lépésre hírt adtak erről. A támadó honlapok ilyenkor általában, és most is alkalomról-alkalomra kihasználták a lehetőséget a vádaskodásra. Jelen példánkon így: Ferenc pápának feltették a kérdést, megengedhető-e a protestánsok áldoztatása, és ő nem volt elutasító. Legközelebb más formában: Egyes német püspökök lehetővé akarják tennie a nem katolikusok áldoztatását, s Ferenc pápa nem tiltakozott. Majd: német püspökök döntöttek a protestánsok áldoztatásának engedélyezése mellett, s Ferenc pápa rájuk bízta a döntést. E lapok tehát lehetőleg minden variációban közlik a hírt, napról napra egy másik formáját vagy állomását, nagy mennyiségű vádaskodó kommenttel kísérve. A háttér-kórus pedig visszhangozza: „A liberális pápa tönkreteszi az egyház rendjét, helyesli a felelőtlen szentség kiszolgáltatást stb.” – Mi történt valójában? A hír a német egyházról szól, ahol egyes püspökök előbb tanácskoztak e kérdésről, majd a püspökök többsége elfogadta (többen nem helyeslték), hogy engedélyt adjanak arra, hogy a mélyen hívő protestáns házastársak, amennyiben vallják Jézus valóságos jelenlétét az Eukarisztiában, szentáldozáshoz járuljanak. – Ez ellentétes azzal, amit a Katolikus Egyház az utóbbi évtizedekben hangsúlyosan hirdetett templomainkban: hogy katolikus papok ne áldoztassanak meg protestánsokat, és katolikusok ne járuljanak úrvacsorához protestáns templomban. Ennek célja az: nehogy összekeveredjék az Eukarisztiáról vallott katolikus hit, a protestánsok másféle felfogásával. Viszont eddig is engedélyezve volt azonban, hogy a püspök rendkívüli esetekben felmentést adjon az általános szabály alól, és áldozáshoz engedjen protestáns személyt (ha hisz az Eukarisztiában valóságosan jelenlevő Jézusban). A kiadott engedély a német püspökök többsége az eddigi szabályra alapozta, amely azonban rendkívüli esetekre vonatkozott.

Miután a támadó lapok a protestáns házastársak áldozásának megengedését befejezettnek tekintették, jelent meg Ferenc pápa és a Hittani kongregáció elutasító nyilatkozata: „Olyan téma ez, amely körültekintő tanulmányozást igényel, és amelyre egyetemes szinten kell választ adnunk – írja levelében Luis Ferrer Ladaria érsek, a Hittani Kongregáció prefektusa Reinhard Marx bíborosnak, a német püspöki konferencia elnökének. – Az engedélyezés nem csekély jelentőségű problémák sorozatát vetné fel.” „Ferenc pápa arra a következtetésre jutott, hogy a dokumentum még nem elég átgondolt ahhoz, hogy azt publikálni lehessen”[4] A német püspökökhöz intézett levélben még ilyen fontos megjegyzések állnak: „A témának egyházjogi vonatkozásai is vannak, mindenekelőtt gondolunk itt a 844. kánon értelmezésére. Mivel néhány részegyházban e pont körül nyitott kérdések mutatkoznak, az illetékes szentszéki dikasztériumok illetékességi körébe tartozik a kérdéseknek a világegyházi szinten való mihamarabbi tisztázása. Mindazonáltal helyénvalónak tűnik, hogy a „súlyos szükséghelyzet” fennállását a megyéspüspök állapítsa meg.”

Ferenc pápa – Fotó: AFP

Több pápát támadó lapot néztem meg hónapokkal e nyilatkozat után. Vajon mit szólnak a korábbi támadásaik jogosultságát megsemmisítő pápai döntéshez? De ismét nem találtam egyet sem, amely megvallotta volna saját tévedését (és hazugságait).

De újabb írások azóta is naponta jelennek meg, mindig támadó hangú címekkel. Egyik újabb téma a halálbüntetéssel kapcsolatos.

A halálbüntetéssel kapcsolatos egyházi-pápai állásfoglalás új megfogalmazásáról minden katolikus hírforrás írt, normálisan közölve a történteket. Hiszen az egyház és a KEK ezelőtt is elutasította a halálbüntetést, a világ legtöbb államához hasonlóan. Az újítás, hogy Ferenc pápa hozzátetette a korábbi szöveghez: „az Egyház az Evangélium fényében azt tanítja, hogy a halálbüntetés megengedhetetlen, mivel az a személy sérthetetlensége és méltósága elleni támadás”. – A Magyar Kurír e változás bevezetésekor némi magyarázatként idézi Ferenc pápa szavait, amelyeket Új Evangelizáció Pápai Tanácsa által szervezett találkozó résztvevőihez intézett: „Hangsúlyozta az egyház hagyományának dinamikus, élő jellegét, és kiemelte a tanfejlődést a halálbüntetés kérdésében is”.[5] A hosszan és kemény hangnemben fogalmazott támadások fő kifogása: A pápa ellentmond az egyház hagyományának és elődeinek is, akik nem mondták, hogy a halálbüntetés ellentétes az evangéliummal. Ilyen címeket olvasunk támadó lapokon: Ferenc pápa átírta a Katolikus Egyház Katekizmusát a halálbüntetés témában. Vagy: Mától megváltozott az Egyház halálbüntetésről szóló tanítása. – Vagy: Magyarázó levelet adott ki a Hittani Kongregáció a Katekizmus átírásához.

Ami a Katekizmus átírásának vádját illeti – a józan olvasó számára azonnal feltűnhet a lényegében téves fogalmazás. Hiszen a Katolikus Katekizmus nem dogma-gyűjtemény, amely nem változtatható. Ellenkezőleg: a Katekizmusnak a korok változásának függvényében szükségképpen változnia kell. Szent II. János Pál pápa ezt írta a Katekizmusról, annak bemutatásakor: Az egyháznak „figyelemmel kell lennie a tanítás azon kifejtéseire, amelyeket a Szentlélek az idők folyamán az Egyháznak ajánlott. Segítséget kell nyújtania (a híveknek) azáltal, hogy a hit fényével megvilágítja az új élethelyzeteket és problémákat, amelyek a múltban még nem merültek fel”.[6] Ferenc pápa ugyanerre hivatkozik a változást ismertető beszédében, utalva arra, hogy a múlt felfogásának megvoltak a korabeli okai (alapjaiban a jogos önvédelem elve), de ma (amikor a legtöbb állam elutasítja a halálbüntetést) még világosabban kimondhatjuk, hogy az élet elvételére hitünk szemléletéből következően sincs jogunk. – Ami az egyház korábbi tanítást illeti e kérdésben: az sok változáson átment, éppen a történelmi körülmények függvényében. De éppen a két előző pápa, II. János Pál, majd XVI Benedek meghívtak már, hogy a halálbüntetés határozottabb elítélésére.[7]

És bármi történik, újabb vádak: „Ferenc pápa meg akarja szüntetni a papi coelibátust!” És kifejti a coelibátus történetét, kegyelmeit stb. – Ez ismét teljes hamisítás. Ferenc pápa egy régóta esedékes kérdésről szólt, melyet évtizedek óta emlegetnek püspökök, teológusok vagy hívek is: vajon volna-e akadálya annak, hogy olyan érett, házas embereket, elsőként diakónusokat, akik már amúgy is lényegileg vezetnek egy-egy közösséget, pappá szenteljenek? Hiszen így világszerte katolikus plébániák vagy közösségek tízezrei jutnának újra rendszeres szentmiséhez, gyónáshoz.

Ha betekintünk a pápát kritizáló honlapok, blogok tartalmába, ugyanaz a benyomásunk támad, mint amikor egy ellenzéki párt bulvár lapjait szemlézzük. Teljesen torzult képet kapunk a másik félről. A támadóknak ez a pszichés, mindent torzítva látó tulajdonsága némileg megvilágítja a pápát támadók híreinek és látásmódjának valóságképét.

Ferenc pápa – Fotó: lifesitenews.com

Hogyan éli meg Ferenc pápa a támadásokat?

Szentatya, melyek az örömei, és melyek a főbb nehézségek, amelyekkel pápasága során találkozott? – kérdezték a pápát egy interjúban.[8] Válaszából is, mint legtöbb szavából, tanulhatunk!

„Pápaságom ideje nyugodt időszaknak mondható. Attól a pillanattól kezdve, hogy a konklávé alatt észrevettem, hogy mi készül – s ez hirtelen meglepetés volt a számomra –, nagy békét éreztem. És ez a béke máig sem hagyott el. Az Úr ajándéka ez, amiért hálás vagyok. Nagyon remélem, nem is fogja elvenni tőlem. Ami azonban nem veszi el ugyan békémet, csak elszomorít, a pletyka. Megesik ez a bezárt világokban. De ha ilyesmi papok vagy szerzetesek között történik, az a kérdés támad bennem: Hogyan lehetséges ez? Hiszen te elhagytál mindent Istenért. Úgy akarod végezni, mint egy pletykás vénasszony? Szomorú az élete az ilyennek.”

És a támadások?

„A nehézségekkel szembesülve sohasem mondom azonnal, hogy ez ’szembeszállás’. Hiszen ez azt jelentené, hogy visszautasítom a megkülönböztetést, márpedig ezt nem akarom. Észre akarom venni, hogy az ellenkezésben gyakran van az igazságnak valamely morzsája. Ez segít abban, hogy relativizáljak sok dolgot, ami első pillantásra ellenállásnak látszik, bár valójában olyan reakció, ami félreértésből fakad… Amikor viszont azt veszem észre, hogy tényleges ellenállásról van szó, az persze nincs ínyemre. Néhányan azt mondják, hogy a helyzet így normális, mert az ember, ha meg akar változtatni valamit, szükségképp találkozik ellenállással.

 A II. Vatikáni zsinat után jelentkező ellenállás – amely ma is jelen van – relativizálni akarja a Zsinatot. Még jobban sajnálom, ha az ellenállás szinte kampányszerűen folyik. És sajnos ilyesmit is látok. Nem tagadhatom, vannak ellenállások. Látom és ismerem őket. Vannak ellenállások a tanítással szemben is, és gyakran megjelenik a híres ’de hát ezt mindig így csináltuk’. Olyan kísértés ez, amelyet mindannyian ismerünk. – Szellemi épségem érdekében nem olvasom az úgynevezett ’ellenállást’ képviselő internetes oldalakat. Tudom, kik ők, ismerem ezeket a csoportokat, de nem olvasom őket. Ha megjelenik valami komoly dolog, arról úgyis informálnak, hogy tudjak róla. – Amikor ellenállást érzékelek, megpróbálok párbeszédre lépni, ha a dialógus lehetséges; de bizonyos ellenállások olyan személyektől jönnek, akik azt gondolják, hogy ők birtokolják az igaz tanítást, és engem vádolnak azzal, hogy eretnek vagyok. Amikor ezekben az illetőkben, azok alapján, amit mondanak vagy írnak, nem tapasztalok lelki jóságot, csak imádkozom értük.”


[1] http://lumine-fidei.blogspot.com/2016/02/ki-balvany-imado.html

[2] Scavo Nello: La lista di Bergoglio (I salvati da Francesco durante la dittatura). Ebook2013; vö. Andrea Tonelli: Ferenc pápa élete, eszméi, szavai.  SZIT 2013

[3] Magyarországon a Püspöki Kar betiltotta a repülőn, vagy templomon kívüli esketést, de ez nem az egyetemes jog tilalma.

[4] Megjelent a MK-ban is 2018. június 6, az iratot a német püspököknek elküldték máj 18-án.

[5] MK 2017. október 16

[6] Fidei depositum apostoli konstitúció, 3.p.

[7] A kérdésnek és fejlődésének kiváló bemutatása jelent meg Papp Tamás egyetemi tanár, erkölcsteológus tollából az Új Ember 2018. aug. 19-i és ezt követő számában: „A halálbüntetésről szóló egyházi tanításról” címen.

[8] Kivonat a Corriere della Sera 2018. február 15-i számából. Magyarul: MK 2018.03.05

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Hírdetés Támogasd a Katolikus.ma médiamissziót!
1 Hozzászólás

1 Hozzászólás

  1. Kovács Ilona

    2019-04-03 at 22:16

    Nagy tiszteletem Tomka Ferenc atyának hogy felvetette ezt a zűrös kérdést és könnyen lehet hogy igazat is ír. Azonban nézzük meg az érem másik oldalát ahogyan mi gyakorló hívők látjuk.Tapasztalatunk eddig még csak a leírt vádak voltak és az hogy a migránsokért nagyon aggódik és sokat emlegeti befogadásukat. Egyetlen kérdésem lenne hozzá, az üldözött keresztényekért mikor kezd el aggódni, mikor kezdi el hangoztatni nem tetszését és annak megoldását hogy ez ne történjen meg, különösen a közel keleten? Nem vagyok türelmetlen de évek óta azt várom hogy értünk is aggódni kezd, ezzel szemben ha tehetné kötelezővé tenné azt a sok szerencsétlen menekültnek nevezett emberek befogadását Európába.Hatalmas nagy ez a föld és mindenki született valahová, ez Isten terve. Ha aggódik értük akkor ott segítse őket ahová születtek és mozgassa meg a világot hogy segítsenek rajtuk. Nem szeretném őt megbántani de mégis visszasírom elődeit.

Hozzászólás írása

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Reflexió

Telt évek – 50 éves a marosvásárhelyi Szent Imre templom

Közzétéve

50 évvel ezelőtt 1972. május 28-án szentelte fel Márton Áron püspök az akkor már újonnan kinevezett és felszentelt Jakab Antal segédpüspök és számos pap, hívő sokaság jelenlétében a Szabadság utcába nyíló Szent Imre-templomot. A templom a főtéren lebontott ferences templom utódaként, az új negyed hívő közösségének készült -ezzel kapcsolatban Márton Áron püspök levele itt olvasható. A továbbiakban Sebestyén Péter atya megemlékező írását olvashatják.

Közel két nemzedéknyi idő telt el. Akik ma ötvenévesek, életük majdnem felét még a dicső szocializmusban élték. Van tehát összehasonlítási alapjuk. Van élettapasztalatuk. Kijutott nekik már mindenből. Európának ebben a felében ugyan a 68’-as, és az azt követő nemzedéke katona volt és pionír, de már nem éltette az elvtársakat, nem akart kommunizmusban élni, mert a felnőtteken látta, hogy a rendszer mit művelt.

Kivette ugyan részét a sorban állásból, a gyertyafénynél olvasásból, a fizikai munkából, az üres polcú üzletekből, az egypártrendszerből, a besúgás és állampárti erőszak miatti félelemből, de ugyanakkor örökölt is szüleitől egy stabil értékrendet, egy biztos keresztény-nemzeti összetartást, hitet, erkölcsiséget. Megtanulta megbecsülni a sok munkával megkeresett mindennapi kenyeret, népi hagyományaink és egyházias hitünk, ünnepeink össze- és megtartó erejét is megtapasztalva. A mai ötvenévesek akkor sem éltek nagy lábon, és talán a szűk keretek is edzést adtak a későbbiekre. Téglát-téglára rakva építkeztek, saját erőből, összefogásból, kitartással. Nem hitelből, nem pazarolva. Úri huncutságokra kevésbé voltak kaphatók.

Nehezen épültek akkorban a templomok, az iskolák, a kórházak. Magántulajdonról nem nagyon is lehetett szó. Ami volt, azt is elrekvirálta az állam. Kollektivizálással, a kulákok padlásának lesöprésével, a beszolgáltatásokkal, az erőltetett államosítással alig maradt jussa a vallási közösségeknek is. A templomépítés is ritkaságszámba ment. De ahol volt, ott a templom menedék, oázis és otthon volt egyszerre. Ott még az elvtársak is letérdeltek.

Marosvásárhely katolikus magyarsága is szorítóba került, mert az ateista kor műszaki kádereinek, az akkoriban divatos, nagy terekkel operáló szocreál igényeinek a Lázár Ödön-park, valamint a ferencesek kolostora és temploma is útjában állt. Zavarta a kilátást.  

Cserét ajánlottak fel Márton Áron püspöknek, ígérve, hogy az Ady-negyedben, az egyre terebélyesedő nyugati városrészben a Munkás-mozit átalakítják és az állami sofőriskola mellett telket biztosítanak. A nagy püspök nem bízott nagyon az elvtársakban, így az 1968. május 4-én az állami hatóságokkal aláírt protokollban kikötötte, hogy garanciákat kér. Ezek között szerepelnek az új papi kinevezések engedélyezései, a torony műemlékként való meghagyása és állami gondozása, valamint az is, hogy addig nem bonthatják le a régi templomot, míg az újat fel nem szentelik, és át nem adják az egyház használatára. Így aztán a kolostort ugyan már lebontották 1971-ben, de a templom lebontásához csak 1972 májusa után foghattak hozzá. 1972. május 28-án szentelte fel Márton Áron püspök az akkor már újonnan kinevezett és felszentelt Jakab Antal (N.B. Az ő szentelésének is 50 éve az idén, 1972. február 13. Róma, VI. Pál pápa) segédpüspök és számos pap, hívő sokaság jelenlétében a Szabadság utcába nyíló Szent Imre-templomot. Az új templom kapujában Léstyán Ferenc akkori főesperes-plébános fogadta a főpásztort, és többek között ezeket mondta:

„Nagyméltóságú Püspök Úr! Ritka és rendkívüli esemény hozta közénk, marosvásárhelyi hívei közé. Ritka esemény, mert katolikus templomot Marosvásárhelyen 1750. október 4-én szenteltek utoljára. Rendkívüli azért, mert ezért a templomért, a templom körzetében létesített plébániáért két évszázadot meghaladó múltra tekintő templomot áldoztunk föl.” Majd a Bibliai Aggeus próféta alakját idézte, aki azzal vigasztalta népét, hogy nagyobb lesz az új templom dicsősége az elsőnél, mert látni fogja a messiási idők békességét… Beszédének végén pedig bizakodásának adott hangot: „Bár megértenék híveink, mily roppant nagy érték forog kockán, amikor a lélek üdvéért Jézus saját testének templomát kész feláldozni, hogy újat nyithasson azok számára, akik távol esnek az atyai háztól.”

Márton Áron püspököt ábrázoló üvegablak a Szent Imre templomban

Ennek a templomszentelésnek az 50. évfordulóját ünnepli nemsokára hívő közösségünk, és ad hálát az Úrnak érte.

A templom és a hozzá tartózó Plébánia szolgálatára akkor több mint 3000 lelket bízott a püspök. Az akkori ferences közösség egészen 2006-ig látta el lelkipásztori szolgálatát. Azóta a rend a plébániát az Főegyházmegye gondjaira bízta.

Orgonakoncerttel, szentségimádással, ifjúsági szentmisével, archív fotó-kiállítással, népdalénekléssel, jubilánsok megáldásával, történelmi vetélkedővel, emléktábla avatással, „ferences városnéző”-túrával emlékezünk az 50 évvel ezelőtti eseményekre, köszönjük meg Isten áldását, köszöntjük ötven éves templomunkat és közösségünket.

Az ötven a Biblia szerint a teljesség száma.

Az ószövetségi zsidóság a hagyomány szerint 49 évig vándorolt a pusztában, mígnem az 50. évben elértek a Sínai-hegy lábához, ahol Isten a tíz szóban, a tíz erkölcsi parancsban kinyilatkoztatta magát, mintegy jutalmul hűségükért, kitartásukért. Ő adta a szabadulást, ő jutalmaz meg a pusztai vándorlás vállalásáért is. Ábrahámról azt tartja az írás: „mikor betöltötte napjait”… Nem azt írja, hogy megöregedett. Az évek száma, számolása azt is jelenti, hogy megtöltjük életünk napjait, éveit tartalommal, örömmel, munkával, áldozattal. Azzal, hogy számoljuk, számon tartjuk, azt is jelezzük, hogy minden percét fontosnak tartjuk. Értékessé tesszük az időt, amely folyik, telik, de amellyel megéri jól sáfárkodni. Hogy legyenek tele az éveink, legyen tele csordultig életünk Isten kegyelmével. A jubileum, a jóbel év, az 50-ik év megállásra késztette a Biblia emberét. Megfújták a kos szarvából készült kürtöt (jóbel), a földeket pihenni hagyták, a rabszolgákat felszabadították, az adósságokat elengedték – elérkezett az Úr kegyelmi esztendeje. Urunk feltámadása után is 50. napra ünnepeljük a Pünkösdöt, a Szentlélek eljövetelét.

Erre való ez a jubileum is. Megállunk, összegzünk, értékelünk és erőt gyűjtünk a következő feladatokhoz. Töltsük meg hát mi is éveinket, hogy teli legyenek élettel. Mint ahogy őseink is tették, és örökségüket ránk hagyták, hogy éltessük és továbbadjuk. A négynapos ünnepségsorozatunk egyfajta Lélek-hívás, könyörgés a mindent betöltő, életerőnket megsokszorozó Lélekért. Erre hívunk ezúton is minden jó szándékú hívőt, érdeklődőt, kicsit és nagyot. Adjunk hálát az Úrnak az Ő jóságáért, fürödjünk meg ingyenes szeretetében, öltözzünk bele kegyelmébe, örvendjünk hálás szívvel áldásainak, melyekkel, mint földi-szellemi-lelki jókkal elhalmozott minket.

Csak így lesz erőnk győzni, tovább haladni az üdvösség útján.

Deo gratias!


Az évfordulóra az alábbi ünnepségsorozattal készül a plébánia:

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Olvasás folytatása

Reflexió

A közömbösség bűne

Közzétéve

Szerző:

Fotó: Shutterstock

Benoist de Sinety atya, a Lille központjában található St Eubert plébánia plébánosa szerint azért a csendért, amely az abortuszhelyzet súlyosbodását és a migránsok sorsát övezi, a közömbösség bűnét okolhatjuk. A testvérünkre vigyázás azzal kezdődik, hogy észrevesszük, ha bajba került.

Van-e mód arra, hogy ne szokjunk hozzá a közönyhöz? Nemrégiben a francia Nemzetgyűlés elfogadta azt a törvényjavaslatot, miszerint az abortusz megszabott határideje kitolható. 79-en szavaztak mellette: az érdektelenségre vall, hogy ilyen alacsony többség elég az elfogadáshoz. Igen, 2021 januárjában a Szenátus visszadobta ezt a törvényt, amelyet pedig már megszavaztak a képviselők. Igen, valószínűleg megint visszadobja, és magas helyeken azt ígérik nekünk, hogy ez is „megy a levesbe”. Ám semmiben sem lehetünk biztosak: a jövő dolgában az előrejelzők gyakran tévednek! De akkor is: nem zavarba ejtő, hogy ez a kérdés, miszerint lehetséges-e vagy sem kiterjeszteni egy ilyen határidőt 12-ről 14 hétre, csak igen keveseket késztet vitára?

Nem történik semmi

Odáig jutottunk volna, hogy már hozzászoktunk ahhoz, hogy az abortusz egy normális helyzet, és a tragédia, amelyet okoz, nem hat már senkire? Annyira érzéketlenek lettünk, hogy nem borzadunk el attól, hogy a 14. hétre a kicsi ember annyira kifejlődött már édesanyja méhében, hogy szét kell zúzni a koponyacsontját, hogy elérjük a célunkat? De nem, nem történik semmi…

Cipruson a pápa szava hangja mindenkit emlékeztetett arra a kötelességre, hogy fel kell lázadni a migránsoknak szánt sors ellen: már hozzászoktunk ahhoz, hogy nap, mint nap halljuk, hogy egyesek meghaltak, mások eltűntek. Csónakok süllyednek el, itt nálunk Franciaországban csecsemők alszanak a szabad ég alatt, és sátrakat hasogatnak fel, hogy használhatatlanok legyenek télvíz idején… Embereket vetnek meg és rekesztenek ki, a legszörnyűbb bűnökkel vádolják, az egyik hivatalból a másikba lökdösik őket, míg valaki méltóztatik foglalkozni velük. De nem, semmi sem történik…

A gyógyulás elutasítása

Mindez megszokássá vált, a közömbösség bűnévé. Széttárt karokkal, látható megoldás nélkül elnézünk másfelé, remélve, hogy mindez elmúlik. Kicsit úgy, mint az egyszeri ember, aki tudja, hogy nincs pénz a számláján, és inkább nem bontja fel a bankjától érkezett leveleket, vagy mint a beteg, aki megsejti, hogy veszélyes daganat alakult ki nála, de nem megy el semmilyen vizsgálatra, nehogy kiderüljön. Azt hisszük, ezzel megvédjük magunkat, de csak azt érjük el, hogy gyorsabban halunk meg. Ugyanis ha nem akarjuk felismerni azt, ami rossz, ami miatt erkölcsileg és emberileg szegénységi bizonyítványt állítunk ki magunkról, arra ítéljük magunkat, hogy nem tudunk belőle kigyógyulni.

De leginkább az fenyegeti kollektív és személyes üdvözülésünket, hogy azt gondoljuk, ilyen viselkedés mellett is Jézus tanítványai lehetünk. Számos jó okot találunk arra, hogy ne kiáltsunk, ne tiltakozzunk vagy ne cselekedjünk, az uralkodó «egykedvűségbe» menekülve. «Mit tehetek én róla?» «Egy fecske nem csinál nyarat!» Telve jószándékkal, mégis megannyiszor átvesszük Káin szavait «Talán őrzője vagyok a testvéremnek?»

Ott, ahol vagyunk

Könnyű ráfogni a világméretű problémákra és a nehéz időkre, hogy ölbe tett kézzel ülünk. Senki nem várja el tőlünk, hogy megoldjuk a háború és béke, az éhínség vagy a javak elosztásának kérdéseit világszinten. És ezen nem változtat az a tény sem, hogy az ebben illetékesek nem végzik mindig megfelelően a munkájukat. De elvárható tőlünk, hogy ott, ahol vagyunk, ahol élünk, körülöttünk, a mi szintünkön, foglalkozzunk a béke és a háború, az elosztás és a befogadás kérdésével. És ebben a várakozási időben az, Aki ezt kéri tőlünk, biztosít bennünket arról, hogy Ő a mi oldalunkon áll, erőt és képességet ad ahhoz, hogy mindezt véghez is vigyük.

Lehet vajon, hogy ennek a Lélek elleni jól ismert véteknek, ami az Evangéliumban is szóba kerül, valami köze van ahhoz, hogy hozzászoktunk a gonoszhoz, nyugodt közönnyel fogadjuk, hogy munkálkodik bennünk, és meg vagyunk győződve arról, hogy nem tehetünk másként?

Fordította: Sáriné Horváth Mónika
Forrás: Aleteia

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Olvasás folytatása

Reflexió

Az igazi világjárvány

Közzétéve

Szerző:

A közöny, a gyűlölet és az erőszak vírusa terjed. Mikor találunk ez ellen gyógyírt vagy védőoltást? – merül fel a kérdés.

Nemrég megfigyelhettük, ahogy egy újabb járvány alakul ki körülöttünk csendben és titokban, miközben a koronavírus szinte teljesen eluralkodott rajtunk. Mert bizony nem csak ez utóbbi járvány van jelen, hanem az önzés, a hatalomvágy vírusa is, amely a lehető legrosszabb arcát mutatja. A közöny, a gyűlölet és az erőszak vírusa. Mikor találunk ez ellen gyógyírt vagy védőoltást? – merül fel a kérdés. Lesz-e valaha is olyan igazolás, amely megerősíti, hogy már átestünk ezen a víruson, és immunisak vagyunk? Hogy beoltattuk magunkat ez ellen a vírus ellen, és ezért már semmi sem fenyeget minket? Keressük-e egyáltalán ennek a vírusnak a gyógymódját, mivel úgy tűnik, hogy minden korábbi gyógymód kudarcot vallott?

Nemrég találtam egy idézetet Don Boscótól, amely ugyan elég régi, mégis tökéletesen ráillik a mai helyzetünkre:

“A lélek betegségei legalább annyi kezelést kívánnak, mint a testé.”

És valóban, kétségtelenül a beteg lélekből ered, ha az ember ember ellen támad. Ahogy a Covid is szerényen és csak helyben kezdődött, úgy a nagy háborúk is kicsiben kezdődnek, mégpedig az emberi szívben:

„A szívből törnek elő a gonosz gondolatok, a gyilkosság, a házasságtörés, a kicsapongás, a lopás, a hamis tanúság, a káromlás. Ezek szennyezik be az embert. Az, hogy mosatlan kézzel eszik, nem szennyezi be az embert.”

(Mt 15,19-20)

Mennyire aktuálisak ma is az evangélium e szavai! Milyen folyamatosan elhanyagoljuk a szívünket… még az elmúlt hónapokban is, amikor olyannyira a testi egészségünkre koncentráltunk, közben pedig az üdvösségünk a háttérbe szorult, és közülünk alig valaki vette észre, hogy a gyűlölet járványa mennyire terjed. A testi nyomorúságtól való puszta félelmünkből nemcsak hogy kerültük a templomot és a gyóntatószéket, de egyenesen be is zártuk őket, megkurtítottuk a másokkal való kapcsolatainkat, az ismerőseinktől talán teljesen el is szakadtunk, mert a test épségét helyeztük minden egyéb fölé, ami pedig addig oly értékes volt számunkra. A világjárvány nagyon is kimutatta a hitünk állapotát, és hogy milyen gyorsan hajlandóak vagyunk lemondani az igaz életről is a földi “életünkért” cserébe.

Néha tényleg maszkot kellene viselnünk. De nem a másoktól, hanem az önmagunktól való védelem érdekében. Hogy ne mondjunk ki olyan szavakat, amelyek másoknak fájdalmat okoznak. Mert

„ami kimegy az emberből, az teszi tisztátalanná az embert”.

(Mk 7,20)

Szerencsénkre azonban a megelőzésre létezik gyógyszer, és súlyos esetben is van elég gyógymód a lélek betegségei ellen.

Olyan oltásra van szükségünk, amely szeretettel tölti tele a szívünket, és immunissá tesz minket minden kísértéssel szemben. Mindennapi vitaminokra van szükségünk az Istennel való jó és szilárd kapcsolat, az imádság, az Eucharisztia, a Szentírás formájában, hogy minden külső hatással szemben fel legyünk vértezve, és hogy a járvány idején új reményt tudjunk vinni a magukba zárkózó embertársainknak. A béke egy mosollyal kezdődik, mondta Teréz anya, a háború pedig a tisztátalan szívből ered. Néha el sem tudjuk képzelni, hogy milyen mértékben függhet egy másik ember, egy egész nép, de akár az egész világ sorsa a szívünktől.

Fordította: Frick József
Forrás: kath.net

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Olvasás folytatása

Kövess minket Facebookon is!

Hírdetés Támogasd adód 1%-val a Katolikus.mát!

Népszerű