Kövess minket itt is...

Az Istent keresőknek minden a javukra válik :)

Múltidéző

Három pápa látogatása Auschwitzban

Ferenc papa Auschwitzben Custom
Ferenc pápa Auschwitzban - Fotó: AFP

Uram, a megbocsátásodért könyörgünk ennyi kegyetlenség miatt… Hol volt Isten azokban a napokban? Miért hallgatott? A pestistől, éhségtől, tűztől és a háborútól …, a háborútól ments meg Uram minket!

A lengyel II. János Pál pápa és a német XVI. Benedek pápa mindketten átélték a II. Világháború sötét mélységeit személyes sorsukon és családi tapasztalataikon keresztül. Nyomukban Ferenc pápa is fontosnak tartotta, hogy ellátogasson Auschwitzba.

A tábort 1945. január 27-én szabadították fel. Ezen a napon minden évben megemlékeznek a Holocaustról.

Ferenc: Uram, bocsáss meg ennyi kegyetlenségért!

 Ferenc pápa 2016-ban látogatott el ide.

Ferenc pápa csendben imádkozott azon a téren, ahol a névsorolvasást tartották, és a foglyokat felakasztották, és ahol Szent Maximilian Kolbe felajánlotta az életét cserébe egy másik fogoly életéért.

Miután a pápa megérkezett az „éhségcella” ajtajához, Szt. Maximilian Kolbe mártíromságának színhelyéhez, ott fogadta őt a minorita rend, azaz a ferencesekhez tartozó Konventuális Kisebb Testvérek Rendjének tartományfőnöke. A pápa egyedül ment be a 11. blokk 18-as földalatti cellájába, ahol a lengyel pap meghalt. Az éheztetés a halálbüntetés egyik formája volt Auschwitzban. Ha egy fogoly megszökött valamelyik blokkból vagy munkáscsapatból, foglyokat választottak ki ugyanonnan, és lassú éhhalálra ítélték őket az erre szolgáló cellákban. Szt. Maximilian Kolbe cellájában ma emléktábla van és gyertya ég, Szent II. János Pál pápa jóvoltából.

Távozása előtt Ferenc pápa ezt írta be a „Tisztelet Könyvébe”: „Uram, könyörülj népeden, Uram, bocsásd meg ezt a sok kegyetlenséget” Ferenc, 2016. 07.29.

Ferenc papa Maximilian Kolbe sirjanal Custom
Ferenc pápa Maximilian Kolbe cellájában – Fotó: Osservatore Romano | AFP

Benedek pápa: Hol volt Isten akkor?

XVI. Benedek pápa 10 évvel korábban, 2006-ban látogatott ide. Gondolatairól így beszélt:

II. János Pál pápa a lengyel nép gyermekeként jött ide. Én ma a német nép fiaként jöttem. Éppen ezért meg tudom ismételni és meg is kell ismételnem az Ő szavait: Nem tehettem meg, hogy nem jövök el ide. El kellett jönnöm.

Mennyi kérdés merül fel ezen a helyen! Újra és újra felvetődik a kérdés: Hol volt Isten akkor? Miért hallgatott? Hogy engedhette meg ezt a vég nélküli mészárlást, a gonoszság diadalát?

Nem fürkészhetjük ki Isten rejtélyes tervét, csak részeket látunk, és rosszul tennénk, ha felcsapnánk Isten és a történelem bíráinak. Akkor nem az embert védenénk, csak hozzájárulnánk a bukásához. Nem – amikor már mindent elmondtunk és megtettünk, továbbra is alázatosan és kitartóan kell Istenhez könyörögnünk: Ébredj, Uram! Ne feledkezz meg az emberiségről, a teremtményeidről! És kiáltásunk Istenhez legyen olyan, amely saját szívünket döfi át, amely felébreszti bennünk Isten rejtett jelenlétét, hogy az Ő ereje, az az erő, amelyet a szívünkbe ültetett, ne tűnjön el, ne fulladjon az önzés, a kishitűség, a közömbösség és a megalkuvás mocsarába.

A hely, hol állunk, az emlékezés helye. Ez a Soá, a holokauszt helye. A múlt sosem csak a múlt. Mindig tanít bennünket valamire: megmutatja a követendő utat, és azt is, amelyre nem szabad rálépnünk.

Auschwitz-Birkenauban az emberiség a „sötétség völgyében” járt. Ezért itt és most az imádságomat a bizalom imájával szeretném befejezni, Dávid zsoltárával, melyet a keresztények is imádkoznak: „Az Úr az én pásztorom, nem szenvedek hiányt, zöldellő réteken legeltet. A nyugalom vizéhez terel, és felüdíti lelkemet. Az igaz úton vezérel, nevéhez híven. Ha sötét völgyben járok is, nem félek a bajtól, hisz te velem vagy. Botod, pásztorbotod biztonságot ad. … Kegyelmed és jóságod vezet életemnek minden napján, s az Úr házában lakhatom örök időkön át.” (Zsolt. 23:1-4, 6)

XVI. Benedek Auschwitzban Custom
XVI. Benedek pápa gyertyát visz a korábbi auschwitzi náci koncentrációs tábor halálfalához. Oswiecim, 2006. május 28. XVI. Benedek pápa ma fejezte be zarándokútját Lengyelországban, egy érzelemmel teli és jelentős látogatással Auschwitz-Birkenauba, a nácik által felállított legnagyobb táborban Lengyelország területén. Fotó: AFP

II. János Pál: Soha többé háborút!

II. János Pál pápa 1979-ben látogatott el a haláltáborba, nem sokkal megválasztása után. Lengyel hazájában ez olyan hely volt, ahol már túl sokszor járt, ahogy megjegyezte:

Ma zarándokként vagyok itt. Közismert, hogy sokszor jártam itt. Milyen sokszor! És sokszor lementem Maximilian Kolbe halálának cellájába, térden állva imádkoztam a kivégzések fala előtt, és jártam a birkenaui krematóriumok romjainál. Nem tehettem meg, hogy pápaként nem jövök el ide.

II. János Pál így idézte elődjét, VI. Pál pápát.

„Ezért szeretném ezen a helyen megismételni VI. Pál szavait, amelyeket az Egyesült Nemzetek Szervezete előtt mondott:

“Elég emlékeztetni arra, hogy emberek millióinak vére, az ő hallatlan és mérhetetlen szenvedésük, a felesleges mészárlások és borzalmas rombolások szentesítik azt az egyezséget, amely egyesíti Önöket, azzal az esküvel, amelynek meg kell változtatnia a világ jövőbeli történelmét: soha többé háborút, soha többé háborút! A béke, a béke az, aminek meg kell határoznia a népek és az egész emberiség sorsát!” ((VI. Pál, Beszéd az ENSZ közgyűléséhez, 1965. október 4-én. AAS 57, 1965, p. 881. – Tőzsér Endre fordítása / Magyar Kurír).

Beszédét II. János Pál így fejezte be:

Nem csak arra a négymillió áldozatra gondolva szólok, akik ebben a hatalmas táborban haltak meg; minden nemzet nevében beszélek, amelyeknek a jogait megsértik és elfelejtik. Azért mondom ezt, mert erre ösztönöz az igazság és a mindegyikünkben jelen lévő ember iránti gondoskodási kötelezettség.

Kérem ezért mindazokat, akik hallgatnak engem, hogy gondolkodjanak el, és minden erejükkel munkálkodjanak az emberért. Kérem mindazokat, akik a Jézus Krisztusban való hittel hallgatnak, hogy merüljenek el az imádságban a békéért és a kiengesztelődésért.

Kedves testvéreim, nincs más mondanivalóm. Csak a fohász szavai jutnak eszembe: Szent Isten, hatalmas Isten, szent és halhatatlan! Ments meg minket, Urunk, a pestistől, az éhezéstől, a tűzvésztől és a háborútól… és a háborútól. Ámen. (Fordította: Tőzsér Endre SP / Magyar Kurír)

II. Janos Pal Auschwitzban
II. János Pál Auschwitz-Birkenauban 1979. június 7-én, első útja Lengyelországba. Fotó: AFP

Fordította: Eiben Ingeborg
Forrás: Aleteia

Klikkelj a hozzászóláshoz

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés Isten szava - napi ige sorozat

Friss

436222060 937342528399856 3907951532027305638 n Medium

Ferenc pápa

Mintegy húszezer zarándok jelenlétében tartotta meg szerdán délelőtt Ferenc pápa a Szent Péter téren az általános kihallgatást és ezúttal a mértékletesség sarkalatos erényéről tanított....

cover cover

Egyház

Gerhard Müller bíboros, korábbi magas rangú vatikáni vezető Tucker Carlsonnak adott interjújában hangsúlyozta a kereszténység kulcsfontosságú szerepét a nyugati kultúra megőrzésében, kiemelve az emberi...

Punkosdi rahangolo oldal kiemelt kep Punkosdi rahangolo oldal kiemelt kep

Aktuális

Kedves Olvasóink kéréseit meghallgatva örömmel jelentjük be, hogy idén is lesz Pünkösdi ráhangoló videósorozat. Folytatjuk, mert jó a Szentlélekre figyelni, és közelebb visz minket...

Kapcsolódó...

Vasárnapi ráhangoló

Vasárnapi ráhangoló – 2024. B év, Húsvét 3. vasárnapja Készült olvasóink és a sorozat lelki kísérőinek támogatása révén. Hasonló értékes tartalmakért, kérünk, támogasd a...

Vasárnapi ráhangoló

Vasárnapi ráhangoló – 2024. B év, Húsvét 2. vasárnapja, az isteni irgalmasság vasárnapja Készült olvasóink és a sorozat lelki kísérőinek támogatása révén. Hasonló értékes...

Zarándok podcast

Csiszér László dicsőítésvezető, dalszerző és zenész. 30 éve evangelizál a keresztény könnyűzene segítségével, meghatározó alakja a modern hazai keresztény dicsőítő életnek. A magyar katolikus...

NőiTérErő podcast

Beszélgetések az élet minden területéről nőktől, nőknek. Ez a NőiTérErő podcast Till Judittal. Korom Kata és férje, miután saját gyermekük nem született, 6 gyermeket...