„A nyugati zene teljesen egyedi, nincs hozzá hasonló más kultúrákban. És ez – úgy látom – gondolkodásra kell, hogy késztessen bennünket.”

Nagy Szent Gergely pápa ünnepén megemlékezünk a szakrális zene gazdag történetéről, a gregoriántól napjainkig.

Ezzel kapcsolatban talán nem is lehet fontosabbat mondani a zenéről, mint ahogyan azt 2015-ben XVI. Benedek megfogalmazta, amikor a lengyelországi Krakkóban a II. János Pál Pápai Egyetem, és a Zeneakadémia tiszteletbeli doktori címét vette át.

A zeneszerető német pápa, aki maga is zongorista, azt mondta, hogy a nyugati zene kiemelkedő teljesítménye a hit megtapasztalásában gyökerezik, és megmutatja a kereszténység igazságát. Arra utalt, hogy ez a fajta zene a hitvédelem sajátos formája.

Nézzük meg közelebbről:

„Ezen a ponton egy gondolatot szeretnék kifejteni, amely az utóbbi időben foglalkoztat, éspedig azt, hogyan fonódnak egyre inkább össze a különböző kultúrák és vallások. A különböző kultúrák és vallások területén nagyszerű irodalom, nagyszerű építészet, kitűnő festmények és szobrok léteznek. És mindegyikben jelen van a zene is.

Azonban egyetlen más kultúra zenéjében sincs meg az a nagyság, mint amely a keresztény hitből fakadt: Palestrinától Bachig, Händelig, egészen Mozartig, Beethovenig és Brucknerig. A nyugati zene teljesen egyedi, nincs hozzá fogható más kultúrákban. És ez – úgy látom – gondolkodásra kell, hogy késztessen bennünket.

Természetesen a nyugati zene nagymértékben túlmutat a vallási és az egyházi szférán. Legmélyebb eredetét azonban a liturgiában kell keresnünk, az Istennel való találkozásban. Bachnál, akinél a zene végső célja Isten dicsőítése, ez teljesen nyilvánvaló.

A nyugati zene nagyszerű és hamisítatlan válasz: abból az Istennel való találkozásból fakad, aki a liturgiában megjelenik közöttünk Jézus Krisztusban. Számomra ez a zene mutatja meg a kereszténység igazságát.”

Fordította: Eiben Ingeborg
Forrás: Aleteia

Ugyan Jézus az egyetlen, aki visszatért a holtak birodalmából, de nem ő az első és az egyetlen, aki feltámadt… Hat másik embert is életre keltett Isten kegyelme. A Katolikus Egyház Katekizmusa rövid magyarázatot ad ezekről a feltámadásokról és Krisztussal való kapcsolatukról.

„Krisztus föltámadása nem a földi életbe való visszatérés volt, mint azon föltámasztások esetében, melyeket Ő húsvét előtt végzett. … E tények csodás események voltak, de a személyek, akikkel a csoda történt, a “megszokott” földi életet nyerték vissza Jézus hatalma által. A maguk idejében újból meg fognak halni. Krisztus föltámadása lényegében különbözik ettől. Föltámadott testében a halál állapotából átmegy egy időn és téren túli, másik életbe. Jézus testét a föltámadásban a Szentlélek eltölti hatalommal; dicsőségének állapotában az isteni életben részesedik, úgy, hogy Szent Pál elmondhatta Krisztusról: Ő a mennyei ember.” (KEK 646)

Ezek a feltámadások megelőzik és hirdetik minden idők végső feltámadását. Az a céljuk, hogy reményt adjanak arról, hogy a halál legyőzhető és megvigasztalják az embereket. Íme egy lista ezekről a csodákról az Ószövetségből és a négy evangéliumból.

1. A careftai özvegyasszony fia

A Királyok könyvében, amikor Illés próféta Careftába ment, találkozott egy özvegyasszonnyal, aki vendégül látta. Ekkor hirtelen az özvegy elvesztette gyermekét. Illés ezután az Úrhoz könyörgött, hogy adja vissza neki: «Majd háromszor a fiúra borult és segítségül hívta az Urat: „Uram és Istenem, engedd, hogy visszatérjen a lélek ebbe a fiúba!” ²²S az Úr meghallgatta Illés könyörgését, a lélek visszatért a fiúba, úgyhogy újra életre kelt.” (1Kir 17, 21-22)

2. A sunemi asszony és fia

Még mindig a Királyok könyvéből: Elizeus, hogy megköszönje a sunemi asszony vendéglátását, könyörgött az Úrhoz, hogy adjon neki egy fiúgyermeket. Ez a fiú azonban heves fejfájások után hirtelen meghalt. Elizeus az ágya mellé ment. „Amikor Elizeus belépett a házba, a fiú ott feküdt holtan az ágyán. Bement, magára zárta az ajtót és az Úrhoz könyörgött…. Végül tüsszentett a fiú és kinyitotta a szemét.” (2Kir 4, 32-35)

3. Az elizeus közelében eltemetett férfi

 Elizeus közbenjárása halála után is ugyanolyan erősnek tűnik. A Királyok könyve arról számol be, hogy egy ismeretlen férfi feltámadt, miután teste a próféta testével érintkezett. „Elizeus meghalt és eltemették. De aztán minden esztendőben moábita portyázók törtek rá az országra. Egyszer, amikor éppen temettek egy embert, az emberek hirtelenül megpillantották a portyázó csapatot. Az embert bedobták Elizeus sírjába és elmentek. Mihelyt az ember hozzáért Elizeus csontjaihoz, életre kelt és talpra állt.” (2Kir 13, 20-21)

4. A naimi özvegy fia

Lukács evangéliuma arról számol be, hogy Jézus Naim városán ment keresztül, ahol meglátott egy özvegyet, aki éppen a fiát temette. Együttérzés fogta el, megérintette a koporsót az elhunytra emlékezve. „Amikor az Úr meglátta, megesett rajta a szíve és megszólította: „Ne sírj!” ¹⁴Aztán odalépett a koporsóhoz, és amint megálltak, akik vitték, megérintette, s így szólt: „Ifjú, mondom neked, kelj föl!” ¹⁵A halott felült, és elkezdett beszélni. Ekkor átadta anyjának.” (Lk 7, 13-15)

5. Jairus lánya

Jairus, a zsinagóga elöljárója azért jött és könyörgött, hogy Jézus mentse meg haldokló lányát. Amikor megérkeztek, a kislány már nem élt. De Jézus nem hagyta őt a halál kezében. „Mindenki sírt, jajgatott, gyászolta a leányt. „Ne sírjatok! – szólt rájuk. – Nem halt meg, csak alszik.” Kinevették, mert tudták, hogy meghalt. De ő megfogta a kezét, és emelt hangon felszólította: „Leány, kelj föl!” Erre visszatért a lélegzete, és rögtön fölkelt. Ezután meghagyta, hogy adjanak neki enni.” (Lk 8, 52-55)

6. Lázár

A Bibliában kétségtelenül a legismertebb a feltámadottak közül a betániai Lázár, Márta és Mária testvére. Maga Krisztus hívta vissza őt az életbe négy nappal halála után, ahogyan János meséli. „E szavak után hangosan beszólt: „Lázár, jöjj ki! S a halott kijött. Lába és keze be volt pólyázva, az arcát meg kendő födte. Jézus szólt nekik: „Oldjátok fel, hogy tudjon járni.” (Jn 11, 43-44)

Fordította: Hegedüs Katalin
Forrás: Aleteia

Az alábbiakban Lackfi János költő #joejtpuszi sorozatának egyik részét adjuk közre.

Azt mondod, Isten nélkül is létezik
szeretet, lám, milyen szépen élnek
teljesen ateista emberek,
nevelik odaadóan a gyerekeiket,
gondozzák az idős rokonaikat,
a szerelmesek is minden isteni segítség
nélkül megtalálják egymás pici száját,
még jobban el is vannak,
nem nyomorítja őket, ugye,
a sok bibliai szabály.
Nyilván, csakhogy őket is
a szeretet Istene teremtette,
méghozzá szeretetre teremtette őket,
azért, hogy továbbadják, sokszorozzák,
gyurmázzák, dagasszák a szeretetet,
hadd borítsa be a világot.
Persze ha már használjuk a szeretetet,
ami isteni szabadalom,
nem árt elolvasni hozzá
a használati utasítást,
abból kiderül, hogy a szeretetet
nem elég csak használni,
fontos jól használni,
hiszen a szeretetre hivatkozva
öltek meg, csaltak meg, csaptak be,
kínoztak meg embereket,
a szeretet nevében háborúkat robbantottak ki,
gyerekek jövőjét vették el,
ha a szeretet csak üres hivatkozási alap,
és azzal töltjük meg, amivel akarjuk,
önzéssel, hatalomvággyal, bosszúszomjjal,
szadizmussal, nem sokra megyünk vele.
Mondhatom, hogy van saját szeretetem,
nem kaptam senkitől, de ez kicsit olyan,
mint ha azt állítanám, van saját vizem,
kifizettem a Vízműveknek, csak az enyém,
de aligha lenne vizem a jókra és rosszakra
egyaránt hulló eső nélkül,
a döbbenetes bőséggel hömpölygő folyók
és a duzzadó tavak nélkül,
Isten minden vizei nélkül,
melyek elöntik a világot,
és a szívünket is, ha hagyjuk.