Lépj kapcsolatba velünk

Reflexió

Hattyúdal értelmiségi barátaimnak – Merre tovább erdélyi, magyar, keresztény, európai értelmiség?

Közzétéve

Ft. Sebestyén Péter szentszéki tanácsos, plébános - Fotó: peterpater.com

Évezredek óta foglalkoztatja az emberiséget: mi a lét értelme? Csak a vegetetatív célok? Eszünk, iszunk, szaporodunk, pusztán csak azért dolgozunk, hogy ezeket finanszírozzuk? Vagy talán, mégiscsak vannak, léteznek magasabb rendű célok is? Hiszen pont az elme, a tudat, a szellem, az értelmesség, a belénk teremtett istengyermekség, a halhatatlan lélek, a spiritualitás ereje emelt fel az állati szintről, így születtek alkotásaink, a technika, a civilizáció is ennek köszönhető.

Arisztotelészről leírják, hogy amikor valaki megkérdezte, hogy ő talán bölcs (sophos)?, azt válaszolta: – Nem, én csak filo-sophos (bölcsességet szerető, kedvelő, kereső) vagyok… Akkortájt a filozófusok iskolájában is ez állt a reklámtáblán: Philosophia est ancilla theologiae – A filozófia a teológia szolgálóleánya. Vagyis a valódi boldogság, az ember életének legfőbb célja a bölcsesség keresése, és ez Isten nélkül értelmezhetetlen. Értelem nélkül nincs értelmes élet. Csak értelemmel, a szellemiséggel teremthettük meg kényelmes életünket, tehettük jobbá, szebbé emberi világunkat. Még filozófiai körökben is így fogalmaztak: homo est animal rationale. Az ember értelmes állat… A középkorban aztán ez addig fajult, hogy előbb a humanizmus, majd az abból kisarjadó felvilágosodás egyszerűen elvágta a köldökzsinórt a Teremtővel: az ember önálló, szabad akart lenni. Azt hitte, hogy csak így lesz kreatív, így teremt magának saját létet, megszabadulva a vallástól, az intézményes egyháztól, magától Istentől. Isten meghalt – szólt Nietzsche. Mi öltük meg.

Nos, ez a gondolat köszön vissza az utóbbi háromszáz évben, jobb- és baloldali izmusok segítségével, annyira, hogy magán a kereszténységen belül is vallásszabadságot kiáltottak – lásd Erdély –, ahol már annyira lecsupaszították a szabad gondolkodást, hogy maga Jézus Krisztus is fölöslegessé vált. Sokan szeretnék kisajátítani maguknak az értelmiségi létet, s közben az ész istenítésével a racionalizmus csapdájába esnek. Mintha Jézus sem lenne értelmiségi, hiszen nem volt egyetemi végzettsége. Ő mindig is az Atya akaratát kereste, tehát nem volt „független”, önálló, merthát az Atyától „függött”…

Addig engedtek egy kicsit, s még egy kicsit az Isten adta keretekből, hogy a végén maga az ész lett az isten. A kommunizmusban már csak bokréta lett a kalapon, hogy a társadalom három rétegből áll: munkás-paraszt-értelmiség.

Mondanom sem kell, hogy az írástudók árulása, az értelmiség balra állása a humanizmus idején, Kant, Descartes, sőt Kálvin idején már megtörtént. Végre fellélegezhettek, hogy sikerült megtörni az egyház monopóliumát a tudomány, a műveltség „felügyelete” fölött. A szabad szellem örömmel fickándozhatott:  az ész nevében végre lehet másképp gondolkodni. Aztán az iparosodás, a találmányok, a tudomány eredményei azt a látszatot kezdték kelteni, hogy íme nincs szükség Istenre, tudományos, értelmiségi alapon minden szépen halad, fejlődik, a vallás csak buta csökevény, ópium.

Tehát nem kell azon csodálkozni, ha ma keresztény értelmiséginek lenni szitokszó. Kialakult egy beltenyésztett, az egyre izmosodó ateizmus emlőin feltörekvő, magát értelmiségnek tituláló szellemi elit, aki a tömegek befolyásolását is igyekezett (igyekszik ma is) kézbe venni. Mára már a véleményipar ontja a saját értelmiségijeit – írók, újságírók, társadalomtudósok, média-megmondó emberek, – akik jogot formálnak arra, hogy megmondják: ki az értelmiségi. Wass Albert nem,[1] csak Eszterházy, Tamási nem, csak Kertész.

Ezeknek az „eliteknek” az a közös jellemzője, hogy mindenki mást lenéznek, mert nem fér bele a skatulyájukba. Számukra értelmiséginek lenni egyenlő balliberálisnak, hitetlennek, egyház- és papgyalázónak lenni, mert azok a fejlődés, a haladás, a mainstream kerékkötői. És a politika is legtöbbször ezen értelmesekkel fog össze, sőt abból ők is jól élnek. Ilyetén hozzáállással mindenki, aki nem úgy gondolkodik, mint ők, mind antiszemita és fasiszta… Végülis nem az tesz valakit értelmiségivé, hogy le tud írni három mondatot, de ha nem tud leírni három értelmes mondatot, biztos, hogy nem értelmiségi…

De tényleg: ki az értelmiségi? Mitől az? Mi a feladata? Mik a jellemzői? Szerep vagy küldetés? Mit kell a gyakorlatba ültetnie? Milyen elvek, értékek határozzák meg életét? S azok meglátszanak-e rajta? Milyen hatást tud kifejteni az ő értelmiségi léte tágabb, vagy szűkebb közösségén?

A szűkös, száraz meghatározás szerint: értelmiséginek számít az, aki szellemi munkát végez, magasfokú végzettsége van és szellemi munkáját a közösség életében, érdekében is kamatoztatja. Úgy, hogy azt felemeli, előbbre viszi, jobbá teszi.

Tudjuk, hogy minden meghatározás tömörít, talán sántít, és elégtelen ahhoz, hogy a valódi lényeget megfoghassuk. Így van ez az értelmiséggel is. Egyik kollégám mesélte, hogy egy híve szörnyülködve szólta el magát egy irodai talákozás után: – azt hittem, hogy egy értelmiségi, s hát pap…

Szokás megkülönböztetni a humán és a reál értelmiségieket, pl. orvosokat, tanárokat, tudósokat, egyetemi kutatókat a mérnököktől, de attól még az a helyzet, hogy mára az értelmiségi, mint kategoria nagyon bonyolulttá, sőt szinte értelmetlenné vált. A digitális műveltség világában, mindenki markában ott lapul a wikipédia és a világ összes hírügynöksége. A piac ma felfalja gyermekeit, elavul a hagyományos iskola, a tudásra csak annyiban van szükség, amennyiben az mihamarabb pénzre váltható.

Kérdés mégis, hogy mit kezdünk ezzel a sok információval, tudással, adattal és ideával? Mi szerint osztályozzuk, hová raktározzuk el, minek vesszük hasznát? Jobb lesz-e tőle az életünk, meg tudjuk-e különböztetni az igazat az álságostól, az értékest az értéktelentől? Mi ebből az örök életre váltható kincs, igazgyöngy, és mi az, ami giccs, szemét, pozdorja? S ez már nem csak az értelmiségiek kérdése…

Az ember az egyetlen értelmes lény: értelme, szabad akarata van. Az értelem segít a belátásban, még akkor is, ha az ősbűn miatt az akarat rosszra hajló lett. Ezért kell ide az Isteni Értelem Lelke, amellyel megkülönböztetjük a gonosz sugdolózását, az Isten hangjától. Ehhez meg alázat, imádságos csend szükségeltetik. Szerény elismerése annak, hogy az értelmet, a szellemet, a gondolkodni tudást, a józan ítélőképességet nem a Holdról pottyantják nekünk, az nem magától adatik, azt Isten adja. Meg lehet kérdezni az emberiség nagy elméit, tudósait, szentjeit, akik kimagaslót alkottak az élet szinte minden területén, akiknek minden innováció, találmány, felismerés köszönhető: micsoda kín és alázat szükséges a kemény munka mellett, hogy ezt elfogadják, elismerjék, és megköszönjék. De enélkül nem jutottak volna oda, ahová jutottak. Kérték és megkapták a Bölcsesség Lelkét. A bölcs ember a véges dolgokban a végtelent kutatja. Gondolkodásának szellemi alapja nem a rész, hanem az egész.

Ahogyan Hamvas Béla fogalmaz: „Nem csak a kultúra, az ember is; nemcsak a természet, a természetfeletti is; nemcsak a lélek, a szellem is; nemcsak az élet, hanem az is, ami az életen túl van. És mindez nem külön, egyenként, hanem minden együtt… Az egészet együtt nézni.” Meg lehet szívlelni Csókay András vagy Papp Lajos vallomásait, de ugyanígy az Einsteinét, a Joseph Ratzingerét, az Aquinói Szent Tamásét, a Jedlik Ányosét, a szellem- és reáltudományok millió értelmiségi képviselőjét, akikre méltán büszke az emberiség.

Az értelmiségi tehát nem attól az, hogy annak tartja magát, nem attól, hogy fájlalja, miért olvassák annyian Wass Albertet, hanem attól, hogy van benne alázat. Elismeri, hogy tehetségét, értelmét, kincseit a mindenek Adományozójától, Istentől kapta, azért, hogy azokkal a rá bizottaknak szolgáljon. Attól értelmiségi, hogy nem izomerejével, hanem a Lélek és a szellem, a gondolat erejével alkot és teremt értéket. Értelmesen, magasabb szinten rendezi életét, magasabb s ugyanakkor mélyebb minőséget ad neki. Vannak szellemi céljai, értékei, alapeszméi, ideái, amelyekért érdemes jobb életet élni, mint, ahogy az „átlag”, a „tömeg”, a maga inerciájával sodorná… Sok értelmiséginek ajánlanám itthon is: ha feltöltődni akar, látogasson el a mátészalkai Képes Géza Általános Iskolába. Életkedve, identitása biztos mindjárt a helyére kerül. Ott is kiderül, mekkora a szellem ereje: olyan „hozzáadott értéket” képvisel, ami előbbre viszi az emberiséget. Amitől az jobbá válik: a család, a nemzet, az egyház. És a rábízottak jól érzik magukat a bőrükben, büszkék arra, hogy ehhez a közösséghez tartoznak, sőt rájuk ragad ebből a minőségből. Nem ettől volt értelmiségi Csontváry, vagy Munkácsy, Kodály vagy Petőfi, Pilinszky vagy Dzsida? Nem úgy lesz szabaddá, hogy Istent eldobja, hanem az isteni erőtérben, a kegyelem isnspirációjára hallgatva lesz innovatív, kreatív, hoz létre újjáteremtő újdonságot, ami még inkább felcsillantja a profánban a szentet.

Értelmiségi az, aki nem az egyháztól vagy a hittől való elhatárolódásban, nem a teremtett világ rendjének megkérdőjelezésében akar jeleskedni, és ezt lépten-nyomon mások torkán is lenyomatni, mert ettől nem lesz sem modern, sem trendi Isten és a nép szemében.

Értelmiségi az, aki a „saját pecsenyéjét” félretéve elsősorban a közösségért akar tenni valamit, azért vállal felelősséget, és nincs szüksége arra, hogy politikai vagy gazdasági csoportosulások szekerét tolja. Értelmiségiként az ő szellemi munkája megtermi gyümölcsét, ha kell százszoros termést hozva, amiből ő is megél, s nem kell eladnia lelkét-szellemét a sátánnak.

Az értelmiségi lét sosem volt a jólét forrása, a nemzet napszámosaival mindig is mostohán bántak, de ez nem újdonság. Mert ez nem megélhetési szakma. Ez prófétai sors, önfeláldozást kívánó életforma. Az a hit élteti, hogy az anyag megszűnik, a csontok elporladnak, még az írásokat is felemésztheti egy tűzvész, de a szellem ereje, a Szentlélek megvilágosító kegyelme megőrzi a valódi értékeket a lélek mélyén. A mennyországban meg nem lesz szükség igehirdetésre sem, mert ott már színről-színre láthatjuk a Legszentebbet.

Az értelmiségi hívő ember az Értelem Lelkére támaszkodik. Az Értelem Lelke segít kibogozni elhomályosodott elménk okoskodó gubancait. Manapság az okosság sokszor rafináltságot, túlzott óvatosságot, kételkedést, a felelősség megkerülését jelenti. Inkább kerülnénk a kockázatot, ha nem éri meg, nem teszünk egy lépést sem. Az értelem viszont azért adatott, hogy megértsük azt, amit már tudunk. Az értelem a logikus gondolkodás képessége. De azt is az értelem látja be, hogy: nemcsak emberi síkon lehet értelmes valami. Meg tudja különböztetni a tudást a bölcsességtől, az okosságot az okoskodástól, józan ítélőképességével mindig igyekszik felmérni az összefüggéseket a saját életében és a közösségben történtekkel, és úgy reagál azokra, hogy azzal a többieknek is előremutató példát adjon. Abban is értelmet talál, ami látszólag értelmetlen, ami őt felülmúlja, ami szokatlan. S ez már az isteni kegyelem munkája benne. Ez teszi őt fegyelmezetté, ez óvja meg a szellemi gőgtől, a tudás okozta beképzeltségtől. Aki tényleg értelmiségi, az igyekszik felemelni sorstársait a vegetatív létből a szellemi-lelki szférákba, szintézisben látva az életét, teremtett és üdvösségre hivatott mivoltát. Nem lázad az ész gőgjének nevében, nem isteníti az anyagot és a rációt, hanem mindezt ajándéknak, kamatoztatni való talentumnak tartja és éli meg. Ez pedig előbb-utóbb kicsirázik, és minőségi életet ad nemcsak neki, hanem közösségének is. Értelmes élete az elesettebbeket is fölemeli, és önbecsülést ad nekik. Mert az Értelem Lelke őt már átlelkesítette, és ettől szárnyal.

Gárdonyi Géza nagyon találóan írja: „Némelyik ember öltözik bársonyba, selyembe, s rangja, méltósága minden más fölött hordozza, s mégis, mikor vele beszélünk, mindjárt érezzük, hogy őkegyelme csak emberi testben élő állat. Más ember meg öltözik kopott plundrába, jár feslett köntösben és félretaposott saruban, de ha megszólal, mindjárt érezzük, hogy állati testben élő angyal. Némelyik ember akárhány iskolát jár is, akárhány könyvet olvas is, az értelme homályos. Tud szavakat, könyvcímeket, dátumokat, de ha a véleményét kérdezzük, elámulunk az ostobaságán. Másik ember, ha analfabéta is, világos értelmű, jó érzésű. Áldás azoknak, akik vele, mellette élnek.”

Merre tovább erdélyi, magyar, keresztény, európai értelmiség? Ez a nagy kérdés. Hiszen keresztúthoz érkeztünk. Az a kultúrának csúfolt valami, amelyben most leledzünk, már csak nyomokban tartalmaz kereszténységet. Ez Isten tervének megcsúfolása. Két lehetőség maradt: vagy felelősen  betöltjük azt a szerepet, amelyet a Teremtő kiosztott nekünk, vállalva hivatásunkat, – vagy eladjuk magunkat kilóra. Akkor meg a társadalmi szerepvállalásnak annyi.

S nekünk is.

peterpater.com

[1] V.ö. http://plakatmagany.transindex.ro/demeny-peter-szerep-es-applikacio-a-mai-ertelmisegrol/#disqus_thread

Mondd el a véleményedet, szólj hozzá a cikkhez. (Facebook fiók szükséges.)

Római katolikus pap, a marosvásárhelyi Szent Imre templom plébánosa. Önéletrajza itt olvasható.

Reflexió

Melyik az ősibb: a tridenti vagy az új liturgia?

Közzétéve

Szerző:

Folytatjuk sorozatunkat melyben Tomka Ferenc atya Ferenc Pápa – próféta vagy eretnek? című könyvéből közlünk részleteket, kivonatokat. Ettől függetlenül aki mélyebben foglalkozna a témával, annak javasoljuk a könyv megvásárlását. Hiánypótló olvasmány!

A sorozat előzményei: 

 

(Párbeszéd a tridenti rítussal)

Szóltunk a II. Vatikáni Zsinat megújulásáról. Rendkívüli kegyelem volt, hogy a zsinati ülések vitái vagy inkább párbeszédei folyamán a világ püspökeinek nagy-nagy többsége egyetértésre jutott. A közös imádságos együttlétekre alapozva, a közös döntésekből születtek meg a zsinati döntések és dokumentumok, melyek egyházunk mai életét meghatározzák. A katolikus ember bizonyos abban, hogy a pápát, és az egyetemes zsinatot (ha egységben van a pápával) a Szentlélek vezeti. Ezt a kegyelmi egységet és vezetést tapasztalták a zsinati atyák.

Azt is láttuk, hogy a Tridenti Zsinat óta a katolikusok mintegy 400 éven át a változhatatlan egyház szemléletében éltek. Ezért sokkolt többeket a II. Vatikáni Zsinat. Míg a zsinati atyák többsége a Lélek vezetésére figyelve, és a jézusi egység építésének vágyával dolgozta ki a megújulás elveit, az evangélium és az ősegyház szemléletének és gyakorlatának megfelelően, néhányan mégsem fogadták el ezeket.

Az elutasítók vezetője Marcel Lefebvre érsek volt, aki meglapította a X. Szent Pius Papi Testvériséget, majd elszakadt a katolikus egyháztól.[1]  E csoport szerint a zsinati újítások nem egyeztethetőek össze az egyház hagyományos tanításával, és a liberalizmus, a modernizmus nyilvánul meg bennük. Elfogadhatatlannak tartották pl. a liturgia megújítását, a vallásszabadságról, a lelkiismereti szabadságról vagy az ökumenéről stb. szóló határozatokat, mert szerintük ezek „fellazítják” a hagyományos katolikus tanítást, kanonizálták a »szituációs etikát” stb. stb. – Elsősorban Lefebvre érsek követői és az ő szellemi „rokonaik” hirdetik Ferenc pápa tanításának hamisságát, és igyekeznek félremagyarázni minden tettét és szavát honlapjaikon és blogjaikon, kiadványaikban.

Marcel Lefebvre érsek – Fotó: St. Thomas Aquinas Seminary

A Lefebvre csoport elsőként a szentmise liturgiájának megújulását utasította el.  – Az egyház az előző évszázadok során a liturgia szent voltának kifejezésére, minden azzal kapcsolatos eszközt, jelet, formát „szentnek” nevezett. „Szent nyelv” volt a latin, szentek voltak a ruhák, szentek a jelek stb.. A megújulás lehetőségének felmerülésekor sokakban megjelent a kérdés: hogyan lehet a „szent” nyelvet, a szent formákat megváltoztatni?

Az egyház történelme igazolja, hogy a liturgia a századok során sokszor és sokat változott. Az eukarisztia titkát rendkívül változó formákban ünnepelték a keresztények, – a népek, illetve kultúrák függvényében. Különösen sokféle liturgia alakult ki „keleten” (ezek közül egyik a görög katolikus egyházban jelenik meg), de nyugaton is számos változás következett be.

A latin nyelv is csak akkor vált általánossá, amikor az a nyugati értelmiség nyelvévé lett, korábban létezett arám és görög nyelvű liturgia is. [2] – A nép-nyelv használatát lehetőségét példázta a 9. században Szent Cirill és Metód is. Ők is érzékelték, hogy ha az evangéliumot hirdetni szeretnénk, ennek érthetőnek kell lennie, s ezért a szlávok között a szláv nyelvet használták. Ekkoriban is voltak, akik a latin, a görög vagy az arám nyelv használatát akarták rájuk erőltetni, de Róma rövidesen jóváhagyta a szláv nyelvet.

Hasonlóképp általános volt a kézbe történő áldoztatás az első évezredben. A liturgia történészek szerint az áldozási forma megváltozása és a nyelvre áldozás bevezetése a IX. században történt.

Hasonló a története az állva áldozásnak is. A IX. századig így áldoztak, míg ettől kezdve már térdelve, és korláttal választották el a szentélyt a néptől. A korlát a középkor folyamán egyre nagyobb lett, s közben az áldozások gyakorisága egyre csökkent.

Az un. áldoztatórácsot a fiatalabbak már nem is ismerik. E rács – melyet a gótika korában vezettek be – határozottan elkülönítette a papot és a liturgiát a hívőktől. A zsinat az első évezred egyházának gyakorlatát követve bontatta le azt, illetve hívott meg ezzel is a liturgia és a hívők közötti közetlenebb kapcsolatra.

A gótika korában azonban „a liturgia végzése egyre inkább csak a klérus feladata lett. A hívek már nem léphetnek be a templom szentélyébe. Az énekeket már csak a kántor vagy a szkóla énekli, a hívek könyörgése kimaradt a szentmiséből, a kánont már csak halkan imádkozza a pap és egy olyan nyelven, amelyet a hívek egyre kevésbé értenek. Mindezek következtében is egyre inkább csökken az áldozások gyakorisága. – Még 813-ban a tours-i reformzsinat kimondta, hogy nem tekinthető kereszténynek, aki karácsony, húsvét és pünkösd ünnepén nem áldozik, illetve az acheni zsinat, 836-ban még a minden vasárnapon történő áldozást sürgette, a gótika újszerű felfogást hozott. E kort legjobban Petrus Blosius karthauzi író jellemzi 1200 körül: ’A gyakori vétel megvetést szül, a ritka vétel tiszteletet gerjeszt a Szentség iránt.’ – A korszellemnek megfelelően az emberek egyre ritkábban és egyre nagyobb tiszteletadással áldoztak. Az ember méltatlanságát hangsúlyozván már gondolni sem mertek arra, hogy az Eukarisztiát kézzel érintsék.”

A Magyar Katolikus Püspöki Kar 1986-ban engedélyezte a kézbeáldoztatást. Az engedély megadásakor a körlevél a Kongregáció előírását idézte. Ennek lényege: „A kézbe áldoztatásnak ki kell fejeznie, amiként a nyelvre történő áldozásnak is, a tiszteletet Krisztus valóságos jelenléte iránt az Eukarisztiában. Ezért hangsúlyozni kell, miként ezt az egyházatyák is tették, a hívő gesztusának méltóságát, nemességét. Továbbá: a híveket hagyni kell, hogy teljesen szabadon válasszák az áldozás egyik, vagy másik módját.”[3]

A II. Vatikáni Zsinat liturgikus újításai tehát nagymértékben felidézi az első évezred egyházának idejében használt formákat és lelkületet (melyeket az újabb korban, az egyházatyák írásainak kutatása közben fedeztek fel). Azóta használunk pl. ismét olyan kánon szöveget a szentmisében (a 2. kánon), amely lényegileg azonos az egyházban ismert legősibb kánonnal stb.[4]

Illusztráció – Fotó: Pixabay

XVI. Benedek pápa több lépést tett Lefebvre követői felé, hogy újra az Egyházzal való egységre vezesse őket. A csoport egyik ága kész volt erre, de ennek feltételéül azt kérték, kapjanak engedélyt, hogy a szentmisét továbbra is a tridenti kor formáinak megfelelően és latinul mutassák be. Ennek az újra katolikussá lett csoportnak is két szárnya van: az egyik valóban katolikussá lett, másik azonban azóta is olykor durva vádakkal illeti a zsinatot és annak szellemi képviselőit, s ma kiemelten Ferenc pápát.

 

Párbeszéd a tridenti liturgiát követőkkel

Azok, akik XVI. Benedek közvetítésével visszatértek az egyházzal való egységbe, ma pápai engedéllyel ünneplik a tridenti liturgiát. Fontos megismerkednünk e liturgiával, hogy tudjunk előítélet nélkül, megértéssel és testvérként fordulni az ezt előnyben részesítők felé. Sajnos sok helyen szembeállást, meg nem értést észlelünk a két irány között, de törekednünk kell ennek megszüntetésére. Ez bizonyosan hozzájárulhatna ahhoz, hogy a most még pápa-kritikusan viselkedők is teljesebb egységre jussanak a szentatyával és minden katolikussal.

A tridenti rítust képviselő hívek mozgalmának egy világi vezetőjével értékes beszélgetést találunk a mandiner.hu honlap keresztény oldalán. Miközben szemléletesen elmagyarázza, mi vonzza őt e rítushoz (bár örömmel jár a zsinat által megújított liturgiára, szentmisére is), kiemeli, amit a legfontosabbnak tart, hogy az egyházban ez a két irány ne viszonyuljon ellenségesen egymáshoz. „Hogy azok a hívek, akik a hagyományos formák segítségével tértek meg, és élik hitéletüket, ne azt érezzék, hogy ilyen vitákba kell bekapcsolódniuk, hanem hogy a Katolikus Egyház egészének lettek részei.” – Majd ezt a megállapítást teszi: „Ha az ember a hierarchiával megfelelő kapcsolatot ápol, és igyekszik, hogy a közösségi életében is együtt dobogjon a szíve az egyházzal, akkor rend van.”[5]

A tridenti rítust követők igazán katolikussá lett szárnyának honlapjain és a velük való személyes beszélgetések során szembesülünk gondolatokkal, amelyek érhetőbbé teszik számunkra, miért szeretik ők e liturgiát.[6] – (A tridenti liturgiának hazánkban és külföldön több honlapja van. Vannak köztük párbeszédes, katolikus szelleműek, és találkozunk vitatkozóbbakkal vagy nagyon vádaskodókkal, illetve olyanokkal is, amelyek nem az egyházzal egyesült közösséget képviselik és a legdurvább szavakkal vádolják a zsinatot, Ferenc pápát és az őt követőket.)

Tridenti rítusú mise – Fotó: Exsultate Iusti in Domino – WordPress.com

Melyek a tridenti liturgia elemei? – Ismerjük meg a legfontosabbakat, és törekedjünk megérteni azokat, akik ezt részesítik előnyben. Vannak köztük olyanok is, akik szeretik a megújult liturgiát, de örömmel vesznek részt a tridentin is.

Szembeötlő másságaik: a latin nyelv használata, a háttal misézés, a barokk korbeli- és stílusú liturgikus formák, miseruhák, a szájba (és nem kézbe) áldozás, a térdelve áldozás (mely néhány helyen a visszaállított áldoztató rácsnál történik). Háttal miséznek és nem szembe. Ők többnyire a gregorián éneket részesítik előnyben (vagy a barokk kor liturgikus kórusműveit), és elutasítják a gitáros énekeknek használatát a szentmisén. (Tudnunk kell, hogy a latin nyelv használatát s a háttal misézést nem tiltotta meg a zsinat, s egyházunk a gregorián éneket is mindig a sajátjának tartotta. De a néphez közelebb kerülő liturgia létrejöttével kevesen kívánkoztak már ezek után.)[7] – Ha több pap misézik egyszerre, a II. Vatikáni Zsinat arra hívott, hogy misézzenek együtt (koncelebráljanak), és fejezze ez is ki, hogy az Eukarisztia nem „magányos kegyelmet ad”, hanem az egység szentsége. Ezt papok és hívek is általában kegyelmi tapasztalatként élik meg. A tridenti rítusban nincs koncelebráció, a kor erősen az egyéni lelkiségre helyezte csak a hangsúlyt!

Hogyan tudjuk megérteni azokat, akik a mise ilyen formáját részesítik előnyben?– Az idősebb korosztályból sokan egyszerűen hagyományból, megszokásból ragaszkodnak ahhoz, amit eddig megszerettek. A tridenti rítus más követői közül többeknek volt rossz tapasztalata arról, hogy a zsinat változásai után az Eukarisztia ünneplése sok helyen felületesebbé, kevésbé imádságossá vált. (Sajnos ebben van igazság.) Ezekkel szemben ők úgy élik meg, hogy a tridenti formák közelebb viszik őket a mély imádsághoz és a szentmisén való teljesebb jelenléthez. – Az állva és kézbe áldozók gyakran figyelmetlenül jönnek-mennek az áldozáskor – mondják (sajnos ez valóban előfordul!), míg a térdelve és szájba áldozás jobban meghív az Eukarisztia imádására. A hagyományos liturgia ruhái, formái vagy a tömjénezés, mind jobban meghívnak a világból való kilépésre, az imádásra, leborulásra. A gregorián éneknek van egy ősi imádságos szépsége, míg egyes gitáros énekeknek sokan csak az ütemére mozognak, de nem jutnak el az igazi imádásra. (Magyarországon a liturgia fellazítása jóval kevésbé jelent meg, mint például a német nyelvterületen, főleg Németországban. Ott az új liturgia címén valóban gyakran olyan szélsőségesen laza formákat vezettek be, melyek zavaróak és méltatlanok.)

– Egy tridenti formákat követő pap így magyarázta döntését a rítus mellett: A szembe misézés akadályozott az elmélyült imában, mert arra kellett figyelnem, kire és hova nézzek, és közben úgy éreztem, a hívőket is zavarhatja a szembenézés. Amikor háttal misézek, nem kell előadni magamat. Így könnyebb számomra is és a hívők számára is Istenre figyelni. Hasonlóan, amikor latinul vezetem az Eukarisztia ünneplését, nem kell figyelnem hanghordozására, előadásmódra, csak Istenre.

– Egy másik vallomás még kiegészíti az imént mondottakat: „Nekem a tridenti misén eleinte az volt vonzó, hogy békén hagynak. Ott sem vagyunk totális izolációban, de el tudok mélyedni imámban. Nem néz rám folyamatosan valaki, mint a szembemisézéskor a pap. És ha végig akarom térdelni a szentmisét, végigtérdelhetem, nincs olyan kontroll.”[8]

– Érdekes szempontot említ a tridenti rítus egy másik követője: Úgy hallotta a megújított liturgiára járó ismerőseitől, hogy bizonytalanságérzet támad bennük, ha idegen templomba mennek, mert nem tudják, hogy ott mi lesz és hogyan. A tridenti rítust viszont mindenhol ugyanúgy ünneplik. – Első pillanatra ez az állítás kevéssé érthető vagy vitatható. De való igaz, hogy egy kedvesebben és személyesebben a hívek felé forduló, és mise szövegegeit átéltebben imádkozó pap szentmiséjét a résztvevők meg tudják szeretni, és ezért idegen helyen esetenként rosszul érzik magukat. A tridenti rítus latin szövege viszont nem kíván ilyen személyes hangsúlyozást, s így nem zavaró az olyan papok misézése sem, akiknek kevesebb adottságuk van az imák jó hangsúlyozására; illetve ez könnyebbé teheti a liturgia imádkozását a pap számára is. (Bizonyos az is , hogy ha egy pap a megújított liturgiát túl gyorsan vagy figyelmetlenül imádkozza, az sokkal inkább feltűnik, mint ha valaki ugyanezt teszi, de latinul.)

– A nők a tridenti misén „mantillát” viselnek, azaz a néhány évszázaddal ezelőtt általánosabban használatos fátylat. (Egy ismertetés kifejezően írja erről: „A lefátyolozott nő áhítatot ébreszt, tiszteletet kelt. A fátyol lelkünk meghosszabbítása, elérhetetlenné, megérinthetetlenné tesz.”) Szent Pál leveleiben olvassuk, hogy az ő korában előírás volt a nők számára a fátyolviselés az egyházban. Később a fátyol előírását a társadalmi szokások változásával elhagyták, ma viszont fenyeget az ellenkező elhajlás: zavaró a hívek és a lelkipásztor számára, amikor a testrészeiket mutogató nők jelennek meg a liturgián. (Olaszországban a templom bejáratánál álló fogadóknak el kell küldeniük a liturgiához nem méltóan öltözött nőket, és a túl rövidnadrágban vagy laza ruhában megjelenő férfiakat is.)

Ünnepi szentmise a Szent Péter téren – Fotó: synod2018.va

A II. Vatikáni Zsinat által megújított, illetve helyreállított liturgiának sokan örültek világszerte. Mert így a hívek végre megérthetik a szentmisét; mert a különböző kultúrájú népek, afrikaiak, indiaiak a saját kultúrájuk elemeit használhatják benne; mert az ifjúsági miséken megengedetté váltak az korosztályhoz közelebb álló gitáros énekek, a gyermekek miséin pedig a liturgiába kisebb belefűzött magyarázatok. A legtöbb templomban kihasználják a lehetőséget, hogy a híveknek több alkalma nyílt a misébe való aktív bekapcsolódásra. Ilyen lehetőség pl. a szentírási részeknek vagy hívek könyörgésének felolvasása, a felajánlási körmenet, vagy az arra felhatalmazott hívők közreműködése az áldoztatásban, -, melyek közelebb hozhatják a közösséghez az ünneplést. (Az első évezred szentmiséjében a saját szavakkal való könyörgés is természetes volt, amint ez hívek könyörgésében ma is lehetséges.)

Különösen az élő plébániákon ébredtek rá annak szépségére, hogy az Eukarisztia ismét közösségivé vált, amint az volt az utolsó vacsorán és az ősegyházban, illetve az első évezredben. Noha igaz, hogy ehhez hozzászokni sokaknak nem volt könnyű, hiszen eddig a szentmisén is a magán-imát szokták meg. És több helyen talán máig sem értették meg teljesen, hogy az Eukarisztia nem magánimádságra hív, hanem közösségre: a Jézusban megvalósuló „kommúnió” ünneplésére. (Hiszen az Eukarisztia az egyház közösségi valóságának, a Jézusban egy testté válásunknak kiemelt szentsége.)

 

Mindemellett is fontos megismerni a tridenti misén résztvevők szempontjait, mert így jobban megérthetjük őket. – És minél jobban törekszünk megérteni embertársaink motivációját, annál közelebb kerülünk egymáshoz, annál kevésbé ítéljük el őket vagy támad közöttünk feszültség. –

Sőt imádkozzunk azokért is, akik ugyancsak a tridenti misét ünneplik, de elszakadtak az egyháztól. Szent Ágoston írja kora híveinek az elszakadottakról: „Ők azt mondják nekünk: menjetek tőlünk, nincs veletek közös ügyünk. Feleljük erre: nekünk viszont van közös ügyünk veletek: egy Krisztusban hiszünk, tehát egy Testben egy Fő alatt kell lennünk. – Testvérek! Kérünk titeket, a mi Urunk Jézus Krisztus által, akinek kenyere megerősít minket, az ő szelídsége által, hogy a szeretet belső érzésével könyörögjetek Istennél érettük.  Nagy szeretetet tanúsítsatok velük szemben, túláradó irgalommal könyörögjetek értük, hogy végre megadja nekik, hogy észretérjenek, és meglássák, hogy az igazság ellen beszélnek. Nem maradt nekik más, csak a heveskedés, amely annál erőtlenebb, minél erősebbnek érzi magát.”

Ferenc pápa is folyton erre biztat, Jézust követve, hogy legyünk párbeszédben, és viseltessünk testvéri szeretettel mindenki iránt.

 

[1] Azért választották X. Szent Piusz nevét, mert ő szentéletű pápa volt, de elutasította korának sok jogos egyházi megújulási törekvését.

[2] A liturgia történetéről hatalmas magyar irodalom is létezik. Pl. J.A. Jungmann: A szentmise. Prugg, Eisenstadt, 1976; Radó P.: A megújuló istentisztelet. Ecclesia, 1973; M.Kunzler: Az egyház liturgiája. Agapé, 2005 stb.

[3] Dolhai Lajos: A kézbe áldozás története. Vigília 1999/3, 182-189; A.VERHEUL, La communion dans la main. In. Les questions liturgiques et paroissiales 50 (1969), 115-122.

[4] Vö. Berger, Rupert: Lelkipásztori liturgikus lexikon. Vigília Kiadó. 2006.

[5] Kiss Bertalan. Juventutem: Nem „szent maradék” a katolikus tradicionalizmus

[6]http://kereszteny.mandiner.hu/cikk/20141221_clare_short_vegul_elmentem_az_elso_latin_misere_es_valami_teljesen_varatlant_ereztem

[7] Az egyházi előírások szerint a lelkipásztorok feladata felmérni, hogy ott tartsanak tridenti liturgiát, ahol erre komoly igény van. Budapesten kijelölt helyen van ilyen mise havi egy-két alkalommal.

[8] http://kereszteny.mandiner.hu/tag/regi_ritus/;

Mondd el a véleményedet, szólj hozzá a cikkhez. (Facebook fiók szükséges.)
Olvasás folytatása

Reflexió

Te is „legyártod” az életedet?

Közzétéve

Születésnapja alkalmából drótpostán köszöntöttem egyik ismerősömet, aki kedvesen visszaválaszolt, valahogy így: 300-at terveztem, ebből Isten segedelmével sikerült 71-et legyártani, de néha csak húsznak érzem magam. Azt kívántam neki: bízd az Úrra!

Mosolyogtam válaszán, aztán elkomorodtam. Valóban így vannak sokan, köztük keresztények is: mintha ők lennének az életük urai. Ők találják ki, ők írják életük kottáját, ők menedzselik, ők csinálják, készítik, építik, alakítják, igazítják, hála a géneknek, a gyógyszeriparnak és az orvostudománynak. Legalábbis úgy tesznek, úgy gondolkodnak, úgy állnak hozzá, mintha így lenne. Ez az egész nagy projekt belőlük indul ki, Isten legfeljebb vonalbíró a pálya szélén. Mi ez, ha nem keresztény mázzal leöntött ateizmus? Az ateista pont azért az, mert ki nem állhatja, ha valaki rajta kívül rendelkezik életével. Mert ha Isten teremtette a világot, akkor „előbb” van, mint az ember. És ez eléggé idegesítő, zavaró tényező. Ezt tiszta ésszel ki lehet, és ki kell iktatni.

Mert ha az ember teremtmény, akkor nem szabad. Márpedig az az igazi szabadság, mondják, ha mindent én hozok létre: alkotásaimat, a természetet, az istent is, akár több istent is, ha szükségeltetik. Úgy képzelik el a teremtést is, mint valami gyártást. Sőt azt mondják, a világ gyártja önmagát, ezért nincs is szükség Istenre.

Csakhogy amit Istenről a keresztény filozófiában és teológiában állítunk, – tudni illik, hogy mindenható, mindentudó, örök – az nem adhat okot nekünk a „féltékenységre”, azt nem elveszi tőlünk…, azzal nem „kisebbít” minket, hanem ellenkezőleg: felemel. Ezért van méltóságunk. Ezért vagyunk a teremtés koronái. Mindez az Ő szeretetéből fakad. Nem erőből, nem hatalomból, nem magamutogatásból teremtett, nem uralkodni akart rajtunk, hanem „csak” szeretni. Ezt ismeri fel alázattal a keresztény. A maga bűneiben, a másikra szorulásában, a teremtett világ csodáiban, egyáltalán abban, hogy ő is a szeretet kegyelmi forrásaiból táplálkozik. Abból él. Ez inspirálja a hálára, a viszonzásra. Hogy ő is továbbadja szeretetét. Szeretetből fakaszt életet az anyagban. A szabadságát is ez adja. A nagybetűs Szeretet az, aki szabadon engedi, hogy eldönthesse: mi a jó és a rossz, hogy a rosszat elutasítsa, mert csak a jó táplálja az életét.

A szeretet semmit sem gyárt, csak ad, elfogad, szétárad, éltet. Ezért tett minket is az anyagvilág, – az egész teremtett világ – felelős kezelőivé. És szeretetünkkel, amely belőle árad felénk, ránk, belénk, és rajtunk keresztül a világra, mi is a Teremtő munkatársaivá válunk. Szeretetünkkel újjáteremtünk egy kapcsolatot, megmentünk egy barátságot, kihozzuk a gengszterből a szentet. A szeretet segítségével találjuk meg a helyes arányokat önmagunk és mások között.

Évekkel ezelőtt Párizsban a Saint-Severin templom papjai és hívei ebédet szerveztek a kerület bűnözőinek. Francois Varillon írja: Csodálatos volt látni, ahogy ezek a nehézfiúk, hogy elérzékenyültek, mennyire meglepődtek azon, hogy őket egyáltalán valaki szereti és számon tartja, – emberszámba veszi.[1]

S ezek a gazfickók ettől újra „életre keltek”… Mert a szeretet, mint Isten: a semmiből teremt. Ezt érzi a rákos beteg, akit nem írnak le szerettei, egy drogos fiatal, aki elcsatangolt, de hazaérve befogadó otthonra talál, egy házastárs, akit fokozatosan eldobtak, mellőztek, mert kihűlt a szeretet közöttük, de aztán mégiscsak győzött az irgalom, egy lezüllött családapa vagy családanya, akit a szeretet ment meg attól, hogy az utcán hányódjék.

A szeretetet nem lehet (le)gyártani, a gondolatot sem. Az a Lélek gyümölcse, kegyelem. Tűz, mely az isteni tűzről belekap a lelkünkbe. Ezt nem mi gyártottuk.

És addig élünk, amíg ez a tűz bennünk lángol.

[1] In: François Varillon: Evangéliumi élet, KORDA, Kecskemét, 2014.

peterpater.com

Mondd el a véleményedet, szólj hozzá a cikkhez. (Facebook fiók szükséges.)
Olvasás folytatása

Reflexió

Kik is valójában Ferenc pápa támadói?

Közzétéve

Szerző:

Folytatjuk sorozatunkat melyben Tomka Ferenc atya Ferenc Pápa – próféta vagy eretnek? című könyvéből közlünk részleteket, kivonatokat. Ettől függetlenül aki mélyebben foglalkozna a témával, annak javasoljuk a könyv megvásárlását. Hiánypótló olvasmány!

A sorozat előzményei: 

 

Szóltunk a II. Vatikáni Zsinat megújulásáról. A Szentlélek kegyelemének igazolása volt, hogy a zsinati ülések mély vitái vagy inkább párbeszédei folyamán a világ püspökeinek nagy-nagy többsége egyetértésre jutott. A közös imádságos együttlétekre alapozva, a közös döntésekből születtek meg a zsinati döntések és dokumentumok, melyek egyházunk mai életét meghatározzák. A katolikus ember bizonyos abban, hogy a pápát, és az egyetemes zsinatot (ha egységben van a pápával) a Szentlélek vezeti. Ezt a kegyelmi egységet és vezetést tapasztalták a zsinati atyák.

Azt is láttuk, hogy a Tridenti Zsinat óta a katolikusok mintegy 400 éven át a változhatatlan egyház szemléletében éltek. Ezért sokkolt többeket a II. Vatikáni Zsinat. Míg a zsinati atyák többsége a Lélek vezetésére figyelve, és a jézusi egység építésének vágyával dolgozta ki a megújulás elveit, az evangélium és az ősegyház szemléletének és gyakorlatának megfelelően, néhányan mégsem fogadták el ezeket.

Lényegi különbség – konzervatív és konzervatív között

Ottaviani bíboros példáját idézzük fel, hogy lássuk milyen különböző egyház-hittel rendelkezhet két konzervatív főpap, azaz Ottaviani bíboros, aki mindvégig hű maradt az egyházhoz, és Lefebvre érsek, aki a zsinat végére egy csoporttal elszakadt az egyháztól.

Lefebvre érsek és VI. Pál pápa – Fotó: Aleteia

A Zsinat korában az ellenzék első vezetőjének Ottaviani bíborost tartották, aki már 1953 óta a Hittani Kongregáció titkári tisztét is viselte, azaz annak felelőse volt a pápa képviseletében. Hivatalból feladatához tartozott, hogy védje az egyház tanításának tisztaságát, s ennek harcosa is volt, a konzervatív püspökök egy csoportjával együtt (Coetus Internationalis Patrum). Ottaviani fiatal kora óta az egyház tridenti hagyománya mellett voksolt, és állást foglalt minden újító és a modern korhoz alkalmazkodni akaró irányzattal vagy teológussal szemben, már korábbi megnyilvánulásaiban, majd a zsinaton is. – Ottaviani azonban, sok főpappal egyetemben, akik a hagyományokhoz mereven ragaszkodtak, mindig elfogadta a zsinat többségének döntéseit, abban a bizonyosságban, hogy a pápát és az egyházat a Szentlélek vezeti.

Ottaviani a Zsinat után is megőrizte konzervatív szemléletét, haláláig. – Ő volt az, aki rábeszélte VI. Pál pápát a Humanae Vitae enciklika kijelentésére, hogy a házasság minden egyes aktusának nyitottnak kell lennie az élet befogadására. A pápa által összehívott szakbizottság nagyobb része, sőt maga a pápa is csak azt szándékozott megfogalmazni, hogy a házasságnak nyitottnak kell lennie (általában) az élet befogadására (de nem minden egyes aktusának). A pápa Ottaviani bíboros hatására döntött a végül megjelent szöveg mellett.[1]

Azt is kifejezte VI. Pálnak, hogy nem ért egyet a zsinaton elkezdett, majd a VI. Pál által megvalósított misereformmal, mert ez elfordul a Tridenti zsinaton meghatározott szabályoktól. Mint a Hittani Kongregáció vezetőjének, joga volt felülvizsgáltatni a megjelenésre kész új misekönyv szövegének ortodoxiáját. Miután a Kongregáció egy ülésén 1967-ben megállapította annak hithűségét, hozta azt nyilvánosságra VI. Pál,1968-ban. De a következő évben a bíboros, Bacci bíborossal együtt mégis levelet írt a pápának, amelyben kifejezték ellenérveiket az új liturgiával és különösen az új misekönyvvel szemben.[2]

Miközben tehát a konzervativizmus védője maradt, mindvégig megőrizte az egyház egységébe vetett hitét. Ha ellenérvei voltak, azt megfogalmazta a pápának vagy konzervatív társainak, de sosem támadta a pápát vagy a zsinati döntéseket.  – Egyidejűleg egy mély lelkiséget élő, és másokkal lelkipásztori lélekkel törődő pap is volt. Atyai gondoskodással fordult például a Vatikán közelében élő szegény vagy utcán élő gyermekek felé, előbb napi gondozásukat biztosítva, majd megoldva számukra a lakás, a tanulás, a sport lehetőségét. A fiatalok apjukként tekintettek rá.

Ottaviani bíboros tehát hasonló volt Lefebvre érsekhez a tridenti elvekhez és előírásokhoz ragaszkodó szemléletben. De teljes volt a különbség közöttük az egyházba, az egyházi vezetésbe, illetve annak a Lélektől való vezetettségébe vetett hit terén.

Diakónusokat szentelnek a SSPX püspökei – Fotó: akacatholic.com

Lefebvre érseknek és mozgalmának története

Marcel Lefebvre érsek azon kisebb csoportnak vezetője volt, melynek tagjai jobban hittek saját szemléletükben, mint az egyház egységében, azaz Jézusban. Mert Jézus ígérte Péternek és Egyházának, hogy a Szentlélek fogja vezetni őket, és hogy a pokol hatalma sem fog tudni erőt venni a Páter vezette egyházon. Lefebvre a maguk véleményét többre tartókból meglapította a X. Szent Pius Papi Testvériséget, és elszakadt a katolikus egyháztól.  A lefebvristák, illetve Szent X. Piusz Papi Testvérület megállt a Tridenti Zsinat szemléleténél. A Tridenti Zsinat teológiáját követték sokan a II. Vatikáni Zsinat előtti pápák, köztük X. szent Piusz is, aki harcos elutasítója volt minden modernizációnak; azért is vette fel a Lefebvre követő mozgalom az ő nevét. – Bár X. Szent Piusz természetesen hitt az egyház egységében és Péter kegyelmében.

E csoport szerint a II. Vatikáni Zsinati újításai nem egyeztethetőek össze az egyház hagyományos tanításával, és a liberalizmus, a modernizmus nyilvánul meg bennük. Elfogadhatatlannak tartják pl. a liturgia megújítását, valamint a zsinat számos határozatát pl. az ökumenéről, a püspöki kollegialitásról, a vallásszabadságról, nem katolikus vallásokról, a lelkiismereti szabadságról stb. szólókat, mert szerintük ezek „fellazítják” a hagyományos katolikus tanítást, kanonizálják a »szituációs etikát”. Például szerintük, amikor a II. Vatikáni Zsinat az emberi személyiség méltóságáról beszél, „Krisztus trónfosztását” valósítja meg, mert az embert helyezi a központba; amikor a más vallásokról elismerően szól, azt jelenti, hogy megtagadja az egyház egyedül üdvözítő voltát stb.

A pápák sok lépést tettek, hogy Lefebvre érseket és követőit visszahívják az Egyházba. VI. Pál többször hívta őt beszélgetésre, de ezek egyikén jelentette ki Lefebvre végső elfordulását. Később II. János Pál pápa Ratzinger bíborost bízta meg a Lefebvre felé párbeszéd folytatására. – Lefebvre a békülés helyett 1988-ban négy püspököt szentelt, pápai jóváhagyás nélkül. A katolikus egyház a püspökké való kinevezés jogát fenntartja a pápának, hogy a püspökök mindig egységben maradjanak az egyházzal. Lefebvre érsek az engedély nélküli püspök-szenteléssel automatikusan kiközösítésbe esett, és így valamiképpen befejeződött az egyháztól való elszakadása.

XVI. Benedek pápa újból megkísérelte, hogy Lefebvre halála után csoportjának követőit az Egyházzal való egységre vezesse. A csoport egyik része kész volt erre, azzal a feltétellel, ha engedélyt kapnak, hogy a szentmisét továbbra is a tridenti kor formáinak megfelelően és latinul mutassák be. Ezt az engedélyt megkapták, s így ők újra katolikussá lettek. De e csoportnak is két szárnya van: az egyik valóban katolikussá lett, a másik formailag a katolikus egyházhoz tartozik, de ennek ellenére Lefebvre követőkkel rokon módon durva vádakkal illetik a zsinatot és annak szellemi képviselőit.

Benedek pápának egy további lépése is volt a X. Szent Piusz Papi Testvérülettel és követőikkel való kiengesztelődés érdekében. Miután párbeszédet folytatott a 4 kiközösített püspökkel, és azok kifejezték, hogy elfogadják a pápa főségét, a pápa visszavonta a legsúlyosabb egyházi büntetést, az őket sújtó kiközösítést. De mivel azok nem változtattak felfogásukon az engedelmesség valamint a II. Vatikáni Zsinat tanításának elfogadása terén, ők és csoportjuk továbbra is az egyháztól elszakadt (szektás) állapotban maradt.[3]

SSPX pappok – Fotó: sspx.org

Ferenc pápa elleni támadások a Lefebvre-követők részéről

Visszatérve az események történetére, Lefebvre érsek követői a zsinat után azonnal elkezdték az támadni az egyházat és annak vezetőit, és folytatták ezt a zsinat után következő összes pápával szemben. Ha egy csoport szembefordul az egyházzal, akkor természetszerű, hogy egyre durvábban fogja támadni azt, hogy ezzel saját magát igazolja. Rövidesen részükről is megjelentek az egyre durvább vádak: hogy a pápa és az egyház a modernizmus, sőt a szabadkőművesség stb. útjára lépett. – Elsősorban ők és az ő szellemi „rokonaik” hirdetik máig Ferenc pápa tanításának hamisságát is, és igyekeznek félremagyarázni minden tettét és szavát honlapjaikon és blogjaikon, kiadványaikban.

A mozgalom rendkívüli mennyiségű honlapot, blogot, facebook oldalt működtet, amelyek alkalmasak szemléletük és vádjaik széleskörű terjesztésére. Bár nincsenek sokan, mint az erre vonatkozó kutatások ezt kimutatják, sokkal többnek látszanak.[4] Magyarországon a X. Piuszos, vagy szellemüket követő „hír-szórókból” különösen sok van, arányítva azokat sok külföldi országhoz, vagy a hazánkban megjelent kisszámú katolikus tájékoztatáshoz, Ferenc pápával és tanításaival kapcsolatban. Magyar hívővel ismételten megeshet, hogy keres egy vallásos témát interneten, és 4-5 pápa-ellenes válasz jelenik meg, 1-2 katolikus szellemű válasz mellet. – Olasz, német, francia stb. keresőket vizsgálva látható, hogy megszólalásaik ott elenyésző kisebbségben vannak, a pápával egységben levő írásokkal szemben. (Bár ez országokból is jelzik, hogy hangjuk messze felülmúlja tényleges arányukat.)

Honlapjaik (illetve a velük rokon honlapok) címei között legtöbb országban szerepelnek ilyenek: „hagyományos katolikusok, latin mise, tridenti mise, mentsük meg liturgiánkat,” stb. – Még gyakoribbak a katolikusokat durván félrevezető címek, mint: „Katolikus tanítás, Katolikusok maradunk, Katolikus-honlap, Katolikus válasz, Péter sziklája, Hitvédelem, Élő egyház, Egy a hitünk, Az igazság szabaddá tesz, Mária édesanyám, Eukarisztikus kongresszus,” stb.[5]  – E web-oldalak természetesen nagy arányban, országhatárokat átlépve, egymástól veszik át hamis, vagy torzított, de gyakran újságírói ügyességgel, meggyőző erővel írt információikat.

E honlapok, blogok, facebook oldalak erősen „misszionálnak”: Felajánlják a kapcsolat felvételt sokaknak, s ha valaki kedveli, követi vagy ismerősei közé fogadja őket, rendszeresen küldik neki anyagikat. Ezek pedig többekre hatással vannak, főként mert másutt nem találnak kielégítő választ a felmerülő kérdésekre. (Nem egy katolikusban azért támadtak kritikák a pápával kapcsolatban, s egyesek azért fordulnak szembe vele, mert egy-egy ilyen oldal híreit rendszeresen olvasták.) Ha azonban a kérdések reális megválaszolásával találkoztak, legtöbben örömmel fogadják azokat. Bár olyan is vannak, akik ilyenkor hasonlóképpen reagálnak, mint amikor egy elkötelezett párttagnak a másik oldal szempontjait szeretnénk megvilágítani.

A lefebvriánusok számokban

Amikor Benedek pápa a közös megegyezés alapján fel tudta oldani a Lefebvre érsek által szabálytalanul felszentelt négy püspököt a kiközösítés alól, a katolikus egyház püspökeihez intézett levelében megadta a mozgalom papjainak, tagjainak számát is. Ezt írta: „Vajon közömbösen hagyhat bennünket egy közösség, amelyben 4 püspök, 491 pap, 215 kispap, 6 szeminárium, 88 iskola, 2 egyetemi intézmény, 164 nővér, 117 testvér és hívők ezrei vannak?” [6]

2018-ban maga a mozgalom a következő számokat adta meg magáról: 6 szeminárium, 637 pap, 204 kispap, 2 egyetemi intézet, és mintegy 100 iskola, 200 nővér, 123 testvér – 772 miséző hely, 4 karmelita kolostor. A Testvériség „jelen van 37 országban és másik 35 országot szolgál ki”.[7] (Bizonyára ilyen „kiszolgálást” jelent, hogy Budapestre havonta érkezik egy pap Bécsből, aki a szentmisét mutat be az irántuk érdeklődők számára.)

A Ferenc pápa elleni támadások okait kutatók[8] a mozgalom több vezetőjével való beszélgetéseik alapján így következtettek: Ferenc pápa elleni elkeseredett támadásaik gyökere kapcsolódik szertefoszlott álmukhoz, mely szerint a XVI. Benedeket követő pápa által majd újabb egyességre tudnak jutni a Katolikus Egyházzal. Ezzel elérni remélték, hogy mozgalmuk jobban visszatagozódhat az egyházba, illetve hogy több teret nyernek tridentista elveik terjesztéséhez, és az egyház „zsinati torzulásainak” kijavításához. – Amikor Ferenc pápát választották meg, s tapasztalták elkötelezettségét a zsinat mellett, számos tanácskozáson feltették maguknak a kérdést, mi most a teendőjük. Arra jutottak, nincs más lehetőség, mint hogy feltétel nélkül kritizálni és támadni kell az új pápát, felhasználva ehhez az internet minden adottságát, a fake news-t, a hírek hamisítását vagy torzítását is. Csak így érhetik el a pápa demoralizálását, illetve tudják fékezni annak újító – számukra egyházromboló – tevékenységét.[9]

Egyik alapokat érintő hírük, jellemzi elkötelezettségük vak irányát is. Eszerint Bergoglio nem pápa, mert választása érvénytelen volt. Megokolásuk szerint a konklávé egyik szavazását megsemmisíttették, anélkül, hogy megszámolták volna a szavazatokat. Ezért a választás érvénytelen! – Valójában az történt, hogy az egyik szavazás alkalmával a kelleténél eggyel több cédula került elő a számláláskor. Ezt a szavazást azonnal megsemmisítették, és megismételték. (Később kiderült, ez az egyik bíboros tévedése miatt történt.) – A tényekkel szemben azonban több csoportjuk, honlapjuk hirdeti máig is, hogy Bergoglio nem pápa.

– Egy újabb hír volt a témában, illetve a X. Szent Piusz Testvériséggel és követőikkel való kapcsolat terén, hogy 2016 áprilisában Ferenc pápa találkozott a szakadár mozgalom aktuális vezetőjével Bernard Fellay-vel. Az esemény nagy meglepetést váltott ki világszerte, hiszen Ferenc pápa volt a csoport támadásainak kiemelt célpontja. A találkozás után a mozgalom honlapjaira hivatkozva a sajtó arról beszélt, hogy bár Fellay változatlan fenntartásokkal van ugyan elsősorban a pápának az Amoris Laetitiában képviselt szemléletével (az újraházasodottaknak megfelelő feltételek esetén szentségekhez való engedésével) és a zsinat több tanításával szemben, hívei között egyértelműen mégis nagy örömmel számolt be a Ferenc pápával való találkozásról.[10] A katolikus sajtóban cikkek jelentek meg, amelyek ez esemény kapcsán a mozgalommal való kapcsolat javulásában reménykedtek. De a további lépéseikből az tűnt ki, hogy nem akarnak változtatni sem a pápának való engedelmesség, sem a Zsinat elfogadásának terén.[11] A 2018-ban történt új vezetőjük megválasztása pedig a merevebb vonal győzelmét jelzi köreikben.[12]

 

[1] vö. Az egész embert kell figyelembe venni – Ötven éve jelent meg a „Humanae vitae” enciklika. MK 2018. július 25.

[2] Ottaviani bíboros: Breve esame critico del Novus Ordo Missae

[3] Lukács László: Az igazság munkatársa. XVI. Benedek pápa élete és műve. (Ebben külön fejezet címe: Harc a X. Piusz Testvériséggel.) SZIT. 2016;

[4] Giacomo Galeazzi A kyber háború Ferenc pápa ellen. RaiNews 2016.10.18 http://www.rainews.it/dl/rainews/articoli/Cyber-guerra-Papa-Francesco-Giacomo-Galeazzi/

[5] Az ultrakonzervatív katolikusok Ferenc pápa ellen. Ki támadja őt és miért? https://www.ilsalto.net/papa-francesco-attacchi-critiche/; Ki hallgattatja el ezt az embert? Kritika helyett szavaikkal támadják a pápát.

https://www.wir-sind-kirche.de/files/002666_ARNTZ_und_FAGGIOLI.pdf

[6] Benedetto XVI: Lettera del santo padre Benedetto XVI ai vescovi della chiesa cattolica riguardo alla remissione della scomunica dei 4 vescovi consacrati dall’arcivescovo Lefebvre, 2009.03.10

[7] http://laportelatine.org/quisommesnous/statistiques/stat.php#clercs 

[8] Giacomo Galeazzi, Andrea Tornielli: Katolikusok Ferenc ellen, akik Putyint imádják. http://www.lastampa.it/2016/10/16/italia/quei-cattolici-controfrancesco-che-adorano-putin/  stb.stb.

Pápaellenes mozgalom – a Bergoglio ellenesek tervek

http://www.ilgiornale.it/news/cronache/movimento-contro-papa-ecco-piano-degli-antibergoglio-1467593.htmlA pápa ellenségei az egyházban vannak, és harcot viselnek.

https://www.agi.it/cronaca/papa_francesco_nemici_in_vaticano-2297892/news/2017-10-27/

[9] Vö. Az ultrakonzervatív katolikusok Ferenc pápa ellen. Ki támadja őt és miért? https://www.ilsalto.net/papa-francesco-attacchi-critiche/; Ki hallgattatja el ezt az embert? Kritika helyett szavaikkal támadják a pápát.

https://www.wir-sind-kirche.de/files/002666_ARNTZ_und_FAGGIOLI.pdf

[10] http://www.famigliacristiana.it/articolo/lefebvriani-e-papa-francesco-unintesa-in-arrivo.aspx

[11] http://www.lastampa.it/2017/07/14/vaticaninsider/i-lefebvriani-si-interrogano-sulla-uscita-del-cardinal-mller-Du1j1yV4AW0RPUXa55IZbL/pagina.html

[12] http://www.lastampa.it/2018/07/11/vaticaninsider/lefebvriani-italiano-il-nuovo-superiore-accordo-pi-lontano-bqjc6aVdZqPDvvIRMNmRKM/pagina.html

Mondd el a véleményedet, szólj hozzá a cikkhez. (Facebook fiók szükséges.)
Olvasás folytatása

Kövess minket Facebookon is!

Népszerű