fbpx
Lépj kapcsolatba velünk

Bakancslista

Hazulról haza

Közzétéve

Fotó: Liz Lemon Swindle / reparteegallery.com

A bankkártyát s a BMW-t ne keressétek. Nem valószínű, hogy találkozunk többé. Köszönöm a nevelést. Elég volt belőletek.

Mindössze ennyi volt az üzenet, amit Fülöp Leó az éjjeliszekrényen hagyott, egy cetlin. Az apa, miután elolvasta, a pénztárcájához nyúlt, de sem a kártya sem az autó forgalmija nem volt benne. Talán éjjel vehették ki onnan.

Leroskadt egy székre és tördelni kezdte a kezét, majd arcát kezébe temetve elfogta a sírógörcs.

Másnap bejelentést tett a rendőrségen. Este a rendőrség honlapján ismeretlen tettes ellen indult nyomozásról számoltak be, egy ellopott fekete, 2005-ös BMW ügyében. Ugyancsak itt, egy másik hírben egy eltűnt srácot kerestek a következő személyleírással: „Eltűnt Alsóselimber községből egy 20 éves fiú, Fülöp Leó. 184 cm magas, vékony testalkatú, szeme barna, haja gesztenyés. Eltűnésekor piros Metallica-pólót, szürke baseball sapkát, márkás farmernadrágot és sportcipőt viselt. Utoljára a dévai autópálya-felhajtónál, egy kávézóban látták. Aki bármit tud róla, jelentkezzék.

Leó az azugai szorost elhagyva kábultan száguldozott az éjszakában. A fővárosban már régi csöves haverjai várták. Otthon már nagyon unta. Főorvos édesanyját a folytonos szolgálat foglalta le, apja pedig, az építkezési nagyvállalkozása miatt sosem ért rá. Nővére korán férjhez ment.

Ő lett az úr a háznál.

Mindent megkapott, amit csak kívánt. Csajok, szex, kábítószerek… és pénz dögivel. Csak váltogatta a tévécsatornákat tetszése szerint. Ám nem érte be ennyivel. A nagyvilághoz képest a szülői ház szűknek bizonyult. Már-már fojtogatta. Mind ahányszor a szabadság szárnycsapásaival próbálkozott, falba ütközött. Ha nem mehetett el hazulról, folyton úgy érezte, valamiről lemarad. Mindig tudta, mit kell hazudni, hogyan kell átverni az ősöket, ha a szükség úgy hozza. A bulik, a fesztiválok, a kempinges sátorozások megkívántatták vele a szabadságot. Most, érettségi után meg végképp nem akaródzott továbbtanulni. Döntött: inkább kipróbálja a nagybetűs életet. Élvezni akarta a boldogságot, vagy legalábbis azt, amit ő annak látott. A hittanórákról rég elmaradt, a lelkiismeret hangja már túl távolinak tűnt: különben is idegenektől miért kérne tanácsot. Inkább ment a maga feje szerint. Elvégre már felnőtt. Hadd ne szóljon bele az életébe senki.

Egy reflektor fénye vakított bele a szemébe. Rátaposott a fékre, de az ütközést már nem kerülhette el. A csattanást még hallotta, majd a kicsapódó légzsák felfogta az előrelendülő fejet.

/***/

Az öreg Fülöp évekig próbálkozott, hogy elszökött fiát elérje. Megmozgatott minden szálat, felhasználta külföldi kapcsolatait, de hiába. Semmi hír, sem telefonszám, sem pletyka. A régi számon hiába hívta, monoton géphang pittyegett. Vagy idegen nyelven szóltak bele, vagy foglaltat jelzett. Az első hónapokban még feltűnt a tévéhíradókból néhány rendőrségi hír: „Egy kamionos nyilatkozott, hogy egy balesetnél egy BMW-s sofőr segítséget kért, mert lerobbant autóját nem tudja elszállítani.” „Szemtanúk állítása szerint a BMW-s túl gyorsan hajtott és elgázolta a zebrán szabályosan átkelő lányt.” „A rendőrség őrizetbe vette a lokál négy biztonsági őrét, akik agyba-főbe vertek egy fiatalembert, mert az nem akart fizetni.”

Egy játékkaszinó tulajdonosát is megszólaltatták, aki arról beszélt, hogy az egyik hétvégén egy különösen bőkezű fiatal vendég tűnt fel, aki szemlátomást szórta a pénzt, rendelt és újrázott, és akit kétes hírű barátai valósággal körülrajongtak. Hírek szóltak arról is, hogy alvilági bandák bankkártya lopásokkal, kódok feltörésével ürítnek ki éjszakánként bankautomatákat. A sajtó egy drogos lányt is megkérdezett, akit épp előzetesbe vittek, ki volt az a gáláns fiatalember, akivel a tengerpartig furikázott a hétvégi retrós-manelés koncertre. De a lány, mint mondta: „…úgy be voltam már lőve, hogy lövésem sincs, ki vezetett.”

Az egyik tévé az apát is felkereste, mondjon már valamit, hogy áll a nyomozás fia eltűnésének ügyében. De az apa csak hárított, és nem nyilatkozott. Leó nővére viszont annál beszédesebb volt. Elmondta az újságíróknak, hogy öccse mindig el volt kényeztetve. Túlságosan is. Szülei nem nagyon értek rá a kamasz fiúval foglalkozni. Ehelyett inkább elhalmozták pénzzel, kütyükkel és hagyták, hogy a maga útját járja. Amúgyis szerette bosszantani az apját. Eleinte ő is azt hitte, hogy ez egy vicc. De így, öt év után úgy érzi: nemcsak rossz vicc, hanem kegyetlen is. Édesanyjuk olyan sokkot kapott, hogy a kórháznak fel kellett mentenie állásából, és betegnyugdíjba helyeznie. Azóta édesapjuk sem bírja a gyűrődést, gyakran önmagát marcangolja, hol rontotta el.

De ennél is többször néz ki a kapun, vajon mikor jön vissza a fia. Még mindig bízik abban, hogy előkerül. Mert nagy tervei voltak vele.

Az öreg Fülöp időnek teltével szemlátomást megvénült, sőt egy kicsit bele is bolondult. Naponta többször kiszaladt a kapu elé, ahonnan messze be lehetett látni az utat. Rendszeresen felseperte a szemetet a ház előtt. A fiú szobáját érintetlenül hagyta, és minden nap kiszellőztette. Friss virágot tett a vázába, a forgathatós naptáron minden hónapban fordított egyet. Leó születés- és névnapján gyertyát gyújtott és kinyitotta a Bibliát. Majd elővette a fényképalbumot, és a fiú gyerekkori képeit lapozgatta.

/***/

Amikor megérkezett a farmra, épp billenőkocsis teherautókra rakták fel a sertéspestisben elpusztult állatok százait. A cégnek nagy veszteség volt az országos járvány, olcsó munkaerőt keresett, hogy költségeit valahogy lefaragja. A nyurga fiú egy munkaközvetítőn keresztül ajánlkozott, akire egy állásbörze-hirdetésben bukkant rá. Nem számított, hogy mit adnak, csak éppen éhen ne haljon, s valami tető legyen a feje fölött.

Leó közben érett férfivá változott. Még az éhség ellenére is megmutatkozott felnőtt karaktere. A mély szemgödrökből határozott, elszánt tekintet vetült a disznókra. Falusi fiú lévén volt dolga disznókkal, ugyanakkor számára a disznópásztorság csak valami megalázó, alantas dolognak tűnt. Még emlékezett, szülei fizettek másnak a disznótartásért, nemhogy ő ilyesmivel foglalkozzék. Egyszerűen méltóságon alulinak érezte, soha nem tudta volna elképzelni, hogy egyszer majd disznókondát őriz éhbérért, egy félreeső, zordon, már-már vad vidéken…. Ahonnan szinte megszökni sem lehet, s ahol aztán tejben-vajban sem fürösztötték.

A disznók – amelyek megmaradtak a vészből – sem ettek egyebet, csak bio-szentjánoskenyeret. Ő sem evett ilyet addig, most pedig rá volt utalva, már ha élni akart. Megkóstolta, és erősen ízlett neki ez az édeskés, gyümölcs ízű vitamin. De nem sokáig. A főnök ugyanis tartalékolni szeretett volna és zsákokba szedette a maradékot. Télire. Úgyhogy itt is hoppon maradt.

Ez a kényszerböjt aztán megtette a hatását. Egyik este, miután a kondát beterelte a karámba, leült a fa tövébe és csak bámulta a csillagos eget. Telihold volt. Szépen kirajzolódott a Fiastyúk, a Tejút, a kicsi és a nagy Göncöl, arrébb a Vénusz és a Jupiter. Egyszer, gyerekkorában látta egy világhálós programon, egy tudományos adásban, és lenyűgözve hallgatta mellé Dvorak: Új világ szimfóniáját, zenei háttérnek. Csak most fogta fel, élesben, milyen csodában vesz részt. S azt is, hogy ebben a pillanatban ő milyen egy nyomorult figura. Mégis mennyire szerencsés.

Valami mélyről jövő hang azt súgta: nem vagy egyedül, szeretlek. Hazavárlak. Itt is veled vagyok, de jobb otthon. Mert itt senkid sincs. Otthon meg minden a tiéd. Itt is én tartalak a szakadék fölött, amelybe oly sokszor bele akartál zuhanni. Menj haza! Otthon várnak rád.

             Lepörgött előtte a szökése, a baleset. Az elgázolt lány sápadt arca, ahogyan fogta a pulzusát, amíg jöttek a mentősök. A rendőrségi kihallgatás. A hamis útlevél. Az idegenlégió évei. A sokféle halálveszély. Az elpazarolt sok pénz, idő, életenergia. S most itt ül, kisemmizve, disznók mocskával és moslékával összevegyülve, szinte az életéért kell könyörögnie, kiszolgáltatottan, megbélyegzetten.

Vajon van még élet a halál előtt, van még számomra visszaút? Létezik-e megbocsátás? Igaz, keményfejű voltam, akaratos, öntelt. Őrült szenvedéllyel habzsoltam az életet. Lázadtam minden ellen, ami rend, szabály, törvény. Közel álltam ahhoz, hogy a földi pokol beszippantson. Hogy is tudtam otthagyni az apai házat, ahol mindenem megvolt a magány és az éhség pokláért? Megérte? Ez a boldogság, amire vágytam? Az is dühített, ha apám rám mosolygott vagy biztatott. Anyám főztjét is negéden félretoltam magam elől. Nem akartam, hogy beleszóljanak életembe, folyton csak dühítettek. Mindennel. Bármivel.

Leóból csak úgy ömlött a vallomás. Mintha a Holddal beszélgetett volna. Úgy tűnt, a Hold rámosolyog erre az életgyónásra, sőt valósággal vonzza őt, bíztatgatja: gyere haza. Mi vezetünk. Mutatjuk az utat.

Leó érezte, hogy itt nem maradhat. Ha jóformán már enni sem adnak, nincs miért itt ülni. Szégyenkezve, szemlesütve, de hazamegy, vagy legalábbis közelebb kerül a szülői házhoz. Először csak annyira, hogy lássa. Aztán egy kicsit beljebb merészkedik. Hátha.

Furcsa mód, az éhség, a hideg, az egyedüllét, nagyobb úr volt, mint a belátás. Hamarább észhez térítette, mint a pénz hiánya. Hatásosabb volt, mint anyja vagy apja mosolya és figyelmessége. Mintha a görbe utaknak, a rossz tapasztalatoknak, vagy a bűnöknek is megvolna a maguk küldetése, hatása. Az olyan szívűekre, mint az övé, pláne. Nyomot hagytak benne is. Medret ástak egy életfordulatnak. A világ egy kicsit kezdett normálisabbnak látszani, mint amilyennek eddig tűnt.

/***/

Az öreg Fülöp biztos volt abban, hogy hazajön a fia. Ő úgy nevelte. S az anyatej is elég erős volt.

/***/

Egy késő délután egy sárga taxi állt meg a temető előtt. Szakadt, borostásképű, viseltes ruhájú, csontsovány fiatalember szállt ki belőle. Kezében egy kopott nejlonszatyrot szorongatott. Bizonytalan lépetekkel indult a falu felé, tétova menése a járókelőknek is felkeltette a figyelmét. Óvatosan őgyelgett az utcaszéli házak előtt, hosszasan vigyázkodott, majd megfordult és a másik utcába vette az irányt. Mintha nem tudta volna, kihez megy. Mintha keresett volna valakit.

Az egyik ablakban megmozdult a függöny. A házban lévő idős asszony hátrakiáltott: – Nézd meg, Mózsi! Fülöpék fia hazajött!

Az öreg Fülöp is észrevette a jövevényt. Tudta, hogy az ő fia. Megismerte a járásáról. Abbahagyta a sepregetést, és rohant elébe. Csoszogva futott, súlytalan, szapora lépései a pillanatot is felgyorsították. Olyannyira, hogy Leó is megtorpant. Menekülni sem lehetett. Az utolsó métereknél már ő is lendületet vett. Valósággal repült, egyenesen az apja karjaiba:

– Édesapám, ne haragudj, bocsáss meg! Nézd, itt a kórházi jelentés, most engedtek ki a kezelésből. De az apja csak szorította átkarolt fiát: –Hagyjad fiam, jó hogy megjöttél. Isten hozott!

Sokáig zokogtak mind a ketten. Benn, az apai lélekben minden számonkérés, felgyűlt keserűség irgalommá szelídült. Szíve kitágult és csordultig telt szeretettel. A viszontlátás öröme minden neheztelést félresöpört az útból.

És ahogy fiát átölelve vonultak a házuk felé, az emberek kitódultak a kapualjakba, sorra kinyíltak az ablakok, a tornácokon egyre többen integettek, köszöntek nekik. Az öreg Fülöp pedig csillogó szemekkel, magáról is megfeledkezve elkiáltotta magát:

– Emberek! Ma este mindenki a vendégem! Ez a fiam! Meghalt, de látjátok, most feltámadt! Elveszett, s most újra megkerült.

/***/

Mesélik a szomszédok, hogy szemlátomást tíz évet fiatalodott az öreg Fülöp. Le sem tagadta.

Mondd el a véleményedet, szólj hozzá a cikkhez. (Facebook fiók szükséges.)

peterpater.com | Római katolikus pap, a marosvásárhelyi Szent Imre templom plébánosa. Önéletrajza itt olvasható.

Hírdetés Támogasd a Katolikus.ma médiamissziót!
Klikkelj a hozzászóláshoz

Hozzászólás írása

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Kövess minket Facebookon is!

Hírdetés Támogasd adód 1%-val a Katolikus.mát!

Népszerű