fbpx
Lépj kapcsolatba velünk

Interjú

Hivatás, papság, paphiány – Interjú Dallos Tamás püspöki szertartóval

Közzétéve

Dallos Tamás püspöki szertartó (Pécsi Egyházmegye) - Fotó: Loósz Róbert

Udvardy György pécsi megyéspüspök minden hónap első csütörtökén szentségimádást, majd szentmisét tart a papi hivatásokért. Ha épp nincs Pécsen, akkor ott, ahol tartózkodik. Február 7-én 17 órától a Székesegyház Corpus Christi kápolnájában csatlakozhatnak imáikkal a hívek a főpásztorhoz, aki 2018 februárjában Dallos Tamás püspöki szertartót nevezte ki hivatásreferenssé. Őt kérdeztük az elmúlt egy év tapasztalatairól, hivatásról, paphiányról.

– Az elmúlt években egyre többet hallunk arról országos szinten, hogy szerzetes- és paphiány van. Plébániákat összevonnak, egy szolgálatot teljesítő papra sokkal több közösség hárul, mint korábban. Hogy jutottunk ide?

Erről a kérdésről sokat lehet hallani mostanság, nagyon sokan meg is válaszolják. Gyakran előhozzuk azokat a statisztikákat, amelyek arról szólnak, hogy évekkel ezelőtt ennyien voltunk, most már csak annyian vagyunk. Szerintem sokszor a számok önmagukban becsapósak lehetnek. Az egyik egyházmegyéről olvastam, hogy alig több mint 110 plébániájuk van, amire jut 90 aktív lelkipásztor, akiknek az átlagéletkora 45 év, és ezek az atyák általában 2000 fős közösségeket vezetnek. Megjegyzik, az, hogy abban az egyházmegyében szinte minden közösségnek van egy papja a sajátos településszerkezetnek köszönhető, mivel nem aprófalvas körzet. A mi egyházmegyénk kimondottan aprófalvas körzetnek számít, sok kicsi apró településsel. Valószínűleg sokaknak a pécsi egyházmegye hallatán beugrik, hogy itt teljesít szolgálatot a rekorderként emlegetett atya, aki 28 település lelkipásztori ellátásáért felelős. Amikor ezt a számot halljuk, leírjuk, vagy egyszerűen csak megpróbálunk belegondolni abba, hogy ez mekkora nagy falat lehet egyetlen embernek, akkor tényleg megfogalmazódik a vágy, de jó lenne, ha többen lennénk. Másrészt az a kérdés is fölmerül, hogy hová tart az Egyházunk, mi fog történni és persze hogyan jutottunk ide és mit tehetünk.

– Tamás atya! Mi a papság értelme? Miért lesz valakiből pap?

A szabadon választott elköteleződés Isten és az emberek szolgálatára, a meghívott ember személyes válasza Isten hívására. Tulajdonképpen egy élet személyes válasza arra a belső vágyakozásra, amely mindenki szíve, lelke mélyén másra szól. A mi esetünkben a papságra szól. Rengeteg öröm van a papi életben, ugyanúgy, ahogy nyilvánvalóan a házas életben vagy bármely más hivatásban is. A papra kitüntetett feladatot bíz a Jóisten a krisztushívők közösségében: jelesül, hogy mint kiválasztott és erre fölszentelt személy, Krisztusnak, a Főnek személyében gyakorolja a tanító, kormányzó és megszentelő hatalmat, és így pásztorként gondoskodjon az ő népéről.

– Milyen feladatokat lát el hivatásreferensként?

Szent II. János Pál pápa Pastores dabo vobis kezdetű apostoli buzdításában azt mondja, hogy a hivatásgondozás első számú felelőse az egyházmegyében a püspök, és neki kell, hogy gondja legyen erre a feladatra. De számos munkatársat választhat maga mellé. Még azt is mondja a pápa, hogy a püspök azt se feledje el, hogy igen nagy segítséget kaphat az egyházmegye papságától, amikor ők együtt és felelősen összefognak a hivatások keresésében és előmozdításában. Úgy gondolom, hogy hivatásgondozó referensként nem egyszemélyű felelőssé kell válni, hanem a közös feladatunk élére állni, segíteni és koordinálni. Kell egy személy, akinél a szálak összefutnak a kapcsolattartás tekintetében azokkal a fiatalokkal, vagy adott esetben akár idősebbekkel is, akik a hivatásgondozás látóterébe kerülnek egy hittanos közösség, vagy egy plébánia életében.

A programok szervezése, a hivatástisztázó alkalmak szervezése is fontos feladat. De az is, hogy az iskolákba elmenjünk és tanúságot tegyünk arról, hogy mit jelent papként élni.
Amikor püspök úr rám bízta ezt a feladatot, akkor két területet jelölt meg. Egyrészt összefogni és a kapcsolattartást segíteni az egyházmegye hazai és külföldi szemináriumokban tanuló papnövendékei között, másrészt pedig egy tervszerű foglalkozást azokkal a fiatalokkal, akik elhívást éreznek erre a hivatásra.

– Ma azt látjuk, hogy nem elég vonzó a papi hivatás, de ugyanakkor talán már a családos sem. Ön hogy látja? Mitől válik vonzóvá a papság?

A mai világ viszonyai között is lehet vonzó ez az életállapot egy mai fiatal számára is. Hiszen látjuk, hogy a fiatalok, akiket különféle társadalmi változások megsebeznek, erős vágyakozást éreznek arra, hogy legyen valami, ami vonzerővel bír az életükben. Keresik azt, ami hiteles és keresik a személyes kapcsolatokat. Több papnövendék körében végzett felmérés például megerősíti azt, hogy a papnövendékek 90%-a számára az Istentől való elhívásuk fölfedezésében, felismerésében és a papi hivatásra szóló döntésük meghozatalában nagyon fontos szerepe volt a lelkes, aktív és örömteli lelkipásztori szolgálatot végző plébánosukkal vagy káplánnal való személyes kapcsolatnak. Ez egy nagyon fontos hivatásgondozó feladata lehet minden papnak.

– 2013. június 22-én szentelték pappá Tamás atyát. Ennek lassan 6 éve. Hogyan találta meg, fedezte fel Ön papi hivatását? Hogy lett pap?

Sokszor azt gondolják az emberek, hogy, ha valaki papnak megy, akkor biztos ultra katolikus családból származik és akkor ez így adott. Az én esetemben ez nem így volt. Mi amolyan „ünnepnapi keresztények” voltunk. Nővérem is, én is meg voltam keresztelve gyerekkorunkban, de csak karácsonykor jártunk el templomba. Általában mindig apukám kísért el bennünket, édesanyám egyéb otthoni teendőket végzett. Határozottan emlékszem, hogy nem szerettem templomba menni, mert nem tudtam mit kezdeni ezzel az egésszel. Megfoghatatlan volt ez gyerek fejjel. Aztán következett egy érdekes fordulat. Egy utcában laktunk keresztanyukámékkal és az unokatestvéreimmel, akik nagyjából velem egy idősek. Egyik szeptemberben, amikor mentek beiratkozni a plébániára hittanra, akkor becsöngettek hozzám is, hogy ugye én nem jártam eddig, de volna-e kedvem elmenni. A mai napig is emlékszem, fogalmam sem volt, hogy mi az a hittan, de ha ők mennek, akkor persze én is elmegyek velük –gondoltam. Beiratkoztam, elkezdtem járni a hittanra és onnantól kezdve nagyon felgyorsultak az események. Lassan a szüleim is elkezdtek egyre inkább visszatalálni a hit útjára saját életükben. Nehéz egy-egy pillanatot felidéznem, mert egyszerűen csak azt tudom, hogy beszippantott ez az egész egyházias világ. Hétről-hétre hallani az evangélium tanítását, a szentek életéről, a hitünk igazságairól. Eljártunk vasárnaponként szentmisére is. A korombeli fiúk meghívtak nagyon hamar a ministráns csoportba is, így én is elkezdtem az oltár szolgálatát. Ez volt a következő lépcsőfok, ami nagyon-nagyon elkezdett megmozgatni valamit bennem. Alig, hogy közelebbi kapcsolatba kerültem ezzel a világgal, plébános váltás következett be nálunk. Oda került egy fiatal pap, Kövesi Feri atya személyében, aki rendkívül aktív volt, fiatalokra nyitott. Az ő személyes papi élete nagy hatással volt rám akkoriban. Láttam, hogy ez egy vonzó élet, egy nagyon szép szolgálat és egyre inkább kezdtem úgy érezni, hogy én is szeretném ezt végezni. Teltek, múltak az évek, aztán a gimnáziumot is kimondottan eszerint választottam, a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumot. Persze serdülőkor évei alatt azért jöttek különböző hatások, nekem is újra és újra kellett reflektálni az életemre. De valahogy mindig volt egy belső bizonyosság a papságra vonatkozóan. Ezért gondoltam azt, hogy ez az én hivatásom, ehhez vannak megfelelő képességeim, adottságaim, amiket kibontakoztathatnék. Így jött el az, hogy a szemináriumba jelentkeztem. Összességében tehát egyfajta páli fordulatról nem tudok beszámolni, hanem inkább azt mondanám, hogy mindig egy adott életkori sajátosságnak megfelelően az Úr körültekintően gondoskodva élesztgette, bontogatta a szívemben a gondolatot és hívogatott önmaga felé.

– Van egy olyan társadalmi jelenség, hogy, ha egy fiatalban jelentkezik a papi, szerzetesi hivatás utáni vágy, akkor a környezete megpróbálja lebeszélni róla. Ön hogy vélekedik erről? Helyes magatartás? Mit tanácsos ilyenkor tenni szülőként, rokonként?

Döbbenetes volt az a beszélgetés, amikor még otthon voltam, de a plébániai közösségben tudták, hogy a papságra készülök. Egyik édesanya, akinek nagyjából velem egykorú fia volt, azt mondta: „milyen szép hivatást választottál, a szüleid is büszkék lehetnek.” Úgy tűnt, hogy ennek a mondatnak a vége ez lesz: Milyen jó lenne, ha az én fiamat is a Jóisten erre hívná. A mondat vége azonban az lett: „milyen szép ez a hivatás, csak az én fiamat el ne hívja az Úristen erre”. Hasonló gondolatokkal gyakran találkozni, elgondolkodtat, vajon milyen lehet az imádság, amiben valaki a papi hivatásokért imádkozik, de hozzáteszi, hogy csak az én családomból ne hívjál el senkit. Úgy gondolom, hogy egy szülőnek, a tanároknak, a nevelőknek az is a feladata, hogy segítsék a fiatalt abban a felismerésben, ami neki szól, és ha ez megvan, akkor ennek a kibontakoztatásában segédkezzenek. Amikor egy szülő nem ezt teszi, hanem lebeszélni akarja valami kibontakozóról, akkor azt hiszem, hogy nagyon nagy károkat okoz gyermeke növekedésében, életében.

Nagyon sokszor azt látom, hogy egy helytelen, rossz pap-kép él az embereknek a fejében. Amikor elmondják, hogy miként gondolják a pap életét és mindennapjait, arra mondjuk én is azt mondanám, ilyen pap én sem szívesen lennék. Ez egy probléma lehet. Fontos feladat a papi élet valóságát bemutatni az embereknek.

A másik, hogy sokszor a szülők úgy gondolják, hogy ha az Egyháznak adják a gyermeküket, akkor elveszítik, tehát az Egyház elveszi őt. Egyöntetű azonban a papszülőknek a beszámolója és tapasztalata, hogy bár megfogalmazódott bennük ez a gondolat, mégis a szentelés pillanatától fogva, amint gyermekük az Egyház szolgálatába állt, azt tapasztalták, hogy méginkább visszakapták őt. Szerintem ez is egy megerősítő tapasztalat lehet, hogy nem kell ettől félni.

– Ez igen csak érdekes aspektusa ennek a kérdésnek. Hogyan lehet tehát a gyakorlatban ezen túllendülni?

A szülők a megismeréssel és a türelmes szeretettel teli támogatással tudnak segíteni gyermekeiknek. Ismerjék meg azt, hogy miről is szól az, amire a gyermekük hívást érez a szívében és szeretettel támogatják ebben. Sajnos a szemináriumi évek alatt sok szomorú tapasztalatot láttunk. Valakit például azzal fenyegettek meg a szülei, hogy ha elmész a felvételire és beköltözöl a szemináriumba, akkor minket felejtsél el… Nagyon fontos a biztos, szeretetteljes családi háttér a hivatás bontakozásában és egészséges növekedésében.

– Ha egy fiatalban felmerül a papi hivatás gondolata, mit kezdjen vele? Hogyan ismerhető fel, hogy tényleg az?

Valahol azt olvastam, hogy a hivatás nem más, mint Isten szeretetteli álma rólunk. Ha ez így van, akkor az biztos, hogy hivatás nem lehet az az élet, ami hazugságokra épül fel és ezért mindig feszültségekkel és nehézségekkel, önellentmondásokkal, boldogtalanságokkal teli életet szül. Ez inkább egy lidércnyomásos álom, mintsem egy szeretettel teli.
Nehéz azt konkrétan megfogalmazni, hogy kinek, mit, hogyan és miként kell tapasztalni, hogy milyen jelek kísérik, mert egy biztos: Isten az üdvösség tervében mindenkinek sajátos és különleges feladatot ad. Nekünk az a feladatunk, hogy akár az egész életünk során keressük, megtaláljuk és betöltsük ezt a hivatásunkat. Ezek sorában ott találjuk a papi hivatást is. Vannak olyanok, akik picit ebbe nőnek bele, és akár a liturgia szeretete, a hittan szeretete, a papi életmód, szolgálat egyes aspektusainak tetszése lehet olyan, ami kezdetben megmozgatja a szívüket.
Vannak olyanok is, akik felnőtt korukban élik át, hogy az eddigi életük nem az az élet volt, amit az Úristen róluk álmodott, hanem valami más és szintén ráébrednek a isteni elhívásukra. Olyanok is vannak, akik pedig gyerekkoruktól fogva vallásos emberként élnek és aztán megint csak egy későbbi időpontban találják meg az életükben. Kinek mik a konkrét mozzanatok és pontok? Ezt nem is lehet általánosan meghatározni. Nincs egy kész recept. Plébánosok, lelkivezetők és hivatásgondozók feladata, hogy ezeket a személyeket beszélgetésekben kísérjék és segítsék a konkrét jelek felismerésében és értelmezésében, hogy valóban papi hivatásuk van, vagy valami más.

– És akkor a nagy kérdés így a végén: paphiány van a Pécsi Egyházmegyében?

Van egy számszerű csökkenés a papság létszámában. Van, aki ezt úgy értelmezi, hogy katasztrófa előtt állunk. Van, aki meg úgy, hogy ebben semmi ijesztő nincs. Alapelv lehet ebben a kérdésben a többször idézett gondolat, nem sok pap kell, hanem jó papok kellenek.

Fotók: Loósz Róbert
via: Pécsi Egyházmegye

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.

Keresztény médiaszakember, a Katolikus.ma alapító-főszerkesztője. Meggyőződése, hogy az evangéliumnak helye van a multimediális térben (is), mert a megélt istenkapcsolatot, szeretetet, örömöt terjeszteni kell az emberek között. Lásd még a Mt 5,13-at.

Hírdetés Támogasd a Katolikus.ma médiamissziót!
Klikkelj a hozzászóláshoz

Hozzászólás írása

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Interjú

Szent Péter, a remény jele a bűnösöknek

Közzétéve

Szerző:

Szent Péter Michael Pacher festményén (1435–1498), Belvedere Museum of Vienna - Fotó: Adam Jan Figel / Shutterstock

Egyszerű halász volt, Jézus mégis Pétert választotta, hogy Egyházának feje legyen. Állandóan csatároztak benne elkötelezettsége és kétségei, becsvágya és gyöngeségei, személye egyszerre rejtély és evidencia. ”Péter nélkül nincsen egység”, fejti ki az Aleteiának Christophe Dickès történész, aki nemrégiben adta ki „Szent Péter, a rejtély és nyilvánvalóság” c. könyvét.

Jézus után a leggyakrabban említett személy az Újszövetségben. Pétert, ezt az egyszerű galileai halászt választotta ki Jézus, hogy Egyházának feje legyen. „Három alkalommal látjuk Pétert, amint megbízást kap és háromszor nincsen a helyzet magaslatán” magyarázza Aleteiának Christophe Dickès történész, aki nemrégiben adta ki Szent Péter, a rejtély és a nyilvánvalóság c. művét. „Nos, annak ellenére, hogy Péter nem volt a helyzet magaslatán a három megbízáskor, Jézus mégis rábízza Egyházát! Itt találhatjuk magának az Egyház történetének összefoglalását: nagyságát és főként hiányosságait, sőt hibáit. Számunkra ez rejtély…”

Aleteia: Mit képvisel Szent Péter a keresztények számára?

Christophe Dickés: Péter elsősorban az Egyház történetének első vezéralakja. Ezért mondják, hogy ő az első pápa, még akkor is, ha a pappa kifejezés görögül jóval később, a IV. században jelenik meg. Abban az időben ez a kifejezés nem volt Róma püspökének fenntartva. Sokkal később, VII. Gergely pápa reformjai idejében, a XI. században lett a pápa elnevezés kizárólagosan fenntartva a római pápának. Tény, hogy elég keveset tudunk Péterről: emlékszünk tagadására, ügyetlenségeire, Jézusnak feltett kérdéseire, és ez körülbelül minden. Az volt a vágyam, hogy művemmel fellebbentsem a fátylat az igazságról, erről az emberről, akit 154 esetben említ az Újszövetség. Ami kevés a történész számára, de sok az Evangéliumok és az Apostolok Cselekedetei esetében. Valójában Péter a leggyakrabban említett személy Jézus után.

Egyszerű halász volt, aki nem arra született, hogy elfoglalja az első helyet…

Valóban – és én arra törekszem könyvemben, hogy megmutassam, hogy Péter olyan ember volt, mint a többiek. Jézus választhatott volna egy nagy főpapot, katonát, vagy valakit, aki olyan, mint Keresztelő Szent János. Nem, ő egy egyszerű galileai halászembert választott, aki messze lakott Jeruzsálemtől. Azt mondanánk manapság: egy „vidékit”. Műveltsége csekély volt, olyan mesterséget űzött, ami elterjedt volt: halászatot kis közösségben. Hajója volt az egyetlen vagyontárgya, de valóságos befektetés abban a korban, alapos felszereléssel: horgászbotok, rövid és hosszú hálók, amelyek különböző technikák szerinti munkát tettek lehetővé, amit egyébként az evangéliumok is említenek. Ez az egyike azoknak a részleteknek, amik a legjobban megdöbbentettek: az evangéliumok leírják az akkori halászok technikáit. Ennek alapján kutatásokat végeztem ezen a területen, és igyekeztem megérteni, mit is jelentett halásznak lenni az I. századi Palesztinában.

Minden ember, akár hívő, akár nem, hallotta már ezt a mondatot: „Te Péter vagy, erre a sziklára építem Egyházamat” (Mt 16, 18) Mit mond ez róla és az Egyházról?

Ezeket a szavakat Máté Evangéliumából idézzük. Jézus az Egyházát Péterre bízza Fülöp Cezáreája környékén. Az Evangélium lényeges pontjáról van itt szó, még ha nem is feledkezünk meg Lukács evangéliumáról, ahol Jézus azt mondja Péternek, hogy erősítse testvéreit a hitben. Ez olyan részlet, amihez hozzá lehet illeszteni János evangéliumának utolsó fejezetét, amikor Jézus kéri, hogy legeltesse juhait. Három ízben láthatjuk, hogy Péter megbízást kap és három ízben nincsen a helyzet magaslatán. Máténál Jézus alighogy rábízta Egyházát, így szól hozzá: „Távozz tőlem, sátán!”. Lukácsnál Krisztus kijelenti Péternek, hogy imádkozott érte, hogy hite ne fogyatkozzék meg. Jánosnál Péter megvallja, hogy szereti Jézust, de barátként: nincs szó feltétel nélküli szeretetről. Mégis, annak ellenére, hogy Péter három alkalommal nem volt a helyzet magaslatán, Jézus rábízza az Egyházát! Láthatjuk itt magának az Egyház történetének összefoglalását: nagyságát, de főként hiányosságait és hibáit. Számunkra ez rejtély…

Azt mondja, hogy Péter evidencia. Miért?

Mert Péter nélkül nincsen egység. Mi sok mindent szemére vethetünk Péternek, első sorban háromszoros tagadását, de Péter nélkül csak széthúzás van. Vegyük csak Szent János utolsó fejezetét, melynek során Jézus Péterre bízza juhait. Tudjuk, hogy ezt a fejezetet a jánosi közösség írta, akiket megszomorított vezetőjük halála. Ekkor megértik, hogy az egyetlen megoldás számukra Péter közösségéhez „kapcsolódni”. Meg is teszik, az egységre való nyilvánvaló törekvés jegyében.

Hogyan vált Péter az apostolok „vezetőjévé”?

Péter nem „tukmálta magát rájuk” vezetőként. Ez személyiségének egyik vonása, amit megtalálunk az Evangéliumban és az Apostolok Cselekedeteiben. Nem követeli ki magának az első helyet. Azt írom, hogy tudatában van gyengeségeinek, így nincsenek személyes követelései, sem ambíciói. Egyébként, ő maga nem is írt evangéliumot. Fabre atya úgy magyarázza ezt, hogy ezáltal „egy lépéssel félreállt”. Nem akar középpontban lenni. És mégis, ő a vezér és az apostolok szóvivője. És ami a legfontosabb, ő az első az apostolok közül, aki hitet tesz Fülöp Cezáreájában. Ugyancsak ő az, aki ügyetlen módon kardot ránt az Olajfák kertjében, aki elsőnek lép be Jézus sírjába, vagy magához ragadja a szót Pünkösd után. Szintén ő az, aki először keresztel meg egy pogányt.

Hogyan került Jeruzsálemből Rómába?

Kevés dolgot tudunk Péter jelenlétéről Rómában. Azonban egyetlen komoly történész sem vitatja, hogy ott halt meg. Viták inkább arról folynak, hányszor járt Péter a birodalom fővárosában: egyesek szerint egyszer ment volna oda fel. Mások úgy vélik, mint Minnerath érsek, hogy több alkalommal járt volna ott. Nehéz az ilyen kérdés eldöntése, források hiányában. Még halálának éve is vitatott. Magam részéről azt gondolom, hogy Néró alatt végezték ki, a hírhedett római tűzvészt követően 64-ben. A történet nem dicsőséges: a keresztény közösség, mint Keleten, megosztott lett. Római Szent Kelemen, azaz az I. század végi I. Kelemen pápa szerint a hajthatatlan zsidó-keresztény irányzat jelentette fel Pétert a hatóságoknál. Ez a leghihetőbb feltevés. A hagyomány szerint Pétert fejjel lefelé feszítették keresztre. Ténylegesen az apokrif evangéliumok említenek ilyen kivégzést.

Miért társítják Pétert és Pált?

Sajnos elég gyakran választják őket külön Szent Pál szavai miatt: Péter állítólag a zsidók megkeresztelését tartotta fenn magának, Pál pedig a pogányokét. De Szent Lukács, az Apostolok cselekedeteinek szerzője, rámutat a péteri üzenet egyetemes voltára. Egyébként, ha az első századok keresztényeinek azt mondta volna valaki, hogy külön kell választani Pétert és Pált, értetlenül bámultak volna rá. A teljes korabeli keresztény ikonográfiában észlelhetjük a két személy társítását: ezt nevezik apostoli egyetértésnek. Ábrázolták Pétert amint az új törvényt veszi át Jézus kezéből, Pál szeme előtt és Pál tanúságával, ezt nevezik Traditio Legis-nek (a törvény tanúsága). A régi római Szent Péter bazilika apszisa, amely Nagy Konstantin császár alatt épült és II. Gyula pápa idejében, a XVI. század elején bontották le, Jézust a két apostoltól körülvéve ábrázolja.

Azt mondják a pápáról, hogy „Szent Péter utóda”. Miért?

Ferenc pápa nem volt XVI. Benedek pápa utóda, és Benedek maga sem utódként követte II. János Pál pápát. Nem. Ezen pápák mindegyike Szent Péter utóda volt. Ez jelenti a péteri hatalmat, amely az Apostolok Cselekedeteiben leírt hagyomány szerint adódik át, kézrátétellel.  A protestánsok számára csak egy pápa volt: Péter. A katolikusok számára ez az utódlás ebben az apostoli hagyományban él, ami egyszerre érvényes a püspökökre, az apostolok követőire és magára a pápára is, Péter utódjára.

Péterrel kapcsolatban mi a keresztények reménye?

Ez lényegbe vágó. Az Apostolok Cselekedeteiben Péter Krisztussal azonosul. Számunkra könnyű Péterrel magával azonosulni: hibáival, gyengeségeivel, félelmeivel, de hitével, lendületével, lelkesedésével is. Amint ezt olyan jól írja Alexia Vidot újságírónő, néha a Tábor hegy magaslatán éljük meg az imádást, majd le kell onnan szállnunk és újra fel kell vennünk kicsinyes életünket a kis szokásainkkal és kisebb-nagyobb gyengeségeinkkel. Péter – ahogyan a jeruzsálemi bibliai iskola kutatói is mondják – az evangéliumi üzenet középpontjában van, mert bocsánatot és isteni irgalmat nyer tagadása után. Nem a remény jele ez minden bűnös számára? Nem véletlen, hogy Péter levelében arra kér, vegyük tudomásul a bennünk élő reményt.

Fordította: Dr. Seidl Ambrusné
Forrás: Aleteia

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Olvasás folytatása

Interjú

Müller bíboros: Ferenc pápa minden tekintélyét latba vetette Ukrajnáért

Közzétéve

Szerző:

Müller bíboros - Fotó: Daniel Ibanez / CNA Deutsch

Müller bíboros: “Medycában voltam, az ukrán határtól tíz méter távolságra. Megdöbbentő és szívbemarkoló volt látni, hogyan özönlenek százával az édesanyák a gyermekeikkel együtt Lengyelországba.”

Oroszország és Ukrajna Mária Szeplőtelen Szívének történő felajánlásával “Ferenc pápa minden lelki és erkölcsi tekintélyét latba vetette, hogy a békét szolgálja és a jó győzelmét segítse”. Erről beszél Gerhard Müller bíboros, a Hittani Kongregáció emeritus prefektusa. A bíboros Lengyelországban vett részt a felajánláson, az ukrán határ közelében, és a kath.net-nek adott interjúban nagyobb összefüggésbe helyezi a helyszínen szerzett friss benyomásait.

kath.net: Bíboros úr, ön ott volt a lengyel-ukrán határon. Mik a benyomásai?

Müller bíboros: Adam Szal przemyśli érsekkel és elődjével, Jósef Michalikkal tíz méterre voltam Medycán az ukrán határtól. Megrázó és szívbemarkoló volt látnom, ahogyan anyák százai gyermekeikkel Lengyelországba özönlöttek, miközben az a gondolat járt az eszemben, hogy egy lelkiismeretlen diktátor okozta mindezt a szenvedést, és jóakarattal meg lehetett volna akadályozni.

Másrészt nagyon meghatódtam a lengyelek végtelen készségessége láttán, ahogyan befogadják az üldözötteket és az otthontalanokat, ahogyan egy első korty vizet adjanak nekik, és ellátják őket mindennel, amire szükségük van. Már most 2,5 millió befogadott ukrán van Lengyelországban.

Már a háború előtt is élt itt kétmillió ukrán, akiket szívesen fogadtak, noha a brüsszeli és strasbourgi érzéketlen bürokraták és keresztényellenes ideológusok Európa-szerte kíméletlen hecckampányt folytattak Lengyelország ellen, idegengyűlölőnek kiáltották ki, és „szeretetmegvonással”, azaz a pénzügyi támogatások megvonásával fenyegették őket, ha nem akarják átvenni az olyan új európai “értékeket”, mint a gyermekek és az idősek meggyilkolása (abortusz és eutanázia), valamint a korai szexualizáción, a nemi ideológián és a nemi csonkításon keresztül történő gyermekbántalmazás.

Hála Istennek, Lengyelországban erős a hit, amely a humanista (természeti) és a keresztény (kegyelmi) emberképet teszi a társadalom és az állam pillérévé. Az egyházi intézmények (Caritas, plébániák, egyházmegyék) jól tudnak együttműködni az önkormányzati és állami hatóságokkal. Medycán találkoztam a polgármesterrel, aki napi 18 órán át megállás nélkül talpon van a menekültekért, és a legteljesebb összhangban dolgozik együtt a Przemyśli Főegyházmegye Caritas igazgatójával.

kath.net: Az ukrajnai Lvivbe megérkezett a “Meg nem született gyermekek hangja” nevű harang. Amikor Ferenc pápa a Szent Péter téren 2021.október 27-én felszentelte ezt az életvédő harangot, kevesen jósolták volna, hogy alig néhány hónappal később ennek a harangnak a leendő otthona egy ilyen brutális háborúnak lesz kiszolgáltatva. Mit gondol az életpárti elkötelezettségről a jelenlegi ukrajnai fejlemények tükrében?

Müller bíboros: Sajnos, az ukrajnai nagy szegénységet a gazdag “nyugatiak” brutálisan kihasználták. Nőket vásároltak béranyáknak, és használati örömre, pénzért, mint árucikket szereztek gyerekeket. Kijev volt a béranyaság világfővárosa, ahol évente 2500 gyermek „került piacra”. Ezért lett az életvédő harangszó egyfajta ébresztő kiáltás a gyermekek és a nők mint édesanyák életéért és méltóságáért.

Most ehhez jött még Putyin brutális háborúja, amely eddig tízezrek életébe került, testben és lélekben megcsonkította őket, és milliókat fosztott meg otthonuktól és lakásuktól. Teljesen érthetetlen a számomra, hogy Putyin és segítői, akik magukat ortodox hitű keresztényeknek tartják, hogyan akarnak ezért Isten ítélőszéke előtt felelni. Az isteni parancs szerint a moszkvai pátriárkának kellene Putyin lelkére beszélnie, és szembesítenie őt az örök kárhozattal, amely minden gyilkosra vár, ha nem tér meg. Saját népét és talán még önmagát is be tudja csapni a propagandájával, de Istent nem, aki belelát a szívekbe, és minden egyes embert megjutalmaz a jóért és megbüntet a rosszért, “amit földi életében tett”. (1 Kor 5:10).

kath.net: Utazása során Ön meglátogatta az Ulma család emlékművét a przemyśli főegyházmegyében. 1944-ben a nácik hidegvérrel lelőtték a szülőket, Jozef és Wiktoria Ulmát, mert segítettek a menekülő zsidóknak. Meghalt négy kisfiuk és két kislányuk is, akiknek az életkora 18 hónap és 7 év között volt, valamint a meg nem született gyermekük, akivel az anya előrehaladott áldott állapotban volt. Boldoggá avatási eljárásuk folyamatban van. Önre nagy hatással volt ennek a családnak a tanúságtétele – lát összefüggést a jelenlegi segítő szándékkal?

Müller bíboros: Igen, feltűnő a mai helyzettel való hasonlóság, még akkor is, ha a történelmi körülmények egészen mások voltak. Az üldözött embertársainkon való segítségnyújtásról van szó, anélkül, hogy félnénk azoktól a veszélyektől, amelyek a saját életünket, jó hírnevünket és biztonságunkat fenyegetik. Arról van szó, hogy védelmükbe vegyük őket a hatalommal rendelkezők gyilkos rosszindulatától. Sztálin és Hitler keresztényellenes ateisták voltak, de Putyin kereszténynek adja ki magát, még akkor is, ha a cezaropápista hagyomány szerint alárendeli az egyházat az államérdeknek. De mint misére járó megkeresztelt keresztény tudja, hogy a gyilkosok és más súlyos gonosztevők nem örökölhetik Isten országát. (1 Kor 10; Jel 22,15). Ide tartoznak a bálványimádók is, akik embereket áldoznak fel bálványozott nemzetük (vagy más relatív értékek) oltárán.

kath.net: Ön Ferenc pápa szándékával összhangban Lengyelországból vett részt Oroszország és Ukrajna felajánlásán Mária Szeplőtelen Szívének. Mit szólnak az emberek Lengyelországban ehhez a felajánláshoz? És Ön személyesen, hogyan minősíti ezt a spirituális eseményt?

Müller bíboros: Igen, még a háború kitörése előtt meghívást kaptam a Przemyśl melletti Lezajsk kolostor védőszentjének megünneplésére, Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén. De aztán időszerű lett, hogy ezt összekössem Ukrajna és Oroszország felajánlásával Mária Szeplőtelen Szívének. A gyülekezettel együtt mondtuk el a kegykép előtt a Szentatya által megfogalmazott felajánlási imádságot. A híveket nagyon megérintette, mert szinte mindegyikük személyesen foglalkozik menekült nőkkel és gyermekekkel.

Egy valódi találkozás egészen más, mint amikor csak virtuálisan látja az ember a nyomorúságot a televízióban. A politikusok, diplomaták és médiaszakemberek már elérték az emberileg lehetséges cselekvés határait a katonai erőszak kitörésével szemben.

Itt csak az ima segíthet, mert “csak annak sikerülhet még megállítani a fejünk fölött lebegő kardot, aki imádkozik” (Reinhold Schneider). És csak az találja meg a helyes utakat a politikában, az üzleti életben, a tudományban, az igazságszolgáltatásban és a társadalomban, csak az tudja mindenki javára megvalósítani őket, aki imádkozik és megnyitja lelkiismeretét Isten parancsolatainak.

Ferenc pápa minden lelki és erkölcsi tekintélyét latba vetette, hogy a békét szolgálja, és győzelemhez segítse a jót. Ez messze meghaladja a vatikáni diplomácia lehetőségeit, amelyre semmiképpen sem szabad leszűkíteni a péteri szolgálatot.

Róma primátusa természetfeletti eredetű, ezzel szemben a pápai diplomácia csak az emberi lehetőségek határain belül mozog, még akkor is, ha keresztény szempontból érvényesíti azt az erkölcsi elvet, amely a politikában a jó irányába akarja terelni a “hatalom akarását”.

Fotó: Müller bíboros Lezajskban/Lengyelország

Fordította: Solymosi Judit
Forrás: kath.net

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Olvasás folytatása

Interjú

Jézus Krisztus Szupersztár – A városmajoriak közelgő előadása

Közzétéve

Szerző:

Vajon mit kezdenének az emberek, ha a mai felgyorsult, túlhajszolt életünkbe, a közösségi média és a celebek világába jönne el közénk valaki, aki egy új, másféle, mindezektől a felszínes dolgoktól távoli életmódot mutat? Meghallanánk-e a szavát, követnénk-e őt? Vagy – akárcsak 2000 évvel ezelőtt – ismét csak kereszthalállal végződne a történet?

Ezekre a kérdésekre keresték a választ a Városmajori Plébánia fiataljai, amikor úgy döntöttek, színpadra állítják Andrew Lloyd Webber és Tim Rice nagy sikerű, töretlenül népszerű rockoperáját, a Jézus Krisztus Szupersztárt. A zenés színház történetének egyik legjelentősebb darabját láthatja most újra a közönség április 8-án este és 10-én, Virágvasárnap délután a Körösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központban.

Van valaki, aki nem látta színpadon vagy filmen ezt az immár 50 éve világhírű rockmusicalt? Van, aki ne ismerné legalább néhány dallamát? Az 1971-ben keletkezett darab Jézus utolsó napjait mutatja be Júdás szemszögéből. Magyarországon is számos alkalommal tűzték műsorra, egy első, néhány hónap után betiltott 1972-es előadás-sorozat után 1986-ban, a szegedi Dóm téren, a székesegyház előtt került először színpadra. Az előadás előkészületeiről, a mű kiválasztásról és a felkészülésről kérdeztük dr. Mihálffy Imrét, a Városmajori Jézus Szíve plébániatemplom világi képviselőtestületének elnökét (aki a darabban Kaiafást játssza).

Katolikus.ma: Kérem, mutassák be a városmajori plébániatemplom katolikus közösségét. Mekkora? Milyen területeken, milyen formákban, hogyan tevékenykednek?

Dr. Mihálffy Imre

Dr. Mihálffy Imre: A Városmajori plébánia, ahogy a neve is sejteti, a Városmajor környékének területét, tehát Budapesten a XII. kerület déli részét foglalja magában a Martinovics-heggyel, részben átnyúlva az I. és a II. kerületbe is. Miután megszületett a döntés az új plébánia alapításáról, megkezdődött az építkezés a főváros által adományozott telken és a hívek adakozásának köszönhetően Csernoch János hercegprímás 1925-ben felszentelte az Árkay Aladár tervei alapján megépült templomot, melynek első plébánosa Kriegs-Au Emil, a templom építésének feladatával is megbízott atya lett. A felépült templom azonban- Istennek hála – hamarosan szűknek bizonyult, és megkezdődött egy nagyobb épület tervezése. Árkay Aladár halála után a munkálatokat fia, Bertalan fejezte be. Az 1932. július 29-i alapkőletételt követően 1933. Pünkösd vasárnapján Serédi Jusztinián hercegprímás már fel is szentelhette az új, nagyobb templomot. (Ekkoriban kapta a deszakralizálást követően a Kistemplom a Prohászka Ottokár Közösségi Ház nevet, bár a mai napig elsősorban Kistemplomként emlegetjük.) Természetesen a belső tér díszítésének munkálatai még jelentős időt vettek igénybe, de a kor számos jelentős művészének (Aba Novák Vilmos, Pátzay Pál, Sztehlo Lili, Zala György, Molnár C. Pál és mások) alkotásai egyedülálló művészeti értékké tették. A rövidesen kitörő háború megakasztotta ezt a lendületes fejlődést. A templom építése ugyan befejeződött, de a plébánia már nem készült el. A Budapest ellen 1942. szeptember 5-én lezajlott támadásban egy bomba éppen a harangtorony és a templom közé esett. Szerencsére az épületek szerkezetében nem tett kárt, de a Sztehlo Lili által addigra elkészített 6 üvegablakot a légnyomás teljesen elpusztította. Az épület burkolatát képező kőlapok jelentős része is lehullott a falakról, a sekrestye beomlott. A helyrehozatal anyagilag komoly megterhelést jelentett, de az üvegablakok pótlását néhány éve sikerült befejeznünk.

Ezek között a fizikai keretek között épült fel és működik plébániánk közössége, amely több pilléren nyugszik. Plébániánk élén évtizedekig Lambert Zoltán atya állt, 2020 nyara óta pedig Forgács Alajos plébános úr vezeti a közösséget. A liturgiát hosszú évek óta segíti a jól felkészült és népes ministránscsapat. A rendszerváltás után újraindult a cserkészet, és a korábban működő fiúcsapat mellett megalakult a lányok csapata is. Utánpótlásukat elsősorban a plébánia területén működő Pannonia Sacra Katolikus Általános Iskolából nyerik, de máshonnan is csatlakoznak gyerekek. A cserkészet igen népszerűnek mondható a Városmajorban. Sok egykori cserkészvezető pedig mára szülőként vállal tevékeny részt plébániánk életében.

A plébánia közösségi életét több civil szervezet is segíti. A programok szervezését és lebonyolítását elsősorban a Városmajori Katolikus Egyesület, míg a forrásteremtést a Városmajori Márton Áron Alapítvány végzi. Az Árkay Aladár Alapítvány kifejezetten a templomok fenntartásának, a Zrínyi Miklós Alapítvány pedig a cserkészéletnek a segítésére jött létre.

Hogyan vállalkoztak egy rockmusical előadására? Óriási feladat, igazán nagy fába vágták a fejszéjüket! Ehhez nem elegendő például egy szavalóversenyen elért jó helyezés… Tartottak már korábban is ilyen jellegű – vagy akár prózai – előadásokat? Hogyan pattant ki a szikra?

A plébánián mindig is jól szervezett és aktív ifjúsági élet folyt. Egyesületünk is ifjúsági egyesületként jött létre 1990-ben, majd az alapítók élethelyzetének (és életkorának) változásával és az új tagok csatlakozásával került ki nevéből a korosztályra utaló jelző. Nem véletlenül említem az alapítás dátumát. A 30 éves jubileum ünneplése kapcsán indult meg a gondolkodás, hogy ezt a jeles évfordulót hogyan tudnánk méltó módon megülni. A musical bemutatásának ötlete Varga Balázstól, cserkészcsapatunk oszlopos tagjától származik. Ő jelenleg a Pázmány Péter Katolikus Egyetem magyar-dráma szakos hallgatója. Jelentősebb amatőr színjátszói múlttal rendelkezik, és egy időben Színművészeti Egyetem rendezés szaka érdekelte nagyon. Balázs rendezte 2019-ben a hagyományos karácsonyi pásztorjátékot a templomunkban. Ekkor érett meg benne az elhatározás, hogy egy nagyobb szabású darabot is szeretne plébániai keretek között színpadra állítani.

Kik a szereplők, ki a rendező, kik a színpadra állítás többi felelősei?

Balázs legelőször Réti Katival osztotta meg az ötletét, aki szintén plébániánk aktív tagja. Kettesben gondolták végig, melyik szerepre kit látnának alkalmasnak. Ők végezték a szereplőválogatás mellett a háttérben segédkező stáb összeállítását is. Mindegyikünket személyesen ismerik, így el tudták dönteni, hogy az egyes darabbeli karakterek megformálásához ki rendelkezik a megfelelő hangi, illetve színészi adottságokkal. A felkérés személyesen történt, nem volt a profi világból ismert casting. Ugyanígy a plébánia tagjai között néztek körbe a háttérben segédkezők kapcsán: így a jelmezek és díszletek tervezésétől a sminkig, a grafikától a kommunikációig lényegében mindent belső erőforrásokból oldottunk meg.

A Városmajor első kántora és karnagya egyébként Bárdos Lajos volt, az ő leszármazottai közül ma is többen közösségünkbe tartoznak. Az éneklés, a zene fontos szerepet kap a plébánia életében, így – bár hasonló jellegű produkcióra még nem volt tudtommal példa nálunk – mindenki nagy örömmel fogadta a kezdeményezést, és azonnal örömmel állt mellé.

Kik profik és kik nem hivatásosok? Ők mivel foglalkoznak a mindennapjaikban?

A szereplők jelentős része a plébániai ifjúság és a cserkészcsapat köreiből verbuválódott. Komoly bázis még a Réti Kati vezette 4Akkord Showkórus, amelyben plébániánk fiataljai közül is sokan énekelnek. A szereplőgárda és a kórus tehát jellemzően középiskolás és huszonéves fiatalokból áll, zömmel középiskolások vagy egyetemisták, néhányan pályakezdők, ám senki sem profi zenész. Igen változatos munkákat űznek „civil életükben”, van köztük jogász, élelmiszermérnök, matematikus, gyógytornász, gépészmérnök, pszichológus… Néhány szerepben „régebb óta fiatalok” is feltűnnek: Jézus szerepében Rahner Mártont láthatjuk, aki civilben jogász. Egyesületünk elnöke, Semsey Gábor (aki egyébként egyetemi oktató) Júdást játssza, jómagam pedig Kaiafást alakítom. Mária Magdolna szerepében Gelley Veronika látható.

Fiataljaink számára az éneklés egyébként nem okoz gondot: sokan jártak közülük a Pannonia Sacrába. Ebben az iskolában – bár nem zenei általános – évtizedek óta rendkívül színvonalas zenei nevelés folyik. Blazsek Andrea tanárnőnek hála, az éneklés és zenetanulás természetes része a gyerekek életének, Andrea néni életre szólóan megszeretteti velük a muzsikát. Az onnan kikerülő fiatalok sokan ma is akár több kórusnak is tagjai. Örvendetesen sok a zeneszerető ember a plébánián, a Bárdos-féle zenei örökségnek köszönhetően is. Adódott tehát az ünnepi alkalom, az alkalmas hangok, a vallásos téma, és a darab fiatalos megközelítésmódjának a szerencsés együttállása, és ami a legfőbb: Balázs óriási elhivatottsága, motiváltsága és tenni akarása. Így a döntés – mondhatni – könnyen megszületett.

A darab rendezője Varga Balázs, zenei rendezője Réti Katalin, a dramaturg Tankó Zita. Balázs és Zita egyetemisták, Kati énektanár, így az amatőrök közt ő az egyetlen profi. Mindenki, aki a produkcióban részt vesz, önkéntes alapon teszi ezt, fizetséget senki nem kap a munkájáért.

Milyen körülmények között tudtak dolgozni? Hol próbáltak? Mennyi ideje tartanak a próbák, milyen gyakorisággal találkoztak?

Ahogy említettem, a darab bemutatását eredetileg a Városmajori Katolikus Egyesület 30 éves évfordulójára, tehát 2020 nyarára terveztük. 2020 elején megtörtént a szereplők felkérése, és elindultak az első próbák. Március közepéig hetente jöttünk össze próbálni. Sajnos azonban a Covid-járvány keresztülhúzta terveinket, és sokáig bizonytalanságban voltunk, hogy a bemutató mikor valósulhat meg, ha egyáltalán sikerül.

A helyzet 2021 őszén látszott jobbra fordulni. Felcsillant a remény, hogy a személyes találkozások elől elhárulnak az akadályok, és végre hozzáláthatunk a munkához. Az előkészületeket követően megindult az intenzív próbafolyamat, amely azóta is gőzerővel folyik, némileg megváltozott összetételű csapattal. A kezdeti heti egyszeri alkalmaktól a végére heti három, esetenként négyszeri találkozásokig nőtt az intenzitás. A plébánia rendelkezésünkre bocsájtotta a Prohászka Ottokár Közösségi Házat (a volt Kistemplomot), a próbák jelentős része itt zajlott-zajlik. Az előadások közeledtével azonban már a helyszínen, a Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központban is tartunk próbákat.

A színpadra állítás, a jelmezek, a díszletek, a terembérlet bizonyára nem ingyen pottyantak az egyesület ölébe. Hogyan lehetett előteremteni a forrásokat?

A Városmajori Katolikus Egyesület és a Márton Áron Alapítvány intenzív pályázati tevékenységet folytatnak, az anyagi fedezet előteremtését elsősorban nekik köszönhetjük. Tekintettel a jubileumi alkalomra, sikerült külön forrásokat is megmozgatnunk. Például megkerestük a térség országgyűlési képviselőjét is. Így a Nemzeti Együttműködési Alap és az Emberi Erőforrások Minisztériumának segítsége mellett a Miniszterelnökség támogatására is számíthatunk. Természetesen a jegyértékesítésből származó bevétel sem elhanyagolható. Örömmel mondom ki, hogy mindkét előadás telt házzal megy majd, sőt vannak várólisták is. Külön köszönetemet szeretném kifejezni azoknak a kedves nézőinknek, akik támogatói jegy vásárlásával anyagilag is segítik a produkció megvalósulását.

Végezetül a legfontosabb kérdés. Mivel gazdagította Önöket a közös munka? Nem arra gondolok, hogy a közönségnek majd milyen öröme lesz az előadásban, hiszen ezt az örömet nézőként mindenki ismeri. Hanem arra, amit a próbák, a felkészülés, a közös cél adott lélekben, érzelemben személy szerint Önöknek, illetve a szereplő és résztvevő gárdának, sőt, tágabb értelemben az egész városmajori közösségnek.

Bámulatra méltó és magával ragadó az az óriási lendület, következetesség és céltudatosság, mindemellett alázat, ahogyan Balázs és Kati a teljes próbafolyamaton végigvezetnek bennünket, és ahogy összeforrott csapattá kovácsolják a társaságot. Olyan mennyiségű időt, energiát, hitet, szeretetet és odafigyelést áldoztak a produkcióra, ami a mai világban igencsak példaértékű. A Covid alatti kényszerű bezártságot és elszigeteltséget követően különösen is nagy ajándékként éljük meg mindannyian, hogy közösen dolgozhatunk egy nagyszerű célért. Bennem pedig mindez erősíti azt a reményt is, hogy az előadás a járvány után újrainduló plébániai közösségi életnek is nagy lendületet adhat.

Engem minden próbán magával ragad és meghat az az áldozatkészség, ahogy a résztvevők – szereplők és a stáb egyaránt – ehhez a munkához hozzáállnak. Mindenki teljes erővel, önként és lelkesen teszi oda magát, ami lenyűgöző. Pedig – ahogy említettem – igen sok időt vett igénybe a készülődés, mégsem volt senki számára kérdés a részvétel. Hétről-hétre, napról-napra nő bennünk az izgalom bizsergése, érezzük, hogy itt valami nagyszerű jön létre, aminek részesei lehetünk. Ahogy átéljük a szerepeinket, egyre jobban bele tudunk helyezkedni a történetbe, és ma, a XXI. században újra átéljük azt, ami kétezer éve történt. Újra és újra kérdéseket teszünk fel magunknak, újraértelmezünk egyes mozzanatokat, és válaszokat találunk. Ahogyan a címszerepet megformáló Rahner Márton mondta egy interjúban: neki egyedül nem könnyű belehelyezkednie a karakterébe, őt a színpadon a többiek teszik Jézussá, velük, az ő játékuknak is köszönhetően formálódik át, és éli meg a szerepét.

Remélem, hogy ebben az átélésben tudunk minden kedves nézőnek segíteni, és így a Virágvasárnapi és az azt megelőző pénteki előadással hozzájárulhatunk a húsvéti készülethez.

Nagyon szépen köszönjük a sokoldalú, részletes tájékoztatást, és sok sikert és örömet kívánunk a hétvégi előadásokhoz.

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Olvasás folytatása

Kövess minket Facebookon is!

Hírdetés Támogasd adód 1%-val a Katolikus.mát!

Népszerű