fbpx
Lépj kapcsolatba velünk

Ferenc pápa

Hívjuk meg asztalunkhoz Jézust, az élet kenyerét – Ferenc pápa Úrangyala imája

Közzétéve

Fotó: Vatican Media

Augusztus 8-án, délben, az Úrangyala elimádkozása előtt mondott beszédében Ferenc pápa az évközi 19. vasárnap evangéliumi szakaszát elemezte, amelyben Jézus a kenyérszaporítás csodájának tanúi előtt kinyilatkoztatja magát, mint az „élet kenyerét”. Jézus nélkülözhetetlen mindennapi életünk számára, mivel csak ő ad örök életet, ha földi életünk véget ér – fejtette ki beszédében a pápa. Újítsuk meg az Eucharisztia ajándéka előtti csodálatunkat és fejezzük ki imádatunkat az Oltáriszentség előtt.

Jézus nem egy kenyér a többi között, hanem az élet kenyere. Ez a jelkép összefoglalja egész lényét és az Atyától kapott küldetését: saját magát megtörve váljon eledelünkké, hogy örök életünk lehessen. A pápa arra buzdította a híveket, hogy minden nap egy közös családi, baráti étkezésnél hívják meg asztalukhoz Jézust és kérjék áldását az élet konkrét valóságaira, hogy szeretete táplálhassa földi életünk minden megnyilvánulását.

A vasárnapi evangéliumi szakaszban Jézus tovább prédikál azoknak az embereknek, akik látták a kenyérszaporítás csodáját – kezdte beszédét a pápa.  Arra szólítja fel őket, hogy tegyenek egy minőségi ugrást: miután emlékeztetett a mannára, amellyel Isten csillapította atyáik éhségét hosszú útjuk során a pusztában, Jézus most a kenyér jelképét saját magára alkalmazza. Világosan kimondja: „Én vagyok az élet kenyere” (Jn 6,48).

A pápa feltette a kérdést: Mit jelent az élet kenyere? Az élethez szükség van a kenyérre. Aki éhes, nem választékos, drága ételeket kér, hanem kenyeret. Aki munkanélküli, nem magas fizetésű állásokat kér, hanem egy munkahelyet, hogy „megkeresse kenyerét” – magyarázta a pápa. Jézus kinyilatkoztatja magát, mint kenyeret, vagyis mint ami szükséges a mindennapi élethez, amely Nélküle nem működik. Nem egy kenyér a sok között, hanem az élet kenyere. Más szóval, mi Jézus nélkül nem élünk, inkább csak éldegélünk: mert egyedül csak Ő táplálja a lelket, csak Ő bocsátja meg azt a rosszat, amit önmagunktól nem tudunk legyőzni, csak Ő érezteti velünk, hogy szeretve vagyunk, még akkor is, ha mindenki kiábrándít bennünket, csak Ő ad erőt ahhoz, hogy szeressünk, csak Ő ad erőt, hogy megbocsássunk a nehézségekben, csak Ő adja meg a szívnek azt a békét, amelyet keres, csak Ő ad örök életet, amikor az élet itt lent befejeződik. Ő az élet alapvető kenyere – hangsúlyozta Ferenc pápa.

Én vagyok az élet kenyere – mondja Jézus.  Álljunk meg ennél a szép Jézus-képnél – javasolta Ferenc pápa, hozzátéve, hogy Jézus érvelhetett, magyarázhatott volna, de tudjuk, hogy Ő példabeszédeket használ és ebben a kifejezésben: „Én vagyok az élet kenyere”, valóban összefoglalja egész lényét és egész küldetését. Ezt teljes egészében látjuk majd a végén – utalt a pápa az Utolsó Vacsorára. Jézus tudja, hogy az Atya nem csak azt kéri tőle, hogy adjon enni az embereknek, hanem azt kéri tőle, hogy önmagát adja oda, önmagát törje meg, saját életét, saját testét, saját szívét, hogy nekünk életünk lehessen. Ferenc pápa beszédében ezután az Eucharisztia ajándékának csodálatára összpontosított, amelyet az Úr szavai ébresztenek fel bennünk. Ezen a földön ugyanis senki sem válhat táplálékká egy másik ember számára, bármennyire is szereti őt. Isten azonban megtette ezt és ma is megteszi értünk. Újítsuk meg ezt a csodálatot, úgy, hogy imádjuk az élet Kenyerét, mert az imádat, az adoráció az életet ámulattal tölti meg.

A pápa ezután arra hívta fel a figyelmet, hogy az evangéliumi szakaszban az emberek az ámulat helyett azonban megbotránkoznak, megszaggatják ruhájukat. Azt gondolják: „Nem Jézus ez, a József fia? Atyját, anyját jól ismerjük. Hogyan mondhatja hát: A mennyből szálltam alá?” (41-42). Mi is talán megbotránkozunk: kényelmesebb lenne számunkra egy olyan Isten, aki a mennyben van, anélkül, hogy beleavatkozna életünkbe, miközben mi itt lenti ügyeinket intézzük. Azonban Isten emberré lett, hogy belépjen a világ konkrét valóságába, a mi konkrét valóságunkba. Isten emberré lett értem, érted, mindannyiunkért, hogy belépjen életünkbe – hangsúlyozta Ferenc pápa.  És minden érdekli őt életünkből. Mindent elbeszélhetünk neki, érzelmeinket, munkánkat, hogyan telt a napunk, fájdalmainkat, aggodalmainkat, olyan sok mindent. Mindent elmondhatunk neki, mert Jézus bensőséges kapcsolatra kíván velünk lépni. A pápa ezután azt sorolta fel, hogy mi az, amit Jézus nem kíván. Nem akarja, hogy „körítésként” kezeljük Őt, aki a kenyér, hogy elhanyagoljuk, hogy félre tegyük, vagy csak akkor szólítsuk meg, amikor szükségünk van rá.

Én vagyok az élet kenyere – Jézus szavaira utalva Ferenc pápa arra buzdított, hogy hívjuk meg asztalunkhoz az élet kenyerét. Legalább naponta egyszer sor kerül rá, hogy másokkal közösen étkezünk, talán este a családban, munkával vagy tanulással töltött nap után. Szép lenne, ha mielőtt megtörjük a kenyeret, meghívnánk Jézust, az élet kenyerét, megkérve egyszerűen őt, hogy áldja meg azt, amit tettünk és azt, amit nem sikerült megtennünk. Hívjuk meg Jézust otthonunkba, imádkozzunk „házias” stílusban. Jézus velünk lesz az asztalnál és egy nagyobb szeretettel táplál majd minket.  

Az Úrangyala elimádkozása előtt mondott beszédét Ferenc pápa ez alkalommal is Máriához intézett fohásszal zárta: „Szűz Mária, akiben az Ige megtestesült, segítsen minket, hogy nap nap után növekedjünk a Jézussal, az élet kenyerével való barátságban”.

Az Úrangyala elimádkozása után Ferenc pápa köszöntötte a rómaiakat és a különböző országokból érkezett zarándokokat, a családokat, a plébániai csoportokat a társulatok tagjait. Mindenkinek szép vasárnapot, jó ebédet kívánt és arra kérte a híveket, hogy ne feledkezzenek el imádkozni érte.

Forrás: Vatican News

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Hírdetés Támogasd a Katolikus.ma médiamissziót!
Klikkelj a hozzászóláshoz

Hozzászólás írása

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ferenc pápa

A Szentlélek erejével legyünk a béke munkásai – Ferenc pápa Regina Coeli imája

Közzétéve

Szerző:

Fotó: Vatican Media

Húsvét hatodik vasárnapján, délben, a Regina Coeli elimádkozása előtt mondott beszédében Ferenc pápa Jézus békéjéről elmélkedett. Ha szívünkben nincs béke, mi sem tudunk másoknak békét ajándékozni – fejtette ki beszédében.

A pápa arra mutatott rá, hogy a békesség, amit Jézus ránk hagyott és amelyet a világ nem ismer, maga a Szentlélek. Minden nap kérjük az Úrtól a Szentlélek ajándékát, hiszen saját erőnkből nem vagyunk képesek a kísértések leküzdésére, a viszályok felszámolására, a megbocsátásra. Ferenc pápa arra buzdított, hogy felebarátaink és a nemzetek felelősei számára is kérjük a Szentlélek békéjének adományát.

A vasárnapi evangéliumi szakaszban Jézus, amikor búcsút vesz tanítványaitól az utolsó vacsorán, egyfajta végrendeletként mondja: „Békességet hagyok rátok” és azonnal hozzáteszi: „az én békémet adom nektek” (Jn 14,27) – kezdte beszédét Ferenc pápa, majd Jézus szavaihoz fűzte gondolatait.

Mindenekelőtt a „békességet hagyok rátok” mondatot elemezte. Jézus szeretetet és derűt kifejező szavakkal búcsúzik egy olyan pillanatban, amely egyáltalán nem békés. Júdás már eltávozott, hogy elárulja, Péter hamarosan megtagadja és csaknem minden tanítványa magára fogja hagyni: az Úr tudja ezt és mégsem tesz szemrehányást, nem használ szigorú szavakat, nem mond kemény beszédeket. Ahelyett, hogy felindultságot mutatna, a végsőkig kedves marad – mutatott rá Ferenc pápa majd idézett egy közmondást, miszerint úgy halunk meg, ahogy éltünk. Jézus utolsó órái valóban olyanok, mint egész életének esszenciája. Félelmet és fájdalmat érez, de nem ad teret a neheztelésnek, a tiltakozásnak. Nem adja át magát a keserűségnek, nem panaszkodik, nem nyugtalan. Béke honol benne és ez a béke szelíd szívéből fakad, amelyben bizalom lakozik. És innen fakad a béke, amelyet Jézus ránk hagy. Mert nem hagyhatunk békét másokra, ha bennünk nincs béke. Nem adhatunk békét, ha bennünk nincs béke – hangsúlyozta Ferenc pápa. 

Békességet hagyok rátok – mondja Jézus és megmutatja, hogy a szelídség lehetséges. Ő éppen a legnehezebb pillanatban testesítette ezt meg és azt kívánja, hogy viselkedjünk így mi is, akik békességének örökösei vagyunk. Azt kívánja, hogy legyünk szelídek, nyitottak, készségesek mások meghallgatására, képesek arra, hogy feloldjuk a viszályokat és szőjünk egyetértést. Ez jelenti azt, hogy tanúságot teszünk Jézusról és ez többet ér ezer szónál és olyan sok prédikációnál. Ez tanúskodás a békéről – fejtette ki a pápa, majd a következőket javasolta: tegyük fel magunknak a kérdést, hogy mi, Jézus tanítványai, ott, ahol élünk, így viselkedünk-e: enyhítjük-e a feszültségeket, feloldjuk-e a konfliktusokat? Vagy mi is villongunk valakivel, mindig készen arra, hogy visszaszóljunk, hogy felrobbanjunk vagy tudunk erőszak nélkül válaszolni, a béke gesztusaival és szavaival? Én hogyan reagálok? – mindenki tegye fel magának ezt a kérdést – buzdított rá Ferenc pápa.

Majd megállapította, hogy természetesen nem könnyű ez a szelídség. Utalt rá, hogy nagy fáradságba kerül minden szinten a konfliktusok semlegesítése. Itt segítségünkre jön Jézus mondatának második része: „az én békémet adom nektek”. Jézus ugyanis tudja, hogy egyedül nem vagyunk képesek a béke megőrzésére, szükségünk van segítségre, egy ajándékra. A béke, a mi elkötelezettségünk, mindenekelőtt Isten ajándéka. Jézus ugyanis ezt mondja: „Békességet hagyok rátok. Én nem úgy adom nektek, amint a világ adja”. A pápa most arra a kérdésre válaszolt, hogy mi ez a béke, amelyet a világ nem ismer és amelyet az Úr nekünk adományoz? Ez a béke a Szentlélek, magának Jézusnak a Lelke. Isten jelenléte bennünk, Isten „békességének az ereje”. Ő, a Szentlélek az, aki lefegyverzi és derűvel tölti el szívünket. Ő, a Szentlélek az, aki feloldja a merevségeket és kioltja a kísértéseket, hogy másokat megtámadjunk. Ő, a Szentlélek az, aki arra emlékeztet bennünket, hogy mellettünk sok fivérünk és nővérünk él, nem pedig akadályok és ellenségek. És Ő, a Szentlélek az, aki erőt ad, hogy megbocsássunk, hogy újra kezdjünk, hogy újra elinduljunk, mert saját erőnkből nem vagyunk rá képesek.

Ferenc pápa arra buzdított, hogy semmilyen bűn, semmilyen kudarc, semmilyen harag ne bátortalanítson el bennünket attól, hogy szüntelenül kérjük a Szentlélek ajándékát, aki békét ad nekünk. Minél jobban érezzük, hogy szívünk izgatott, minél inkább idegességet, szenvedést, mérget észlelünk szívünkben, annál inkább kérnünk kell az Úrtól a béke Lelkét. Tanuljuk meg, hogy minden nap elmondjuk: „Uram, add meg nekem a te békédet, add meg nekem a Szentlelket”. Ez egy szép ima – mondta a pápa, arra kérve a híveket, hogy vele együtt mondják el: „Uram, add meg nekem a békédet, add meg nekem a Szentlelket”. Majd hozzátette: nem jól hallottam, mondjuk el még egyszer: „Uram, add meg nekem a békédet, add meg nekem a Szentlelket” – ismételték a hívek Ferenc pápával, aki hozzátette: „És kérjük őt azoknak a számára is, akik mellettünk élnek, akikkel minden nap találkozunk, és a nemzetek felelőseiért is”, majd a következő fohásszal zárta beszédét:

„Szűz Mária segítsen bennünket, hogy befogadjuk a Szentlelket és a béke munkásai legyünk”.

Forrás: Vatican News

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Olvasás folytatása

Ferenc pápa

Isten őszinteségünket értékeli, hagyjuk a képmutatást! – Ferenc pápa szerdai katekézise

Közzétéve

Szerző:

Fotó: Vatican Media

Ne féljünk olykor megosztani az Úrral kételyeinket, haragunkat, Ő mindig gyöngéden meghallgat bennünket. A hideg szívvel mondott, képmutató szavak helyett válasszuk az őszinteséget, melyben sok idős ember példa lehet előttünk – buzdított katekézisében a pápa, immár tizedik alkalommal elmélkedve az öregkorról.

„Jób válaszolt az Úrnak, s így szólt: Most már tudom, hogy akármit megtehetsz, nincs gondolat, amely neked lehetetlen. Én borítottam tervedet homályba, olyan szavakkal, amelyekből hiányzik a tudás. Azelőtt csak hírből hallottam felőled, most azonban saját szememmel láttalak. Ezért visszavonok mindent és megbánok, porban és hamuban! (…) Jób életének következő szakaszát az Úr jobban megáldotta, mint a korábbit. (…) Ezután Jób még száznegyven évig élt, és látta fiait és unokáit negyedíziglen.” (Jób 42,1-6.12.16)

A bibliai történetben az idős Jóbbal találkozunk, aki kitart a hitben, de tiltakozik az őt ért sok csapás miatt. Végül pedig Isten válaszol neki és fölfedi előtte arcát. Nem tapossa el, hanem gyöngéden felemeli őt. Előítéletek, közhelyek nélkül olvassuk el ezt a történetet, jót fog tenni nekünk: segít legyőzni a kísértést, hogy moralizálni kezdjünk, amikor csapások érnek minket. Jób valóban elveszített mindent, vagyont, családot, gyermeket, egészséget, és ott marad a barátaival beszélgetni. Isten megdicséri Jóbot, mert nem áll be a többi közé, aki azt hiszi, mindent tud Istenről, hanem nyitott marad, és valóban megérti a gyengédség misztériumát, mely hallgatása mögött rejlik. Isten mentsen minket a kegyes és öntelt képmutatástól, amivel Jóbot vigasztalják barátai, akik aztán végül ítélkeznek fölötte. Ez a moralizáló vallásosság, az előírások betartása miatt érzett beképzeltség farizeussá és képmutatóvá tesz – fűzte hozzá a Szentatya.

Ezzel szemben Jób helyesen cselekedett, amikor bár haragosan szólt Istenhez, nem volt hajlandó üldözőként tekinteni rá. Jutalomként Isten kétszeresen adja vissza Jóbnak elveszett vagyonát, miután megkéri, hogy imádkozzon gonosz barátaiért. A hit megtérésének fordulata, amikor Jób kifakad: Tudom jól, él ügyem szószólója, ő lép majd föl utoljára a földön. Hogyha fölébredek, maga mellé állít, és meglátom még testemből az Istent. Látni fogom, s ő a pártomon lesz, kit szemem lát, az nem lesz majd idegen. (19,25-27) Gyönyörű ez a szakasz, Händel Messiás oratóriumának vége jut eszembe róla, amikor az Alleluja ünnepe után a szoprán lassan, békésen így énekel: Tudom, hogy él az én Megváltóm – mondta a pápa. Vagyis tudom, Istenem, hogy te nem üldözöl engem, hanem igazságot szolgáltatsz nekem. Ez az Isten feltámadásába vetett hit, amikor hiszünk Jézus Krisztusban és abban, hogy az Úr mindig vár minket és el fog jönni.

Jób könyvének példája drámaian és példaértékűen megmutatja azt, ami a való életben történik. Amikor egy személyt, családot vagy népet túl nagy súlyok gyötörnek, aránytalanul nagy próbatételeket kell kiállniuk az emberi lét kicsinységéhez és törékenységéhez mérten. Ezt úgy mondjuk: még az ág is húzza szegényt. Van sok ember, akinek látszólag túlzott és igazságtalan mennyiségű rosszat kell kiállnia. Mindannyian ismerünk ilyeneket. Egyfelől megdöbbent minket kiáltásuk, másfelől csodáljuk állhatatos hitüket és szeretetüket, mellyel csöndben kitartanak. Gondoljunk a súlyos fogyatékkal élő gyermekek szüleire, vagy azokra, akiket állandó betegség gyötör, vagy ilyen családtagot ápolnak. Ezeket a helyzeteket gyakran tovább nehezítik a szűkös anyagiak. A történelem bizonyos korszakaiban úgy tűnik, hogy összeadódnak ezek a csapások: ilyen volt az elmúlt években a Covid-járvány, és ilyen a most Ukrajnában zajló háború.

Az áldozatnak joga van a tiltakozáshoz, a gonosz misztériumával szemben. Ferenc pápa hozzátette: olykor jönnek hozzám emberek, akik elmondják, hogy tiltakoztak Istennél ügyes-bajos dolgaik miatt. Erre én azt válaszolom: Tudod, barátom, a tiltakozás is az imádság egy formája ilyenkor. Mint a gyermekek, akik tiltakoznak a szüleikkel szemben, hogy felhívják magukra a figyelmet, hogy foglalkozzanak velük. Ha van egy seb a szívedben, valamilyen fájdalom és úgy érzed, tiltakoznod kell ellene akár Istennel szemben is, ő meghallgat téged. Isten Atya, ő nem ijed meg tiltakozó imánktól. Megért minket. Légy szabad, imádkozz szabadon, ne zárd előítéletek börtönébe az imádat. Fohászkodj spontán, mint gyermek az apjához, aki mindent elmond neki, ami eszébe jut, mert ő megérti.

Isten csöndje, hallgatása a dráma pillanatában ezt jelenti. Hagyja, hogy Jób kifakadjon, tiltakozzon, Isten meghallgatja őt. Ezt a tiszteletet és gyöngédséget meg kellene tanulnunk tőle. És Istennek nem tetszenek a mi végeláthatatlan magyarázkodásaink, mint ahogy Jób barátai beszéltek. Ez a fajta vallásosság, ami szóval mindent megmagyaráz, miközben a szív hidegen marad. Ezt nem szereti Isten. Inkább választja Jób tiltakozását vagy hallgatását – hangsúlyozta Ferenc pápa. Jób hitvallása végül egy szinte misztikus tapasztalásra jut el: „Azelőtt csak hírből hallottam felőled, most azonban saját szememmel láttalak.” (42,5) Hány emberrel történik ez, miután rossz élmények érték, hogy jobban megérti Istent. Időskorban ez a tanúságtétel még hitelesebb, mert az öregek már annyi mindent megértek életükben. Az esendőség, a veszteségek nőnek az idő előrehaladtával, megtapasztalják az emberi állhatatlanságot. A törvény, a tudomány, sőt a vallás emberei is olykor összekeverik az üldözőt az áldozattal, és őt hibáztatják fájdalmáért. Ez hiba! Tekintsünk az öregekre szeretettel, nézzük élettapasztalatukat. Tanuljuk meg tőlük, hogy Máriához hasonlóan egyesülve imádkozzunk, kitartóan várakozva Istenre. A hívők tekintete ez, mely a Feszületre szegeződik. Az idősek sokat szenvedtek, sokat tanultak életük során, de a végén meglelik ezt a szinte misztikus békét, mely az Istennel való találkozásból fakad, mint amikor Isten Fia a kereszten ráhagyatkozik Atyja akaratára.

Forrás: Vatican News

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Olvasás folytatása

Ferenc pápa

Az életszentség mindennapi szeretetből áll – Ferenc pápa homíliája

Közzétéve

Szerző:

Húsvét ötödik vasárnapján, a szentté avatási szertartáson Ferenc pápa a krisztusi szeretetparancshoz fűzte gondolatait: „Amint én szerettelek titeket, úgy szeressétek egymást ti is”. Elemezte Krisztus végrendeletének két összetevőjét: ahogyan Jézus szeret minket és ahogy mi szeretjük felebarátainkat. Ennek ismérve alapján tudjuk ugyanis megállapítani, hogy valóban Krisztus tanítványai vagyunk-e.

A pápa szentbeszédében a keresztény élet egyszerűségét hangsúlyozta, megjegyezve, hogy gyakran mi tesszük azt bonyolultabbá. Életünk sötét időszakaiban se feledjük el soha, hogy Isten szeret bennünket, mindnyájunkról van egy álma, amelyet nekünk kell örömmel megvalósítani. Az életszentség, amelyre mindannyian meghívást kaptunk a keresztség szentségében, felebarátaink szolgálatában, a mindennapi szeretetben, önátadásunkban nyilvánul meg – fejtette ki homíliájában Ferenc pápa.

„Meghallgattuk Jézus néhány szavát, amelyeket övéire bíz, mielőtt elment ebből a világból az Atyához” – kezdte homíliáját Ferenc pápa. Arra mutatott rá, hogy ezek a szavak meghatározzák, mit jelent kereszténynek lenni: „Amint én szerettelek titeket, úgy szeressétek egymást ti is” (Jn 13,34). Ez a végrendelet, amelyet Krisztus ránk hagyott, alapvető kritériuma annak, hogy tisztázzuk, valóban tanítványai vagyunk-e, vagy sem: ez a szeretet parancsolata – mondta a pápa, majd a parancsolat két lényeges elemét elemezte, amelyek a következők: Jézus irántunk való szeretete– „amint én szerettelek titeket” – és az a szeretet, amelyet Jézus kér tőlünk, hogy megéljük – „ti is úgy szeressétek egymást”.

Először az „amint én szerettelek titeket” szavakhoz fűzte gondolatait Ferenc pápa. Hogyan szeretett minket Jézus? A végsőkig, önmaga teljes átadásáig. Megrendítő, hogy ezeket a szavakat egy sötét éjszakán ejti ki, miközben a Cenákulumban, a felső teremben uralkodó légkör tele van érzelmekkel és aggodalmakkal: érzelmekkel, mert a Mester búcsúzni készül tanítványaitól, aggodalmakkal, mert bejelenti, hogy éppen egyikük árulja el őt. Elképzelhetjük, milyen fájdalom járta át Jézus lelkét, milyen sötétség sűrűsödött az apostolok szívében és milyen keserűséget éreztek, amikor látták, hogy Júdás, miután megkapta a Mester által számára bemártott falatot, kiment a teremből, hogy belépjen az árulás éjszakájába. És pontosan az árulás órájában Jézus megerősíti az övéi iránti szeretetét. Mert az élet sötétségeiben és viharaiban ez a lényeges: Isten szeret bennünket.

Ez a kijelentés álljon hivatásunk és hitünk megnyilvánulásainak középpontjában: „nem mi szerettük Istent, hanem ő szeretett minket” (1Jn 4,10) – idézett a pápa János apostol első leveléből. Ezt soha ne feledjük el. A középpontban nem a mi ügyességünk és a mi érdemeink állnak, hanem Isten feltétlen és ingyenes szeretete, amelyet nem érdemeltünk meg. Keresztény létünk kezdetén nem tanok és művek állnak, hanem a csodálkozás, amikor felfedezzük, hogy szeretnek minket, megelőzve bármilyen válaszunkat. Miközben a világ gyakran arról akar meggyőzni bennünket, hogy csak akkor vagyunk értékesek, ha eredményeket érünk el, az evangélium emlékeztet minket az élet igazságára: szeretve vagyunk, szeretnek minket. Ez a mi értékünk: szeretnek minket – szögezte le Ferenc pápa, majd idézte korunk egy lelkiségi mestere, Henri Jozef Machiel Nouwen holland katolikus pap, teológus, író szavait: „Mielőtt még bármilyen emberi lény látna bennünket, már látott minket Isten szerető szeme. Mielőtt még bárki hallana minket sírni vagy nevetni, Istenünk már meghallgatott bennünket, ő mindig figyelemmel hallgat minket. Mielőtt még valaki ezen a világon beszélne velünk, az örök szeretet hangja már szólt hozzánk” (H. Nouwen, Érezni, hogy szeretve vagyunk, Brescia 1997). Ő szeretett minket előbb, Ő várt ránk. Ő szeret bennünket továbbra is. Ez a mi identitásunk: Isten szeret minket. Ez a mi erőnk: Isten szeret minket – mondta nyomatékkal Ferenc pápa. 

Ez az igazság azt kívánja, hogy megváltoztassuk az életszentségről alkotott elképzelésünket. Olykor, túlságosan ragaszkodva saját erőfeszítéseinkhez, hogy jó cselekedeteket hajtsunk végre, az életszentségnek olyan eszményét hoztuk létre, amely túlságosan önmagunkon alapul, személyes hősiességünkön, azon a képességünkön, hogy lemondjunk, hogy feláldozzuk magunkat egy díj elnyerése céljából. Ez olykor az élet, az életszentség túlságosan pelagiánus felfogása. Így az életszentséget egy nehezen megközelíthető céllá változtattuk, elválasztottuk a mindennapi élettől, ahelyett, hogy kerestük volna és magunkhoz öleltük volna a mindennapi életben, az út porában, a konkrét élet küzdelmeiben és mint ahogy Ávilai Szent Teréz mondta nővértársainak: „a konyha fazekai között”. Jézus tanítványainak lenni és az életszentség útján járni mindenekelőtt azt jelenti, hogy hagyjuk átalakítani magunkat Isten szeretetének ereje által. Ne feledjük el Isten elsőbbségét önmagunkkal szemben, a Lélek megelőzi a testet, a kegyelem megelőzi a cselekedeteket – hangsúlyozta Ferenc pápa a szentté avatási szentmisén mondott homíliájában.

Fotó: CNA

Szentbeszédében kifejtette, hogy a szeretet, amit az Úrtól kapunk, az az erő, ami átalakítja életünket: kitágítja a szívet és készségessé tesz a szeretetre, majd rátért a második szempont elemzésére: „Amint én szerettelek titeket, úgy szeressétek egymást ti is”. Ez az „úgy” – nem pusztán felszólítás arra, hogy kövessük Jézus szeretetét; azt jelenti, hogy csak azért tudunk szeretni mert Ő szeretett minket, mert szívünknek adja a saját Lelkét, az életszentség Lelkét, szeretetet, amely meggyógyít és átalakít bennünket. Ezért hozhatunk olyan döntéseket és tehetünk olyan gesztusokat minden helyzetben és minden testvérünkkel, amelyek a szeretetből fakadnak. Ahogy engem szeretnek, én is tudok úgy szeretni. Az én felebarátok iránti szeretetem mindig egyesül Jézus irántam való szeretetével. „Úgy”, ahogy Ő szeretett engem, úgy tudok én is szeretni. Olyan egyszerű a keresztény élet! – jegyezte meg a pápa, hozzátéve, hogy mi tesszük olyan sok mindennel bonyolultabbá, de olyan egyszerű!

És konkrétan mit jelent ennek a szeretetnek a megélése? – tette fel a kérdést a pápa. Mielőtt ránk hagyta volna ezt a parancsolatot, Jézus megmosta tanítványai lábát; miután kihirdette ezt a parancsot, feláldozta magát a keresztfán. Szeretni annyit jelent, mint szolgálni és életünket adni – foglalta össze Ferenc pápa. Szolgálni azt jelenti, hogy nem saját érdekeinket helyezzük előtérbe; megtisztítjuk, méregtelenítjük magunkat a kapzsiság és a versengés mérgeitől; küzdünk a közöny rákja és az önreferencia férge ellen, megosztjuk másokkal az Istentől kapott karizmákat és adományokat. Konkrétan azt jelenti, hogy feltesszük magunknak a kérdést: „mit teszek a többiekért?” és a mindennapokat a szolgálat lelkületének megfelelően, szeretettel és hangoskodás nélkül éljük meg, anélkül, hogy bármit is követelnénk.

Az életszentség jelentését elemezve a pápa kifejtette: életet adni nem pusztán azt jelenti, hogy felkínálunk valamit, mint például saját javainkból valamit mások számára, hanem azt, hogy önmagunkat adjuk. Ferenc pápa hozzáfűzte, hogy meg szokta kérdezni azoktól, akik tanácsot kérnek tőle, hogy adnak-e alamizsnát? „Igen, Atyám, adok alamizsnát a szegényeknek” – hangzik a válasz, de a pápa tovább kérdez. „És amikor alamizsnát adsz, megérinted-e a személy kezét, vagy csak odadobod az alamizsnát és utána megtörlöd a kezed?”. Ilyenkor elpirulnak és azt válaszolják, hogy „nem, nem érek hozzájuk”. „Amikor alamizsnát adsz, a szemébe nézel-e annak a személynek, akinek segítesz, vagy másfelé nézel?” – erre a kérdésre is nemleges a válasz: „Nem nézek rá”. Megérinteni és ránézni Krisztus testére, aki szenved testvéreinkben. Ez nagyon fontos – hangsúlyozta a pápa. Ez jelenti azt, hogy életünket adjuk. Az életszentség nem pár hősies gesztusból áll, hanem olyan sok mindennapi szeretetből. Ferenc pápa ekkor idézett az életszentségre szóló meghívás témájának szentelt, „Gaudete et exsultate” k. apostoli buzdításának 14. pontjából „Szerzetesnő vagy? Szerzetes vagy? Úgy légy szent, hogy örömmel éled meg önátadásodat. Házas ember vagy? Úgy légy szent, hogy szereted és gondozod a férjedet vagy a feleségedet, ahogyan Krisztus törődik az Egyházzal. Munkás ember vagy? Úgy légy szent, hogy becsülettel és szakértelemmel végzed a munkádat a testvérek szolgálatában. Szülő, nagymama vagy nagypapa vagy? Úgy légy szent, hogy türelemmel tanítod a kicsiket Jézus követésére”. Megszakítva az idézetet a pápa megjegyezte, hogy a téren sok hatalommal rendelkező személy van jelen, majd így folytatta: Felteszem nektek a kérdést: hatalom birtokában vagy?  „Úgy légy szent, hogy küzdesz a közjóért és lemondasz egyéni érdekeidről”. Ez az életszentség útja, ilyen egyszerű! Mindig lássuk meg Krisztust a többiekben! – buzdított rá Ferenc pápa.

Az evangéliumot és a testvéreket szolgálni, életünket felkínálni, anélkül, hogy viszonzásra számítanánk – ez egy titok: felkínálni anélkül, hogy viszonzást várnánk – anélkül, hogy világi dicsőségre törekednénk: erre kaptunk mi is meghívást – foglalta össze homíliájának tanítását Ferenc pápa. A mai napon szentté avatott útitársaink így élték meg az életszentséget: lelkesen vállalták hivatásukat – papként, szerzetesként, világi hívőként. Az evangéliumért éltek, páratlan örömet fedeztek fel és az Úr ragyogó tükörképei lettek a történelemben. Egy szentéletű férfi vagy egy szentéletű nő az Úr ragyogó tükörképe a történelemben.

Ferenc pápa végül a következő buzdítással fordult a Szent Péter teret megtöltő, a világ számos részéből érkezett hívősereghez: „Mi is próbáljuk meg: az életszentséghez vezető út nincs lezárva, egyetemes, mindannyiunknak szóló meghívás, a keresztséggel kezdődik. Próbáljuk meg mi is, mivel mindannyian az életszentségre, egyedi és megismételhetetlen életszentségre kaptunk meghívást. Az életszentség mindig eredeti – idézte a pápa a fiatalon elhunyt Boldog Carlo Acutis szavait: nincs fénymásolt életszentség, az enyém, a tiéd, mindannyiunk életszentsége eredeti. Egyedi és megismételhetetlen. Igen, az Úrnak mindannyiunk számára van egy szeretetterve, van egy álma a te életedről, az én életemről, mindannyiunk életéről. Mi mást mondhatnék nektek? – mondta közvetlen szavakkal Ferenc pápa, majd a következő szavakkal zárta homíliáját, utalással Isten mindnyájunkra vonatkozó álmára: Örömmel valósítsátok meg!”.

Forrás: Vatican News | Vertse Márta

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Olvasás folytatása

Kövess minket Facebookon is!

Hírdetés Támogasd adód 1%-val a Katolikus.mát!

Népszerű