fbpx
Lépj kapcsolatba velünk

Életmód

Hogyan lehetnénk alázatosabbak – és miért olyan fontos ez?

Világunk nem értékeli ugyan, de rendkívüli szüksége van rá

Közzétéve

Fotó: Pixabay

Most, hogy túl vagyunk újévi fogadalomtételünk szertartásán, és szinte rögtön fel is adtuk idei újévi fogadalmainkat immár sorrendben tizennyolcadszorra, talán megfontolhatnánk egy kicsit jobb önfejlesztési projektet: az alázatét. Realistábbaknak kell lennünk a változásra való képességeinkkel kapcsolatban. És ezt úgy mondom, hogy elsősorban magamról beszélek. Nem teszek újévi fogadalmakat, de folyamatosan nagy önfejlesztő gyakorlatokkal jövök elő, és ha egy kicsit alázatosabb lennék, könnyen rájönnék, hogy ez messze túl van a képességeimen.

Egész életemben arroganciával küzdöttem. Gyóntatom talán már belefáradt, hogy mindig ezt hallgatta… azt kívánom, bár ne lettek volna az ítélkező gondolataim; bár ne kezeltem volna olyan elutasítóan másokat. Az arrogancia a bölcsességet nélkülöző elme tünete. Az első lépés a bölcsesség felé, mondja Szókratész, a rácsodálkozás. Az az ember, aki rácsodálkozva tekint a világegyetemre, gyermeki elbűvöltséggel áll a misztérium előtt, amit nem képes felfogni. Egy ember, aki csodálkozik, értékeli a többi embert és álmélkodik, milyen egyediek és érdekesek.

Ez a rácsodálkozó hozzáállás azért vezet bölcsességhez, mert arra sarkall minket, hogy alázatosan hallgassunk és tanuljunk. Másfelől egy arrogáns ember azért nem bölcs, mert úgy gondolja, ő már eleget tud és nincs mit tanulnia. Ez a gőg, legalábbis amennyire én meg tudtam vizsgálni önmagamban, tulajdonképpen egy rejtett bizonytalanságérzés, egy kényszer, hogy benyomást gyakoroljunk másokra, mivel vágyunk a hízelgésükre.

Mindnyájunknak szüksége van arra, hogy folyamatosan vizsgáljuk, nem vagyunk-e arrogánsak. Ez egy olyan bűn, ami a személyes fejlődésünkben való elakadáshoz vezet, mivel az arrogáns ember vagy azt gondolja, hogy könnyű változtatni, és aztán elbukik, vagy azt nem tudja elképzelni, hogy első helyen neki kell változtatnia. A változtatás lehetséges, de nagyon, nagyon nehéz, úgyhogy sokkal sikeresebbek leszünk, ha céljainkat alázattal közelítjük meg. Ezért mondja Szt. Ágoston: „az alázat az összes erény alapja”. Minden, amit teszünk, jobban megy egy adag alázattal, szóval ezt érdemes megfontolni.

Mi az alázat? Kezdjük azzal, hogy mi nem. Az alázat nem egy ok nélküli szégyenérzet, nem alacsony önértékelés, a kockázatvállalás hiánya vagy passzivitás. Egy alázatos ember nem utasít vissza bókokat, nem utasítja vissza, hogy elfogadjon dicséretet egy munkáért, amit jól végzett el. Aquinói Szt. Tamás egy definícióban, ami egyszerű, de pontos, így fogalmaz: „Az alázat erénye abból áll, hogy korlátaink között tartjuk magunkat”. Szóval, ha alázatosak akarunk lenni, pontosan ismernünk kell magunkat, hogy lássuk a határainkat. Tudjuk, hogy mit tudunk megtenni és mit nem. Egy alázatos ember őszinte.

Sok éve, amikor kezdtem komolyan venni az alázat koncepcióját, elhatároztam, hogy őszintén megvizsgálom magam. Az első dolog, amire rádöbbentem, az volt, hogy nem tudom megállni, hogy ne legyek arrogáns, nem tudok rajta máról holnapra változtatni (nos, már az is gőg volt, hogy azt gondoltam, képes vagyok rá). Volt pár ember az életemben, aki nagy alázatot mutatott és inspirált engem. Olyan akartam lenni, mint ők, de tudtam, hogy sehol sem vagyok hozzájuk képest. Világos lett, hogy jobb szokásokat kell kialakítanom és kis lépésekkel kell elkezdenem a haladást a nagyobb cél felé.

Az alázatnak vannak szokásai, amelyeket mindnyájan képesek vagyunk kifejleszteni, még akkor is, ha nem érezzük magunkat alázatosnak, ezek fognak minket alakítani, hogy még alázatosabban viselkedjünk, és végül a kifelé irányuló változás belülről is átformál. Találtam néhány jó listát az interneten – gyakorold a nagylelkű mentalitást, ami bizalmat szavaz, mondj gyakran köszönetet, inkább a másikról beszélj, mint magadról, kérj visszajelzést, tegyél fel kérdéseket, hallgass másokra, fogadd el a visszaesést, és, ahogy már tárgyaltuk ebben a cikkben: fejlessz egy kis készséget a rácsodálkozásra!

Az alázat gyakorlása egy csomó haszonnal jár! Megnyugtatja a lelket, fejleszti a vezetőkészséget, segít az önkontrollban, növeli a munkateljesítményt és hozzájárul az egészségesebb, jobb emberi kapcsolatokhoz. Amit én megtanultam az alázat felé vezető úton, az meglehetősen egyszerű: az emberek jobban kedvelnek (és nem akarok öntelt lenni, de ez tényleg igaz!). Észrevettem, hogy értékes tanácsokat kapok, ha hajlandó vagyok figyelni másokra, még ha olyan területen is, amiről úgy tudom, hogy az én szakterületem. Az alázat gyakorlása őszintébbé tett engem, jobban értékelem a többieket, és magabiztosabb vagyok.

Sose érünk célt teljesen, soha nincs egy pillanat, amikor hátradőlhetünk és kijelenthetjük, hogy végre mindenki másnál alázatosabbak vagyunk, de a tény, hogy úton vagyunk efelé, jó hír! Azt jelenti, hogy mindig van valami új, alig egy karnyújtásnyira tőlünk. Talán az a fogadalom, hogy alázatosabbá váljunk, olyan vállalás, amit mindnyájan tehetnénk minden évben. Ha dolgozunk rajta, ki tudja, mi mindent fogunk még elérni?

Írta: Michael Rennier atya, Missouri, USA via Aleteia
Fordította: Erdős Attila atya

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Hírdetés Támogasd a Katolikus.ma médiamissziót!
Klikkelj a hozzászóláshoz

Hozzászólás írása

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Életmód

Szívmelengető látvány, ahogy az örökbefogadott fiú kivetett, idős kutyákat nevel

Közzétéve

Szerző:

Fotó: YouTube

Megható történet következik!

Robbie Gay egy kisfiú, és óriási szíve van. Élete tragikusan indult, kétszer volt kórházban agysérülésekkel, majd nevelőszülői rendszerbe került. Mire végül a szülei, Maria és Charles örökbe fogadták, korábbi élményei akkora traumát okoztak neki, hogy képtelen volt sírni.

A kisfiú azonban gyógyító megnyugvásra talált, méghozzá egy különleges helyen, a helyi állatmenhelyen. Azzal vigasztalódott, hogy kidobott, öreg kutyákról gondoskodott: „Azért, mert az emberek nem törődnek az idős emberekkel, sem az öreg kutyákkal! Csak a kisbabákat és a kutyakölyköket akarják” – magyarázta Robbie a CBS riportjában.

Az idősebb kutyákkal való együttérzés képessége nyilván saját szomorú tapasztalataiból fakad, ahogy azt a mamája is meséli: „Robbie tudja, milyen érzés az, ha valakit nem szeretnek, és nem törődnek vele.”

Most azonban, egy biztonságos és szerető otthoni környezetben élve, meg tudja nyitni szívét a szerencsétlen kutyáknak, és „újra ki tudja mutatni érzéseit” – meséli anyukája. A kedvessége miatt tanult meg újra sírni, amikor egy nevelt kutyusa meghalt.

Nyilvánvaló, hogy ezekről az idősebb kutyákról való gondoskodás részben azért is nehéz, mert sokuk nem marad már sokáig életben. Robbie azonban ragaszkodik ahhoz, hogy velük maradjon életük utolsó percéig. Ahogy nagyon helyesen mondja: „Nem arra gondolok, hogy mikor fognak meghalni, hanem arra, hogy most, ebben a pillanatban hogyan érzik magukat.”

Robbie nagyon különös kisfiú, hiszen nem csak az öregedő kutyákról akar gondoskodni életük utolsó pillanatáig, de azt is reméli, hogy ha felnő, majd nagyobb gyerekekről is gondoskodhat. Robbie megtestesíti az együttérzést és a megértést, még akkor is, amikor megszakad a szíve négylábú barátai korai halála láttán.

Remélhetőleg a korábbi rossz tapasztalatok továbbra is segítik majd Robbie-t mások gondozásában. Azt kívánjuk, szíve hatalmas szeretetével gyógyítsa tovább kedves bundás barátait, érezze szeretetüket, és legyen boldog emberi családjával is!

Fordította: Kántorné Polonyi Anna
Forrás: Aleteia

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Olvasás folytatása

Életmód

Tiszteletadás Arnaud Beltrame ezredes előtt, aki négy évvel ezelőtt hősiesen átvette egy túszul ejtett nő helyét

Közzétéve

Szerző:

Fotó: Shutterstock

Arnaud Beltrame ezredes a dél-franciaországi Trèbes-ben, 2018. március 23-án, egy bevásárlóközpont elleni támadás során halt meg, miután felajánlotta életét cserébe egy túszul ejtett nőért. Negyvennégy éves, házas ember volt. Most, négy évvel később, egymást követik emlékére a tiszteletadások.

Március 23-án volt Arnaud Beltrame ezredes halálának negyedik évfordulója. A csendőrtiszt átvette egy túszul ejtett nő helyét, az Aude megyei Trèbes város Super U bevásárlóközpontja elleni terrortámadás során, amelynek három másik áldozata is volt rajta kívül.

Beltrame ezredes, akit a terrorista háromszor meglőtt, március 23-ról 24-re virradó éjszaka, a Carcassonne-i kórházközpontban belehalt sérüléseibe.

Hősies tettéért Emmanuel Marcon köztársasági elnök nemzeti tiszteletadásban ré­szesítette, kijelentve, hogy „hősként esett el”, és kiérdemelte „az egész nemzet tiszteletét és csodálatát.”

Most, négy évvel később Emmanuel Macron ismételten tisztelgett Arnaud Beltrame ezredes és a másik három elhunyt emléke előtt. “Emlékük megmarad” – írta a köztársaság elnöke. A belügyminisztérium hasonlóképp tisztelettel adózott „Arnaud Beltrame ezredes bátorságának és önfeláldozásának”.

Az elhunyt egyik fivére, Cédric Beltrame is megnyilvánult a Twitteren, és megosztotta Marie-France Cunin „Ezredes” című, az „egyszerű és csendes hős rendíthetetlen bátorsága” előtt tisztelegő versét. Íme egy részlet belőle:

Ezredes

Egyszerű és csendes, nem egy bálvány
Aki nagy zajjal játssza a papírhőst,
Hanem több ő egész Franciaország számára egy szimbólumnál
Rendíthetetlen bátorsággal mutatott példát

Egy túsz megmentésére életét is azonnal kockáztatva
Elszántan, tiszta fejjel szembeszállt a sorssal
Ugyan mit lehet tenni ily esetben, mikor egy őrült kihívja az embert
Mi mást, mint mélyen szemébe nézni a halálnak

Felméri annak súlyát, amit hátrahagy
Családot, szeretetet, szakmát, hogy jobban legyőzze a gonoszt
Hite lelkében ég, s előre megbocsát
Súlyos árat fizetvén nemes eszméjéért.

Fordította: Bárdi Zoltán
Forrás: infochretienne.com

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Olvasás folytatása

Életmód

Isten a nagyobb Elvis – a hollywoodi sztár megcsókolta Elvis Presleyt, mielőtt bencés apáca lett

Közzétéve

Szerző:

Fotó: EAST NEWS | AP / FOTOLINK

Ünnepelt szépség volt a színésznő, Dolores Hart, aki nagy sikereket aratott Elvis Presleyvel és Marlon Brandóval… mielőtt Istennek szentelte magát. Hollywoodi sztár és Szent Benedek rendi szerzetes apáca – ez lett a mesébe illő sorsa annak, aki megcsókolta Elvis Presleyt, mielőtt a szerzetesi élet választotta.

Dolores Hart visszavonult életet választott egy bencés kolostorban egy olyan életszakasz után, amelyet a Hollywoodi fényszórók fényében töltött. 1938-ban született Chicagóban, ténylegesen együtt forgatott olyan nagy amerikai sztárokkal, mint Marlon Brando és Elvis Presley, és olyan híres rendezőkkel, mint Alfred Hitchcock. Paradox módon egy forgatás keretében XXIII. János pápával volt szerencséje találkozni, ami felkeltette benne a vágyat a szerzetesi élet után. Eredeti életút, ami megmutatja, hogy minden út Rómába vezet!

Dolores Hart katolikus vallásban nőtt fel. Imaélete nem sorvadt el számtalan hollywoodi aktivitása mellett sem: a forgatások előtt gyakran látogatta a reggeli 6 órás szentmisét. Ebben az időszakban rátalált egy olyan nyugalmas helyre, ahol visszanyerhette erőforrásait a forgatások között, és lélegzethez juthatott a fényszórók forgatagától távol: a connecticuti bencés kolostorra. Egyébként a vallásosságának tulajdonította a sikerét. Elvis Presley partnere volt a „Loving You” (Szeretni téged) c. filmben, de együtt dolgozott Marlon Brandoval is, és 5 év alatt 10 filmet forgatott.

Assisi Szent Klára, egy sorsdöntő szerep

Dolores Hart az Oscar-gálán 2012-ben az “Isten nagyobb, mint Elvis” című film bemutatásáért. Fotó: FaceToFace / RIPORTER

1961-ben, az „Assisi Szent Ferenc” c. film forgatásánál találkozik XXIII. János pápával. Úgy mutatkozik be, mint az a színésznő, aki Szent Klára szerepét játssza, mire a pápa így szól: „Nem, ön maga Klára.” Ez a beszélgetés mélyen megérinti a színésznőt, aki ebben jelet lát arra, hogy változtasson az életén és közeledjék vallási példaképéhez.

Ez után a római út után mégis újra belemerül a mozisztár életbe. Ebben az időszakban aktívan készülődik a házasságra. 1963-ban hirtelen felbontja jegyességét, néhány hónappal a házasság kitűzött időpontja előtt. Azért, hogy ugyanabban az évben, 24 évesen, általános megdöbbenésre, belépjen az oly sokszor felkeresett connecticuti bencés kolostorba.

43 évi szerzetesnői élet után, már a Regina Laudis kolostor főnöknőjeként, Dolores nővérként, 2012 februárjában visszatér Los Angelesbe, az „Isten a nagyobb Elvis” c. film Oscar-díjra való jelölése alkalmából. Ez egy dokumentumfilm a saját életéről, amit a „rövidfilmek” kategóriájába neveztek be. Szemmel láthatóan Dolores Hart egész életében a film világához kötődött, tanúságot téve hitéről és megihletve azokat, akik az igazi szépséget keresik.

Fordította: Dr. Seidl Ambrusné
Forrás: Aleteia

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Olvasás folytatása

Kövess minket Facebookon is!

Hírdetés Támogasd adód 1%-val a Katolikus.mát!

Népszerű