Lépj kapcsolatba velünk

Család

Hogyan neveljünk gyermekeinkből felelős keresztényeket?

Közzétéve

Illusztráció - Fotó: Pixabay

«A mának elég a maga baja”, mondja nekünk Jézus (Mt 6, 34). Újra meg újra a Gondviselésre kell hagyatkoznunk. A keresztény nevelés egyik legfőbb jellemzője az a feltétlen bizalom, amely megtiltja, hogy nyugtalankodjunk. A múlt az irgalomé, a jövő viszont a Gondviselésé: azt, aki hisz, semmiféle félelem nem nyomaszthatja igazán.

Ez a bizalommal teljes ráhagyatkozás nem hasonlítható a gondatlansághoz, a lustasághoz, a könnyelműséghez vagy ahhoz, amikor valaki a lovak közé dobja a gyeplőt. Az a keresztény, aki bízik, nem valami felelőtlen alak, aki teljes mértékben Istenre terheli cselekedetei vagy vállalásai következményeit. A hitben való növekedés azt is jelenti, hogy megtanuljuk felelősségünk súlyát.

Ha egy gyermekből felelős keresztényt akarunk nevelni, segítsük először is abban, hogy ráébredjen felelősségeire. Lássa, értse, tudja, hogy mi az, amit rábízunk, amit felvállal, és amit hozott magával, ami belőle magából származik. Minden „talentumnak”, Isten minden ajándékának megfelel egy felelősség. Az első ilyen “talentum”, amit Isten rábízott, ő maga, minden olyan lehetőségével és gazdagságával együtt, amit Isten belé helyezett. Felelős azért, hogy hogyan használja fel, vagy hogyan tékozolja el ezeket, illetve hogyan törekszik a fejlesztésükre.

Ha nem láttak, nem is én voltam

A felelősségre nevelés annál is fontosabb és nehezebb, mivel a közhangulat éppen nem efelé halad. Néhány példa: a mindenre kiterjedő biztosítások sok szempontból nagyon hasznosak, de azt hitetik el a gyermekkel, hogy akármit is csináljon, akármi történjék, a biztosító majd fizet, és a kárt okozó cselekedetek következményeinek nagy részét fedezi majd.

Hasonlóképpen, a társadalombiztosítás, a különféle támogató intézkedések túlságosan gyakran veszik le a felelősséget azok válláról, akiknek kedveznek. Vagy egy másik példa: az óvszerek és a fogamzásgátlás reklámozása a következmények nélküli szexualitás fogalmát sulykolja, mindenféle felelősségvállalás nélkül.

Fogalmazzunk általánosabban: egyáltalán nem segíti a példamutatással történő nevelést a bármiféle elköteleződéssel szembeni félelem, az aktív életkezdés kitolódása a hosszadalmas tanulmányok és a munkanélküliség miatt, a biztos támpontok hiánya, a csalásoknak, a trükközéseknek, a „ha nem láttak, nem is én voltam” szemléletnek az eluralkodása minden téren, még a legmagasabb szinteken is. A gyermeknek túl ritkán van alkalma arra, hogy a családi kereteken kívül olyan felnőtteket is lásson, akik becsülettel vállalják felelősségüket, akármilyen nehéz is legyen ez.

Illusztráció – Fotó: Pixabay

Bízzunk a gyerekekre az ő képességeikre méretezett feladatokat

A felelősségre nevelés tehát fontos és nehéz. Feltétele, hogy a gyermek felelősségteljes feladatokat kapjon. Olyanokat, amelyeket reá szabtak, amelyek eléggé fontosak ahhoz, hogy büszkeséget érezzen a felé irányuló bizalom miatt, ugyanakkor nem túlságosan nehezek, nehogy a súlyuk alatt összeroppanjon. Akár kicsi, akár nagy a feladat, komolyan kell venni. Nem annyira a feladat tartalma számít, mint a teljesítés módja. A gyermeknek arra van szüksége, hogy igényesek legyünk a kis dolgokban is. Segítsük őt abban, hogy hűségesen kitartson és bátor legyen. Adjuk meg neki a szükséges eszközöket ahhoz, hogy leküzdje a feladattal kapcsolatos akadályokat, az önbizalomhiányt („meg se próbálom, mert úgysem tudom megcsinálni”), a lustaságot, a gyávaságot, az ijedősséget és az elálmodozást, ami akadályozza a valósággal való szembenézést.

Majd én megcsinálom helyetted

Ha a gyerekre felelősséget ruházunk, sokszor bizony úgy kell tennünk, mintha mi magunk tehetetlenek lennénk: ne avatkozzunk közbe (vagy csak a lehető legkevesebbszer), hanem inkább kényszerítsük a gyereket arra, hogy túllépjen vélt határain, felülmúlja önmagát.

Pedig mekkora kísértést jelent, hogy a gyerek helyett megcsináljuk a dolgot! Először is, hamarabb meglesz, gyorsabb és könnyebb így, másrészt nem szeretjük azt látni, hogy a gyerekeink szenvednek, meg akarjuk spórolni nekik a nehézségeket, a fáradságot és a kudarcot. Ez bizony nehéz, de a gyermek fejlődésének ez az ára. Ha ragaszkodunk ahhoz, hogy ő fejezze be a rábízott feladatot, azzal azt is jelezzük felé, hogy ő nem valami kis esendő lény, aki csak széttárja a karjait a nehézségek előtt, vagy akit éppen a pillanatnyi vágyai vezérelnek. Nem, ő több ennél! A kitartás, a hűség visszavezeti őt ahhoz, aki ő valójában legbelül.

Előfordulhat persze, hogy a feladat valóban túl nehéz, a felelősség valóban túl nagy. Ilyenkor jobb, ha nem mentesítjük teljesen a gyermeket, hanem megosztjuk a terhet. Vegyük át tőle a feladat egy részét, de hagyjuk meg neki azt, amit képes ellátni. Ezzel azt is megtanulja, hogy egy feladat elvégzésénél bizony tudni kell segítséget vagy tanácsot kérni. El kell tudni fogadni azt, ha részlegesen mentesítenek valami alól, és hogy ez jobb, mint mindent abbahagyni, vagy éppenséggel összeszorított foggal folytatni a munkát, amíg végképp nem marad más, mint hogy feladjuk.

Már a gyermekkorban tanulják meg a felelősség vállalását

Minden életkorban léteznek annak megfelelő, sajátos felelősségek. A gyermek a maga korához illő feladatokkal váljon képessé arra, hogy majdan felnőttként tartani tudja azt, amit vállalt, és ne féljen az elköteleződéstől, a hosszú távú, vagy éppenséggel az olyan felelősségek vállalásától, amelyekről nem tudható előre, hogy mivel is járnak. Így például az esküvő napján olyan házastársi és szülői felelősséget vállalunk, amely egy kitöltetlenül aláírt, biankó csekkhez hasonlítható: a csekket majd az élet tölti ki, napról napra, gyakran teljesen megjósolhatatlanul. Mindenhol, ahol felelősséget kell vállalni – a családban, a városban, az Egyházban – szükség van felkészült, a kötelezettségvállalásra készen álló, bátor keresztényekre. Ezt a gyermekkortól kezdve tanulni kell. Isten mindenhatósága és irgalma egyetlen felelősségünk alól sem ment fel bennünket, de megadja nekünk hozzájuk a kifogyhatatlan buzgalmat és a rendíthetetlen bizalmat.

Forrás: Christine Ponsard Edifa | Aleteia

Ezt a cikket Solymosi Judit önkéntes fordítónknak köszönhetően olvashattad el magyarul. Ha fordítóként te is csatlakoznál a Katolikus.ma médiamisszióhoz, akkor várjuk jelentkezésedet a Kapcsolat oldalon keresztül.

Mondd el a véleményedet, szólj hozzá a cikkhez. (Facebook fiók szükséges.)
Klikkelj a hozzászóláshoz

Hozzászólás írása

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Népszerű