fbpx
Lépj kapcsolatba velünk

Életmód

Hogyan találjuk meg a megfelelő szavakat, amikor meglátogatunk egy beteg rokont

Közzétéve

Fotó: P.RAZZO I CIRIC

Arnaud Toury atya, a reimsi egyházmegye papja, ápoló, a La visite au malade (Beteglátogatás) című könyv szerzője foglalkozott ezzel a kényes témával egy februári online konferencián, amelyet a Magnificat magazin és az Aleteia szervezett. Iránymutatása segítséget ad a beteglátogatáshoz és rávilágít a beteg hozzátartozót meglátogató személy szerepére, amely folyamatos alkalmazkodást kíván.

Egy beteg vagy haldokló hozzátartozó szenvedése nagyon kibillenti az embert a lelki egyensúlyából, néha egyenesen bénítólag hat. Ez egyfajta rossz érzést okoz, amely megakadályozza, hogy az ember önmaga legyen. Lehetetlennek látszik a helyzetnek megfelelő beszélgetési téma megtalálása. Az ember ilyenkor szívesebben hallgat, semmint ott szerencsétlenkedjen. Hogyan viselkedjünk? Nézzünk ki feldúltnak, vagy játsszuk meg inkább a teljesen gondtalant? Milyen mozdulatokat tegyünk? Nem túl tolakodó, ha a beteg kezét a sajátunkba vesszük? Ha viszont hiányoznak a fizikai gesztusok, az nem érzékelhető hűvös közönynek?

A TEHETETLENSÉG ÉRZÉSE JÓ JEL

Néha az ember teljesen tehetetlennek érzi magát, amikor meglátogat egy beteget. Arnaud Toury atya mindenkit megnyugtatott: “Jó jel, ha valaki tehetetlennek érzi magát! Az lenne aggasztó, ha pontosan tudnánk, hogy mit kell tenni. Teljesen normális, hogy nem tudjuk, mit tegyünk, vagy mit mondjunk, hiszen a beteg ember egy része elérhetetlenné vált a közelállók számára. A szenvedés a beteg embert olyan helyzetbe hozza, hogy nagyon nehéz vagy egyenesen lehetetlen vele kommunikálni. Nem tudja elmondani a szenvedését” – hangsúlyozta a pap. Ebből adódóan a környezetében levők szükségszerűen ügyetlenkednek, mert nem tudják, min megy keresztül a beteg ember. Még akkor sem, ha maguk is átestek hasonló betegségen. Az egyik száműzendő mondat a következő: “Én is tudom, hogy mi ez”, illetve “Tudom, hogy mit érzel”. Nem, ez nincs így! Minden ember egyedi, mindenki másképp éli meg a betegséget. Egy beteg hozzátartozónk meglátogatása azt jelenti, hogy elfogadjuk tehetetlenségünket, alázatosan elfogadjuk a meghallgató szerepét.

A tehetetlenség érzése azért is jó jel, mert egyfajta közösséget teremt a meglátogatott személy és a látogató között. ” Végül is mindkét ember kommunikációra képtelen helyzetben van, az egyik, mert nem tudja elmondani a szenvedését, a másik, mert nem tudja, mit mondjon. Ebben a kommunikációképtelenségben van egyfajta közösség” – mondja Arnaud Toury atya.

A PUSZTA JELENLÉT FELAJÁNLÁSA

A lényeg egy beteg ember meglátogatásakor az, hogy a szenvedő tudja, valaki ott van mellette, bármikor fordulhat hozzá, amikor csak akar. Szükségtelennek vagy akár abszurdnak is tűnhet, ha minden nap órákon át ott vagyunk egy beteg mellett, aki nem beszél sokat. De a puszta jelenlét felbecsülhetetlen! „A betegnek szüksége van arra, hogy tudja, van ott valaki – mondja a pap-ápoló. Lehet, hogy egyedül akar lenni a szobájában, de tudja, hogy ha akarja, akkor valaki ott van.” Paul Claudel ezt írta: „Isten nem azért jött, hogy megszüntesse a szenvedést. Még csak nem is azért, hogy megmagyarázza, hanem hogy jelenlétével betöltse.” Aki meglátogat egy beteg embert, annak ugyanez a hivatása. Mondhatja például ezt: “Nem tudom elképzelni, min mész keresztül, nincsenek rá szavaim, ügyetlen lennék, és elnézést kérek ezért, de ha szükséged van rám, itt vagyok”.

HAGYJUK, HOGY A BETEG LEGYEN A SAJÁT ÉLETÉBEN A CSELEKVŐ

Ahogyan Jézus viselkedett a vak Bartimeussal: a beteg emberhez közel álló személy ne erőltesse rá magát a betegre, hagyja rá a kezdeményezést. Ha a látogató meghallgatja a beteget, ha teret biztos magában a számára, hogy befogadja a rábízott szavakat és az apró jeleket, akkor valóban szolgálni tudja őt. Az evangéliumban Jézus megkérdezi Bartimeustól: „Mit tegyek veled?” (Mk 10,51) De hiszen mindenki tudja, mit szeretne a vak ember! Jézus azonban nem erőlteti rá a saját álláspontját. „Jézus nem így jár el. Hagyja, hogy ő cselekedjen, az élete alanya legyen” – mondja Arnaud Toury atya, és hoz egy konkrét példát: “Amikor megfogom egy beteg ember kezét, nem szorítom meg, csak a kezembe veszem, és hagyom, hogy ő fogózzon belém, ha akar.”

Mi a cél? Olyan teret teremteni, ahol párbeszéd alakulhat ki, ahelyett, hogy monológ indulna, amelyben csak kevés tér marad a másiknak. “Elsőbbséget kell adni a beteg szavainak” – hangsúlyozza a pap. Ez nem zárja ki, hogy ne legyenek csendes időszakok, amelyek – mint a liturgiában – lehetővé teszik, hogy az ige visszhangra találjon.

Fordította: Solymosi Judit
Forrás: Aleteia

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Hírdetés Támogasd a Katolikus.ma médiamissziót!
Klikkelj a hozzászóláshoz

Hozzászólás írása

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Életmód

Tiszteletadás Arnaud Beltrame ezredes előtt, aki négy évvel ezelőtt hősiesen átvette egy túszul ejtett nő helyét

Közzétéve

Szerző:

Fotó: Shutterstock

Arnaud Beltrame ezredes a dél-franciaországi Trèbes-ben, 2018. március 23-án, egy bevásárlóközpont elleni támadás során halt meg, miután felajánlotta életét cserébe egy túszul ejtett nőért. Negyvennégy éves, házas ember volt. Most, négy évvel később, egymást követik emlékére a tiszteletadások.

Március 23-án volt Arnaud Beltrame ezredes halálának negyedik évfordulója. A csendőrtiszt átvette egy túszul ejtett nő helyét, az Aude megyei Trèbes város Super U bevásárlóközpontja elleni terrortámadás során, amelynek három másik áldozata is volt rajta kívül.

Beltrame ezredes, akit a terrorista háromszor meglőtt, március 23-ról 24-re virradó éjszaka, a Carcassonne-i kórházközpontban belehalt sérüléseibe.

Hősies tettéért Emmanuel Marcon köztársasági elnök nemzeti tiszteletadásban ré­szesítette, kijelentve, hogy „hősként esett el”, és kiérdemelte „az egész nemzet tiszteletét és csodálatát.”

Most, négy évvel később Emmanuel Macron ismételten tisztelgett Arnaud Beltrame ezredes és a másik három elhunyt emléke előtt. “Emlékük megmarad” – írta a köztársaság elnöke. A belügyminisztérium hasonlóképp tisztelettel adózott „Arnaud Beltrame ezredes bátorságának és önfeláldozásának”.

Az elhunyt egyik fivére, Cédric Beltrame is megnyilvánult a Twitteren, és megosztotta Marie-France Cunin „Ezredes” című, az „egyszerű és csendes hős rendíthetetlen bátorsága” előtt tisztelegő versét. Íme egy részlet belőle:

Ezredes

Egyszerű és csendes, nem egy bálvány
Aki nagy zajjal játssza a papírhőst,
Hanem több ő egész Franciaország számára egy szimbólumnál
Rendíthetetlen bátorsággal mutatott példát

Egy túsz megmentésére életét is azonnal kockáztatva
Elszántan, tiszta fejjel szembeszállt a sorssal
Ugyan mit lehet tenni ily esetben, mikor egy őrült kihívja az embert
Mi mást, mint mélyen szemébe nézni a halálnak

Felméri annak súlyát, amit hátrahagy
Családot, szeretetet, szakmát, hogy jobban legyőzze a gonoszt
Hite lelkében ég, s előre megbocsát
Súlyos árat fizetvén nemes eszméjéért.

Fordította: Bárdi Zoltán
Forrás: infochretienne.com

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Olvasás folytatása

Életmód

Isten a nagyobb Elvis – a hollywoodi sztár megcsókolta Elvis Presleyt, mielőtt bencés apáca lett

Közzétéve

Szerző:

Fotó: EAST NEWS | AP / FOTOLINK

Ünnepelt szépség volt a színésznő, Dolores Hart, aki nagy sikereket aratott Elvis Presleyvel és Marlon Brandóval… mielőtt Istennek szentelte magát. Hollywoodi sztár és Szent Benedek rendi szerzetes apáca – ez lett a mesébe illő sorsa annak, aki megcsókolta Elvis Presleyt, mielőtt a szerzetesi élet választotta.

Dolores Hart visszavonult életet választott egy bencés kolostorban egy olyan életszakasz után, amelyet a Hollywoodi fényszórók fényében töltött. 1938-ban született Chicagóban, ténylegesen együtt forgatott olyan nagy amerikai sztárokkal, mint Marlon Brando és Elvis Presley, és olyan híres rendezőkkel, mint Alfred Hitchcock. Paradox módon egy forgatás keretében XXIII. János pápával volt szerencséje találkozni, ami felkeltette benne a vágyat a szerzetesi élet után. Eredeti életút, ami megmutatja, hogy minden út Rómába vezet!

Dolores Hart katolikus vallásban nőtt fel. Imaélete nem sorvadt el számtalan hollywoodi aktivitása mellett sem: a forgatások előtt gyakran látogatta a reggeli 6 órás szentmisét. Ebben az időszakban rátalált egy olyan nyugalmas helyre, ahol visszanyerhette erőforrásait a forgatások között, és lélegzethez juthatott a fényszórók forgatagától távol: a connecticuti bencés kolostorra. Egyébként a vallásosságának tulajdonította a sikerét. Elvis Presley partnere volt a „Loving You” (Szeretni téged) c. filmben, de együtt dolgozott Marlon Brandoval is, és 5 év alatt 10 filmet forgatott.

Assisi Szent Klára, egy sorsdöntő szerep

Dolores Hart az Oscar-gálán 2012-ben az “Isten nagyobb, mint Elvis” című film bemutatásáért. Fotó: FaceToFace / RIPORTER

1961-ben, az „Assisi Szent Ferenc” c. film forgatásánál találkozik XXIII. János pápával. Úgy mutatkozik be, mint az a színésznő, aki Szent Klára szerepét játssza, mire a pápa így szól: „Nem, ön maga Klára.” Ez a beszélgetés mélyen megérinti a színésznőt, aki ebben jelet lát arra, hogy változtasson az életén és közeledjék vallási példaképéhez.

Ez után a római út után mégis újra belemerül a mozisztár életbe. Ebben az időszakban aktívan készülődik a házasságra. 1963-ban hirtelen felbontja jegyességét, néhány hónappal a házasság kitűzött időpontja előtt. Azért, hogy ugyanabban az évben, 24 évesen, általános megdöbbenésre, belépjen az oly sokszor felkeresett connecticuti bencés kolostorba.

43 évi szerzetesnői élet után, már a Regina Laudis kolostor főnöknőjeként, Dolores nővérként, 2012 februárjában visszatér Los Angelesbe, az „Isten a nagyobb Elvis” c. film Oscar-díjra való jelölése alkalmából. Ez egy dokumentumfilm a saját életéről, amit a „rövidfilmek” kategóriájába neveztek be. Szemmel láthatóan Dolores Hart egész életében a film világához kötődött, tanúságot téve hitéről és megihletve azokat, akik az igazi szépséget keresik.

Fordította: Dr. Seidl Ambrusné
Forrás: Aleteia

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Olvasás folytatása

Életmód

Elmondja történetét a tűzoltó, aki az 1997-es tűzvész idején kimentette a Torinói Leplet

Arról a 25 évvel ezelőtti éjszakáról még élénkek az emlékei.

Közzétéve

Szerző:

Az 1997. április 11-ről 12-re virradó éjszakán a torinói székesegyházban tűz ütött ki, amely azzal fenyegetett, hogy megsemmisíti a Szent Leplet. A tűzoltó fényképe, aki kimentette a Szent Leplet – arcát a félelem és a fáradtság egészen elváltoztatta – bejárta a világot. A férfit Mario Trematore-nak hívták, mára már nyugdíjas.

„Egy régi túrakabátot viseltem.”

Arról a 25 évvel ezelőtti éjszakáról még élénkek az emlékei. „Otthon voltam a feleségemmel szolgálaton kívül (…) és ő volt az, aki az ablakból észrevette a tüzet. Felhívtam a tűzoltóságot és tájékoztattak, hogy a tűz a királyi palota és a székesegyház között tört ki. Egy régi túrakabátot viseltem, melynek ujján a tűzoltóság címere volt látható, és azonnal a kollégáim segítségére siettem.” mondta Mario április 8-án a Corriere di Torino című lapnak.

„Nagykalapáccsal törtük be az üvegszekrényt.”

A tűzoltók megértették, hogy a kápolna kupolája leomlásának kockázata nagyon magas. A márványtömbök leeshetnek és összezúzhatják a Szent Leplet tartalmazó ereklyetartót. „Behatoltunk a székesegyházba és kalapáccsal törtük be az üvegszekrényt, majd felkaptuk a fa- és ezüstládát. Utána sietve kivonultunk: leírhatatlan érzés volt.”

Van egy kép (címlapfotónk) Mario Trematore-ról, mely körbejárta a világot: ezen a képen a vállán viszi a Lepel ereklyetartóját.

„Azokban a pillanatokban” – mondta a nyugdíjas tűzoltó – „csakis azzal törődsz, hogy megfékezd a tüzet, valamint ne haljál meg. Azonban én tudatában voltam a Szent Lepel értékének. A torinói egyetemen a barokk kor világi- és vallástörténetéből vizsgáztam. Emlékszem, hogy bementem a székesegyházba, mert le akartam fényképezni a Leplet. Nyilvánvaló okokból ez nem volt lehetséges, ezért az tanácsolták, hogy vásároljak pár fotót. Vettem is néhány diát, melyek még megvannak. Innen tudtam, hogy milyen fontos kimenteni: nemcsak vallásos értéke, hanem történelmi és kulturális értéke miatt is.”

A Mandylion-csoport

A tűz után Mario-ban valami megváltozott. Sosem volt templombajáró, de vallásos igen. A Szent Lepel megmentése azonban felrázta őt. Így kezdett el egy belső utat. „Egy ösvényt követtem, de nem lettem szent, ahogyan azt néhányan gondolnák. Alapítottam egy csoportot, amelyet Mandylion-nak hívtak, ami ógörög nyelven ’lepedőt’ jelent ugyanúgy, mint a Lepel. Havonta egyszer találkozunk, lelki vezetőnk pedig a Consolata papja, Fabio Malese atya.”

Mario legszebb napja

A Lepel megmentésének a napja örökre beleégett Marióba. Ahogyan a Corriere di Torino-nak mesélte, volt még egy nap az életében, ami még ennél is fontosabb volt: „1982. június 8. Azon a napon szintén egy templomban voltam, az oltárnál várakoztam a jövendőbeli feleségemre. Amikor megláttam Ritát belépni, arra gondoltam, hogy milyen gyönyörű és hogy milyen szerencsés vagyok. Ez volt a legszebb nap. De sosem felejtem el azt a napot sem, amikor a lányom megszületett.”

Fordította: Jámbor Tibor
Forrás: Aleteia

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Olvasás folytatása

Kövess minket Facebookon is!

Hírdetés Támogasd adód 1%-val a Katolikus.mát!

Népszerű