fbpx
Connect with us

Az Istent keresőknek minden a javukra válik :)

Interjú

Így élte XVI. Benedek pápa utolsó napjait – Exkluzív interjú a személyi titkárával

Georg Gänswein érsek - Fotó: EWTN Katolikus Világhálózat

Exkluzív interjút adott Georg Gänswein érsek XVI. Benedek pápa személyi titkára Andreas Thonhausernek, az EWTN Vatikáni iroda vezetőjének. Az interjú nem sokkal az emeritus pápa halála után készült, megtekinthető a katolikus.tv oldalán ide kattintva. A továbbiakban az interjút közöljük.

– Excellenciás Uram, hogyan élt Benedek Emeritus Pápa élete vége felé közeledve?

– Ellentétben azzal, ahogyan ő maga gondolta, nagyon szép öregkort élt meg. Meg volt győződve arról, hogy miután lemondott, a Jóisten még egy évig megtartja. Senki sem lepődött meg valószínűleg nála jobban, amikor kiderült, hogy ez a “még egy év” jó néhány évvel hosszabbodott.

A vége felé fizikailag nagyon gyenge volt, és természetesen nagyon törékeny, de – Istennek hála- az elméje tiszta volt, mint mindig. Az viszont fájdalmasan érintette, hogy a hangja egyre halkabb és gyengébb lett. Egész életében a hang, a beszéd volt, és ezt az ő eszközét fokozatosan vesztette el.

De az elméje mindig tiszta volt, nyugodt, higgadt, és mi – akik mindig körülötte voltunk, akik mellette éltünk – éreztük, hogy ő már a „hazafelé tart”, és hogy ez a „hazafelé” hamarosan bekövetkezik És ő ezt a végső célt mindig határozottan szem előtt tartotta.

– Félt a haláltól?

Soha nem beszélt félelemről. Mindig az Úrról beszélt, és a reményéről, hogy amikor végre elé áll, Ő szelídnek és kegyelmesnek mutatkozik majd, természetesen ismerve gyengeségeit, bűneit, életét… De – ahogyan Szent János mondja -: „ Isten fölötte áll szívünknek”.

– Ön sok évet töltött mellette. Melyek voltak a legfontosabb pillanatok az Ön számára?

Nos, számomra minden akkor kezdődött, amikor a Hittani Kongregáció munkatársa lettem, amikor ő (Ratzinger bíboros) volt a prefektus. Én akkor lettem titkár. Ez legfeljebb néhány hónapra volt tervezve, de végül két évig tartott.

Aztán II. János Pál meghalt, és Joseph Ratzinger lett XVI. Benedek pápa; ezeket az éveket titkárként töltöttem az oldalán, majd természetesen folytattam emeritus pápasága idején is. Hosszabb ideig volt emeritus pápa, mint aktív pápa, szolgálatban.

EWTN interjú Georg Gänswein érsekel XVI. Benedek pápa személyi titkárával – Fotó: EWTN Katolikus Világhálózat

Ami engem mindig lenyűgözött, sőt meglepett, az a szelídsége volt; az, hogy mennyire nyugodt és jó kedélyű volt, még olyan helyzetekben is, amelyek nagyon kimerítőek, nagyon megterhelőek voltak – és időnként, emberi szempontból nagyon szomorúak is.

Soha nem vesztette el a nyugalmát; soha nem vesztette el a türelmét. Épp ellenkezőleg: minél több kihívás érte, annál csendesebb és szavakban szegényebb, egyszerűbb lett. Ez azonban igen jótékony hatással volt a körülötte lévőkre.

A sok emberhez, a nagytömeghez azonban egyáltalán nem volt hozzászokva. Persze professzorként megszokta, hogy nagy, sőt nagyon nagy hallgatóság előtt beszéljen. De ez akkor volt, amikor egyetemi professzorként a diákoknak előadást tartott. Később azonban, amikor pápaként különböző országokból származó emberekkel találkozott, természetesen az ő örömük és lelkesedésük egészen más élményt jelentett számára.

Ehhez azonban hozzá kellett szoknia, és nem volt könnyű megtalálni ennek helyes módját, megjelenítését. De soha nem hagyta, hogy valami média tanácsadó megmondja neki, mit kell tennie – egyszerűen és természetesen fogadta a feladatot, és végül – azt kell, hogy mondjam, – bele nőtt.

– A szelídségéről beszélgettünk, arról, ahogyan a körülötte lévőkkel bánt. Mondana egy példát?

Emlékszem egy találkozóra püspökökkel és bíborosokkal, amikor még a Hittani Kongregáció prefektusa volt. A tárgyalt téma miatt a dolgok viszonylag gyorsan elmérgesedtek, mind tartalom, mind pedig a szóbeli megnyilatkozások tekintetében. Olaszul kellett beszélni, hiszen ez volt a közös nyelv. És láttam, hogy az olasz anyanyelvűek természetesen gyorsabbak és erősebbek voltak, és még enyhe agresszivitást is mutattak.

A maga nagyon egyszerű, kissé csendes módján először is tompította az agresszív hangulatot, a hangnemtől a tartalomhoz próbált meg eljutni. Egyszerűen csak annyit mondott: “Az érvek vagy meggyőzőek, vagy nem meggyőzőek; a hangnem vagy zavaró, vagy hasznos. Azt javaslom, segítsünk egymásnak abban, hogy a hangnemet kissé tompítsuk, az érveket pedig erősítsük”.

Tudna többet mondani Benedek pápáról, az emberről? Hogyan értelmezte a pápai hivatalt? Végül is ő is ember volt, akinek meg kellett bírkóznia ezzel a feladattal…

Nos, bizonyára az utolsó dolog, amire vágyott, vagy amit óhajtott az volt, hogy 78 évesen pápa legyen. De pápa lett, és ő ezt elfogadta, Isten akaratának tekintette, és vállalta a feladatot. Az elején érezhető volt körülötte némi kezdeti, pillanatnyi bizonytalanság: A tévékamerák és a fotósok ott voltak mindenütt, és a magánélet, a normális élet már nem volt lehetséges számára.

Éreztem, ahogyan egyszerűen belehelyezkedett ebbe a szituációba, szilárdan bízva Isten segítségében, hogy Ő majd megadja neki azokat a képességeket, amelyek talán eddig hiányoztak neki, és amelyekre most szüksége van; bízva abban, hogy természetes adottságaival és Isten segedelmével képes lesz a rábízott hivatalt úgy viselni, úgy irányítani, hogy az valóban az egész Egyház és a hívek javát szolgálja.

Andreas Thonhauser az EWTN vatikáni irodájának vezetője – Fotó: EWTN Katolikus Világhálózat

– Beszélgetésünk elején említette, hogy a szó – a kimondott, és az írott szó – voltak úgymond az ő eszközei. Személy szerint Ön mely írásait, enciklikáit, könyveit tekinti fontosnak?

Pápaként három enciklikát írt, a negyediket Ferenc pápával közösen, majd Ferenc pápa volt az, aki ez utóbbit kiadta: ez a „Lumen fidei” enciklika, a hit kérdéseiről. Be kell vallanom, hogy számomra a „Spe salvi” az az enciklika, amely nekem személy szerint a legtöbb lelki táplálékkal szolgált, és azt is hiszem, hogy minden fontos enciklikája közül végül ez fogja “elvinni a pálmát”.

Akkor kezdtem el olvasni a műveit, amikor még diák és kispap voltam Freiburg-ban; az összeset elolvastam, és ez természetesen befolyásolja az ember lelki fejlődését. Azt hiszem, hogy az egyik, ami valóban megmarad, az minden bizonnyal a “Jézus-trilógia” lesz. Eredetileg csupán egy kötetnek készült. Bíborosként kezdte el, és pápaként fejezte be az első részt. És ő maga úgy gondolta, hogy a Jóisten csak az első könyvhöz ad neki elég erőt.

Azt akarta, hogy a neve alatt megjelent írások közül – a pápaként írt hivatalos szövegek, természetesen például az enciklikái mellett, hogy a “Jézus-trilógia”, ez a háromkötetes “Jézus-könyv” legyen az ő szellemi és lelki végrendelete. Írását bíborosként kezdte, majd pápaként folytatta. Az elején azt mondta: “Itt az ideje, hogy befejezzem, ki tudja, meddig tart az erőm”.

Az ereje pedig kitartott, elkezdte a második kötetet, és így tovább. Ez a három kötet bemutatja egész személyes lényét, papként, püspökként, bíborosként, és pápaként, valamint teljes teológiai kutatásait, egész imaéletét is – hála Istennek, könnyen érthető formában. Olyan formában, amely a legmagasabb tudományos színvonalon íródott, de a hívek számára egyben maradandó személyes tanúságtétel. És pontosan ez volt a szándéka. Ezzel a könyvvel, e hitről való tanulságtétellel az embereket akarta meg erősíteni a hitben, hitre vezetni őket, és a hit felé akar tajtót nyitni.

E gondolatok közül melyeket fogja személyesen magáévá tenni, melyek segítettek Önnek a leginkább?

Amikor a Jézusról szóló könyvet nézem, a döntő dolog az, hogy ez a könyv nem a múltból ír le valamit – egy személyt, még ha Ő a Megváltó is -, hanem a jelenről beszél. Krisztus élt, de ma is él. Ennek a könyvnek az olvasása segít abban, hogy úgymond kapcsolatot teremtsünk a mával, a ma is élő Krisztussal. Nem csupán olyasvalamit olvasok, ami egykor megtörtént. Valami történt, igen, de ami történt, annak jelentősége van számomra, mindenki számára, aki olvassa, az én személyes hitéletem számára is. És ez, azt hiszem, döntő abban az értelemben, hogy Joseph Ratzinger, Benedek pápa nem minimalizál, nem vesz el semmit, nem hagy ki semmit mind abból, amit az Egyház a hitről vall, és tanít. Ez számomra maradandó élmény. Az első kötetet többször is elolvastam, újra és újra, hogy végig kísérjen életem bizonyos szakaszain. Csak ajánlani tudom mindenkinek, nagyon hasznos, igazi lelki táplálék.

– Hogyan tekintett rá? Hogyan élte meg a hitét?

A hitet a szüleitől kapta, nagyon természetes, nagyon mindennapi módon, és ez nagyon erős hatással volt rá. Mindazt, amit a szüleitől és később tanáraitól, lelki vezetőitől kapott, ő aztán a saját életében elmélyítette, mindenekelőtt a tanulmányai, de előadásai révén is. És amit így elmélyített, az lett az ő saját hite. Mindig is az volt a benyomásom – és azt hiszem, ezzel nem vagyok egyedül -, hogy amit Ratzinger professzor, Ratzinger püspök, Ratzinger érsek, Ratzinger bíboros vagy Benedek pápa mondott, azt nem azért kellett hirdetnie, mert ez a hivatalához tartozott: hanem mert úgymond “belőle magából” ez jött. Ez volt az, amiben ez az ember hitt, és amit át akart adni, ezt a lángot akarta továbbadni másoknak, hogy az fényesen világítson mindenkinek.

XVI. Benedek és személyi titkára Georg Gänswein érsek – Fotó: The Catholic Sun

– Van-e ideje egy pápának imádságra, csendre?

Az attól függ, hogyan osztja be az idejét. Ha valami fontos az embernek, igyekszik megtalálni hozzá a szükséges időt. És nem csak azt az időt, ami esetleg csak úgy marad, hanem azt, amit már akkor beütemezett, amikor a napját megtervezte. Amit bíborosként, de pápaként is – elvégre mellette éltem -, megtapasztaltam mellette, az az volt, hogy mindig volt előre meghatározott imaidőnk. Voltak persze kivételek, például amikor utaztunk. De ettől eltekintve az imaidő szent és sérthetetlen volt.

Konkrétan ez a következőket jelentette: szentmise, zsolozsma, rózsafüzér, elmélkedés. Voltak meghatározott időpontok, és az volt a feladatom, hogy ezeket betartsam, és ne mondjam azt: ez most fontos, ez nagyon fontos, ez meg még fontosabb. Ő mindig azt mondta: “A legfontosabb, hogy mindig Isten az első. Először Isten országát kell keresnünk, minden más majd ehhez hozzá rendelődik”. Ez egy egyszerű mondat, és igen jól hangzik. De nem olyan egyszerű betartani. “Ám éppen ezért igaz, és éppen ezért kell azon dolgozni, hogy ez így is maradjon”.

– A szentek példaképül szolgálnak keresztény életünk számára. Ki volt Benedek pápa kedvenc szentje?

Kedvence Szent József volt, de aztán nemsokára csatlakozott hozzá Szent Ágoston és Szent Bonaventúra is. Mégpedig egyszerűen azért, mert nagyon intenzíven tanulmányozta az Egyház e két nagy alakját, és látta, hogy miként termékenyítik meg a lelki és szellemi életét.

A nők közül – hogy ne csak a férfiakat említsük – természetesen Szűz Mária az első. Aztán Avilai Szent Terézt mondanám, aki szellemi és lelki erejével olyan tanúságot tett, amelyet módfelett lenyűgözőnek talált. Azután – nem fogják elhinni – ott van még a Gyermek Jézusról nevezett kis Szent Teréz. A kortársak közül szerintem Teréz anyát is ide sorolhatjuk, egyszerűsége és megingathatatlan hite miatt. Valójában, Teréz anya élete több volt, mint egy teológiai előadás, fundamentál teológiai vagy bármilyen témában. Ő valóban megélte az evangéliumot, és ez volt Benedek számára a döntő…

– Ő személyesen is ismerte Teréz anyát, ugye?

Igen, 1978-ban találkozott vele a Freiburg-i “Katholikentag”-on, katolikus napokon. Véletlenül én is ott voltam. Ő éppen egy éve volt érsek, én pedig egy éve voltam papnövendék. Teréz anya ott volt a Freiburg-i dómban, és ott volt a München-Freising-i bíboros, Joseph Ratzinger is.

– Hogyan alakította Joseph Ratzinger, majd Benedek pápa az Egyházat?

Ahogy rámutatott pontifikátusa kezdetét jelentő homíliájában, nem volt kész kormányzati programja, nem volt egyházi programja, amikor hivatalba lépett. Csak Isten akaratát próbálta hirdetni, korunk kihívásaival Isten akarata szerint szembenézni. És teljes szívét ennek akarta szentelni. Egy program talán nem lett volna kellően hasznos, hiszen akkoriban az események példátlan gyorsasággal történtek, főleg a legnehezebb helyzetekben. És hogy ő képes volt ehhez alkalmazkodni, minden bizonnyal az volt egyik legnagyobb erőssége. Gyorsan felismerte a problémákat, és tudta, hogy ezekre hitből fakadó válaszokat kell adni. Nem csupán olyan választ, amely úgymond, teológiailag megalapozott, hanem olyat, amely mélyebbre hatol, magából a hitből fakad, teológiailag megalapozott, és meggyőző is.

Éppen ezért gondolom, hogy az ő valódi közreműködése, a híveknek adott legnagyobb támogatása szavai voltak. Beszéltünk már arról, hogy a szó volt az ő legnagyobb, legjobb “fegyvere”, – milyen “harciasan” is hangzik ez! A szóval mesterien tudott bánni, szavaival tudta az embereket lelkesíteni, és betölteni a szívüket.

XVI. Benedek és személyi titkára Georg Gänswein érsek – Fotó: Franco Origlia / Getty Images

– Visszatekintve pontifikátusára, melyek voltak a legnagyobb kihívások, amelyekkel szembe kellett néznie?

Már a kezdetektől fogva világos volt, hogy a legnagyobb kihívást az jelenti, amit ő “relativizmusnak” nevezett. A katolikus hit azt tanítja, és a katolikus Egyház meg van győződve arról, hogy az Igazság Jézus Krisztusban született meg és öltött testet: “Én vagyok az Út, az Igazság és az Élet”.

A relativizmus pedig végső soron azt mondja: az igazság, amit hirdetsz tolerancia ellenes. Mert akkor nem tolerálhatsz más meggyőződéseket – mármint a kereszténységen belül, ami az ökumenizmus kérdését illeti például -, nem tolerálhatsz más vallásokat, sőt nem is tartod sokra azokat. Ám ez természetesen nem igaz. A tolerancia azt jelenti, hogy mindenkit komolyan veszek a saját hitében, a saját meggyőződését illetően, és elfogadom őt, de nem jelenti azt, hogy ezzel egyidejűleg leértékelem a saját hitemet: azt a hitet, amelyről meg vagyok bizonyosodva, amelyet azért kaptam, hogy magam is továbbadjam. Éppen ellenkezőleg! … Ez volt a relativizmus – és akkor felmerül a hit és a józan ész viszonyának kérdése. Ez volt az ő egyik erőssége.

És aztán, amikor pápa lett, – váratlanul, és nagyon erőteljesen – jött a visszaélések kérdése, egy hatalmas kihívás, amely olyan erővel érkezett, amilyet el sem tudtunk képzelni. Valójában ebben a tekintetben már bíborosként is fontos szerepet játszott, amikor az első kérdések, az első beszámolók, az első nehézségek, az első visszaélésekről szóló jelentések eljutottak hozzánk az USA-ból. Akkoriban már két éve szolgáltam a Hittani Kongregáció tagjaként, és így nagyon jól emlékszem arra, hogyan kezelte ezt, és arra is, hogy hogyan kellett leküzdenie saját  belső ellenállását. Ez nem volt könnyű, de ő nagyon jól, határozottan és bátran szállt szembe a kihívással, ami később a pontifikátusa során is igen hasznosnak bizonyult.

Mindig azt szokta mondani: “Vannak nagyon fontos témák, de a legfontosabb az Istenbe vetett hit.” Ez volt a középpont, amely köré prédikációi, pápasága és egész pápai szolgálata szerveződött. Az a meggyőződése, hogy ki kell nyilatkoztatnom Istenbe vetett hitemet. Ez a legfontosabb. Mások tehetnek mást is, de a pápa fő célja, fő feladata éppen ez; és ennek a bizonyságtételnek ő az első számú tanúja, és mindig is az lesz.

– Pontifikátusának középpontjában tehát Isten kinyilatkoztatása állt…

Pontosan, ha szabad így összefoglalnom… A hit kinyilatkoztatása, és az evangélium hirdetése. Számunkra Isten nem valami eszme, vagy puszta elgondolás: Isten a hitünk célja. S valóban, az idő, a történelem egy pontján hitünk középpontja megtestesült, emberré lett: Ő a názáreti Jézus. És mindazt, amit arról az időszakról tudunk, az evangéliumokban, a Szentírásban, az Újszövetségben gyűjtötték össze aztán. És ennek hirdetése, hiteles és meggyőző módon való hirdetése volt pápai szolgálatának középpontja és célja.

– A visszaélésekről szólva: nemrég Benedek pápát is megemlítették a München- Freising-i érsekségben történt visszaélésekről szóló jelentésben. Hogyan reagált ezekre a vádakra, amelyeket később cáfoltak, ám mégis a tudomására hoztak? Hogyan fogadta ezt, különösen annak fényében, hogy milyen erőfeszítéseket tett a visszaélések kivizsgálása, és az ellenük folytatott küzdelem érdekében?

Már említettük, hogy mint prefektusnak az 1980-as évek végén és az 1990-es évek elején az USA-ból érkező vádakkal kellett szembenéznie, és hogy igen határozottan fellépett a belső és külső ellenállással szemben. Ugyanezt a világos és egyértelmű álláspontot képviselte akkor is, amikor pápa volt; amelyre számos példát hozhatnánk.

Amikor azonban később személyesen vádolták meg azzal, hogy 1977 és 1982 között, amikor München és Freising érsekeként dolgozott, nem megfelelően kezelte a szexuális visszaélésekkel kapcsolatos ügyeket, ez valóban meglepetésként érte.

Megkérdezték tőle, hajlandó-e a Faulhaber bíborostól a jelenlegi érsekig bezárólag, az egymást követő érsekek tevékenységét vizsgáló kérdésekre válaszolni.

– Mire ő azt mondta: természetesen. Nincs semmi rejtegetni valóm. Ha azt mondta volna, hogy “nem”, azt gondolhattuk volna, hogy rejteget valamit.

Sok kérdést küldtek nekünk, és ő válaszolt rájuk. Tudta, hogy semmi rosszat nem tett. Mindent elmondott, amire emlékezett, ez mind benne van a jelentésben. A nyilatkozatunk szövegezése során azonban elkövettünk egy kis hibát: ez nem Benedek pápa hibája volt, hanem az egyik munkatársunk mulasztása, aki azonnal bocsánatot kért tőle (Benedektől). Azt mondta, az ő hibája, hogy eltévesztett egy dátumot, egy bizonyos találkozón való jelenlétet vagy távolmaradást illetően.

Ezt azonnal közzétettük és azonnal kijavítottuk. Ám a szóbeszéd, hogy a pápa hazudott, sajnos fennmaradt. És ez volt az egyetlen dolog, ami igazán megdöbbentette: hogy hazugnak nevezték.

Ez egyszerűen nem igaz. Ezután írt egy személyes levelet. Azt mondta, hogy ez lesz az utolsó szó ebben az ügyben, és hogy a levél után nem fog többé nyilatkozni. Aki nem hisz neki, vagy nem akar neki hinni, annak nem kell. Ám aki őszintén és elfogulatlanul nézi a tényeket, annak azt kell mondania: a hazugság vádja egyszerűen nem igaz. Ez becstelen volt!

Ez a vád mélyen megdöbbentette. Különösen, mivel olyan oldalról érkezett, amely nem éppen azzal tűnik ki, hogy nagy dolgokat művel erkölcsi téren, hanem éppen ellenkezőleg. Annyira képmutató volt, hogy ki kell mondanunk: ez szégyenletes és az is marad! Ám nem ez volt az utolsó szó. Benedek pápa azt mondta: “Nem titkoltam el semmit, elmondtam, amit el kellett mondanom. Nincs mit hozzátennem, nincs többet mit mondanom”.

Csak a józanészre, a jóakaratra és az őszinteségre számíthatott, mást nemigen tehettünk. Ő pontosan ezt írta le a levelében. Minden másért a Jóisten előtt kell felelnie.

– Valójában mindaz, amit mond, ott van a dokumentumokban és az aktákban. Bárki, aki rossz szándék nélkül utána néz, rekonstruálhatja az eseményeket, és fényt deríthet az igazságra.

Mint mondtam, a pártatlanság előfeltétel.

És nem csupán ebben az esetben. Ez egy elvi alapállás, mindig, de különösen ebben az esetben. És aki hajlandó pártatlanul eljárni, az ezt felismerte, vagy fel fogja ismerni.

– Benedek pápa boldog volt? Elégedett volt? Úgy érezhette, beteljesedett személyes életútja?

Az összes jelző közül, melyeket az imént említett, szerintem az utolsó a leginkább igaz: a beteljesülés. Én úgy érzékeltem őt, mint aki valóban kiteljesedett abban, amit csinált. Úgy döntött, hogy a papságnak szenteli az életét. Az első hivatása, az első szerelme természetesen a tanítás volt. Ezért lett belőle egyetemi professzor. Egyszerűen ez volt az ő sorsa.

Aztán püspök lett, és végül Rómába jött. Mindez összhangban volt a természetével, intellektuális felkészültségével. Az, hogy pápa lett, – mint már mondtam – az utolsó dolog volt, amire valaha is számított, vagy amit valaha is kívánt. De elfogadta, és minden feladatában – amennyire én láttam -, valóban kiteljesedett, és kész volt mindent beleadni.

Észrevettem, hogy mindenhez adott valamit saját magából, azt adta, ami a legfontosabb volt számára. Amit átadott, az nem valami olyasmi volt, amit valahol valamikor valaki mástól vett: önmagábó adott valamit, ami a saját életéből, szellemi tisztaságából, hitéből fakadt. Visszatérve a szikra képéhez: azért, hogy szikrát szórjon és tüzet gyújtson.

– Volt-e ideje elgondolkodni saját családján, származásán, tartotta-e velük kapcsolatot? Hogyan beszélt a családjáról?

Figyelembe véve mindazt, amit tőle olvashatnak, mindazt, amit mondott, vagy amit magam is hallottam, azt kell mondanom, hogy mindig mély szeretettel és nagy tisztelettel beszélt arról, amit a szülei tettek, különösen értük, a három gyermekért. Az apja rendőr volt, és bár nem volt sok pénzük, mégis minden gyerek nagyon jó oktatásban részesült – és ez bizony drága volt! Ám ami igazán meghatározó volt számára, az a hit példája, amit szüleitől kapott. Mindig azt mondta, hogy ez volt és maradt az alapja mindannak, ami később történt.

– Mely szavaira fog leginkább emlékezni? Mi maradt meg Önben leginkább?

Nos, ezen a ponton, hadd áruljam el… Újra és újra – különösen emeritus pápasága idején – előfordult, hogy nehéz helyzetekben találtam magam; olyan pillanatokban, amikor azt mondtam: Szentatya, ez nem lehet! Nem tudok megbirkózni vele! Az Egyház fejjel a falnak rohan! Nem tudom, az Úr alszik, nincs jelen? Mi folyik itt? Mire ő azt mondta: “Ugye ismered legalább egy kicsit az Evangéliumot? Az Úr aludt a csónakban a Galileai-tengeren, így szól a történet. A tanítványok féltek, vihar közeledett, hullámok jöttek. Felébresztették Őt, mert nem tudták, mitévők legyenek. Ő pedig csak ennyit mondott: miért féltek? Jézusnak csupán néhány szót kellett szólnia a viharhoz, hogy kivilágosodjon minden, Ő Úr, még az időjárás és a viharok felett is.” És ezután Benedek pápa azt mondta: “Tudod, az Úr nem alszik!

Ha tehát a tanítványok még az Ő jelenlétében is féltek, akkor teljesen normális, hogy a mai tanítványok is néha bizony félnek. De egy dolgot soha nem feledhetünk: Ő itt van velünk, és velünk is marad.

És mindazon dolgok közepette, ami most nyugtalanít, ami most nehéznek tűnik, ami a szívedet nyomja, vagy amitől összeszorul a gyomrod, ezt az egyet soha nem szabad elfelejtened! Fogadd el ezt tőlem, én is ennek fényében cselekszem.”

Ez a mondás volt az, ami többek között, tényleg a lelkembe ivódott, és ott is marad örökre.

Georg Gänswein érsek, az emeritus pápa magántitkára búcsúzik az emeritus pápától – Fotó: Vatican Media

– Megosztana velünk még egy anekdotát a Benedek pápával töltött időkből?

Benedek pápa remek humorérzékkel megáldott ember volt. Szerette, ha a humor, még a nehéz kérdésekben sem kerül tőlünk elérhetetlen távolságba, hiszen az egyrészt egyfajta „földelést”, és egyfajta olyan “vezetéket” jelenthet nekünk, amely “felfelé” irányítja figyelmünket. Így időről időre észrevehettem, ahogy nehéz helyzetekben, akár bíborosként, akár pápaként, mindig igyekezett – nem valamiféle “vicces fordulatot” hozni, ez így túl felszínesen hangzik -, hanem egy csepp humort a beszélgetésbe csempészni, a humor egy olyan apró elemét, amely képes volt „kihúzni a dolog méregfogát”.

És ez nagyon értékes tanításnak bizonyult a saját életemben is, néhány nehéz helyzetben. Ezért nagyon hálás vagyok neki.

– Santo Subito – rögtön szent lesz?

Ezt az üzenetet olvashattuk II. János Pál temetésén a Szent Péter téren. Túlságosan is jól emlékszem: sok tábla, és nagy festett plakátok voltak ott a “Santo Subito” felirattal. Úgy vélem, a dolgok ebbe az irányba mennek majd.

– Excellenciás uram, köszönöm szépen az interjút.

Én köszönöm, hogy itt lehettem…

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
2 hozzászólás

2 Comments

  1. Tatár M. Magdolna

    2023-01-03 at 22:07

    Nagyszeru cikk! Szeretnem kozzetenni a fb ortodokse es luteranus csoportjaiban, persze eredeti nyelven. Hol talalom meg?.

  2. Báthori Anna

    2023-01-05 at 10:55

    Az interjú elolvasása után, (éppen Benedek pápa temetése alatt) sokat gondoltam az ő hitvallására, ahol kihangsúlyozta, hogy a katolikus hit és az Egyház meg van győződve arról, hogy az igazság Jézus Krisztusban született meg és öltött testet. Ez szent meggyőződés, amit sokan elfogadunk és valljuk! Ez lehet csak a viszonyítási alapunk, ami nem lehet tolerancia ellenes! Igaz és való az is, hogy senki nem lehet,(egy másik felekezet sem) ebben a kérdésben eltérő véleményen! Vannak érdekek, mint sok hivatás-foglalkozás megtartása, az Egyetemes hitvallás,- mindenkor egyetemes marad! Benedek pápának abban is igaza van, hogy az Igaz Hitet nem lehet leértékelni, az érdekek mentén háttérbe szorítani! A visszaélések, amikben sokak érintettek, a hazugsággal való vádat, csak védő pajzsként használják, támadják ezzel is Benedek pápát. Sajnos, mindenütt jelen van a gonosz, teszi a dolgát, megtéveszt sokakat, akiket elér! Van remény a megtisztulásra, mert Krisztus velünk van és marad a világ végéig!Úgy legyen!

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Kapcsolódó...

Reflexió

A német katolicizmussal kapcsolatban gyakran beszélnek egyházszakadásról. De az egyházszakadás szó nem írja le megfelelően a német krízist. A „Szinódusi Út” dokumentumaiban megjelenő német...

Lelkiség

A pápa gyakorolta az ördögűzést, és figyelmeztette az emberiséget: Az ördög aktívabb, mint valaha! II. János Pál pápasága 1978. október 22-én vette kezdetét. Wojtyła...

Aktuális

Prágában február 5-én kezdődik a Szinodalitásról szóló Szinódus utolsó előtti, kontinentális szakaszának európai gyűlése. Ez a szakasz ékelődik a korábbi egyházmegyei szintű, illetve az...

Ferenc pápa

A pápa szavait idéztük, aki február 1-jén, a kinshasai apostoli nunciatúrán olyan áldozatok vallomásait, történeteit hallgatta meg, akik a Kongói Demokratikus Köztársaság (KDK) keleti...