fbpx
Lépj kapcsolatba velünk

Család

Így tanítom a gyermekeimet, hogy ellen tudjanak állni a „kirekesztés-kultúrájának”*

Közzétéve

Lányom nemrég azzal jött haza az iskolából, hogy nagyon aggódik és szomorú egy kislány osztálytársa miatt. A kislány állítólag valami rosszat mondott egy másik gyereknek, ezért az egész osztálya kiközösítette. Nem mondta el, hogy pontosan mit is mondott a lány, de abból, hogy a dramatizálásra hajlamos lányom szerint óriási igazságtalanság történt, úgy gondolom, nem lehetett eget rengető dolog.

* A cancel culture angol kifejezés, amit arra használnak, amikor egy társadalmi vagy szakmai közösség megpróbál elhallgattatni, kiközösíteni és mások számára is vállalhatatlanná tenni egy személyt vagy céget, aki szerintük valamilyen megkérdőjelezhető vagy bántó dolgot mondott, illetve tett. (lexiq.hu/cancel-culture)

Lányommal részletesen beszélgettem a dologról, elmagyaráztam neki, milyen káros lehet az efféle viselkedés, különösen, ha huzamosabban folytatódik. Megkértem, másnap beszéljen az illető kislánnyal. Hallgassa meg a történetét, kérje meg, hogy magyarázza el, miért mondta azt, amit mondott, és járjon közbe, hogy legalább lehetősége legyen a bocsánatkérésre.

Elgondolkodtatott a dolog, és arra gondoltam, milyen gyakran halljunk manapság a hírekben, hogy jobboldalon, baloldalon és középen kitagadnak embereket különféle, néha egészen hallatlan okokból. Ennek pedig milyen hatása van ránk, felnőttekre és a fiatalabb generációkra egyaránt.

Gyakran halljuk manapság, hogy bizonyos ismerős arcokat „töröltek, kizártak, kirekesztettek” úgy, hogy esélyük sem volt ellene bármit is tenni. Nem is olyan régen „persona non grata”-nak hívták volna őket. Egyszer csak eltűntek volna a hírekből, és csak akkor hallottunk volna róluk újra, ha teljesen megváltoztatták az életüket. Nem vagyok benne biztos, hogy a mai időkben erre lenne lehetőségük.

Manapság sokan otthon ülünk képernyők előtt, és a bíró, a hóhér szerepét játsszuk. Halljuk egy beszélgetés bizonyos részleteit (egészen biztosan nem az egész beszélgetést), és ez alapján döntünk egy személy bűnösségéről. Nem elég, hogy ítéletet hozunk, de azt még meg is osztjuk a közösségi médiában „a fél világgal”, néha olyanokkal, akiket nem is ismerünk. Aztán az illetőt betesszük a „mellőzettek, elfelejtettek” skatulyájába. Olyan virtuális csőcselékké válunk, amely esélyt sem ad a vádlottnak, hogy elmondja érveit.

A jelenség káros hatással van a gyermekekre

Sajnálatos módon, ahogy a lányom történetében, a kirekesztés gyakorlata a gyerekeink szintjén is megjelent. Ez pedig ennek a kirekesztés-kultúrának a legnagyobb veszélye. Már a játszótéren is tudnak a gyerekek nagyon gonoszok lenni, de ha ma vét egy gyermek akár egyetlen hibát is, kizárják, félreállítják, és sehol egy barát a láthatáron, aki megvédené. Ettől zavartak, depressziósak lehetnek, sőt legrosszabb esetben öngyilkosság is előfordulhat.

Nagyon fontos lenne, hogy a gyerekeink tudatosítsák, igenis, lehet hibázni, és érezzék, hogy a hiba után támogatást kapnak abban, hogy a rosszat, amit elkövettek, kijavítsák. Ha kirekesztik, „törlik” őket, elveszítik önbecsülésüket. A zaklatásnak, terrorizálásnak ez egy elvadult formája.

Ezért próbálom gyermekeimet arra nevelni, hogy ne ítéljenek elhamarkodottan. Keressék az emberben a jót, és bocsássanak meg, ha vétenek ellenük vagy bántják őket. Igen, néha könnyebb lenne félretenni, „leírni”, „kitörölni” az adott személyt az életedből, de akkor hol van benned a növekedés és az irgalom?

Bár én magam is alkottam véleményt a különféle „kirekesztésekkel” kapcsolatban, de igyekszem magamban tartani ezeket, és aszerint viselkedni, amint prédikálok. Szerencsés vagyok, mert a hitünkben tökéletes, utánozható példákat, történeteket találhatok gyermekeimnek arra, amikor a helyes út az, hogy megöleljük azokat, akik megbántottak minket.

Hiszen a Biblia tele van megtérő bűnösökről szóló történetekkel, és ott van a szerető Atya, aki megbocsátott nekik. Hát nem lenne teljesen más, ha Jézus és apostolai útjaik során egyszerűen levegőnek nézték volna, kirekesztették volna mindazokat, akik bántották őket?

Fordította: Kántorné Polonyi Anna
Forrás: Aleteia

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Hírdetés Támogasd a Katolikus.ma médiamissziót!
1 Hozzászólás

1 Hozzászólás

  1. Henevadl Ádámné

    2022-03-23 at 07:46

    Nagyon nehéz véleményt formálni kiragadott apró részletekből. Mégis ezt tesszük. Nem tudunk elvonatkoztatni attól amit hallottunk és máris ítélkezünk. Nincs idő beszélgetni, mert ezt valamilyen tevékenység közben nem tudunk. Nagyon emlékszem közös munka közben mennyi mindent megbeszéltünk. Jó volt testnek és léleknek

Hozzászólás írása

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Család

A párkapcsolat aranytartalékai – Dr. Gyuris Petra előadása – VIDEÓ

Közzétéve

Az együtt töltött idő hossza és a párkapcsolat változása címmel tartott előadást Dr. Gyuris Petra pszichológus, a Pécsi Tudományegyetem Pszichológia Intézetének tanára a Pálos Lelki Központban.

„Élet az, ami velünk történik, miközben nekünk más terveink vannak.”

– mondta egykor John Lennon, akinek idézetével a párkapcsolatok, a házasság kérdéskörének mélységére utal, és kijelenti, hogy az esetek többségében nem készülünk fel eléggé a párkapcsolatra, a családi kapcsolatokra, a gyerekvállalásra és gyereknevelésre. Ezért Dr. Gyuris Petra előadásában Bader és Pearson (1988) által meghatározott fejlődési szakaszok mentén mutatja be a házasság szakaszait, segítve ezzel jobban megérteni a férjben és a feleségben így végbemenő folyamatokat. Rávilágít a problémák gyökerére és esetleges megelőzésére is.

A párkapcsolatnak, a házasságnak kell hogy legyenek „aranytartalékai”, melyekből táplálkozva a nehézségek és a krízisek könnyebben vehetők, és amely sokszor megakadályozzák, hogy az életre szóló házastársi kapcsolat válással végződjön. A Pálos Lelki Központban jelenlévő közönség bevonásával Dr. Gyuris Petra feltárja a lehetséges aranytartalékokat, míg annak mozgósításáról is beszél. Szó esik arról, hogy melyik szakaszban jó, ha születik a gyerek, illetve mit lehet tenni, hogy a gyerek nevelése ne távolítsa el a feleket.

A videófelvétel a Katolikus.ma Olvasóinak adománya révén készült. Ha tetszik amit csinálunk, akkor itt támogathatsz bennünket! Köszönjük!

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Olvasás folytatása

Család

Valóban nélkülözhetetlen a családban végzett imádkozás?

Közzétéve

Szerző:

Fotó: Corinne SIMON I CIRIC

A fárasztó napok után, a fürdést és a vacsorát követően, a legtöbb szülő azért talál fizikai erőt a gyermekeivel való közös imára.  Ez bizonyára fontos pillanat, amelyről gyorsan kiderülhet, hogy nehéz nyugalomban és összeszedetten megvalósítani. Nos, ha feszült az otthoni légkör, lehetséges a családi ima elhagyása?

Ma este Mária kicsit haragszik a gyerekeire, a férjére, önmagára és még Istenre is, aki úgy tűnik, semmit nem tesz, hogy megkönnyítse a családi találkozást az esti imában. „Mindenki épp csak odavonszolja magát, annyira keserves az egész, nem tudom, mire jó” mondja csüggedten a háromgyermekes anyuka. Valóban kell hozzá ragaszkodni? „Kötelező” a családi ima? Igen az, mivel egy család nem hagyhatja el az imát.

Bizonyos családok arra hivatottak, hogy többet imádkozzanak, mint mások. Ugyanakkor minden család hivatott imádkozni. De vigyázat, ne csökkentsük le a családi imát az esti imára. Számos alkalom van, amely vallási értelmet ad a család mindennapi életének: ilyenek az étkezés előtti áldás, iskolába menet az autóban elmondott ima, az ünnepi események rituáléja, az ünnepélyes vasárnapi reggeli, a temetőben a család halottaiért elmondott ima… Az Isten felé irányuló figyelem ilyen sokasága készíti elő, majd lehel életet a családi imába.

A családi ima akadályai

Reggel az óramutatóval való versenyfutás akadályozza legtöbbször a kis csapat gyülekezését közös imára. A hit a családon belül leggyakrabban az esti imában nyilvánul meg, de ez sem könnyű. Szétdarabolt életek, szétszórt napok, állandó rohanás, felgyülemlett fáradtság, sokféle elvárás, váratlan programok, a lélek nehézsége, testi ernyedtség, mind megannyi tényező, ami miatt „az ima” gyakran „gályarabságra” emlékeztet. „Tinédzsereink nyögnek vagy bojkottálnak, a kisebbek húzódoznak, verik a tam-tamot vagy civakodnak. Félek, hogy ez az ima elriasztja őket az imádkozástól!” – mondja Izabel, öt gyermek édesanyja.

Vannak más, belső akadályok : egy apa, aki szerénységből, igénytelenségből vagy individualizmusból vonakodik ettől a közös aktustól, vagy az egyik házastárs, aki nem osztja házastársa hitét, vagy annak nyilvános megvallását, esetleg egy tinédzser, aki azzal fenyeget, hogy balhét csinál…  A 14 éves Jeromos például nyílt ellenségességet mutat az esti ima idején, grimaszol, gúnyolódik, elutasítja a részvételt. Isten az, akit visszautasít? Az imát, vagy éppen a családi imát?  A különbség nem árnyalatnyi.

„Számos kamasz zavarban van, ha hozzátartozóival kell imádkoznia. De ha nem akarunk részt venni a családi imában, az nem annak a jele, hogy elutasítjuk az Urat vagy az imát” – jegyzi meg Élisabeth, négy gyermek édesanyja. „A családi ima a békesség helye kell legyen, nem a viszályé és a „nyomásgyakorlásé – folytatja.  – Nagyobb gyermekem rendszeresen ekkor határozza el, hogy zuhanyozik, férjem feltűnően belemerül az újságjába… De annyi baj legyen!  Talán eljön majd az idő, amikor képesek leszünk együtt imádkozni… addig is, nem fogunk ezen vitatkozni. Az igazán rossz példa lenne.”

 „Ez egy szerény ima … de a miénk!”

Az esti ima nem édes utópia csupán? Nem az, ha két feltétel teljesül: igazán akarni kell és nem kell a lehetetlent akarni. „Egy bizonyos tökéletességre törekvés majdnem megölte az imánkat”- mondta el Bernard. Valódi liturgiáról álmodtunk? Kínkeservesen érkeztünk el egy szegényes kis háromperces imához. Majdnem feladtuk, de aztán azt mondtuk magunknak: „Nem. Ez egy szerény kicsi ima … de a miénk”. Azt gondolom, Isten egyetért ezzel. Ha kevés is, amit megtehetünk, de azt meg kell tennünk. Az Evangéliumban a kenyérszaporító Fiúnak csak öt kenyere és két hala volt, de azokat odaajándékozta…”

Erik, négy gyermek apja, fatalista mosollyal vallja be: „Teréz anya azt mondta, hogy az a család, amelyik együtt imádkozik, együtt is marad, nos, nálunk ez fordítva van. Amikor együtt imádkozunk, összeverekszünk! Ezért úgy határoztunk, hogy csak a szombat esti imát őrizzük meg, de azt mini-liturgiává teszünk.  A hétköznap estéken meg barkácsolunk…”

Ha törik, ha szakad, meg kell-e tartanunk a napi imát? A vélemények megoszlanak. Egyesek a rendszerességhez ragaszkodnak, mint olyan erőhöz, hűséghez, ritmushoz, amely megkönnyíti a rítust. Mások, gyakran szükségből hajlanak a hosszabb idejű, de ritkább imaalkalmakra. „ A fontos, hogy megtaláld a ritmusodat, mondta Georgette Blaquière francia katolikus teológus és esszéíró. Néha jobb, ha csak hetente két-háromszor vagy vasárnap imádkozunk a családban. A fontos, hogy ezt igazán „Istenért” éljük meg, úgy éljük meg, mint olyan időt, amelyet valóban Neki szentelünk. Túl gyakran állunk meg az ima „pedagógiai” aspektusánál. Arra törekszünk, hogy gyermekeinket a hitre neveljük, de összetévesztjük „a célt” és a „következményt.”

A személyes imát nem szabad elhanyagolni

Az ideális persze az, ha sikerül hozzászoktatni a családot a keresztény élethez, azért, hogy a gyermek a hitnek ebben a „fürdőjében” nőhessen fel és fejleszthesse az ima iránti elkötelezettségét. De ez az ideális… A sürgős a személyes ima útjának újra megtalálása, amikor azt elvesztettük. Ez a személyes ima a családi ima igaz forrása.  Személyes ima nélkül fennáll a kockázat, hogy a családi ima csupán homlokzat lesz, amely egy napon megreped. A családi ima valójában nem helyettesíti sem a szülők, sem a gyermekek részéről a szív csendjében folytatott személyes párbeszédet Istennel. Ellenkezőleg, a családi imának kell minket oda elvezetnie.

Fordította: Bárdi Zoltán
Forrás: Aleteia

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Olvasás folytatása

Család

Hogyan rendezzük be otthonunkban az imasarkot?

Közzétéve

Szerző:

imasarok lakberendezés
Fotó: @landhousehome / @cao.family / @cathoretro via Instagram

Annak érdekében, hogy erősítsük, támogassuk a családi imádkozást, nagyon jó egy imádkozósarkot kialakítani. Adunk néhány ötletet ennek a szép térnek otthonunkon belüli kialakításához és méltóvá tételéhez.

Ahogyan elnevezése is mutatja, ez az imádkozósarok egy olyan hely, ahol imádkozunk. Lehet ez valóban csak egy „sarok”, de nagy házakban egy teljes helyiség (egy fülke, egy kis helyiség a tetőtérben, egy tárolóhely, akár egy nagy faliszekrény, esetleg egy pici szoba). Az imádkozósarkot állandóra rendezzük be: ne csak az ima idejére helyezzünk el benne egy szentképet és egy gyertyát, amit azután elviszünk onnan. Így ez a hely az egész nap folyamán mindenki számára jelzi az ima helyét életünkben és annak életfontosságát.

Egy családapa meséli, hogy náluk ez a sarok a szalonban van, és örökmécses ég benne állandóan a szentkép előtt, mint a keleti vallásúaknál. A gyermekei azt mondták, hogy amikor éjszaka felkelnek és elhaladnak a nyitott ajtó előtt, a fény Isten jelenlétére emlékezteti őket és ez megnyugtató.

Az imasarok elősegíti az összeszedettséget. Imára serkent. Jól használható a családi hitoktatásra is. Az adottságok szerint nem csak közös ima céljaira van, hanem lehetőséget nyújt mindenkinek a békés elcsendesedésre, hogy napközben találkozhasson Istennel. Hogyan alakítsuk ki imasarkunkat? Mert ez a miénk lesz, a mi családunké, egyedi lesz, mint a családunk, egyetlen másik helyre sem fog hasonlítani, és része lesz hagyományainknak, családi kincsünknek.

Hol helyezzük el az imasarkot?

Az első lépés az imádkozósarok helyének megválasztása. Gyakran habozunk, próbálkozunk egy hellyel, majd egy másikkal, mielőtt megtalálnánk azt, ami a legjobb. A családon belüli változások, a gyerekek óhajai is vezethetnek cserére. Még a kis lakásokban is lehet több lehetőség, de tudomásul kell venni, hogy önmagában véve nincsen ideális hely: az imasarok lehet az előszobában vagy a konyhában éppúgy, mint a gyerekek szobájában vagy a nappaliban. Le kell azonban szögezni néhány kívánatos kritériumot:

–  Álljon rendelkezésre elegendő hely, hogy az egész család összegyűlhessen (és legyen még egy kis hely az alkalmi meghívottak számára is).

–  Olyan hely legyen, ami kedvező a csend szempontjából, és nem vonja el a figyelmet másra. Ha egy utcára néző ablak előtt helyezkedünk el, a zaj és a kinti forgalom kockáztatja az összeszedettség lehetőségét.

–  Legyen olyan szép, amennyire csak lehetséges… vagy legyen ilyen széppé tehető. El kell kerülni a szeméttároló vagy a szennyestartó közelségét.

–  Legyen olyan helyen, hogy gyakran elmenjünk előtte a nap folyamán, ne legyen száműzve valahová, amerre senki soha nem szokott járni.

–  De azért legyen eléggé elkülönített ahhoz, hogy egyedül fel lehessen keresni imához.

Ez az utolsó kritérium sajnos csak a megfelelően nagy lakásokban lehetséges. Nehéz, mondhatni lehetetlen elkülönülni, amikor hat vagy hét személy lakik három vagy négy helyiségben. Ez az állandó érintkezés sok területen okoz nehézséget, különösen ami a személyes imádkozásra nevelést illeti. Senkitől sem lehet elvárni a lehetetlent, és az anyagi korlátok ne kedvetlenítsenek el minket. A mi feladatunk, hogy olyan családi életet alakítsunk ki, amely gyermekeinknek (és szüleiknek) lehetővé teszi, hogy napközben találjanak pár percet a békére és magányra, hogy megnyugodjanak, szusszanjanak, magukra találjanak és imádkozhassanak.

Hogyan tegyük szebbé az imasarkunkat

Ha sikerült kiválasztani a sarok helyét, be kell rendezni. A minimum a következő: legyen egy kis szobor, egy feszület vagy egy szentkép. Nem mindegy, hogy hogyan választjuk ki a szobrot vagy a szentképet. Itt szem előtt kell tartani a szépséget: elengedhetetlen, hogy a gyermek minél korábban összekapcsolja Istent a szépséggel. El kell kerülni az édeskés, érzelgős vagy csúnya ábrázolásokat, a rossz minőségű reprodukciókat. Az egyházi intézmények, kolostorok nagy választékot kínálnak képekben és szobrokban, minden ízlésre és minden árban. Ezt a képet (szentképet vagy szobrot) egy kis asztalra kell elhelyezni, vagy felszerelni a falra, de mindig a legkisebb gyerekek magasságát figyelembe véve. Nem jó, ha ki kell csavarják a nyakukat ahhoz, hogy láthassák.

Az imasarok másik eleme: a gyertya vagy a gyertyák. A láng Isten szeretetére emlékeztet, a Szentlélek tüzére, Krisztus világosságára, aki kísér minket. A gyertyák száma nem feltétlenül véletlenszerű. Egyes családok három gyertyát gyújtanak: a Szentháromság minden személyének egyet. Mások annyi gyertyát gyújtanak, ahány tagú a család: mindenki a magáét, és ha valaki távol van, a gyertyája képviseli őt. Adventben vagy a Nagyböjtben a gyertyák száma hétről hétre növekedhet. Keresztelésük évfordulójának a napján a gyerekek meggyújthatják a keresztelői gyertyájukat, ha megőrizték.

Az élő virágok (valóságosak és nem hervadtak) vagy más növények életet és vidámságot árasztanak. A gyerekeknek örömükre lesz a kis imasarkot vadvirágcsokrokkal díszíteni, amiket séta során szedtek. Egy kis ”hirdetőtábla” nagyon hasznos lehet. Elegendő egy parafa vagy műanyag lap (2-3 cm vastag). Ha műanyag, jó bevonni a lemezt egy egyszínű anyaggal (pl. fehér pikével). Erre a lemezre el lehet helyezni gyerekrajzokat, evangéliumi idézeteket (napi vagy vasárnapi olvasmányokat), olyan személyek fényképeit, akikért külön imádkozunk (többek között keresztgyermekeinkért) stb. Egy vastagabb padlószőnyeg vagy szőnyeg is jelezheti az „imádkozó teret”, így átengedhetjük magunkat különlegesen áhítatos vagy kényelmes testtartásoknak. Jól megválasztott megvilágítás, egy kis polc könyvek és füzetek céljára, zsámolyok vagy kis padok, egy Bluetooth hangszóró, ezer egyéb dolog kiegészítheti az imádkozósarkot. Most már csak …. fel kell keresni és imádkozni!

Írta: Christine Ponsard +
Fordította: Dr. Seidl Ambrusné
Forrás: Aleteia

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Olvasás folytatása

Kövess minket Facebookon is!

Hírdetés Támogasd adód 1%-val a Katolikus.mát!

Népszerű