fbpx
Lépj kapcsolatba velünk

Lelkiség

In hoc signo vinces – E jelben győzni fogsz – Konstantin császár látomása, amely megváltoztatta a világot

Közzétéve

Az apostoli hagyomány számol be Konstantin császár megtéréséről a 312. évben a Milvius-hídi csatában aratott győzelme után. Állítólag maga Krisztus adta meg neki ezt a győzelmet. Akár szépítjük, akár nem, ez az esemény volt a Római Birodalom és az egész világ arculata átalakulásának kezdete. Nagy Konstantint az Egyház május 21-én ünnepli.

Róma, 313. Futótűzként terjedtek a császárról szóló pletykák a főváros utcáin. Új szelek fújnak a birodalomban. Miután Konstantin legyőzte riválisát, Maxentiust, ő lett a Nyugat vitathatatlan ura. Semmi meglepő nem volt ebben egy olyan katonai vezető esetében, mint ő. Jelenléte elegendő volt ahhoz, hogy inspirálja, ösztönözze katonáit. De az előző nyáron a Milvius-hídnál vívott híres csata győzelmét a császár a keresztények Istenének tulajdonította.

Nem volt titok senki előtt, hogy Konstantin hisz az istenekben. Azt mondták róla, hogy amikor fiatalabb volt, Apollón istenről és egy dicsőséget szerző győzelemről is látomása volt. Túlzott ambíciója ebből születhetett. Konstantin a hódításaiban az istenek által számára fenntartott sorsot látta. Ám a híres Milvius-hídi csata előtti napon a császárnak új álma volt. Ebben egy fehér ruhás férfit látott, aki keresztet mutatott fel neki és ezeket a szavakat mondta. E jelben győzni fogsz.

Konstantint felzaklatta az éjszakai látomás, de nem volt kétsége az isteni hírnök kiléte felől. Jézus volt, az Isten fia, akit édesanyja, Ilona (Heléna) imádott. Reggel ezt a jelet vésette katonái pajzsára (Szerk: Más források szerint a zászlóira, illetve a katonái ruháira varratta a jelet.), mielőtt a csatába indultak. Az összecsapás egyenlőtlen volt, Konstantin fegyveres erői hamar átvették a vezetést, Maxentius pedig a Tiberisbe zuhant. Teljes volt a győzelem. Konstantin győzött.

A kereszténység terjedése

Bár nehéz ellenőrizni ennek a látomásnak a tényeit, az biztos, hogy a császár egészen átalakulva tért haza ebből a győzelemből. Pénzérmékre verette a keresztet és még ugyanabban az évben kihirdette a milánói ediktumot. “Mindenki a maga módján imádhatja a mennyben élő istenséget.” Ezzel Konstantin olyan toleranciát tanúsított, amilyent korábban római császárnál még nem tapasztaltak. Nem írta elő, hogy szakítani kell a pogány istenségekkel, és a bálványimádókat sem ítélték el… A kereszténység terjesztéséért dolgozott, de a birodalom egysége is közel állt szívéhez.

Konstantin élete hátralevő részében a kereszténységért dolgozott. Kedvezményekben részesítette az Egyházat, 325-ben az első ökumenikus zsinat elnöke volt, 330-ban pedig Konstantinápolyt a kereszténység fővárosává nyilvánította. Számos keresztény szentélyt építtetett, például a Szent Péter bazilikát és a Szent Zsófia (Hagia Sophia) bazilikát. Édesanyja, a később szentté avatott Ilona a Szentföldre ment, hogy megkeresse Krisztus ereklyéit. Ezt követően építtette fel ott a Szent Sír templomot.

I. Konstantin 337-ben halt meg a kisázsiai Nikomédiában. Bármilyen meglepőnek is tűnik, az első keresztény császárt csak a halálos ágyán keresztelték meg. A kereszténység továbbra is hullámvölgyeken ment át a birodalomban. De a láng, amit Szent Konstantin gyújtott, soha nem fog kialudni.

Ezt a cikket Hegedüs Katalin önkéntes fordítónknak köszönhetően olvashattad el magyarul. Ha fordítóként te is csatlakoznál a Katolikus.ma médiamisszióhoz, akkor várjuk jelentkezésedet a Kapcsolat oldalon keresztül.

Forrás: Aleteia

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Hírdetés Támogasd a Katolikus.ma médiamissziót!
Klikkelj a hozzászóláshoz

Hozzászólás írása

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Lelkiség

Lehetséges-e véletlenül bűnbe esni?

Közzétéve

Szerző:

Fotó: Cathopic

Bár azt mondjuk, hogy “bűnbe esünk”, mindig szabad választásunk van, hogy vétkezünk-e vagy sem.

Az angol nyelvben a katolikusok gyakran beszélnek a bűnbe esés gondolatáról. Ez elsőre látszólag mintha azt jelentené, hogy valahogyan úgy esünk bűnbe, hogy észre sem vesszük, mi történt.

Olyan, mintha beleestünk volna a bűn gödrébe, mivel nem néztük, hogy hova megyünk.

Bizonyos fokig lehet némi igazság ebben az állításban. Váratlanul is bűnbe kerülhetünk a cselekedeteink révén.

Például előfordulhat, hogy az interneten böngészve megláttunk egy botrányos hirdetést, és véletlenül rákattintottunk. Eredetileg tulajdonképpen nem lennénk hibásak, ha csak véletlenül kattintottunk volna rá. Ha azonban azt választjuk, hogy ott maradunk, és kapcsolatba lépünk a weboldal tartalmával, akkor bűnt követünk el.

A Katolikus Egyház Katekizmusa elmagyarázza, hogyan jelenti minden súlyos bűn gyökerét a szabad választás.

„A halálos bűn elkövetéséhez teljes ismeret és teljes beleegyezés kell. Föltételezi a cselekedet bűnös jellegének ismeretét, annak Isten parancsával való ellenkezését. Az elegendően megfontolt beleegyezést is magában foglalja, hogy a döntés személyes legyen.” (KEK 1859)

„Megfontoltan, azaz tudva és akarva választani az isteni törvénnyel és az ember végső céljával súlyosan ellenkező dolgot egyértelmű a halálos bűn elkövetésével. Ez lerombolja bennünk a szeretetet, mely nélkül az örök boldogság lehetetlen. A halálos bűn, ha nem követi bűnbánat, örök halált hoz magával.” (KEK 1874)

Másrészt, a nem szándékos tudatlanság akár el is törölheti bűnösségünket, különösen, ha véletlenül és igaz szívvel csináltunk valamit, nem olyasmit, amit bármilyen módon el akartunk volna követni.

„A nem szándékos tudatlanság csökkentheti a súlyos bűn beszámíthatóságát, sőt fölmenthet alóla. De senkiről sem tételezzük föl, hogy nem ismeri az erkölcsi törvények minden ember lelkiismeretébe beleírt elveit. Az érzéki ösztönök, a szenvedélyek, a külső kényszer és a betegségek szintén csökkenthetik a bűn szabad és szándékos jellegét. A rosszakarattal, a rossz szándékos választásával elkövetett bűn a legsúlyosabb.” (KEK 1860)

Isten az erkölcsi rendet a szívünkbe írta, így még ha nem is ismerjük az Egyház minden törvényét vagy akár a Tízparancsolatot, akkor is lehet veleszületett érzékünk arra, hogy mi a jó és mi a rossz.

A bűn elkövetésekor a lelkiismeretünk mondja meg, hogy amit elkövettünk, az szabad választásunk volt-e, vagy pedig szándék nélkül, tudatlanságból tettük.

Bűnbe esni lehetséges, de ha valóban Isten ellen vétkezünk, akkor a tettünknek szabadnak kell lennie, és nem olyannak, amit véletlenül teszünk. Felelősséget kell vállalnunk tetteinkért, és ha szokásunkká vált a bűn, ki kell törnünk ebből a függőségből, és meg kell tapasztalnunk Isten csodálatos kegyelmét.

Fordította: Medgyessy László
Forrás: Aleteia

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Olvasás folytatása

Lelkiség

Amikor az imáinkra a válasz: „nem”

Közzétéve

Szerző:

Fotó: Unsplash

Pat McCloskey ferencesrendi szerzetesnek a következő kérdést tették fel a franciscanmedia.org oldalon:

„Jézus azt mondta az apostoloknak: “Amit a nevemben kértek, azt megteszem nektek, hogy az Atya megdicsőüljön a Fiúban, bármit kértek a nevemben, megteszem nektek.” (Jn 14, 13-14). Hogyan hihetjük ezt el, ha egy imánkra nemleges választ kapunk? Ha Isten akaratát mindenben el kell fogadnunk, akkor miért tenné Jézus ezt a kijelentést? Mit mondott az apostoloknak – és mit mond nekünk?”

A szerzetes atya így válaszolt:

Ha a 14. verset szó szerint vesszük, akkor gondoljuk el, vajon mi történik akkor, ha ezer ember kéri Istent arra, engedje meg, hogy ők nyerjék meg, méghozzá ugyanazon a napon, a Powerball-lottó főnyereményét? Közülük legalább 999 csalódni fog – de az is lehet, hogy mind az 1000!

Persze, ön erre mondhatja azt, hogy az ön imái nem olyan dolgokról szólnak, amelyek közvetlen haszonnal járnak az ön számára. Lehet például, hogy ön azért imádkozik, hogy valaki más kevesebbet szenvedjen, vagy a szenvedése megszűnjön.

De ha így van, imáinknak akkor is ugyanabban a szellemben kell történniük, mint Jézus imájának a Getszemáni-kertben: „Atyám, ha lehetséges, kerüljön el ez a kehely, de ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogyan te!” (Mt 26, 39). A “nem” is egy válasz – még akkor is, ha nem ezt a választ akartuk.

Nem azért imádkozunk, mert Isten nyilvántartását frissíteni kell. Nem azért, mert Isten esetleg elfelejtette, ki nagyon beteg, ki kapott nagyon rossz hírt az orvosától a múlt héten, kinek égett le a háza, vagy kinek az otthonát mosta el az árvíz. A mi imáink nem képeznek Isten számára valamiféle listát a tennivalókról. Az ima megvallja, nyugtázza, hogy kik vagyunk Isten előtt és más emberekhez viszonyítva. Az imádkozás őszintének tart meg bennünket.

Tehát akkor rossz dolog, ha valami konkrét dologért imádkozunk? Nem! Köszönetet mondunk Istennek, amikor az életünk jól alakul, és megemlítjük a konkrét szükségleteket, amikor azok felmerülnek.

Problémát jelent azonban, ha úgy cselekszünk, mintha imáink állandóan Isten becsületét tennék kockára. Isten jobban tenné, ha úgy segítene, ahogyan mi a legjobbnak gondoljuk – mert különben…!

Imáink nem adnak Istennek új információkat, és nem késztetik Őt arra, hogy a mi érdekeinket egy másik ember vagy egy másik csoport elé helyezze. Imáink Isten szerető gondviselésébe helyezik szükségleteinket, és arra emlékeztetnek minket, hogy a világ valójában nem ámokfutó – ámbár néha úgy tűnik.

Imáink arra is motiválnak minket, hogy megtegyünk minden olyan lépést, amely segíthet. Például imádságom nem fogja elpusztítani a barátom testében túlságosan gyorsan szaporodó fehérvérsejteket, de engem ösztönözhet arra, hogy Isten szeretetének és együttérzésének nagylelkűbb, élőbb jele legyek.

Minden olyan ima, amely megpróbálja Istent védekező pozícióba hozni, mélyen hibás. Jézus azért imádkozott, hogy a szenvedés kelyhe múljék el tőle, de ez nem történt meg. Jézus nem megkeseredett emberként halt meg a kereszten, noha több oka volt panaszkodni az élet igazságtalanságai miatt, mint bárki másnak.

Az ima magába vonz bennünket, hogy osztozzunk az isteni kegyelmi életben. Az számít leginkább, az jelenti a legtöbbet, hogy mit csinálunk akkor, miután befejeztük az imádkozást. Az őszinte ima mindig megváltoztat minket.

Fordította: Solymosi Judit
Forrás: franciscanmedia.org

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Olvasás folytatása

Lelkiség

Odafent nem a Photoshoppolt képet nézik!

Közzétéve

Fotó: Shutterstock

Ha valaki, hát Isten biztosan mindig tiszta szándékkal közeledik hozzánk, vagyis a javunkat akarja! Mindig! Mindennel! Ezért puszta illedelmességből is van okunk hálát adni. A hálaadás mindig, minden körülmény között megilleti Istent, hiszen ha a javunkat akarja, akkor meg is kell a jó szándékát köszönjük! Igen, a rossz dolgokkal, a megalázó dolgokkal, a kudarcokkal, sőt a kísértésekkel, az anyagi nehézségekkel, a betegséggel és a magánnyal is az a célja, hogy magához vonzzon. Isten tanít, olyan tanárunk Ő az életünk során, aki nem hagy ott, ha nem fogjuk fel elsőre a tananyagot, mindig újabb és újabb módszertanhoz folyamodik. Vágyik rá, hogy megértsük Őt, de nem erőszakos, cserébe rendkívül kreatív. És Ő nem vár jótett helyébe jót, legalábbis nem vár el, pedig mennyire ki tudjuk vetíteni még Rá is saját számító, elvárásokkal teli, önző indíttatásainkat.

Isten úgy ad, hogy az ajándékai, bár sokszor nem egyeznek az elképzeléseinkkel, mégis a legjobbak, a legminőségibb, a leginkább ránkszabottak, a legegyedibbek, még akkor is, ha mi tehernek érezzük az áldását. A várandós nőkre áldott állapotosként, vagy terhesként is lehet tekinteni, ugye ez nézőpont kérdése. Az Isten szemében áldott állapot minden esetben, Ő mindig céllal ad életet. Tehernek csak ember nézheti a gyermeket, ha emberi véleményekre ad: nincs elég hely, pénz, túl korán, túl későn, túl gyorsan a testvér után, az anya testét kimeríti, a társadalomnak megterhelő, így is elegen vagyunk… stb. Számtalan emberi kifogás és a mások véleménye már-már el is hiteti, hogy a várandósság teher!

Saját keresztjeink örömmel vagy keserűséggel töltik ki a mindennapjainkat? Különösen az új élethelyzetekben, mint friss házas, friss munkavállaló, friss szülő, friss pap vagy szerzetes felsejlenek a mi kis hátsó gondolataink, nem tiszta szándékaink is. Elvárom mások csodálatát? Kifelé mást mutatok, mint ami a valóság? Ki vagyok? Szülő, szakember, házastárs, pap, szerzetes? Ha az identitásom már nem titulusokból áll, nem a munkám sikeressége, mások elismerése, dicsérete révén vagyok értékes, hanem Isten véleménye a mérvadó, akkor az én szándékom is kezd hasonlítani Istenéhez. Márpedig tiszta szándék nélkül az imánk sem igazi, nem igaziak a kapcsolataink, színészkedni nem művészet az élet színpadán, hanem öncsonkítás. Nem vállalni a valódi arcomat mások tetszését keresve tömegemberré tesz. A divatjaink, az elvárt viselkedéstől az elvárt öltözködésig ellopják a valódi arcunkat, azt hisszük, a Facebook profilra kapott lájkok száma határozza meg a népszerűséget!? De odafent nem a Photoshoppolt képet nézik! Az Úr a szívet vizsgálja, és ott bizony a tiszta szándékunk lesz a mérvadó. Mi vajon, akik kereszténynek mondjuk magunkat, mindig követjük Krisztust, aki a legtisztább életet élte elénk? Aki testi, lelki értelemben áttetsző volt, és kristálytisztasága magához vonzott minden embert, aki hajlandó volt elengedni a régi gondolkodást, ahol az emberek véleménye számít, és mert belevágni az új életbe Vele!?

Megtérni, vagyis megújulni gondolkodásunkban és végre Isten tetszését keresni hihetetlen kiváltság. Mi a legtökéletesebb Mestertől ingyen tanulhatunk a legnívósabb iskolában: a szentek közösségében.

Istennek elkülönített, vagyis szent. Ez a valódi identitása mindannyiunknak, kudarcainkban is, szégyeneinkben is, az élet terhe alatt görnyedve is! Ezt az identitást akarja előcsalni földi életünk során Isten minden eszközzel. Adjunk hálát Neki mindig, mindenért, mert megilleti a dicséret a legprecízebb művészt, aki a szentséget munkálja ki a lelkünkben. Adjon Isten felismerést nekünk az Ő tiszta szándékára, és tisztítsa meg a mi szándékunkat is, hogy a munkánk, imádságunk, szolgálataink és kapcsolataink egyre inkább igazivá váljanak!

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Olvasás folytatása

Kövess minket Facebookon is!

Hírdetés Támogasd adód 1%-val a Katolikus.mát!

Népszerű