fbpx
Lépj kapcsolatba velünk

Család

Ismerjék meg Tônio Tavarest, 46 gyermek boldog és büszke apját

Ő alapította azt a közösséget, amely a szüleik által elhagyott sérült gyermekek örökbefogadását szervezi meg.

Közzétéve

Fotó: comunidadejesusmenino.org.br

Antonio Tavares alapította a „Jesus Menino” (Gyermek Jézus) Közösséget, amely olyan sérült gyermekek örökbefogadását szervezi, akiket a szüleik elhagytak. Sokan közülük a meghiúsult abortuszkísérlet következtében a központi idegrendszer sérülésétől (cerebrális parézistől), betegségektől vagy más rendellenességektől szenvednek.

Tavares és 46 örökbefogadott gyermeke mellett három Világifjúsági Napon is tanúságot tettek: Lengyelországban, Panamában és Portugáliában. Megáldotta őket II. János Pál pápa, XVI. Benedek és hét alkalommal fogadta őket Ferenc pápa.

Hamarosan új házat nyitnak meg a portugáliai Oportóban, ahol hasonló gyermekek örökbefogadását kezdik majd meg. Tervezik, hogy azután Európa többi részén folytatják küldetésüket.

Az Aleteia interjút készített vele, amikor Barcelonába vitte két gyermekét egy speciális orvosi kezelésre.

Aleteia: Mi is a „Gyermek Jézus” Közösség?

Tavares: A gyermek Jézust imádjuk a gyermekeim képében, ők a kegyelmet testesítik meg számomra. Mi nőtlen világiak, fiatal papok, családok vagyunk, ikerházakban lakunk, és segítünk egymásnak gondozni azokat a gyermekeket, akiket elhagytak, sokan közülük abortuszkísérlet áldozatai.

A brazíliai Petrópolisban indult az első ilyen közösségünk, ahol már 46 gyermeket fogadtam örökbe, sokuk már felnőtt. És van egy másik is Brazíliában, ahol 36 gyermekem él.

Mi történik ezekben az otthonokban?

Összefogunk és segítünk egymásnak gondozni a gyermekeket, akik nem képesek magukról gondoskodni, sok törődést igényelnek, és mindig gyermekek maradnak. A vágyunk és küldetésünk az, hogy Józsefhez és Máriához legyünk hasonlatosak itt a földön.

Úgy gondoskodunk a gyermekeimről, mintha magáról Jézus Krisztusról gondoskodnánk. Ezért életünknek alapvetően az imádság és a munka áll a középpontjában. Otthonainkat megtölti a csend.

A szülői szerepet néha teherként élik meg. Ön mit tapasztal, hogy jut ideje ilyen sok gyermekre?

Igen, gyakran hallok szülőket panaszkodni, akik alig várják, hogy a gyermekeik felnőjenek és elhagyják a szülői házat. Nálam ez másképp van. Ők sosem mennek el, és én örülök ennek, mert egy gyermek élete isteni kegyelem.

Ezt próbálom világossá tenni számukra. Minden egyes gyermek születésnapját megünnepeljük. Van olyan hét, amikor három napon is tortát eszünk. Minden este megölelem mindegyiküket.

Még amikor utazom is, mint most, némelyikük nem akar addig lefeküdni, amíg nem beszéltünk videón keresztül.

Társadalmunkban egyre kevesebb gyermek születik, és egyre kevesebben születnek meg valamilyen fogyatékossággal.

Igen, ahogy Ferenc pápa mondta, a „dobd el” társadalmában élünk. Úgy tűnik, hogy mindenben muszáj a saját érdekünket, a profitot néznünk. Éppen ezért bárki, aki sérülékeny, azt kirekesztik vagy megsemmisítik.

A gyermekeim közül sokat az anyaméhben bántalmaztak, még mielőtt megszülettek volna. Kísérletet tettek a megölésükre egy olyan helyen, ahol a legnagyobb biztonságban kellett volna lenniük, az édesanyjuk méhében.

Sok katolikus ugyanígy vélekedik az abortuszról, de nem mindenki veszi annyira komolyan, hogy változtasson az életén, mint ahogy Ön tette. Ön azoknak a gyermekeknek szentelte az életét, akiket a világ elfelejtett.

Nagyon fiatal voltam még akkor, amikor egy olyan otthonba mentem dolgozni, ahol sok hátrányos helyzetű gyermek élt. A tanáruk voltam. Az első nap, amikor beléptem, az egyik gyermek megfogta a kezemet, és megkérdezte, akarok-e az apukája lenni.

Ez a kérdés elültetett bennem egy magot, ami idővel növekedésnek indult. Az életük az intézetben maga volt a pokol. Anélkül, hogy észrevettem volna, az életem részévé váltak. Moziba vittem őket, elvittem őket a szüleim házába ebédre.

Azon a napon az édesapám félrevont, és megtiltotta, hogy újra oda vigyem őket. Világossá tette számomra, hogy nem szívesen fogadják őket. Ma már a szüleim is szeretik és épp annyira az unokáiknak tekintik őket, mint a testvéreim gyermekeit.

Mi vezetett az életében ehhez a döntő változáshoz?

Az indított el a hivatásom útján, amikor egy éjszaka ott maradtam a házban, ahol ezek a fiúk voltak, és láttam azt a poklot, amiben éltek. Az igazságtalanság az égre kiáltott. Istent kérdeztem, hogy engedhette ezt meg, és azt mondta, hogy menjek és éljek velük. Így kezdődött.

Elmentem a püspökhöz, aki helyeselte az elképzelésemet, és azt mondta, mellettem fog állni.

Isten hangosan és érthetően szólt Önhöz, egyházán és kedvencein, a gyermekeken keresztül.

Igen, ezzel a bizonyossággal hagytam el a szüleim házát, mondtam fel az állásomat, és béreltem ki egy kis házat Petrópolisban, majd magamhoz vettem Aleixandrét, – azt a fiút, aki az első nap megkérdezte tőlem, akarok-e az apukája lenni –, Marcelót és Miguelt. Ők voltak az első három.

Kezdettől fogva voltak barátaim, akik segítettek, mivel azóta önkéntes szegénységben élünk, és a gondviselésre támaszkodunk. Sosem szenvedtünk hiányt semmiben. Néha még a legjobb kórházakat is felkeressük Európában, hogy megpróbáljunk némelyik gyermekem állapotán javítani.

Meséljen valamit az egyik gyermekéről

Jan anencephaliában szenved. 9 éves, és hiányzik az agyveleje. Újszülöttként fogadtam örökbe, és az orvosok mindössze 2 hónapot jósoltak neki. Csak víz van az agyában.

Meglepő módon idővel érzékenyebbé vált a hallása, és reagál azoknak a jelenlétére, akiket szeret.

Az édesanyja abortusz tablettákat vett be, hússzorosát annak, ami az abortuszhoz elegendő lett volna. Kórházban szült, és a karjába sem volt hajlandó venni a fiát. Azt mondta, hogy csak egy darab hús, és vigyék el a szeme elől, ne is lássa.

Egy orvosnő látott engem a televízióban és felhívott. Átmentem hozzá. Odaadta nekem a gyereket, és a kezemben tartottam. Azt mondták, hogy hamarosan meg fog halni, de még mindig életben van, amit az orvostudomány nem tud megmagyarázni.

Nagyon kemény történet ez.

Igen, sokan megkérdezik, hogy vajon Jan élete – telve szenvedéssel – nem bánt-e engem, és nem szeretném-e inkább azt, hogy meghaljon. Azt válaszolom nekik, hogy én ezt a szenvedést sehol sem látom. Boldog, örömet sugároz felém, a gondozói felé, és sokak felé, akik ismerik.

Nem csak hogy boldog, de a körülötte lévők felé is örömet áraszt, egyszerűen a jelenlétével tanúságot tesz a világban.

Gyermekei élete megmutatja, hogy Jézus legyőzi a betegséget, a gonoszt és a halált.

Egy másik gyermekem azért született meg idő előtt, mert az apja leszúrta az édesanyját. Az asszony haldoklott és azt kérte az orvostól, hogy mentse meg a gyermekét. A gyermek bizonyos fogyatékosságokkal született, mert a szülés során nem kapott elég oxigént.

Ez a fiam nem képes engem apának hívni, mert számára az „apa” valami rossz dolog, ahogy a biológiai apja is az volt. De megismerte a mennyei Atyát, és bár vak, nagyszerű zenész, aki még Ferenc pápának is énekelt.

Fordította: Eiben Ingeborg
Forrás: Aleteia

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Hírdetés Támogasd a Katolikus.ma médiamissziót!
Klikkelj a hozzászóláshoz

Hozzászólás írása

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Család

A kisebb költségvetésű esküvők tartósabb házasságokhoz vezethetnek, derül ki egy tanulmányból

Közzétéve

Szerző:

Fotó: Shutterstock

Úgy tűnik, hogy az esküvőre fordított összeg nagysága nem feltétlenül arányos a pár boldogságával.

Amikor az emberek a házasságkötésen gondolkodnak, az egyik legfőbb akadályt az anyagiak jelentik, hiszen egy hatalmas, sok vendéget felvonultató esküvő többe kerülhet, mint egy ház. De érdekes módon a nagy összegekből megrendezett házasságkötés nem feltétlenül eredményez boldog párkapcsolatot.

Ezt mutatja egy brit tanulmány, amely a Marriage Foundation (Házasság Alapítvány) megbízásából készült – írja a Daily Mail. Azok a párok, akik egyszerű szertartást választanak, statisztikailag nagyobb valószínűséggel maradnak együtt.

A megkérdezettek közül azoknak a pároknak a 10%-a, akiknek az esküvője több mint 20.000 fontba (kb. 26.600 amerikai dollár) került, három éven belül elvált. Más szóval: a drága esküvő megrendezésére koncentráltak, megfeledkezve arról, hogy az életük hátralévő részét együtt fogják tölteni. Sara Davison így nyilatkozott a Daily Mailnek:

Egyes esküvőknél a házasságkötés az esküvő megrendezéséről szól, semmi másról. Tehát a házasságkötés napja, a drága ruha, a gyönyörű vidéki kastély, mindez háttérbe szoríthatja a házasságkötés valódi célját. Aztán amikor az esküvő napja véget ér, ott ülsz, nézed az asztal túloldalán azt a személyt, akihez hozzámentél, és arra gondolsz, hogy “Az esküvő jó volt, de ez itt most valami egészen más”.

Harry Benson, a házasságpárti kutatóközpont kutatási igazgatója azt is hozzátette: “A drága esküvők esetében nagyobb az eladósodás kockázata is. Számos adat igazolja az ezzel kapcsolatos korábbi amerikai kutatásokat.”

Ugyanakkor azoknak, akik 10 vagy annál kevesebb vendég részvételével tartottak szertartást, a 34%-a egy évtizeden belül elvált (ami majdnem kétszerese a teljes minta átlagos válási arányának). A tanulmány szerint a több vendég jelenléte “megerősíti a döntést, hogy elkötelezik magukat egy személy mellett, és kizárnak minden más választási lehetőséget”.

Ezek az eredmények nagyon hasonlítanak egy korábbi, a CNN által ismertetett amerikai tanulmány eredményéhez. “Összességében eredményeink kevéssé támasztják alá az esküvői ipar azon általános üzenetét, miszerint a jó házasság titka a pazar esküvő” – mondta Andrew M. Francis kutató az amerikai hírportálnak.

A több vendég és az alacsonyabb válási arány összefüggését kommentálva elmondta: “Ez a közösség jótékony hatását bizonyítja, vagyis azt, hogy a barátok és a család nagyobb támogatása segíthet a párnak átvészelni a házasság kihívásait. De az is lehet, hogy azok a párok, akiknek sok barátjuk és családtagjuk van, olyan típusba tartoznak, akik kevésbé döntenek a válás mellett.”

A megfelelő indítékok megléte

Nem egy pazar, több százezer dollárba kerülő buli teszi működőképessé a házasságot. Ami miatt egy pár hosszú éveken át együtt marad, az a házastársak közötti szeretet, a család fenntartásának vágya, a kölcsönös tisztelet, az intimitás, a partnerség, a lelki rokonság, a megértés, a társas együttlét, a közös projektek és tervek a közös élet felépítésére, valamint az Isten előtti elkötelezettség. Az anyagi megfontolások (a jó megélhetés alapjain túl) nem tartoznak – vagy legalábbis nem szabadna belekerülniük – ebbe az egyenletbe.

Végső soron nagyon fontos, hogy a megfelelő okokból házasodjunk össze. Sajnos vannak, akiket olyan okok vezetnek a házasságkötéshez, amelyek idegenek a házasság valódi céljától: anyagi érdekből házasodnak, vagy azért, hogy elhagyják a szülői házat, hogy teljesüljön gyermekkoruk álma, hogy olyan esküvőjük legyen, mint egy hercegnek vagy hercegnőnek, vagy egyéb kényelmi vagy illendőségi okokból. A házasság nagy boldogság forrása lehet, de odafigyelést, munkát és állandó karbantartást igényel.

Nem szabad más okból megházasodnunk, mint azért, mert szeretjük azt a személyt, akivel házasságra lépünk, magát a házasságot pedig egy életre szóló szentségi köteléknek tekintjük, amelyben a házastársak támogatják és kiegészítik egymást. És ha jó döntést hoztunk, akkor a szertartás mérete és a vendégek száma lesz a legkevésbé fontos tényező.

Fordította: Marek Éva
Forrás: Aleteia

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Olvasás folytatása

Család

A párkapcsolat aranytartalékai – Dr. Gyuris Petra előadása – VIDEÓ

Közzétéve

Az együtt töltött idő hossza és a párkapcsolat változása címmel tartott előadást Dr. Gyuris Petra pszichológus, a Pécsi Tudományegyetem Pszichológia Intézetének tanára a Pálos Lelki Központban.

„Élet az, ami velünk történik, miközben nekünk más terveink vannak.”

– mondta egykor John Lennon, akinek idézetével a párkapcsolatok, a házasság kérdéskörének mélységére utal, és kijelenti, hogy az esetek többségében nem készülünk fel eléggé a párkapcsolatra, a családi kapcsolatokra, a gyerekvállalásra és gyereknevelésre. Ezért Dr. Gyuris Petra előadásában Bader és Pearson (1988) által meghatározott fejlődési szakaszok mentén mutatja be a házasság szakaszait, segítve ezzel jobban megérteni a férjben és a feleségben így végbemenő folyamatokat. Rávilágít a problémák gyökerére és esetleges megelőzésére is.

A párkapcsolatnak, a házasságnak kell hogy legyenek „aranytartalékai”, melyekből táplálkozva a nehézségek és a krízisek könnyebben vehetők, és amely sokszor megakadályozzák, hogy az életre szóló házastársi kapcsolat válással végződjön. A Pálos Lelki Központban jelenlévő közönség bevonásával Dr. Gyuris Petra feltárja a lehetséges aranytartalékokat, míg annak mozgósításáról is beszél. Szó esik arról, hogy melyik szakaszban jó, ha születik a gyerek, illetve mit lehet tenni, hogy a gyerek nevelése ne távolítsa el a feleket.

A videófelvétel a Katolikus.ma Olvasóinak adománya révén készült. Ha tetszik amit csinálunk, akkor itt támogathatsz bennünket! Köszönjük!

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Olvasás folytatása

Család

Valóban nélkülözhetetlen a családban végzett imádkozás?

Közzétéve

Szerző:

Fotó: Corinne SIMON I CIRIC

A fárasztó napok után, a fürdést és a vacsorát követően, a legtöbb szülő azért talál fizikai erőt a gyermekeivel való közös imára.  Ez bizonyára fontos pillanat, amelyről gyorsan kiderülhet, hogy nehéz nyugalomban és összeszedetten megvalósítani. Nos, ha feszült az otthoni légkör, lehetséges a családi ima elhagyása?

Ma este Mária kicsit haragszik a gyerekeire, a férjére, önmagára és még Istenre is, aki úgy tűnik, semmit nem tesz, hogy megkönnyítse a családi találkozást az esti imában. „Mindenki épp csak odavonszolja magát, annyira keserves az egész, nem tudom, mire jó” mondja csüggedten a háromgyermekes anyuka. Valóban kell hozzá ragaszkodni? „Kötelező” a családi ima? Igen az, mivel egy család nem hagyhatja el az imát.

Bizonyos családok arra hivatottak, hogy többet imádkozzanak, mint mások. Ugyanakkor minden család hivatott imádkozni. De vigyázat, ne csökkentsük le a családi imát az esti imára. Számos alkalom van, amely vallási értelmet ad a család mindennapi életének: ilyenek az étkezés előtti áldás, iskolába menet az autóban elmondott ima, az ünnepi események rituáléja, az ünnepélyes vasárnapi reggeli, a temetőben a család halottaiért elmondott ima… Az Isten felé irányuló figyelem ilyen sokasága készíti elő, majd lehel életet a családi imába.

A családi ima akadályai

Reggel az óramutatóval való versenyfutás akadályozza legtöbbször a kis csapat gyülekezését közös imára. A hit a családon belül leggyakrabban az esti imában nyilvánul meg, de ez sem könnyű. Szétdarabolt életek, szétszórt napok, állandó rohanás, felgyülemlett fáradtság, sokféle elvárás, váratlan programok, a lélek nehézsége, testi ernyedtség, mind megannyi tényező, ami miatt „az ima” gyakran „gályarabságra” emlékeztet. „Tinédzsereink nyögnek vagy bojkottálnak, a kisebbek húzódoznak, verik a tam-tamot vagy civakodnak. Félek, hogy ez az ima elriasztja őket az imádkozástól!” – mondja Izabel, öt gyermek édesanyja.

Vannak más, belső akadályok : egy apa, aki szerénységből, igénytelenségből vagy individualizmusból vonakodik ettől a közös aktustól, vagy az egyik házastárs, aki nem osztja házastársa hitét, vagy annak nyilvános megvallását, esetleg egy tinédzser, aki azzal fenyeget, hogy balhét csinál…  A 14 éves Jeromos például nyílt ellenségességet mutat az esti ima idején, grimaszol, gúnyolódik, elutasítja a részvételt. Isten az, akit visszautasít? Az imát, vagy éppen a családi imát?  A különbség nem árnyalatnyi.

„Számos kamasz zavarban van, ha hozzátartozóival kell imádkoznia. De ha nem akarunk részt venni a családi imában, az nem annak a jele, hogy elutasítjuk az Urat vagy az imát” – jegyzi meg Élisabeth, négy gyermek édesanyja. „A családi ima a békesség helye kell legyen, nem a viszályé és a „nyomásgyakorlásé – folytatja.  – Nagyobb gyermekem rendszeresen ekkor határozza el, hogy zuhanyozik, férjem feltűnően belemerül az újságjába… De annyi baj legyen!  Talán eljön majd az idő, amikor képesek leszünk együtt imádkozni… addig is, nem fogunk ezen vitatkozni. Az igazán rossz példa lenne.”

 „Ez egy szerény ima … de a miénk!”

Az esti ima nem édes utópia csupán? Nem az, ha két feltétel teljesül: igazán akarni kell és nem kell a lehetetlent akarni. „Egy bizonyos tökéletességre törekvés majdnem megölte az imánkat”- mondta el Bernard. Valódi liturgiáról álmodtunk? Kínkeservesen érkeztünk el egy szegényes kis háromperces imához. Majdnem feladtuk, de aztán azt mondtuk magunknak: „Nem. Ez egy szerény kicsi ima … de a miénk”. Azt gondolom, Isten egyetért ezzel. Ha kevés is, amit megtehetünk, de azt meg kell tennünk. Az Evangéliumban a kenyérszaporító Fiúnak csak öt kenyere és két hala volt, de azokat odaajándékozta…”

Erik, négy gyermek apja, fatalista mosollyal vallja be: „Teréz anya azt mondta, hogy az a család, amelyik együtt imádkozik, együtt is marad, nos, nálunk ez fordítva van. Amikor együtt imádkozunk, összeverekszünk! Ezért úgy határoztunk, hogy csak a szombat esti imát őrizzük meg, de azt mini-liturgiává teszünk.  A hétköznap estéken meg barkácsolunk…”

Ha törik, ha szakad, meg kell-e tartanunk a napi imát? A vélemények megoszlanak. Egyesek a rendszerességhez ragaszkodnak, mint olyan erőhöz, hűséghez, ritmushoz, amely megkönnyíti a rítust. Mások, gyakran szükségből hajlanak a hosszabb idejű, de ritkább imaalkalmakra. „ A fontos, hogy megtaláld a ritmusodat, mondta Georgette Blaquière francia katolikus teológus és esszéíró. Néha jobb, ha csak hetente két-háromszor vagy vasárnap imádkozunk a családban. A fontos, hogy ezt igazán „Istenért” éljük meg, úgy éljük meg, mint olyan időt, amelyet valóban Neki szentelünk. Túl gyakran állunk meg az ima „pedagógiai” aspektusánál. Arra törekszünk, hogy gyermekeinket a hitre neveljük, de összetévesztjük „a célt” és a „következményt.”

A személyes imát nem szabad elhanyagolni

Az ideális persze az, ha sikerül hozzászoktatni a családot a keresztény élethez, azért, hogy a gyermek a hitnek ebben a „fürdőjében” nőhessen fel és fejleszthesse az ima iránti elkötelezettségét. De ez az ideális… A sürgős a személyes ima útjának újra megtalálása, amikor azt elvesztettük. Ez a személyes ima a családi ima igaz forrása.  Személyes ima nélkül fennáll a kockázat, hogy a családi ima csupán homlokzat lesz, amely egy napon megreped. A családi ima valójában nem helyettesíti sem a szülők, sem a gyermekek részéről a szív csendjében folytatott személyes párbeszédet Istennel. Ellenkezőleg, a családi imának kell minket oda elvezetnie.

Fordította: Bárdi Zoltán
Forrás: Aleteia

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Olvasás folytatása

Kövess minket Facebookon is!

Hírdetés Támogasd adód 1%-val a Katolikus.mát!

Népszerű