Lépj kapcsolatba velünk

Család

“Isten kegyelméből”

Közzétéve

Fotó: Shutterstock

Május 28-án a floridai Steven Poust két gyermekével, a 7 éves Chase-zel és a 4 éves kicsi Abigail-lel hétvégi csónakázásra indult a Saint Johns folyón. Amíg az édesapa horgászott, a gyerekek a csónak mellett lubickoltak a vízben, a csónakba kapaszkodva. A kislány mentőmellényt viselt, a kisfiún nem volt ilyen ruhadarab, amelynek viselése bizonyos méretnél kisebb hajók esetében csak 6 éves vagy annál fiatalabb gyermekek esetében kötelező.

A csónak hirtelen erős áramlatba került, ami elsodorta Abigailt. Chase azonnal elengedte a csónakot, és kishúga után úszott. Megragadta őt, de aztán őt is elsodorta a víz.

Az édesapa is azonnal a vízbe ugrott és elkapta a kislányt. “Mindkettőjüknek azt mondtam, hogy szeretem őket, mert nem voltam biztos benne, hogy mi fog történni. Próbáltam Abigail-lel maradni, ameddig csak tudtam… Aztán kimerültem, és ő eltávolodott tőlem.”

Az apa azt kiáltotta a fiának, próbáljon a partra úszni és hozzon segítséget. Igen ám, de a heves áramlat éppen ellentétes irányba haladt és a vízben levőket egyre távolabb vitte mind a csónaktól, mind a parttól.

Chase azonban nem adta fel. Egy teljes órán keresztül úszott, pontosabban: felváltva úszott és a hátán lebegve pihent. Ezalatt a kislány a mentőmellénynek köszönhetően nem süllyedt el, és az apa is fennmaradt a víz felszínén. Egy órai küzdelem után a gyermek partot ért és a legközelebbi házhoz rohant. A Jacksonville-i Tűzoltóság és Mentőszolgálat, a Sheriff Hivatala és a Hal- és Vadvédelmi Szolgálat emberei a csónaktól kb. másfél kilométerre találták meg az apát és kislányát.

A 7 éves Chase hőstette bejárta a nemzetközi sajtót. “Itt vagyunk. Isten kegyelméből itt vagyunk. A kisember elérte a partot és segítséget kért, és ez mentette meg az életünket” – mondta az édesapa.

Mondd el a véleményedet, szólj hozzá a cikkhez. (Facebook fiók szükséges.)
image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.

Francia-orosz szakos bölcsészdiplomával, német, angol nyelvvizsgával egész életemben a nemzetközi kapcsolatok terén dolgoztam. Néhány éve nyugdíjasként boldog nagymama vagyok. Nagyon szeretek fordítani, írni, tájékoztatni, ismereteket átadni.

Hírdetés Támogasd a Katolikus.ma médiamissziót!
Klikkelj a hozzászóláshoz

Hozzászólás írása

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Kövess minket Facebookon is!

Hírdetés Támogasd adód 1%-val a Katolikus.mát!

Népszerű