Advent – az ünnep tartalma
Az advent szó igazából rövidítés: Adventus Domini = az Úr eljövetele, Úrjövet. Advent az Úr kegyelemhozó eljövetelére való felkészülés időszaka. A Szent András ünnepéhez (nov. 30.) legközelebb eső vasárnappal, illetve annak előestéjével kezdődik. Négy hétből áll, a negyedik többnyire csonka. Liturgikus színe a viola (kivéve advent III. vasárnapján, az „öröm vasárnapján”, amikor szabad rózsaszínt használni). December 17-től már a közvetlen karácsonyi előkészület jeles napjait tartjuk, ún. óantifónákkal elmélkedünk.
Advent – négyféle értelme
- Történelmi: ez a zsidóság ószövetségi várakozása Krisztus első(alázatos) eljövetelére „az idők teljességében”.
- Kegyelmi: ez a személyes várakozásom, várakozásunk Krisztus folytonos (lelki) eljövetelére a megtérésemben, imáim által, egy teljesebb formában halálom pillanatában.
- Eszkatológikus: az Egyház, mint Menyasszony virrasztó várakozása Krisztus, mint Vőlegény második (diadalmas) eljövetelére az Utolsó Napon. Marana Tha! Jöjj el, Urunk, Jézus!
- Liturgikus: templomi szertartásokkal, nép ájtatosság formáival készülünk Jézus eljövetelére és a Karácsony ünnepére.
Advent – bűnbánat, erények gyakorlása
Bűnbánati és egyben kegyelmi idő, a figyelmes, éber várakozás, a reménykedő virrasztás ideje: „Virrasszatok, mert amely órában nem is gondoljátok, eljön az Emberfia!” (Mk 13,35). Szeretnénk szép karácsonyt? Készüljünk jól fel! Legyen több „lélek”, csönd, elmélkedés, imádság! Foglalkozzunk többet Isten dolgaival, ismerjük meg jobban azt, akit várunk. Járjunk Mária lelki iskolájába: figyeljük őt, imádkozzunk hozzá, vegyünk részt a roráte (adventi, nálunk többnyire hajnali) miséken. Tartsunk bűnbánatot, végezzünk szentgyónást. Legyen házunkban, lakásunkban adventi koszorú, és családilag is ünnepeljük meg szombat esténként vagy vasárnap, a soron következő gyertya meggyújtásával, a karácsony közeledtét!
A gyertyagyújtás családi ünnepe többféle lehet. Megadjuk ennek egyik lehetséges felépítését. (Természetesen a gyermekek korosztályához alkalmazandó.) Legyen a családi gyertyagyújtás igazi ünnep. Rakjunk rendet a szobában és az asztalon, ahová a koszorú kerül. Készítsük elő az imakönyveket az énekléshez és a Szentírást.
- Ének.
Bármelyik adventi ének az imakönyvből.Bevezetőben a gyermekekkel néhány szót beszélgetünk az ének mondanivalójáról. - Szentírásolvasás.
Választhatunk például a következő szakaszokból: Lk 1,26-38; 1,39-51; 3,1-6; Mt 4,12-17; 5,1-12; Rom 13,11-14; Fil 4,4-7; Iz 2,2-5; 7,14-15; 11,1-5; 35,1-7; 45,5-8; vagy az Ige-liturgia naptár szerint a napi szentírási részből. - Beszélgetés.
Mi a szentírási szakasz mondanivalója számunkra? Mit is jelent az advent a mi életünkben? Hogy sikerült megélni a közös vagy egyéni adventi elhatározásainkat. A gyermekekkel megbeszélhetjük, hogy haladnak az „erénygyűjtő lapokkal”. Összeszedhetünk néhány játékot, egyéb ajándékot, hogy elvigyük és megosszuk más gyermekekkel, akik ennek nagyon megörülnének… Légy ajándékozó! - Imádság.
Lehet imádkozni saját szavainkkal, az este gondolataihoz kapcsolódva. Mindenki mondhat egy kérést, egy köszönetet, amelyre közös válaszunk lehet pl. Ámen, vagy Köszönjük Urunk, vagy Jöjj el, Urunk Jézus! vagy Kérünk Téged hallgass meg minket. Majd közös Miatyánk vagy Üdvözlégy vagy ének.
„Hiába született meg Jézus 2000 éve Betlehemben, ha nem születik meg benned!”
– Ha sikerül szeretetben növekednünk az advent folyamán, igazi lesz a karácsonyunk: Jézus megszületik bennünk, közöttünk; és a körülöttünk élők számára is.
Adventi imádság
Urunk, Jézus Krisztus. Eljöttél hozzánk. Mégis eljössz, újra és újra. És mi várunk Téged. Jöjj el, itt és ma újra. Látogass meg. Várjuk eljöveteled, várjuk a békét, mert annyi békétlenség van kívül a világban és bent a szívünkben! Várjuk eljöveteled, mert ebben a világban egyre inkább az igazságra éhezünk. Annyi igazságtalanság sújtja a népeket és az embereket. Várjuk eljöveteled, mert szomjazzuk a szabadságot. Hozz reményt. Adj szeretetet mindenki szívébe! Nyisd meg szívünket, hogy felragyogó örömödet megtapasztalhassuk életünkben! Kérünk, hallgass meg minket! Amen.
