Lépj kapcsolatba velünk

NEK

Jakab Gábor plébános: A NEK ragyogó lehetőség arra, hogy sebzett lelkünket gyógyítsuk

Közzétéve

Fotó: romkat.ro

Pontosan annyi idős vagyok, mint amennyi idő eltelt a Budapesten 1938-ban megrendezett XXXIV-ik Eucharisztikus Kongresszus óta, hiszen éppen ebben a második világháborút közvetlenül megelőző évben születtem az akkor is Romániához tartozó Erdélyben, Farkaslaka községben. Életkoromnál fogva az említett kongresszusról nyilván nem lehetnek személyes élményeim, az akkor keletkezett eucharisztikus himnusz viszont ma is legkedveltebb templomi énekeim közé tartozik. S buzdító felhívása talán még időszerűbb, mint 1938-ban: „Krisztus kenyér s bor színében Úr s Király a föld felett, / forrassz eggyé békességben minden népet s nemzetet.”

Nagyon látványos és tömeges népi vallásosság jellemezte azt a letűnt korszakot. Azóta persze nagyot változott a világ körülöttünk. Már a világűrben is többször jártunk, s lábunk nyomát otthagytuk a Holdon. Aztán magunk mögött hagytuk mind a lelkeket agyongyötrő barna nemzeti szocalizmust, mind pedig a vörös kommunizmust. Kereken harminc évvel ezelőtt pedig ránk köszöntött a mára már, sajnos, korlátlannná vált szabadság, amellyel egyidejűleg „olyan tényezők jelentek meg – olvasható az egyik kongresszust előkészítő budapesti kiadványban –, amik gyengítették a hit és a vallás megélését: a szekularizáció, az anyagi jólét hajszolása, az elvilágiasodás, a relativizmus és az agnoszticizmus bizonytalansága. Ez vezetett a hívek átlagéletkorának emelkedéséhez, a vallásgyakorlók számának csökkenéséhez: a 10 milliós Magyarországnak a 7-10 %-a vesz részt vasárnaponként szentmisén, istentiszteleten. A válság elérte a családi életet, a papi és szerzetesi hivatásokat is, mivel a fiatalok megszólítása igen nehéz. Az egyház társadalmi jelenlétének hatékonysága is csökkent, ugyanakkor egyre több felnőtt keresi a hitet, az élet nagy kérdéseire a válaszokat, és remélhetőleg megtalálja azokat az Egyházban.”

Alapvetően, nagyon szerény mértékben ugyan, de a fenti idézetet záró szavak megvalósulásában, az egyházhoz való előbb-utóbbi visszatalálásban én is hiszek, hiszen az eucharisztia katolikus vallási életünknek egyszerre a tápláló forrása és kimagasló csúcsa. Nem csupán egy imádság vagy ének tehát a sok közül, hanem a győzedelmes húsvét, illetve a feltámadás és az Élet ünneplése, a megváltás drámai hangulatú színrevitele. A legfontosabb szentség a hét közül, mivel benne lényegileg van jelen Krisztus, míg a többi szentségben csupán kegyelmi ereje révén. Egyáltalán nem csoda, ha világhírű zenészek alkotómunkájának ma is állandóan visszatérő témája.

Az eucharisztia ünneplése, vagyis a szentmise mindig azzal a momentummal fejeződik be, hogy visszaküld bennünket a mindennapi életbe, a misszionálás feladatával: „A szentmise véget ért, menjetek békével.”

A Budapesten sorra kerülő NEK nemcsak rendkívüli esemény, de ragyogó lehetőség is arra, hogy megporosodott emlékezetünket megtisztítsuk, sebzett lelkünket valamelyest gyógyítsuk, Istennel és egymással kiengesztelődjünk, meggyöngült hitünkben megerősödjünk, az egymásrautalt közép-kelet-európai népek barátságát ápoljuk, ebben az összezavarodott világban velük őszintén szolidarizáljunk, nem utolsósorban pedig magyarságunkban is megizmosodjunk. Hogy, amint Babits Mihály fogalmaz Eucharistia című versében: „hogy szellem és ne hús tegyen / magyarrá, s nőjünk az ég felé / testvérnépek közt, mint a fák / kiket mennyből táplál a Nap.”

Őszintén szeretném, hogy ez a kongresszus összességében egy cselekvésre lelkesítő élmény legyen mindannyiunk számára, úgy, ahogy azt jelszava is mondja: „MINDEN FORRÁSOM BELŐLED FAKAD.”

Jakab Gábor
pápai káplán, szentszéki tanácsos, plébános, Kolozsvár-Kerekdomb

Mondd el a véleményedet, szólj hozzá a cikkhez. (Facebook fiók szükséges.)
Klikkelj a hozzászóláshoz

Hozzászólás írása

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Népszerű