Marc Dumoulin atya, a Notre-Dame de Vincennes plébánosa szentbeszédében megjegyzéseket fűz húsvét ötödik vasárnapjának evangéliumához (Jn 14,1-12. Jézus napról napra jobb megismerése bevezet bennünket az Atya titokzatos jelenlétének titkába.
Még Húsvét fényének ragyogó időszakában vagyunk, az Úr feltámadásának ragyogásában, és az Egyház megadja nekünk, hogy meghallgassuk Jézus néhány órával kegyetlen kínszenvedése és halála előtti, a tanítványaihoz és legközelebbi barátaihoz intézett szavait. Jézus bejelentette halála óráját. Ezt mondja az Evangélium: a tanítványok a szomorúságtól és a csodálkozástól megzavarodtak. Nem voltak képesek elhinni. Három hihetetlen évet éltek azzal, akiben felismerték a Messiást, a Megváltót. És most megsemmisülni látszik mindez, Annak közeli halála által, akinek a megszabadítójuknak kellett volna lennie.
Az Atyához vezető Út
A megdöbbentő beszélgetés során, miközben a könyörtelen halálra készülő Jézus jövője kilátástalannak és reménytelennek látszik, Jézus azt mondja tanítványainak és nekünk is: „Higgyetek bennem, én vagyok az Út, az Igazság és az Élet”, mintha ez a közelgő halál nem az út végét jelentené, hanem annak a feltárulkozását, megmutatkozását, ami Jézus a számunkra volt: az útét, amely az Atyához vezet.
Jézus azt mondja tanítványainak: Ő nem egy út, hanem azÚt, és az Igazság eléréséhez a tanítványoknak ezt az utat: az átvezető utat kell követniük. Krisztus útja onnan indít minket, ahol éppen vagyunk, akár árnyékban, fényben, sötétségben vagy világosságban, kegyelemben vagy bűnben, akárha jó vagy rossz emberek is vagyunk. Azt az átjárót járatja velünk, amely ő maga, és az ő Atyjához vezet. Út, amely kivezet fantáziálásunk, rémlátásaink, szomorúságaink, sőt terveink bolyongásaiból, bármilyen nagyarányúak is legyenek azok. Jézus végigvezet bennünket életünk távlatain, onnan, ahonnan elindultunk, oda, ahol ő vár ránk, ahol saját élete árán fog minket élővé tenni. Ez az Út ő maga, az Úr és a Krisztus.
Feléje fordítani tekintetünket
Hallgassuk megint Jézust. Nem azt mondja nekünk: „Megmutatom nektek az utat, a táj egyik elemét”, hanem azt mondja: „Én vagyok az Út”. Azt sem mondja, hogy „Megtanítalak benneteket az igazságra, belétek oltok egy tanítást”, hanem azt mondja: „Én vagyok az Igazság”. Azt sem mondja, hogy „Életet fogok adni nektek, mint a molekuláris kombinációk összességét”, hanem azt mondja: „Én vagyok az Élet” (Jn 14,6). Mindezt jelen időben. Gyakran megkérdezzük magunktól: mit kell tennünk? Hová kell mennünk? Mit kell hinnünk vagy gondolnunk? Nagyon emberi, teljesen jogos kérdések. Az Úr mégis arra hív fel minket, hogy mindezen kérdéseinken lépjünk túl, helyezzük őket háttérbe, zárójelbe, és határozottan őfelé fordítsuk tekintetünket.
Nos, ez az, amiért az Egyházat, az Úr népét, minket mindannyiunkat nem lehet összetéveszteni egy humanitárius, civil, akármennyire is hatékony jótékonysági szervezettel. Az Úr halála sem a tanítványok, sem a mi számunkra nem jelenti az út végét. Ahogy haladunk előre ezen az úton, apránként, nap nap után, a megismerés az Atya titokzatos jelenlétének titkába avat bele bennünket. Az Atyáéba, aki minket teremtett, vár ránk, keres és vágyakozik utánunk, hív és megvált, mert feltétel nélkül szeret bennünket.
„Mutasd meg nekünk az Atyát”
Igen, Uram, oly régen vagyunk már veled, és mégsem ismerünk téged. Fülöppel együtt mi is azt mondjuk: Mutasd meg nekünk az Atyát, és ez elegendő nekünk. És te mindig így válaszolsz nekünk: Igen, aki látott engem, látta az Atyát. Mi ezt kettőnek gondoltuk, de csak egy. Nos, ne várjuk se az átjáró, se az életünk végét, se azt, hogy mindent tudjunk vagy bebizonyítsunk, még kevésbé a teljes kibontakozásunkat ahhoz, hogy végre az Úrtól megkapjuk életünket és teljes egészében önmagunkat. Ugyan mi jobbra számíthatunk itt a földön, ha nem Jézusra, az Útra, amely nyitva áll előttünk, Jézusra, az Igazságra, amelyet felkínál nekünk, és Jézusra, az örökkévaló Életre, ami bőségesen megadatott számunkra?
Asztalánál fogadjuk testét és vérét, Őt magát, aki táplálékul adja magát nekünk. Lelkes vágyunk szerint és teljes szívünkből nem kevesebbet kapunk és veszünk magunkhoz, mint az Utat, az Igazságot és az Életet. Íme, ezt jelenti ő a számunkra, az utat az Atyához és az örök élethez. Kérjük Jézust, hogy így legyen, és mi is ővele ezt jelenthessük testvéreink számára.
Fordította: Bárdi Zoltán
Forrás: Aleteia
