fbpx
Lépj kapcsolatba velünk

Reflexió

Jó dolog a katolikus egyház?  (I. rész)

Közzétéve

Fotó: Dreamstime.com

Nekünk lehet nem kérdés hogy jó dolog-e a katolikus egyház, ám vannak olyan embertársaink, akiknek ez bizony nagy fejtörést okoz. Sok ellentmondás, feszültség, tévhit, álhír és bélyegzés lengi körül az egyház megítélését. A következő 5 részes cikksorozat az Egyesült Királyságban zajlott vitán alapszik, melyben a vitát megvitatva a keresztes háborúk, az inkvizíció, a zsidók, a nők szerepe az egyházban, a térítések, Galileó, a molesztálások, a homoszexualitás, az óvszerhasználat, a pápa tévedhetetlensége, a vagyon témaköreit fogjuk egy kicsit alaposabban pontra tenni. Vagy legalábbis megpróbáljuk.

2009-et írunk, XVI. Benedek még Róma püspöke. Londonban az Intelligence2 (talán így fordíthatjuk: Intelligencia a másodikon) nevű nemzetközi alapítvány egy vita estet szervezett, amelyen arra keresték a választ, hogy a világban jó, vagy pedig rossz erő a katolikus egyház? Négy résztvevő foglalta el a pódiumot: John Onaiyekan nigériai bíboros és Ann Widdecombe volt konzervatív politikus az egyház mellett érveltek, illetve Christopher Hitchens író és Stephen Fry színész az egyház ellen foglaltak állást.

A vitáról azért érdemes szót ejtenünk, mert minden fontos téma, amely a modern embert elriasztja az egyháztól, szóba került. Így tehát megfelelő kiindulópont egy régebbi írásunk gondolatmenetének a folytatására (Ügyfélszolgálati szeretet – Miért hagyják el katolikusok az egyházat?). Abban a cikkben, mint a kritikákban is megfogalmazta egy olvasónk, pusztán a felszínt érintettük. Jelen esetben egy hosszabb munkával igyekszünk bemutatni, hogy milyen okokból hagyja el a modern ember az egyházat, illetve miért támadják olyan sokan a katolikusságot (ezzel a teljes kereszténységet, más felekezeteket is beleértve). Ez úton szeretném megkérni minden kedves cikkünket olvasó testvérünket, hogy hozzászólásaikkal segítsék a munkánkat. Rengeteget jelent számunkra, amikor olyan visszajelzéseket olvasunk, amelyek jó érvekkel mutatnak rá, hogy miben fejlődünk. Azon testvéreinket pedig, akik bármilyen munkánkra negatív és lekicsinylő reakcióval válaszolnak, szeretnénk szeretettel megkérni és meghívni a szeretet gyakorlására.

Intelligence 2: vitázó felek a katolikus egyházról – Forrás: Pinterest

A vitázók

Térjünk tehát vissza a pódiumhoz Londonba: John Onaiyekan bíborosról sokat írhatnánk. Én azonban két dolgot emelnék ki: 1944-ben született olyan családba, amely frissen tért át a keresztény katolikus hitre, illetve 2013-ban XVI. Benedek pápa a Hittani Kongregáció (Congregatio pro Doctrina Fidei) tagjának nevezte ki. E két dolgot azért tartom fontosnak, mert egyrészt maga a bíboros világít rá, hogy a szülei nem azért lettek katolikusok, mert rossznak találták a helyi ősi vallást, hanem mert a keresztény hitet jobbnak és többnek látták. Ebben a környezetben nevelkedett tehát Onaiyekan bíboros, ahol a keresztény hit értéke jelen volt a hétköznapokban. Ugyanakkor a Hittani Kongregációban való tagsága – a hivatal egyébként azzal foglalkozik, hogy az egyház tanítását megőrizze – egyértelmű bizonyítéka annak, hogy nagy tudással rendelkezik arról, hogy mit miért tanít az egyház. A szintén egyház mellett érvelő politikus Ann Widdecombe története is érdekes. Eredetileg anglikán volt, de amikor megszületett a döntés, hogy bevezetik a női papságot, katolizált. Elmondása szerint, már sok mindent nehezen viselt, de ez volt a pont, amikor betelt a pohár. Következőképp nyilatkozik egy 2010-ben készült interjúban, amelyet Alyssa McDonald készített a NewStatesman-nak:

A katolikus egyházat nem érdekli, ha valami népszerűtlen. Ami a Katolikus egyházat illeti, ha valami igaz, akkor az igaz, ha valami hamis, akkor az hamis. A női papság körüli kérdésekben nemcsak azt gondolom, hogy teológiai szempontból lehetetlen a nőket pappá szentelni, hanem hogy maga a vita jellege is romboló hatású volt, mert nem arról szólt, hogy teológiailag lehetséges-e, hanem a vita arról szólt, hogyha nem tesszük meg, akkor elfogadhatatlanná válunk a világ számára” (ford. a szerző).[1]

A kijelentésből egyben következtethetünk Widdecombe asszony gondolkodásmódjára is, miszerint meggyőződésből, nem pedig büntető gesztusként váltott vallást. Ezek alapján két felkészült embert hívott meg az alapítvány, hogy az egyház mellett érveljen. Lássuk az ellenkező oldalt.

Christopher Hitchens nevét az angolszász világban jól ismerték. Rákban hunyt el nemrég. Elismert író, ateista, és kemény hitvitázó személyisége széles körökben híressé tette. Egyik nagyon ismert könyve, a God Is Not Great: How Religion Poisons Everything, amelyben arról ír, hogy a vallás irracionális képződmény, amely problémákat, bigottságot, a szexualitás elnyomását szüli stb. Egy szó, mint száz: azt tárgyalja, hogy a vallás kimondottan káros dolog.

Stephen Fry. Őt is jól ismeri az angolszász világ. Színész, író, humorista, saját bevallása szerint homoszexuális és ateista. Egy interjúban feltették neki a kérdést, hogy ha mégis kiderül, hogy van Isten, akkor halál után a találkozáskor mit mondana neki? A válaszát idézem (eredeti felvétel itt):

Csontrák a gyerekekben? Miért van ez? Hogyan merészeled? Hogyan merészelsz egy olyan világot alkotni, ahol annyi szenvedés van, ami nem a mi hibánk? Ez nem helyes, hanem nagyon nagyon gonosz. Miért tiszteljek egy szeszélyes, gonosz gondolkodású hülye istent, amely olyan világot teremt, amely ennyire tele van igazságtalansággal és fájdalommal… Ezt mondanám.

Úgy vélem az idézet érdemi kostolót ad Fry stílusából és gondolkodásából.

Forrás: YouTube

A vita

Ha tehát sikerült áttekintenünk magát a pódium meghívottjait, akkor kezdhetjük a vita menetének áttekintését. Ezt csak összefoglalva végezzük el, mert a felvételt bárki megtekintheti a maga egészében. Első felszólaló a bíboros volt. Beszédében természetesen azt igyekezett bemutatni, hogy a katolikus egyház egy kimondottan pozitív jelenség a világban. Olyan értékeket képvisel, amely felemelő az emberiség számára. 1.2 milliárd katolikus van a világon, ezek között vannak vezetők, politikusok, orvosok, tanárok, egyszerű emberek, szegények, tehát minden társadalmi rétegből felölel egyéneket, akik hívek. Megemlíti, hogy a világon 26 százaléka azon intézményeknek, amelyek a HIV és AIDS kezelésében közvetlenül részt vesznek, a katolikus egyházhoz tartoznak. Ugyanakkor az egyház nyitott a szociális ügyekben, sohasem tesz különbséget vallási vagy bármilyen okból kifolyólag, mindenkinek segítséget nyújt. Szintén kiemeli, hogy az egyház elismeri önmagáról, hogy nem tökéletes emberekből áll, ezért bocsánatot is kért az elmúlt időkben. Megjegyezném személyes véleményemet, miszerint nem volt erős, és nem volt olyan beszéd, amely a meglehetősen szkeptikus tömeget megmozgatná.

A bíborost követte Christopher Hitchens felszólalása. Hitchens beszédében felhozta, hogy a katolikus egyháznak bocsánatot kellene kérnie a következő dolgokért is: a keresztes háborúkért, az inkvizícióért, a zsidóüldözésért, a nőkkel való igazságtalan bánásmódért, a dél-amerikai őslakosság erőltetett megtérítéséért, az afrikai rabszolga kereskedésért, hogy Galileónak igaza volt, amiért a háború alatt nem emelt szót a népirtás ellen a katolikus egyház, a molesztált gyerekekért. Továbbá kritizálja azt, ahogyan az egyház kezelte a molesztálásokat. Arról is beszél, hogy talán az egyház valamikor bocsánatot kérhetne, amiért nem ajánlja az AIDS betegség megelőzését óvszer használatával. A mellette ülő Fry ügyét is felhozza, miszerint az egyház azért is szégyellheti magát, amiért elítéli ezt az embert homoszexuális volta miatt. Végül pedig megjegyzi, hogy bár nem kívánja a pápa vagy bárki más halálát, azonban nagyon jó időszaknak tartja, amikor nincs megválasztott egyházfő, mert ebben az időszakban senki a világon nem állítja, hogy tévedhetetlen. Beszéde erősebb hatást ért el, mint a bíborosé.

Az írót követte Ann Widdecombe. Azzal kezdte, hogy ha valakinek bocsánatot kell kérnie, akkor az Christopher Hitchens, mivel ilyen sok ferdítést régóta nem hallott az egyházzal kapcsolatban. Mindjárt azzal folytatja, hogy nem állítható az antiszemitizmus vádja, hiszen rengeteg zsidó életét mentették meg kolostorokban és templomokban Európa-szerte a háború alatt, illetve arról is megfelejtkezik említést tenni Hitchens, hogy 3000 zsidót bújtatott az akkori pápa nyári rezidenciáján. A molesztálások kezelésével kapcsolatban kiemeli, nem csak az egyház tévedett, illetve nem lehet elvárni, hogy a társadalom tudását meghaladja a katolikus egyház, hiszen amikor ezek történtek, nem lehetett még tudni, hogy pontosan mi okozza ezt és hogyan kezelendő (itt a 70-as évektől kezdődő esetekre kell gondolnunk). Ezt követően rátér az óvszer kérdésére, ennek megokolásaként nem szabad csak a földi életre korlátozzuk érveinket. Az egyház nemcsak szeretetszolgálatokért felelős, hanem az emberek üdvösségéért is. Az óvszerről való tanítása tehát ebben a kontextusban értelmezendő. Végül megjegyezi: természetesen az egyházban emberek vannak, akik próbálják megélni a parancsolatokat, de sajnos nem mindig sikerül.

Végül nézzük Stephen Fry beszédét. Felszólalását máris azzal a kijelentéssel indította, hogy a katolikus egyház nem jó erő a világban. Kifejezi, hogy senkit megsérteni hitében nem akar, ő azonban a felvilágosodás eszméit vallja, amelyet véleménye szerint a katolikusok előszeretettel támadnak meg Galileo idejében illetve napjainkban is. Ezek után rátér arra, hogy mennyi embert égettek meg csak azért, mert anyanyelvén olvasta a bibliát. Aki az üldözéseket levezette az Thomas Morus, és őt 2000-ben János Pál pápa a politikusok védőszentjének nevezte ki. Az egyház tehát nem terjeszteni akarja az evangéliumot, hanem megtartani a hatalmat magának. Ezek után kitér arra, hogy a homoszexualitást nem tartja gonosz dolognak. Ezt az egyháznak nem lenne szabad rossznak titulálnia, hiszen ő benne is a vezénylő erő a szeretet. A papi nőtlenséget is felhozza, mint abnormális dolgot a modern világban. Ő is kritikával illeti az egyház útmutatását, amelyben az önmegtartóztatást ajánlja, mintsem az óvszer használatát a HIV és AIDS legyőzése érdekében. Kiemeli véleményét arról is, miszerint az egyház túlságosan el van foglalva a szexualitással. Ezt követően egy képet jelenít meg: vajon mit gondolna a galileai ácsmester a mai egyházról? A gazdagságról, a hatalomról, a hierarchiáról stb.? Beszédét gyakori tapssal viszonozta a tömeg, és igencsak használta színészi tehetségét, hogy a lehető legjobban átadja üzenetét.

Mielőtt maga a vita elkezdődött, megkérték a tömeget, hogy szavazzanak a következő kijelentésről: A katolikus egyház egy jó erő a világban. Eszerint a 2.126 résztvevőből 678-an voksoltak igennel, 1102 voksolt nemmel, és 346 vélte úgy, hogy még nem tud dönteni a kérdésben. A viták meghallgatása után már többen szavaztak, nevezetesen 2.178-an, ez pedig így oszlott: 268 igennel, 1876 nemmel voksolt és 34 résztvevő maradt döntésképtelen. Az egyházat védő oldal tehát csúnyán veszített.

E ponton érkeztünk meg írásunkban oda, hogy elkezdődhet a lényegi rész, amelyben próbálunk válaszokat keresni a fent látott nehéz kérdésekben. Néhány esetben megjegyeztem, hogy az adott felszólalás erősebb vagy gyengébb. Áttekintésként annyit mondanék, hogy a két egyházat védőnek nagyon nehéz dolga volt. Nem azért, mert lehetetlenre vállalkoztak, hanem azért, mert olyan érveket vetettek rájuk, amelyekre nem lehet egy perces válaszokban könnyedén magyarázatot adni. Az egyház ellen érvelőknek sokkal könnyebb dolguk volt, mert valóban nem tökéletes emberek alkotják az egyházat. Így tehát az érzelmekre erősen ható témák, amelyeket felhoztak, igencsak megmozgatták a tömeget, nem annyira érvekkel, mint érzelmi megindítással. Mindennek ellenére úgy vélem, hogy a bíborosnak és Ann Widdecombe asszonynak erősebben kellett volna kiállniuk, és jobban megértetve a hallgatósággal, hogy mit miért tesz az egyház, illetve a múltjában mi miért történt. A következőkben hozott válaszok utánajárás eredményeként kell olvasni, amelyek forrásait bárkinek rendelkezésére bocsájtunk, amennyiben érdekli.

Cikkünk folytatása következik.

[1]The Catholic Church doesn’t care if something is unpopular. As far as the Catholic Church is concerned if it’s true it’s true, and if it’s false it’s false. The issue over women priests was not only that I think it’s theologically impossible to ordain women, it was the nature of the debate that was the damaging thing, because instead of the debate being “Is this theologically possible?” the debate was “If we don’t do this we won’t be acceptable to the outside world”

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.

A rendszerváltás után 3 évvel születtem Erdélyben. Katolikus hitem adja életem alapját. Alapszakos bölcsész vagyok, mesteri diplomámat Nemzetközi tanulmányokból fogom megszerezni. Pilinszkytől hallottam Rilke gondolatát először: "Rettenetes, hogy a tényektől sohasem tudhatjuk meg a valóságot." Ez az idézet adja meg cikkeim hangvételének és szemléletének világát. Meggyőződésem, hogy a nemzet jövője az egészséges családokon, mint a társadalom alappillérén múlik a teljes Kárpát-medencében.

Hírdetés Támogasd a Katolikus.ma médiamissziót!
Klikkelj a hozzászóláshoz

Hozzászólás írása

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Reflexió

Ima vagy oltás?

Közzétéve

Fotó: Pixabay

Azt a címet is adhattam volna: „amikor ég a ház,” „a tudomány csődje,” vagy „antivaxerek kíméljenek!”

Mert amikor ég a ház, akkor nem elég filozofálni, bűnbakot keresni, hanem menteni kell a menthetőt.

Már nem bizalmi kérdés ez, hanem közegészségügyi. Olthatod magad ötször is, ha a többség nem hajlandó. Mert a vírus pimasz. Csak azért is támad, pláne ott, ahol rést talál.  És te oltva is továbbadod, ha van kinek. Mert a szervezeted elkényelmesedett. A tápos városi életmódban nagy a nyüzsgés, sok az interakció, jobban terjednek a mérgek, a mérgezők is.

A falusi csendes idill esetleg hétvégére jó, de már zavar a harangszó, a kakaskukorékolás, a trágyaszag, a poros mellékutca, a kinti vécé, a csorda kolompja. Persze marha se lesz mihamarabb, mert már nem éri meg. De sebaj, majd lesz importból.  És majd a futár hozza a petrezselymet, mert se friss nincs a kertben, se szárított a kamrában. Minek?  Minek? Úgyis kapsz étrendkiegészítőt a patikában.

Mondják: bűnbak az egyház is, mert tudatlanságban tartja híveit. Bűnbakok az oltatlanok, mert ellehetetlenítik az „egészségesek” mozgását, jogait.  Hibásak az oltottak, mert nem voltak eléggé meggyőzőek a kommunikációban.

De a tudomány nem kér bocsánatot. S a gyógyszerbiznisz sem. Olvasom, hogy a mai felnőtt nemzedék megszületésének éveiben, úgy kb. 60 évvel ezelőtt történt meg az orvostudomány legmegrázóbb tévedése. 1958 és 1962 között egy németországi gyógyszergyártó mintegy 15 tonna gyógyszert adott el, hogy csökkentsék a várandós édesanyák émelygés-tüneteit. Ennek eredményeképpen több mint 10 ezer torzszülött látott napvilágot és mind a mai napig szenvednek tőle. A Contergan tablettát a gyártó mégsem vonta ki forgalomból csak átkeresztelte, és pozitív hatásait a lepra illetve a rákkezelésben hasznosítják. A gyártó  a botrány miatt ugyan nem tudta törzskönyveztetni a gyógyszert, de később, más néven, Amerikában azóta is gyártják. Sem bírósági döntés nem született, sem bocsánatot nem kért senki. A cég is csupán csak – holmi filantróp szándékkal – egy közös alapba csurgatott néhány millió dollárt. Az Egészségügyi Világszervezet meg finoman felhívta az Európai Gyógyszerügynökség figyelmét, hogy alkalmazáskor majd jól olvassák el az apróbetűs részeket a mellékhatásokról…

Az egyház többször bocsánatot kért a bűneiért, a „civil” társadalom, a politika soha. A „hivatalos” média úgy semleges, hogy mikor egyik, mikor másik álláspontot szajkózza. Mert nincs egyetértés. Nincs összhang, nincs konszenzus. Minek is – hiszen demokrácia van. Egyébként is mindenki azt olvas, amit akar. Majd eldönti, mi az igaz. A nyolc osztályos szakmunkás szavazata is annyit ér, mint a frissen doktorált filozófusé.

Közben ekkora nyomás alatt az egészségügyi rendszer a szemünk láttára omlik össze. Nyilván, ez fáj a hatalomnak, nem az egyén élete, helyettesíthetetlen méltósága, örök értéke.

Talán az utóbbi hetek legszimpatikusabb érve: azért nem oltatják magukat az emberek, mert előbb imádkoznak, mint orvoshoz menjenek. Pedig hát az orvosok is Isten gyermekei. Feladatuk, hivatásuk a gyógyítás. A baj az, ha ők is megbetegszenek. Főként, ha nincs annyi kórház, hogy a lakosságnak legalább a fele elférjen benne, ha a szükség úgy hozza. És pénz sincs erre, mert a biztosító sem fizeti ki a teljes autót, akármekkora a kár a balesetnél.

Vagyis eljutottunk a pénzhez.

Hogy mindent ki lehet számítani pénzben: megéri, vagy nem? Ráfizetős vagy nyereséges? Az élet pedig… Háát, ennyi volt. Meghaltál, eltemetnek, három napig tart a csoda. Ha nem támadtál fel, jön a következő hír, ember, esemény, cunámi, járvány, kormány, mozgalom, s megy az élet tovább, nélküled.

Te mennyit érsz? Mert annyit biztosan nem, mint amennyit a nagy focisták a nagy kluboknál. Mert nincs annyi nyereség utánad. Még az adód sem fedezi az egészséged, életed értékét.

Pénz vagy élet?

Úgy tűnik, inkább a pénz?! Hiszen azt lehet csak számszerűsíteni. A halálod, csak a pénzzel való rossz gazdálkodás mellékterméke. Sima biológia, így aztán simán mész a süllyesztőbe, csak majd talán a rokonaid, barátaid emlékeznek rád, amíg élnek, hiszen te is úgy vagy velük, mint ők veled.

Igen, az ember testbe zárt halhatatlan lélek. De ez az Isten Lelke által átlelkesített test is üdvösségre van teremtve. Felruházva értelemmel és szabad akarattal. S most kiderült, hogy a tudományt, civilizációt, gazdaságot istenítettük, és mégis milyen törékeny. Múlandó. Mert a testet elszakította a spiritualitástól. Elidegenítette az embert önmagától. Így aztán könnyebben lerongyolódott és sebezhetővé vált. A legjobb „szakit”, a sátánt kérte fel, hogy segítsen belerondítani Isten tervébe, segítsen meghekkelni a jó szándékot, segíteni akarást, hiszen csatolt áruként kapta vele a kapzsiságot, a hataloméhséget, a becsvágyat is.

Az evilág elért a saját határaihoz.

Ha kiölte az emberből a halhatatlan isteni csírát, már istenként viselkedne, de megállítja őt saját keze alkotása. A torzszülött fattyú, amit a tudás gőgjével produkált.

És akkor keresi a bűnbakot. Hirtelen áldozati pózban kezdi sajnáltatni magát, s mindenütt tolvajt kiált. Pedig egyszerűen csak hisztizik, mert saját magát fojtotta meg, levágta magáról az isteni lélegeztetést.

Önállóan akart lélegezni, s kiderült, hogy Isten lehelete nélkül csak remeg, s aztán összerogyik. Jó lenne, ha az Istenbe vetett személyes és közösségi hitünk-vallásosságunk segítene megtartani józan eszünket, hívő szívünket.

Jó lenne, ha az embernek, ebben a végső kapkodásban, még lenne ereje legalább az imában Isten után nyúlni és mélyet szippantani Belőle.

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Olvasás folytatása

Reflexió

A fájdalmam – papként

Közzétéve

Szerző:

Egy pap számára nagy fájdalmat jelent az egyházon belül elkövetett szörnyű bűnök súlyosságának felfedezése – vallja az Aleteia cikkírója, Vivarès atya, a párizsi Saint-Paul templom plébánosa. Ha vállaljuk, hogy hordozzuk ezt a keresztet, az azt is jelenti, hogy hisszük: az egyház nem önmagában létezik.

Október 5-én, kedden időt szántam arra, hogy megnézzem a KTO televízióban a CIASE-bizottság jelentése (az előterjesztő elnök neve alapján másképpen Sauvé-jelentés) benyújtásáról szóló híradást. Aztán gondosan elolvastam magát a jelentést, mint ahogyan egy beteg felkészül egy fájdalmas, de szükséges műtétre, mint ahogy az ember elmegy a fogorvoshoz, hogy kihúzassa a korhadt fogát, de közben tudja, hogy milyen fájdalom fog rá várni. Ezt a fájdalmat már megéltem Írországban, amikor 1996-ban teológushallgató voltam, és lavinaként hetente követték egymást a médiában a különböző történetek, egyik borzalmasabb, mint a másik, anélkül, hogy el lehetett volna fordítani a tekintetünket.

Ezt a fájdalmat átéltem 2000-ben is, Pican püspök ügyében, aki épp akkor helyezett át egy papot, aki maga is beismerte, hogy éveken át pedofil bűncselekményeket követett el, s akit ezután tizennyolc évnyi börtönbüntetésre ítéltek. Ugyanezt a fájdalmat tapasztaltam meg a Preynat-ügy felpereseivel együtt 2016-tól 2020-ig, amikor megtudtuk, hogy három lyoni bíboros érsek – Barbarin atya kivételével – tizenöt éven át nem tett semmit. És ott voltak még a nemzetközi ügyek Chilében, a Krisztus Légiósainak ügyei és még sok minden más.

Hol van az én egyszerű helyem, mint emberé?

Egyesek talán nem találják helyénvalónak, hogy Krisztushoz hűséges papként megosztom a fájdalmamat, és úgy gondolják, csak az áldozatok fájdalmáról, az összetört életekről, a felnőtté vált gyerekek öngyilkosságairól kellene szólnom, ezekről a gyerekekről, akik olyan terhet cipelnek, amelyet senki sem tud levenni róluk. Nem kívánom azonban a politikailag korrekt vagy a médiában megkövetelt magatartást és beszédet követni, nem kívánom megítélni, hogy mit illik vagy mit nem illik mondani, és ma este szívesen vállalom, hogy ne az Aleteia rendszeres krónikásaként nyilvánuljak meg, hanem egyszerű emberként foglaljam el a helyemet.

A kitüntetésnél, csodálatnál, utánzásnál vagy jutalmazásnál is jobban, mindenekelőtt azt szeretnénk, ha tisztelnének bennünket. Akármi legyen is a foglalkozásunk, a társadalomban elfoglalt helyünk, családi vagy társadalmi funkciónk, mindenekelőtt arra a tiszteletre törekszünk, amelyet egyszerű emberi mivoltunknak köszönhetünk, arra a tiszteletre, amelyet mindennapi cselekedeteink egyszerű erkölcsisége kell kiváltson. Huszonöt éven keresztül féltem attól, és ma még inkább félek, hogy nem fognak majd emberként tisztelni, csupán annál az oknál fogva, hogy pap vagyok. Attól féltem, hogy papi állapotom lesz az erősebb ok a megítélésemben, nem pedig emberi méltóságom, egy olyan emberé, aki csak azért felelős, amit meg tudott tenni. „Jézus csak ennyit mondott: „Ha rosszul szóltam, bizonyítsd be a rosszat. Ha meg jól, akkor miért ütsz?” (Jn 18, 23) Nos, a tanítvány nem nagyobb a mesterénél, és ha a Krisztusnak mint embernek kijáró tiszteletet sárba tiporták, noha ő Isten, akkor ugyan én, bűnös ember, milyen tiszteletet követelhetek?

Mindent elfogadni

Azonban az utcán a római galléromra vetett tekintet, a misén rám vetett tekintet, amikor papi kötelességeimet teljesítem, a gondolatok, amelyek akkor ébrednek bennem, amikor elolvasom az aláírásomat az e-mailjeim végén: “Pierre Vivarès atya, a Saint-Paul – Paris IV plébánosa” – mindez felkelti benne a tisztelet hiányától való félelmet. Igen, attól félek, hogy a szabadon elfogadott és megélt papi állapotom összemosódik azok jogos elítélésével, akik – hozzám hasonlóan, papi állapotban – bűnöket követtek el.

Ha értelmesen végiggondolom, könnyű lenne azzal győzködnöm magamat: “Dehát azok ők, és nem én vagyok”, – de ha az ember egy testhez tartozik, akkor az értelem nem tud az évtizedes azonosulás érzésének helyébe lépni. Könnyű lenne azt mondanom, hogy elöljáróink vallottak kudarcot, és olyan reformokat szorgalmaznom, amelyek végrehajtásához sem küldetést nem érzek, sem képességeim nincsenek. Gyáva dolog lenne letámadni és főbe lőni az egyházat, amely szintén emberi intézmény, de amely az anyám, és amelynek az életemet, növekedésemet és mai létemet köszönhetem. Mindent el kell fogadnom.

A keresztre feszítettség állapotában

Talán éppen ez az egyház misztériuma. Nincs olyan emberi intézmény, legyen az politikai, mint a köztársaság vagy a monarchia, filozófiai, mint a gondolkodás vagy a tudomány iskolái, legyen az családi intézmény vagy társulás, közülük egyetlen egy sem hordozza, nem foglalja magában az őt alkotók bűneinek súlyát és egyúttal a megszabadulást attól, ami bennünket terhel.

Könnyű elhagyni egy olyan emberi intézményt, amelynek csak önmaga jelenti létezésének az alapelvét. Nem így áll a helyzet az egyházzal, amely Istentől származik és Istenhez vezet. „Uram, kihez mennénk? Tiéd az örök életet adó tanítás.” (Jn 6, 68). Ez keresztre feszít minket, és mivel megfeszít, felismerem itt Annak az örök gesztusát, aki megmentett minket. Krisztusét, akit az emberek elárultak, és akit Isten megmentett. Mindez engem is a megfeszítettség állapotába helyez. De én a Reményben akarok élni és halni, hordozván ennek a keresztnek a súlyát, és ha ezzel a kereszttel enyhíthetem az áldozatok szenvedését, akkor szívesen felajánlom nekik.

Írta: Père Pierre Vivarès
Fordította: Solymosi Judit
Forrás: Aleteia

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Olvasás folytatása

Reflexió

Áremelkedés! Útban a hiányok felé

Közzétéve

Szerző:

Fotó: Shutteerstock

Gáz, villany, kőolaj, zöldségfélék, hús, gabonafélék … a nyersanyagok árai folyamatos inflációs emelkedést mutatnak, ami együtt jár hiányokkal is. Oka ennek a gazdaság újraindulása két évi lelassulás után, amit részben a lezárások, de bizonyos szektorokban a strukturális problémák is okoztak.

Senki nem ússza meg az inflációt, ami a világ összes nyersanyagára vonatkozik, és világméretekben jelentkezik. A tisztán konjunkturális tényezőkhöz járulnak a strukturális tényezők, köztük nem utolsó helyen az Európai Központi Bank pénzügyi politikája. A lezárások, amiket a föld csaknem minden országa elrendelt, 2020 márciusa óta búra alá helyezték és leállították a termelést. Most, hogy a kereskedelemre megint van mód, a gazdaság újraindul.

Ez jó dolog, de idő kell arra, hogy az üzemek és a világ logisztikája újra rátaláljon szokásos működésére. A kereslet nagyobb, mint a kínálat, a hiányok megmutatkoznak, ami az árak emelkedését okozza. Ez a túlfűtött állapot időleges kell legyen, amíg a gazdaság szereplői újra megtalálják a munka ritmusát, de addig is megakadályozza a világ kereskedelmének megfelelő újraindulását, és blokkolja egyes termelési láncok működését.

A sajtót például érinti a papírhiány, ez emeli ennek az elsődleges fontosságú cikknek árát, és egy már amúgy is sérülékeny iparág teherbíró képességének határait súrolja. Szűkösség mutatkozik az élelmiszerek terén, amit fokoz, hogy Európa-szerte nagyon esős volt a tavasz és a nyár. A gabonafélék hozama Franciaországban nem mutatkozik valami jónak, ami hátrányt jelent mindazok számára, akik a francia termelőktől vásárolnak gabonát.

Stratégiai zsákutca

Ehhez a konjunkturális áremelkedéshez hozzájárul még, erősen aggasztó módon, egy strukturális hiányosságok által okozott infláció is. Ez pedig az energia esete, különösen az áramé. Az egyes európai országok által választott megoldás – az atomenergiával termelt áram mennyiségének csökkentése – az áramtermelés visszaesését okozza, amit a szélkerekek képtelenek pótolni. Németország az orosz gázra számít, mint elsődleges energiaforrásra, amit részben szélenergiával akar kiegészíteni. Azonkívül, hogy ez magával hozza az Oroszországtól való függést, a nukleárisan termelt energia kiesését még nem pótolja a moszkvai gáz. Az Északi Áramlat 2 gázvezeték még nem működőképes, pedig a Gazprom a munkák befejezését szeptember 10-én már bejelentette. Olaszország is nagy hiányokkal néz szembe. Október 1-jével a gázárak 15 %-kal, az áramárak 30 %-kal fognak emelkedni. Rossz hír ez a magánszemélyek számára, de az egész termelői lánc, különösen az ipar számára is.

Franciaország ugyanezekkel a nehézségekkel szembesül. A fessenheimi erőmű bezárását még nem kompenzálták. Az országnak Németországtól kell majd gázt vásárolnia, hogy ezt a termeléskiesést ideiglenesen áthidalja, ami Moszkvától és Berlintől való függőséget eredményez. Még akkor is, ha az áramszüneteltetést éppen csak hogy sikerült elkerülni 2020-2021 telén, nem biztos, hogy ez sikerülni fog ebben az évben. A gazdasági tevékenység újraindítására vonatkozó összefogás, amelyhez az energiatermelés csökkentése társul, a téli időszak során zavarok fellépését vetíti előre. A zavarok annál is valószínűbbek, mivel a gázzal és szélerőművekkel termelt áram drágább, mint a nukleáris úton történő előállítás, annak ellenére, hogy a szélerőművek jelentős támogatásokat kapnak. Az energiahiányt viszont a gazdaság egész termelési láncolata megsínyli. A mezőgazdaság, az ipar, a kórházak, a szolgáltatások, mind érintettek. A generátorok telepítése csak növelni fogja az energiaszámlájukat.

Pénzügyi infláció

Hogy megkísérelje a gazdaságot lendületbe hozni, az Európai Központi Bank olyan monetáris politikába kezdett, amelyben a kamatlábak csökkentésével kívánja bátorítani a hitelfelvételt és növelni a forgalomban levő pénz mennyiségét. Jelenleg hatalmas mennyiségű pénz van forgalomban, ami rövid távon boldoggá teszi a beruházókat, akik készek olyan tervekbe belemenni, melyek egy része nem állja meg a helyét. De ez is hozzájárul az infláció emelkedéséhez. A könnyelmű komolytalan beruházási tervek, amelyek azonnali hozama magas, igen csábítóak, míg a komoly és költséges, távoli hozamot ígérő befektetések nehézségekkel küzdenek. Pedig ezek a komoly ipari beruházások, akár az energiatermelés vagy az informatika területén, nélkülözhetetlenek a jövő termelése számára.

A kamatlábak alacsony volta az ingatlanok árának érzékelhető emelkedését vonja maga után Franciaországban. Ez persze jó olyanok számára, akik el kívánják adni lakásukat, sokkal kellemetlenebb azoknak, akik be akarnak lépni az ingatlanpiacra. A világ nagyvárosai versenyben vannak a nagy befektetések tekintetében, ez a jelenség európai és nyugati viszonylatban egyaránt megfigyelhető. Jelenleg a hiányok és az áremelkedések még nem járnak komoly nehézségekkel a mindennapi életben és a gazdaság működésében, de nehézségekre lehet számítani egyrészt a téli hónapok érkeztével, másrészt a normális gazdasági működésre való visszatéréssel. A gazdaság távolról sem dematerializált és nem valami felhőben (cloud) létezik, hanem valóban valamiféle anyagi dolog, ami kézzelfogható dolgokon alapul, és olyan eseményektől függhet, amelyek más országokban történhetnek. Energia, élelmiszer, feldolgozóanyagok, mindezek nélkülözhetetlenek a társadalmak működéséhez.

Írta Jean-Baptiste Noé történész, geopolitikus
Fordította: Dr. Seidl Ambrusné
Forrás: Aleteia

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Olvasás folytatása

Kövess minket Facebookon is!

Hírdetés Támogasd adód 1%-val a Katolikus.mát!

Népszerű