Vasárnap délben, az Úrangyala elimádkozása után Ferenc pápa bejelentette, hogy szeptember 30-án konzisztóriumot tart, amelyen 21 új bíborost nevez ki. Bejelentését megelőzően sürgette a...
41. apostoli látogatásának második napján, szombat reggel Ferenc pápa magánlátogatást tett a vak gyerekeket gondozó Boldog Batthyány-Strattmann László Otthonban. A budapesti Batthyány László Római Katolikus...
Ferenc pápa 41. apostoli utázasának első napján, Budapesten, délután 17 órakor a Szent István bazilikában találkozott az egyház képviselőivel, püspökökkel, papokkal, diakónusokkal, szerzetesekkel, papnövendékekkel...
41. apostoli útjának elején, Ferenc pápa Novák Katalin köztársasági elnökkel találkozott a Sándor-palotában, majd pedig Orbán Viktor miniszterelnökkel négyszemközti megbeszélést folytatott. Ferenc pápa a...
Orbán Viktor miniszterelnök a Sándor-palotában négyszemközti megbeszélést folytatott a háromnapos apostoli látogatásra Magyarországra érkezett Ferenc pápával – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke....
A magyarok és milliók világszerte a béke emberét látják Ferenc pápában – hangsúlyozta Novák Katalin köztársasági elnök a katolikus egyházfőt köszöntő beszédében pénteken Budapesten,...
Novák Katalin köztársasági elnök katonai tiszteletadás mellett fogadta a háromnapos apostoli látogatásra Magyarországra érkezett Ferenc pápát a Sándor-palota előtti téren péntek délelőtt. Az eseményen...
Ferenc pápa az olasz területről való távozásakor a következő táviratot küldte az Olasz Köztársaság elnökének, Sergio Mattarellának Rómába: Ebben a pillanatban, amikor elhagyni készülök...
Háromnapos magyarországi látogatásával Ferenc pápa az európai testvériség erősítését kívánja hangsúlyozni, valamint köszönetet mond a Magyar Katolikus Egyháznak, amiért lehetővé tette az Ukrajnából érkező több mint...
Háromnapos magyarországi apostoli látogatására érkezett Magyarországra Ferenc pápa. Indulás előtt a pápa a Szent Péter-székesegyház körül élő hajléktalanok egy 15 fős csoportjával találkozott rövid időre...
Minden magyar számára megtiszteltetésnek nevezte Ferenc pápa magyarországi látogatását Novák Katalin köztársasági elnök, aki a Die Tagespost című német katolikus hetilapban csütörtökön megjelent interjújában azt is...