Vasárnap délben, az Úrangyala elimádkozása után Ferenc pápa bejelentette, hogy szeptember 30-án konzisztóriumot tart, amelyen 21 új bíborost nevez ki. Bejelentését megelőzően sürgette a...
Európa közepébe vezető utazásnak nevezte az április 28-án kezdődő magyarországi látogatását Ferenc pápa, aki köszönetét fejezte ki a magyaroknak odaadásukért, mellyel az útját szervezik. Ferenc...
„Az igazi egyház a perifériákon van” – mondta Ferenc pápa a Disney új, április 5-én bemutatott dokumentumfilmjében, amely „A Pápa: Válaszok” címet viseli. A...
Ferenc pápát 10 éve, 2013. március 13-án választották pápává. Hogyan változott azóta világszerte a katolikus egyház? Statisztikailag az egyház növekedett, lépést tartva a világ...
Tucatnyi más magyarországi állomás után tavaly kétszer is megtöltötte az Erkel Színházat az Ignác – A lelkek lovagja című musical. Ahogy pedig ma bejelentették,...
Napfényes időben százezer hívő gyűlt össze Húsvétvasárnap délelőtt a Szent Péter téren, hogy Ferenc pápával együtt ünnepeljék Urunk föltámadását. A bazilika holland virágokkal díszített...
Nagyszombaton este fél nyolckor kezdődött Urunk feltámadásának ünnepe a Szent Péter bazilikában Ferenc pápa vezetésével. A Fényünnep és Igeliturgia után a Szentatya nyolc felnőttet...
A Szentatya az apostoli buzgóságnak szentelt katekézis-sorozatát megszakítva – Nagyszerdára tekintettel – ezúttal Krisztus szenvedéstörténetének néhány vonásáról elmélkedett. „A kereszt a reménységünk forrása” című...
Mindegy, hogy ukrajnai vagy oroszországi édesanyák-e: meghaltak a fiaik. A Kereszt alatt összeroskadt Máriára tekintve Ferenc pápa ezekre az édesanyákra gondolt. Ferenc pápa április...
A Szent Péter téren tartották meg Virágvasárnap délelőtt az Úr szenvedésének emlékezetét Ferenc pápa jelenlétében, aki rövid kórházi kezelése után személyesen lesz jelen a...
Az izgalmak viszonylag gyorsan elmúltak: Ferenc pápa jobban érzi magát, sőt, a római Gemelli-klinika szombatra már elbocsátását is tervezi – adta hírül a vatikáni...