Vasárnap délben, az Úrangyala elimádkozása után Ferenc pápa bejelentette, hogy szeptember 30-án konzisztóriumot tart, amelyen 21 új bíborost nevez ki. Bejelentését megelőzően sürgette a...
Az ünnepi szentmisét követően Ferenc pápa a dolgozószobája ablakából köszöntötte az Úrangyala imádságra összegyűlt zarándokokat és turistákat. A tér ezúttal sokkal színesebb volt a...
Idén január 6-a éppen vasárnapra esett, így az év első vasárnapján az Egyház Urunk megjelenésének főünnepét ülte. Rómában Ferenc pápa a Szent Péter bazilikában...
Az amerikai főpásztorok január 3-án, csütörtökön levelet kaptak a pápától abból az alkalomból, hogy január 2-8. között Illinois állam északi részén a Mundelein Szemináriumban...
A Hittani Kongregáció egy állásfoglalást tett közzé, amelyben választ ad egy a méheltávolításra vonatkozó erkölcsi kérdésre. Olyan esetekről van szó, amelyekben a méh már...
A Szentatya a vatikáni VI. Pál teremben fogadta az újév első általános kihallgatására egybegyűlt zarándokokat. Katekézisében folytatta a Miatyánkról elkezdett sorozatát és az „Evangélium...
A Szilveszter napi hálaadó vecsernyét január elsején ünnepi szentmise követte a Szent Péter bazilikában, melyet Ferenc pápa a Boldogságos Szűz Mária, Isten Anyja tiszteletére...
Az újévi pápai szentmisét követően január 1-jén délben Ferenc pápa elimádkozta a hívekkel a Mária-imádságot és előtte rövid beszéddel köszöntötte a Szent Péter téren...
A Szent Péter bazilikában délután öt órakor tartották a Szűz Mária, Istenanyja újévi ünnep előesti vecsernyéjét, melynek során hagyományos módon elimádkozták a Te Deum...
Vasárnap délben, az Úrangyala elimádkozása előtt Ferenc pápa a názáreti Szent Család ünnepéről elmélkedett, felidézve Mária, József és Jézus tapasztalatát, akiket határtalan szeretet egyesített...
Karácsony másnapján, december 26-án szerdán délben Ferenc pápa a Vatikáni Palota dolgozószobájának ablakából köszöntötte a Szent Péter téren összegyűlt híveket és a Mária-köszöntő imádság...