Nem mindig könnyű megtalálni jövőbeli munkahelyünket. Ugyan ki is tudna jobban segíteni nekünk ebben, mint Szent József? Íme két ima a munkások védőszentjéhez a...
Előfordulhat, hogy elnyomva érezhetjük magunkat fizikai, vagy lelki ellenség által. Mindkét esetben célszerű Istenhez fordulni, segítséget kérni tőle. Íme egy rövid bibliai igevers, amelyet...
“Beszélj, Uram, szolgád figyel!” (1Sám, 3, 9). Ezekkel a szavakkal válaszol az Úrnak Éli főpap szolgája, Sámuel. Ez a ráhagyatkozó ima minden keresztény imája...
Hüvelykujj Azokért, akiket szeretünk Kezdj imádkozni azokért, akik a legközelebb állnak hozzád. Ők jutnak legkönnyebben az eszedbe. Mutatóujj Azokért, akik tanítanak bennünket. Imádkozzunk azokért,...
A nagyszülők és az idősek második világnapja alkalmából a Világiak, a Család és az Élet Dikasztériuma azt javasolja, hogy minden nagyszülő sajátítsa el ezt...
A karácsonyi üdvözlet és jókívánságok alkalmából a Római Kúriához intézett beszédében Ferenc pápa megerősítette: „Egy csipet jókedv nagyon jót tesz nekünk! Nagyon jót fog...
Szerető Istenünk, gondviselő mennyei Atyánk, kérünk, légy velünk ebben az időszakban! Küldd el Szentlelkedet, hogy megvilágosítson bennünket, amikor hazánk jövőjén gondolkodunk és mérlegeljük a...
„Szent József számára mindennél fontosabb volt az Isten iránti hűség. Hűségének jutalma az a csodálatos hivatás, amely a Szűzanyáéhoz hasonlóan egyedülálló a világtörténelemben. Amint...
Ferenc pápa március 16-i szerdai általános audienciáján felolvasta Domenico Battaglia nápolyi érsek szenvedélyes imádságát, amely arra kéri Istent, hogy legyen irgalmas és hozzon békét...
Te tudod, Uram,hogy nem törődöm a fegyverekkel. Egyetlen vágyam:a világnak békét hirdetőeszközöd lenni. Mert tudom,ahol béke honol,a fegyverek fölöslegessé válnak. Ahol béke uralkodik,az emberek...
Uram! Elválaszottad a férfi és a női nemet,hogy egymás keresésébenÉnünk legmélyebb húrjai rezdüljeneka legmagasabb harmóniákban.Ebből a kölcsönös keresésbőlfakadnak gyermekeink,kik tiszta és értetlen lélekkel születnek....