fbpx
Connect with us

Az Istent keresőknek minden a javukra válik :)

Aktuális

Katolikus Egyház: Megerősítjük, hogy a férfi és a nő közötti házasság a család alapja

Fotó: www.bisericacatolica.ro

A romániai katolikus püspökök október 7-én közös közleményt adtak ki az október 6-7-i népszavazás kapcsán, melyben a következőképpen fogalmaznak:

„A Katolikus Egyház Romániában, az „anya és tanító” szerepében, a püspökök hangján keresztül újra megerősíti, hogy a család alapjául a szabadon, egy férfi és egy nő között köttetett házasság áll.”

Az üdvösség ügyét szolgálva, a Krisztustól mint az egyház fejétől kapott megbízatásból, az idők múlásával ő nem szűnik meg soha hirdetni a család Evangéliumát bátorsággal és reménnyel. Krisztus tanításának fényében, a nő és a férfi között köttetett házasság, az Egyház által kiszolgáltatott házasságkötési szertartás révén erősödik és pecsételődik meg. Az Egyház mindenkinek kiszolgáltatja, aki tiszta szívvel kéri és hajlandó teljesíteni a hűség evangéliumának követelményeit, a tiszteletet, a kölcsönös segítséget, a szeretet elválaszthatatlanságát.

„Könyörgünk a Szentháromságos egy Isten segítségéért és irgalmáért az összes mai és jövőbeli családra a mi országunkból és a világ minden tájáról, és Isten Szent Anyjának a közbenjárását kérjük, hogy megszerezze nekünk a méltóságteljes élet örömét békében és egyetértésben.” – olvasható a püspökök közleményében.

A közlemény román nyelven itt olvasható.

Klikkelj a hozzászóláshoz

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Kapcsolódó...

Aktuális

A Biden-kormányzat július 7-én pénteken bejelentette, hogy valószínűleg több százezer, igencsak vitatott „kazettás bombát” küld Ukrajnába az országnak szánt új, 800 millió dolláros fegyversegélycsomag...

Tanúságtétel

Kristin Turner korábban kifejezetten támogatta az abortuszt és nem hitt Istenben. Még rendezvényeken is beszélt arról, hogy „Miért jó az abortusz a társadalomnak”. Mára...

Reflexió

Elfelejtettük, hogy kik vagyunk; mit jelent a keresztségünk; mire hív és mit követel meg a valóban katolikus élet. Mit tehetünk most? Mit kell most...

Ferenc pápa magyarországi látogatása

A szombati program során Ferenc pápa a római katolikus Árpád-házi Szent Erzsébet-plébániatemplomból átment a Rózsák terén szomszédos görögkatolikus parókiára is. Kocsis Fülöp metropolita a...