Lépj kapcsolatba velünk

Lelkiség

Kegyetlen-e a Biblia Istene?

Közzétéve

Fotó: Exe Lobaiza / Cathopic

Kis segítség a Biblia borzalmasnak tűnő szövegrészeinek megértéséhez

A Szentírásban Isten emberi módon szól az emberhez, ezért a Szentírás értelmezésekor ügyelnünk kell arra, hogy az emberi szerzők mit szándékoztak valójában mondani, és hogy Isten mit akart az ő szavaikon keresztül számunkra kinyilatkoztatni. (Katolikus Katekizmus 109. p.)

1. A Biblia szövegét Isten nem lediktálta, hanem ezer év alatt született, és Izrael népének és az Ősegyház tagjainak Istennel kapcsolatban szerzett tapasztalatait foglalja írásba.

2. A bibliai könyvek szerzői emberek voltak, akik a könyveiket saját világképüknek, természeti ismereteiknek, nyelvüknek és koruk kifejezésmódjának megfelelően jegyezték le. A II. Vatikáni Zsinat a Dei Verbum c. záródokumentumában (12. pont) megállapította, hogy „[…] annak helyes megértéséhez, hogy a szent szerző mit akart mondani írásával, ügyelni kell egyrészt a szent író korában általános gondolkodás-, szólás- és elbeszélésmódokra, másrészt az akkori társadalmi érintkezési formákra.”

3. A Szentírás Isten szava emberi szavakba foglalva. A Szentlélek a szerzőket a könyvük íráskor nem befolyásolta, hanem úgy vezette őket, hogy az ő szavaik által Isten a mai napig hozzánk szóljon.

4. A nyers beszéd is Isten hozzánk intézett szava. „Sokszor és sokféle módon szólt Isten hajdan az atyákhoz.” (Zsid 1,1), sokszor olyan nyelven vagy nyelvezeten, amit manapság már nehezen értünk meg, vagy számunkra akár megbotránkoztatóként hat.

5. A megbotránkoztatásra alkalmas beszéd egyik fajtája az, amikor az ókori Keleten valakinek erőszakos tetteket tulajdonítottak annak bizonyítására, hogy az illető milyen nagy segítségére volt a zsidóknak. Példa erre Sámuel 1. Könyvében a 18,7 vers: „És a táncoló asszonyok így énekeltek: „Saul legyőzte ezreit, Dávid meg tízezreit.”, azaz Dávid jobban védte a népet. Ezeket az erőszakos cselekedeteket azonban nem kell mindig valóban megtörténtnek venni.

6. A Biblia sok esetben a szükséget szenvedők, elnyomottak vagy üldözöttek szemszögéből közelíti meg az eseményeket, ezért nem mindig objektív. A zsidók nem az ellenség jó oldalát dicsérik, hanem panaszkodnak és a sérelmeiket az égbe kiáltják. Kölcsönösen erősítik, bátorítják egymást olyan történetekkel, amelyekben egy erős megmentő a hatalmas ellenséget megsemmisíti. Ezekben a mesélő nem tanúsít semmiféle szánalmat a legyőzöttekkel szemben, akiknek további sorsa a mesélő számára többnyire teljesen közömbös.

7. A Szentírásban a könyvek szerzői nem köntörfalaznak, így a szorult helyzetű emberek gyűlölete és bosszúvágya is sok helyen minden szűrés nélkül megtalálható a szövegben. Az ilyen érzéseket nem nyomják el, hanem gátlás nélkül kimondják. Hosszú az út az ellenség szeretetéig, ahogy azt Jézus tanította és mutatta, és nekünk még sok tanulnivalónk van e téren.

8. Sok esetben az Istenről is az erőszak nyelvén szól a Biblia: „Istennel majd bátran küzdünk, s ő letiporja ellenségünket.” (Zsolt 60,14) „Én végigvonulok azon az éjszakán Egyiptomon, és megölök minden elsőszülöttet Egyiptomban: embert és állatot, s ítéletet tartok Egyiptom minden istene fölött, én, az Úr.” (Kiv 12,12) Mindezzel azt szeretnék kifejezni, hogy az Isten a szükségben lévők oldalán áll, és igazságos bíróként gondoskodik az igazságról. (Az igazságtalan ember végül is nem találhatja meg a számítását!)

9. Az Isten haragja nem áll ellentétben az Isten szeretetével. A szerető Isten egy elkötelezett Isten, aki az elnyomásért és az igazságtalanságért haragra gerjed. Az Isten az áldozat oldalán áll, és haragja a tettes ellen irányul. (Mi mindannyian egyszerre áldozatok és tettesek is vagyunk – az Isten haragszik ránk, amikor mi vagyunk a tettesek, de a mi oldalunkon áll, amikor az áldozat szerepe jut ránk.)

10. A Bibliában szereplő beszámolók nem vehetők minden esetben tényközlésnek. Az ókori Keleten a leírásokban az eseményeket gyakran véresebben mutatták be, mint ahogy azok a valóságban megtörténtek. Jerikó Józsua könyvében szereplő brutális bevétele a valóságban nem történt meg (lásd Finkelstein – Silberman: Biblia és régészet c. könyvét, Gold Book kiadó, 2003), de az egész népek kiirtására vonatkozó, ma már megbotránkoztatónak ható szavakkal leírt isteni parancs sem hangzott el nagy valószínűséggel soha („[…] egyetlen lelket se hagyj életben.” (MTörv 20,16)). Ez arra a kegyetlen szokásra emlékeztet, hogy sok nép a legyőzötteket az isteneknek áldozta fel (Az áldozattal adnak hálát a népéért küzdő, a győzelmet kivívó Istennek).

11. Isten nem fér bele a róla alkotott elképzeléseinkbe. A Biblia szerzői nem félnek az Istenről emberként szólni (az Isten haragos, kész valamire, nevet), ugyanakkor nem fér hozzá kétség, hogy az Isten minden elképzelésünkön túlmutat („Isten vagyok, nem ember” (Oz 11,9), „Én vagyok az első és az utolsó, rajtam kívül nincs más isten. Ki hasonlít hozzám?” (Iz 44,6-7), „A Teremtő és a teremtmény között nem állapítható meg hasonlóság anélkül, hogy a különbség köztük ne volna nagyobb” (IV. Lateráni Zsinat 2. fejezet).

12. A Szentírásban a szövegek fontossága nem egyforma, de az alapvető kinyilatkoztatás a mérvadó. Megfigyelhetjük azt is, ahogyan az érzelmek fejlődnek, átalakulnak: az Ószövetségben a bosszú egyre gyengébben jelenik meg, végül Jézus a bosszúról való teljes lemondást tanítja. A Bibliában árnyékos és a fénnyel teli helyek találhatók. A Biblia alapvető kinyilatkoztatását a fénnyel teli helyek fényében kell értelmezni: az Isten szeretettel fordul az emberek felé, és azért jött, „hogy életük legyen és bőségben legyen”. (Jn 10, 10)

13. Isten a legvilágosabban a názáreti Jézusban mutatta meg magát. Jézus az Isten emberré lett szava („az Ige testté lett” (Jn 1,14). Jézus az ellenség szeretetére tanította az embereket (lásd Mt 5,44-48), és boldognak nevezte azokat, akik irgalmasak és szelídek (lásd Mt 5,5-7). Lukács írja le, hogy Jézus a kereszten még az ellenségeiért is imádkozott: „Atyám, bocsáss meg nekik, hisz nem tudják, mit tesznek” (Lk 23,34). Ez az a szeretet, amely nem csak a saját bajait ismeri fel, hanem az ellenség helyzetét is, és ennek a szeretetnek a fényében kell olvasnunk és értelmeznünk az egész Szentírást, még azokon a helyeken is, ahol a szerzők „embertelen” szavakat használtak.

14. Az Isten lelke nem hagyott fel a működésével. Aki a Szentírást olvassa és a saját ízlésének megfelelően értelmezi, az könnyen tévedésbe eshet, amint ezt a számtalan szekta keletkezése is bizonyítja. Keresztényként és katolikusként mi a Bibliát annak a hitnek a fényében olvassuk és értelmezzük, amelyet az egyházi közösség csaknem 2000 éve hirdet, kifejt, megél és ünnepel. Szilárd meggyőződésünk, hogy ugyanaz a Lélek vezette a bibliai könyvek íróinak kezét, aki az Egyházban is évszázadok óta jelen van, és aki segít, hogy Isten Igéjét egyre jobban megértsük (lásd Jn 16,12).

Forrás: Karl Veitschegger / Katholische Kirche Steiermark

Ezt a cikket Frick József önkéntes fordítónknak köszönhetően olvashattad el magyarul. Ha fordítóként te is csatlakoznál a Katolikus.ma médiamisszióhoz, akkor várjuk jelentkezésedet a Kapcsolat oldalon keresztül.

Mondd el a véleményedet, szólj hozzá a cikkhez. (Facebook fiók szükséges.)
image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Klikkelj a hozzászóláshoz

Hozzászólás írása

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hírdetés Élő szentmise közvetítések

Kövess minket Facebookon is!

Népszerű