Lépj kapcsolatba velünk

Vasárnapi lelkimorzsák

Keressük, akit megtaláltunk… – „Téged keres mindenki…”

Közzétéve

Szent Ágoston püspök bátorít: Keressük, akit megtaláltunk…

Jó lenne, ha ma is mindenki Jézust keresné, őszintén. Ahhoz, hogy Jézust őszintén keresni tudjuk, először meg kell találnunk Őt.

A mai vasárnapon imádkozzunk Jézus megtalálásának kegyelméért.

Jézusom szeretlek, mert behatoltál életembe, jobban, mint a levegő a tüdőmbe, jobban, mint a vér az ereimbe. Te behatoltál oda, ahová senki sem tudott behatolni, amikor senki sem tudott rajtam segíteni, valahányszor senki sem tudott megvigasztalni.
Mindennap szóltam Hozzád, minden órában nézlek és az arcodból olvastam ki a választ, szavaidból a magyarázatot, szeretetedből a megoldást. Szeretlek, mert annyi éven át velem éltél és én belőled.

Jézusban Isten azt akarja, hogy megértsem mit akar velem és mit akar általában.

„Hiszem, hogy Isten belenyúl az életembe”, azt jelenti, hogy van értelme az életnek. Rá kell hangolnom az életemet.

Jézus nem csodálókat akart maga köré gyűjteni és csodálatukban sütkérezni, hanem követésére hívta azokat, aki Vele kapcsolatba kerültek, ezt teszi ma is. Jézus csodálásából nem fakad élet, csak „vallásoskodás”!

Ha megtapasztalnánk Jézus jelenlétének valóságát, régi életünk kifordulna a sarkaiból. Jézus az a fix pont, ahonnan vissza – és egyenesbe lendülhet az életem.

Keressük, akit megtaláltunk…

Jézus minden egyes embernek felajánlott ajándék. Szeretnénk látni Jézust! Tanulok Jézusra nézni, olyan mértékben, ahogyan szeretném, hogy Ő nézzen rám, ahogyan alávetem magam Jézus pillantásának. Csak egy odaajándékozott szív tudja megragadni Jézust. Egy visszavonhatatlanul, egészen, töretlenül odaadott szív.

Amikor Rád nézek, Jézusom, nem érzem szükségét annak, hogy kérdezzelek, hogy válaszokat kapjak különféle kérdésekre. Személyed, egyéniséged elegendő és teljes válasz. Amikor Rád függesztem szememet, minden feltárul.

Minden embernek magának kell megsejtenie Jézus titkát. És még ha másoktól meg is tudjuk, kicsoda Jézus, még ha nekik feladatuk is ezt velünk közölni, csupán mélyreható személyes tapasztalatból tudhatjuk meg, hogy milyen Jézus.

Megállás nélkül folytatni kell Jézus keresését.  “Minél jobban megtaláltatok, annál jobban fogtok keresni” – modja Jézus. Nem fogjuk abbahagyni Jézus keresését az idők végéig. Jézus felfedezése nem állíthatja meg Jézus keresését, mindaddig, amíg végső látását el nem nyerjük. Szent Ágoston mondja: Keressük, akit megtaláltunk…

Jézus is keres bennünket… Jézus mindnyájunkat keres.

Mondd el a véleményedet, szólj hozzá a cikkhez. (Facebook fiók szükséges.)

Vasárnapi lelkimorzsák

“… az embert hozzászoktassa Isten megragadásához…” – elmélkedés nagyböjt II. vasárnapjára

Közzétéve

Jézus vállalta a keresztet, szenvedett, meghalt és feltámadt, hogy az embert hozzászoktassa Isten megragadásához és Istent hozzászoktassa az emberben lakáshoz.

A mai evangéliumban ez történik… Tábor-hegyi tapasztalat, élmény…

Jézus ezt teszi a három apostollal: hozzá akarja szoktatni őket Isten megragadásához… És sikerül is, mert így kiáltanak fel: „Uram, jó nekünk itt lenni… építsünk…”

Milyen jó lenne, ha ebben a nagyböjtben Jézus hozzászoktatna minket is Isten megragadásához… Legyen a mai vasárnapon Táborhegy-élményünk:

„Emelj magasba, Istenem!
Mint gyermekét az apja, az édes fénybe, a mosdató magasba!
Hogy tiszta s hogy jó legyek, hogy szeressem a szépet, hogy meglássam a lényeget,
És lássak is, ha nézek.” (Toldalagi Pál)

Milyen jó lenne, ha hozzászokna az ember Isten megragadásához.

Az első olvasmányban hallottuk Ábrahám történetét. Milyen őszinte Ábrahámnak az „Itt vagyok!” szava… amikor teljesen megragadja a jó Istent. Ábrahám olyan személy, aki hozzászokott Isten megragadáshoz. Nagyon próbára teszi Ábrahámot a jó Isten.

Isten gondoskodik! Ábrahámot pont a megpróbáltatásán keresztül ragadja meg a jó Isten, emeli magasba a jó Isten.

Nagyböjt második vasárnapján kérjük a jó Istent:

Segíts úgy hinni, mint Ábrahám, aki az életét Istentől kapta, aki nem riadt meg attól, hogy elinduljon, amikor Isten megszólította: indulj el, és hagyd, amid van. Nézd, új földet mutatok neked, menj, a kezemben tartalak! Nézz rám, ne nézz vissza, és én a boldogság forrásává, áldássá teszlek mások számára.

Segíts úgy hinni, mint Ábrahám, aki nem ragaszkodott nagyságához és gazdagságához, nem, hanem szabaddá tette magát, amikor Isten hívta, hogy az ő szolgája legyen.

Segíts úgy hinni, mint Ábrahám, aki útközben valószínű gyakran kifogyott a lélegzetből, mert az út hosszú és meredek volt, olyan, mint egy szikla kötél nélkül, s egyedül Isten maradt a biztonsága.

Segíts úgy hinni, mint Ábrahám, aki elfogadta Isten szeretetét, és engedte, hogy Isten vezesse őt, mint egy gyermeket, teljes bizalommal, mint egy vakot, de a szívével látta a célt.

 

A második olvasmányban Szent Pál apostol elvezeti a rómaiakat egy felismerésre: „Ha Isten velünk, ki ellenünk? Aki nem kímélte saját Fiát, hanem mindnyájunkért áldozatul adta, hogy ne ajándékozna nekünk vele együtt mindent?”

Milyen fontos gondolat: Jézusban mindent nekünk ajándékoz a jó Isten, velünk van!

Jézus vállalta a keresztet, szenvedett, meghalt és feltámadt, hogy az embert hozzászoktassa Isten megragadásához és Istent hozzászoktassa az emberben lakáshoz.

Nagyon fontos ez a szeretet, ami Jézusban van, amit megtapasztalnak, megélnek az apostolok, Szent Pál, Ábrahám….

Fabiny Tamástól olvastam a Szeretet Himnuszát kicsit másként:

 

A Szeretet Himnusza, kicsit másképp

Ha olyan kiváló szónok vagyok, mint Kossuth Lajos vagy Martin Luther Kinggel együtt hirdetem, hogy “van egy álmom”, de szeretet nincs bennem, olyan vagyok, mint egy leomlott templomtorony megrepedt harangja.

Ha futurológusként, a jövő mérnökeként, vagy csalhatatlan közvélemény-kutatóként előre látom is a jövőt, szeretet pedig nincs bennem, olyan vagyok mint egy összelapított üres kólás doboz, amelyet unottan rúgnak tovább a kamaszok.

Ha akkora hitem van is, mint Assisi Szent Ferencnek, és egy dunántúli parasztasszonynak együttvéve, de szeretet nincs bennem, olyanná lettem, mint a szél által cibált ördögszekér. Ha önfeláldozóan támogatok is alapítványokat, vagy tizedet adok minden jövedelmemből, szeretet pedig nincs bennem, olyanná lettem, mint aki követ ad kenyér helyett és skorpiót hal helyett.

Ha két végén égetem is a gyertyát, hajnaltól késő estig robotolok, éveken át nem megyek szabadságra, ám szeretet nincs bennem, olyan lennék, mint egy üres belű hagyma.

Ha naponta végigjárom a damaszkuszi utat, ha rongyosra olvasom a Bibliámat, és halálomra is bizakodó hittel tekintek, a betegek szentségével megerősítve készülök elmenni, de szeretet nincs bennem, semmi hasznom abból.

A szeretet jelentéktelen, mint amikor szamárháton vonul be valaki a városba. A szeretet nevetség tárgya, mint amikor valakinek kezébe nádszálat, fejére töviskoszorút adnak.

A szeretet balek, mint amikor valaki kínzóiért imádkozik.

A szeretet esendő, mint amikor valaki azt mondja: “szomjúhozom”.

A szeretet meglepő, mint amikor valaki szelíden megszólít egy gyászoló asszonyt a hajnali kertben. A szeretet nem fúj egy követ a bennfentesekkel, nem kacsint össze a hatalommal, nem bizonygatja önmaga fontosságát, nem örül a pártok és politikusok acsarkodásának, de együtt örül az asszonnyal, aki megtalálta elgurult drahmáját.

Nem örül az ügyeskedéssel szerzett vagyonnak, de együtt örül a mezők liliomaival és az ég madaraival. Nem örül a doppinggal elért világcsúcsnak, de együtt örül a fogyatékos kisfiúval, aki szája szélén csorgó nyállal, nagy erőfeszítésekkel társának tudja dobni a labdát.

A szeretet soha el nem múlik. Nem veszíti el szavatosságát, nem évül el, nem kerül ad acta, nem lesz unalmas, mint a tegnapi újság. Legyenek bár szentmisék, véget fognak érni. Legyenek bár egyházak, meg fognak szűnni. Legyen bár ökumenikus mozgalom, el fog töröltetni. Még nem találtuk meg a rák és az AIDS gyógyszerét, nem értjük távoli földrészek lakóinak a nyelvét, nem fogjuk fel más civilizációk felénk sugárzott jeleit. Ám egykor majd egyetlen asztalt ülünk körül mindnyájan, és Ő lesz majd minden mindenekben.

Mert a szeretet nélküli kötelességtudat: kedvetlen. A szeretet nélküli felelősség: figyelmetlen. A szeretet nélküli igazság: kemény. A szeretet nélküli okosság: gőgös. A szeretet nélküli barátságosság: hűvös. A szeretet nélküli rend: kicsinyes. A szeretet nélküli hatalom: kíméletlen. A szeretet nélküli birtoklás: fösvény. A szeretet nélküli adakozás: képmutató. A szeretet nélküli vallásosság: bigott. A szeretet nélküli hit: vakbuzgó. A szeretet nélküli remény: fanatikus. A szeretet nélküli élet: értelmetlen. Most azért megmarad a hit, a remény, a szeretet, e három. Ezek közül pedig a legnagyobb: Jézus.” (Fabiny Tamás)

 

Jézus vállalta a keresztet, szenvedett, meghalt és feltámadt, hogy az embert hozzászoktassa Isten megragadásához és Istent hozzászoktassa az emberben lakáshoz.

Szokjunk hozzá Isten megragadásához, engedjük, hogy a jó Isten hozzászokjon, hogy bennünk kell lakjon.

Legyen bennünk szeretet, legyen bennünk Jézus!

„Emelj magasba, Istenem!
Mint gyermekét az apja, az édes fénybe, a mosdató magasba!
Hogy tiszta s hogy jó legyek, hogy szeressem a szépet, hogy meglássam a lényeget,
És lássak is, ha nézek.” (Toldalagi Pál)

 

Mondd el a véleményedet, szólj hozzá a cikkhez. (Facebook fiók szükséges.)
Olvasás folytatása

Vasárnapi lelkimorzsák

Önmagunk meghatározásának módja meghatározza sebezhetőségünket – elmélkedés nagyböjt I. vasárnapjára

Közzétéve

Fotó: Shutterstock/NTB scanpix

Egy elgondolkodtató írással találkoztam az elmúlt napokban. Ez a címe: „Mit mond apu?” Nagyon elgondolkodtató, amit leír…

„Mit mond apu?

Egy gyermek, akit folyton kritizálnak, megtanulja, hogy mindenért ő a felelős.
Ha egy gyermekből folyton gúnyt űznek, félénk és zavarodott lesz.
Ha egy gyermekkel folyton ellenségeskednek, akkor olyan helyzetben is harcolni fog, ahol nincs is szükség rá.
Ha egy gyermekhez folyton dühből szólnak, akkor megtanul fájdalmat okozni.
Ha egy gyermeket nem értenek meg, akkor felnőve süket lesz másokra.
Ha egy gyermeket folyton becsapnak, akkor az korán megtanul hazudni.
Ha egy gyermeket megbélyegeznek, akkor megtanulja bűnösnek érezni magát… csak az erős lelkületű, igaz emberek tudják megtanítani, hogy hogyan lehet megtörni akár a gyermekben, akár az így felnőttben ezt az ördögi kört …
Mert egy támogatott gyermek megtanulja megvédeni magát.
S ha egy gyermekre a legtöbb helyzetben türelmesen várnak, megtanulja, hogy türelmes legyen.
Ha egy gyermeket dicséret vesz körül, akkor megtanulja, hogy magabiztos legyen.
Ha egy gyermeket őszinteség vesz körül, megtanulja, hogy igaz és igazságos legyen.
Egy gyermek csak biztonságban tanulhatja meg a bizalmat.
Ha egy gyermeket sokszor megerősítenek, bizony megtanulja tisztelni önmagát.
A gyermeki lényeg ott van mindegyikünkben, és ez nem csak egy vizuális kép. Így nagyon fontos azt szem előtt tartanunk, hogy: a gyermekek szeretettel körbevéve tanulnak meg szeretni és szeretetet adni… Mert egy olyan gyermeknek, akinek szabad választása van a megbecsült szeretettel és gondoskodással teli életre, az választani fog! És ezen az úton: felelősségteljes, határozott felnőtt lesz, és szülőként boldog és kiegyensúlyozott gyermeket fog nevelni. Mert bármilyen helyzetbe sodródik is élete során; erős és igaz szerető lelkében nem lehet őt többé megtörni…”

Gyermekekké kellene válnunk – Hamvazószerdán hallottuk Joel prófétától, hogy „Isten féltő szeretettel tekint ránk…” Isten féltő szeretete egy új identitást ad számunkra. Látjuk, hogy nem mindegy, hogy gyermekként mit éltünk meg, a jelen személyiségünket meghatározzák gyermekkori tapasztalataink, az, hogy hogyan bántak velünk a szüleink és a környezetünk. A gyermeki lényeg ott van mindenikünkben, a gyermekek szeretettel körbevéve tanulnak meg szeretni és szeretetet adni.

A mai evangéliumban hallottuk Jézustól: „Betelt az idő, közel van az Isten országa. Térjetek meg és higgyetek az evangéliumban…”

Közel van az Isten országa… Ott van-e benned a gyermek? Úgy élsz-e, mint aki tudja, hogy közel van az Isten országa? Ki vagy?

Az vagy valójában, aki akkor vagy, amikor senki sem lát.
A kisgyermek, aki voltál, bízna a felnőttben, akivé váltál?

„Isten féltő szeretettel tekint ránk…” – ezt a gondolatot kell tovább vinnünk… Valóban féltő ez a szeretet? Ennyire fontos vagyok ennek a Szeretetnek?  Ez egy döbbenetesen fontos kérdés. Ez a közel lévő Isten országa megtapasztalásának a kulcsa…

Látom az életemben a viselkedésem, személyiségem gyökereit?

Félénk vagy, zavarodott vagy, folyton harcolsz, megtanultál fájdalmat okozni, egyfolytában bűnösnek érzed magad?

A szentleckében hallottuk: „a keresztség…könyörgés az Istenhez, hogy adjon tiszta lelkiismeretet Jézus Krisztus feltámadása által…”

Egy olyan gyermeknek, akinek szabad választása van a megbecsült szeretettel és gondoskodással teli életre, az választani fog!

„Betelt az idő, közel van az Isten országa. Térjetek meg és higgyetek az evangéliumban…”

„Isten féltő szeretettel tekint ránk…” Szabad választásom van a megbecsült szeretettel és gondoskodással teli életre. Legyen életünk, ez a nagyböjti időszakunk szabad választás, döntés a megbecsült szeretet és a gondoskodással teli élet mellett, vagyis mi is féltő szeretettel éljünk a jó Isten felé… annyi mindent át kell bennünk alakítson a jó Isten.

A nagyböjti szentidő meghív: Gyere… állj meg, csendesülj el, tekints magadba… Isten féltő szeretettel tekint rád… miben kell megváltoznod? Látod, hogy mennyi válság van az életedben? Milyen válságaid vannak? Menj bele a válságaidba…

„Betelt az idő, közel van az Isten országa. Térjetek meg és higgyetek az evangéliumban…”

És ez nem könnyű – emberileg lehetetlen… válságainkon keresztül engedjük, hogy szeressen minket a jó Isten… „közel van”.

Néhány lelkigyakorlatszerű kérdésre keressük a választ ezekben a nagyböjti elmélkedésekben…

Első kérdésünk: Ki is vagy valójában? – egy állandóan visszatérő, elgondolkodtató kérdés. Amennyire egyszerűnek hangzik a kérdés, annyival összetettebb, mint első hallásra gondolnánk. Sokan foglalkozásuk alapján (pap, jogász, technikus, autoszerelő, tanár), vagy kapcsolataik jellege szerint (feleség, anya, legjobb barát) jellemzik magukat.

– Ki is vagy valójában?
– Ki voltál a legutolsó válságod előtt?
– Kiléteddel kapcsolatban milyen félelmed van?
– Ki szeretnél lenni?

Figyeld meg, hogy hogyan jellemzed, és határozod meg önmagadat.

Nem vagyunk azonosak az önjellemzésünkkel, te sem vagy ugyanaz, aki voltál, nem vagy azonos a félelmeiddel és a kívánságaiddal sem.

Mindannyian hálók vagyunk, amelyet az egymással kölcsönös függő viszonyban lévő tények és érzések szövedéke alkot.

Ha sikerül valóban szembenézni önmagunkkal, olyan valaki válik belőlünk, akit csodálni fogunk, az életünk pedig becses és értékes lesz. Ez Isten féltő szeretetének a vágya.

 

Önmagunk meghatározásának módja meghatározza sebezhetőségünket.

Pl. Én egy olyan személy vagyok, aki nem régen veszítettem el a feleségemet…
Én egy olyan valaki vagyok, akinek három gyermeke van…
Én egy olyan ember vagyok, aki szereti, ha értékelik és értékes mások szemében….

Ha őszinte, mély választ adok a „Ki is vagyok valójában?” kérdésre meghatározom a sebezhetőségemet…

Nagyböjti szentidő van… A jó Isten megmutatja igazi arcát, hogy ki is Ő, feltárul az Ő féltékeny szeretete… de megmutatkozik sebezhetőségének is a meghatározása… a fájdalomnak, a szenvedésnek a valósága… A jó Isten féltően szerető szíve is sebezhető… sőt fájdalommá lett Jézus szenvedésében és halálában… „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta érte…”

A mai szentleckében hallottuk: „Krisztus meghalt …, hogy Istenhez vezessen minket!”

Az életünk során tapasztalt gyötrelmes változások gyakran azért fájdalmasak, mert szinte teljesen azonosulunk önmagunk jellemzésével. Azonosulunk a munkánkkal, kapcsolatainkkal, családunkkal, sikereinkkel…

Az önértékelés átalakítása képessé tesz arra, hogy az élet kihívásai fölé emelkedjünk, mert az élet kihívásai, nehézségei nem én vagyok! Ezért nincs életörö bennünk…

Amíg ragaszkodunk önmagunk szűkre szabott meghatározásaihoz, rendre áldozatul fogunk esni a különféle válságoknak.

Az önmagunkról alkotott kép különösen akkor csalóka, amikor az életben jelentős változást élünk át: ilyenkor már nem vagyunk többé azok, akik voltunk, de még azok sem, akivé válni fogunk. (apostolok példája)

Jó lenne ebben a nagyböjti szentidőben ilyen jelentős változást átélni.

Mindnyájan már átéltük azt az élményt, amikor egy elsötétített színházi nézőtéren váratlanul kinyílik egy kijárati ajtó, és a fény elárasztja az addig sötét nézőteret, átalakítva ezáltal a környezetünkről és az általunk e környezeten belül elfoglalt helyről kialakult észlelésünket, felfogásunkat.  Úgy éljük az életünket,  hogy kerüljük ezeket a fénysugarakat, mert félünk attól, amire rávilágítanának.

Erre hív meg bennünket a nagyböjti szentídő. Váratlanul kinyílik egy ilyen ajtó az úgynevezett „sötét” életünkben… ne féljünk attól, amire Isten féltő szeretetének fénysugara rá akar világítani. Ne féljünk megmutatni a jó Istennek, hogy ki vagyok sebeimmel, bűneimmel, válságaimmal együtt.

 

„Betelt az idő, közel van az Isten országa. Térjetek meg és higgyetek az evangéliumban…”

A külső változások megkövetelik és tükrözik a belső változást.
Az adott változásnak milyen kihatása lesz az életünkre?
Lesz-e ilyen változás vajon a mi életünkre nézve?

Sokszor azért nehéz egy változásnak az elérése, mert az egyetlen rossz oldalára összpontosítjuk figyelmünket.

Minden tapasztalatunk formálja, mintegy „beprogramozza” a jövőnket, az élethez való hozzaállásunkat. Pl. szemtanúi vagyunk egy autóbalesetnek… utána egészen másképpen vezetünk, közlekedünk, vagy bennünk lesz ennek a tapasztalatnak a félelme.

Minden tapasztalat formálja, és beprogramozza a jövőt.

Nem mindegy, hogy mit tapasztalsz meg magadban, nem mindegy, mit éltél meg eddigi életedben… nem mindegy, hogy hogyan vagy „beprogramozva.”

A nagyböjti szentidő felhozza belőlünk ezeket a tapasztalatokat, minden élményt… és tapasztalatot akar adni: Isten féltő szeretetének a megtapasztalását… „Betelt az idő, közel van az Isten országa. Térjetek meg és higgyetek az evangéliumban…”

Amilyen a tapasztalatom, olyannak van beprogramozva a jövőm. Ezért minden szentidő lehetőség egy bensőséges felfedezésre, tapasztalatra.

Nagyjaink, szentjeink, az apostolok lehetőséget adtak maguknak az átalakulásra, mások számára ragyogó követendő példaképeket teremtettek. Adjunk lehetőséget a jó Istennek, hogy átalakíthasson és magunknak, hogy átalakuljunk.

Ki is vagy valójában? – nagy titok… Isten titka… Az vagy, akivé leszel abban az élményben, tapasztalatban, hogy: „Féltő szeretettel szeret a jó Isten.”

„Betelt az idő, közel van az Isten országa. Térjetek meg és higgyetek az evangéliumban…”

Mindennek a gyökere az a bennem levő gyermek, annak a bennem levő gyermeknek kezdeti élménysorozata, tapasztalata, akivé ma lettem…

Milyen a benned lévő gyermek? Nem kell olyan felnőtt legyél… Te légy olyan, amilyenné ebben a nagyböjti szentidőben is tenni akar a féltően szerető jó Isten!

„Betelt az idő, közel van az Isten országa. Térjetek meg és higgyetek az evangéliumban…”

Mondd el a véleményedet, szólj hozzá a cikkhez. (Facebook fiók szükséges.)
Olvasás folytatása

Vasárnapi lelkimorzsák

„Mi közünk egymáshoz názáreti Jézus?”

Közzétéve

Fotó: fravelinogonzalez.com

Az elmélkedéshez kapcsolódó evangélium ide kattintva olvasható el. (Szerk.)

Az az érzésem és tapasztalatom, hogy úgy éljük az életünket, mintha semmi közünk nem lenne Jézushoz. Fel sem tudjuk fogni, hogy mennyire szükségünk van Jézusra!

A világ legeslegjobb barátja is csak halvány árnyéka annak, ami Jézus tud lenni számunkra.

„Jézus mozgásban akar látni titeket! Úgy akar látni, hogy küzdesz eszményeidért, és igyekszel követni az ő útmutatásait. Ő a boldogságok útján fog vezetni titeket, mely egyáltalán nem könnyű, de lelkesítő út, ezen az úton nem lehet egyedül haladni, csoportban kell menni, ahol mindenki együttműködhet, önmaga legjobbját nyújtva. Jézus számít rád, ahogyan számított – nagyon régen – Limai Szent Rózára, Szent Toribióra, Macías Szent Jánosra, Solano Szent Ferencre és sok más szentre. És ma ugyanazt kérdezi tőled, amit tőlük kérdezett: kész vagy-e követni őt? Ma, holnap kész vagy-e követni őt?  És egy hét múlva? Ne legyetek ennyire biztosak! Nézd, ha kész akarsz lenni követni őt, kérd tőle, hogy készítse fel szívedet, hogy kész légy követni őt! Rendben?”

(Részlet Ferenc pápa Límában mondott, fiataloknak szánt elmélkedéséből)

„Mi közünk egymáshoz názáreti Jézus?”

Jézus nem állt meg a külsőségek szemléleténél, bele­látott a mélységbe (Mk 10,21): értelmes tekintete volt. Az értelmes szó latin eredetű: intus legére, bele­olvasni valamibe, megérteni a lényegét, nem állni meg a felszínen.

Akinek értelmes tekintete van, az nem osztja két cso­portba az embereket: a szépek és a csúnyák csoportjá­ba; a szimpatikusokéba és az ellenszenvesekébe. Szá­mára nincsenek szegények és gazdagok.

Akinek értelmes a tekintete, az mindenkit egyformá­nak lát. Számára mindenki ember. Jézus ebből a szempontból is nagy volt. Számára nem az volt a lényeg, hogy ki minek látszik, hanem az, hogy kiben, mi lakik.

Számára a ruha nem volt fontos, hanem az, aki a ru­hában volt.

Ha elég lenne a látszat, a szép, illatos rózsából sokkal finomabb levest lehetne főzni, mint a káposztából vagy a burgonyából.

A látszat nem sokat számít. Egy szamár ezerszer is megjelenhet a televízióban, de azért még nem lesz ló belőle.

Jézus tekintete kiváló tanítás számunkra! Hogy mit fe­dezett fel Jézus értelmes tekintetével? Egy egyedülálló igazságot: felfedezte ugyanis, hogy mindannyian testvérek vagyunk (Mt 23,8). „Testvérek”: az ő szemével. Jézus megváltoztatta a vi­lágot.

 

„Mi közünk egymáshoz názáreti Jézus?”

Akasszátok ki a házaitokba a kérdést: „Vajon Jézus most mit tenne?”,  utána pedig azt is, hogy „Vajon Jézus ezt hogy tenné?”. Minden élethelyzetben ez a két kérdés a legjobb útmutatónk.

Nagy szükségem van Krisztusra… Van egy nagy Krisztusom minden szükségemre. Jézus nélkül egyetlen lépést sem… Jézussal bárhova. Van Jézusban valami olyan tisztaság, őszinteség és nemesség, hogy kételkedni benne olyan, mintha nem hinnénk a nap sugaraiban. Minden helyre, ahova Jézust magaddal tudod vinni, bátran mehetsz.

Egy amerikai tanárnő 2002-ben egy egészen egyszerű dolgozatcímet adott növendékeinek: „írjatok egy leve­let egy kedvenc személyhez, aki megváltoztatta élete­teket”. Minden növendék írt valakiről, aki sokat tett az életé­ben és életüknek új irányt adott. Az egyik diák, Phillip Vaccaro egy levelet ír a Názáre­ti Jézushoz. A tanárnő nem fogadja el a dolgozatot. Phillip méltatlankodva kérdezi: „Miért nem fogadja el a dolgozatomat?” „Azért, mert nem értetted meg a gondolatot” – válaszol a tanárnő. „Hogyhogy nem értettem meg?” „Azért nem értetted meg, mert egy élő személyről kellett volna írnod. Te egy olyan valakiről írtál, aki többé már nem él.”

A gimnázium II. osztályában történt ez az eset az Egyesült Államok Ohio tartományában, A gyermek hi­ába tiltakozott, hiába tiltakoztak osztálytársai és diák-társai, a tanárnőt nem lehetett meggyőzni, hogy Jézus valakinek az életére hatással van.

Őszintén válaszolj: „Mi közünk egymáshoz názáreti Jézus?” – ettől függ minden ettől a pillanattól. Amikor tanultam Jézusban bízni, az első leckém az volt, hogy Ő a gondjainkat felhasználja a csodáihoz. Még nem találkoztam olyan emberrel, aki megbánta volna, hogy behívta Jézust a szívébe. Tegyük ezt a mai vasárnapon… nehogy ne legyen köze Jézusnak az életünkhöz.

Mondd el a véleményedet, szólj hozzá a cikkhez. (Facebook fiók szükséges.)
Olvasás folytatása

Kövess minket Facebookon is!

Népszerű