Lépj kapcsolatba velünk

Tanítás

„Két embernek volt egy atyja” – Az utolsó prédikációk egyike a Notre Dame-ból

Közzétéve

Michel Aupetit érsek a Notre Dame oltára előtt - Fotó: Diocèse de Paris

Az alábbiakban Michel Aupetit Párizs érsekének szentbeszédét adjuk közre, amely nagyböjt 4. vasárnapján hangzott el a Notre Dame székesegyházban.

Bevallom nektek, kedves testvéreim, hogy egy kissé zavarban vagyok. Nem merem megengedni magamnak, hogy ellentmondjak a mi Urunknak, Jézus Krisztusnak, amikor azt mondja: „Egy embernek volt két fia” (Lk 15,11). De amikor ezt az evangéliumot hallom, inkább úgy fogalmaznék: „Két embernek volt egy atyja”. Hiszen akiről Jézus beszél, akinek az arcát megmutatja nekünk, az ez az Apa, az Atya, az ő Atyja. Feltárja előttünk az Atya szívét, a szeretetét, a türelmét és a jóindulatát. Ez áll ennek az egész evangéliumnak a középpontjában. Szükségtelen, hogy hosszasan időzzünk a két fiún.

A két fiút már jól ismerjük. Felesleges újra bemutatnom őket. Van, aki az elsőt kedveli jobban, van, aki a másodikkal tud azonosulni. Nem fontos. Amit viszont megállapíthatunk, az az, hogy nem ismerik az atyjukat.

Az első kikéri az örökségét. Olybá veszi tehát, hogy az atyja már meghalt, legalábbis a számára meghalt. Az igazság az, hogy ő halt meg: „Ez az én fiam meghalt és feltámadott” (Lk 15,24). Ez a fiú archetípusa mindazoknak az embereknek, akik megölik az Atyát, akik Isten nélkül élnek, akik azt állítják, hogy Isten halott, csupán azért, hogy a saját nyomorúságos vágyaikat követhessék. A valóságban ők a halottak, az élet már nem lakozik bennük, és az örökkévalóság idegen számukra. A disznókkal tévelyegnek, és készek arra, hogy megegyék a moslékukat.

A másik fiú, aki teljesen rendben levőnek látszik, még sincsen igazán rendben belül a szívében. Szűkszívű és betegesen féltékeny. Azt hinné az ember, hogy sajnálja, hogy ő maga is nem ment el mulatozni, mint a fivére. Otthon marad, de nem szeretetből, hanem kötelességből, kényszerűségből. Elég szomorú alak.

„Egy embernek volt két fia”. Ugyan ki akarná, hogy ez a két fajankó legyen a fia? Még azt sem tudják, ki az atyjuk. Az elsőt az éhség készteti hazatérésre, és azt gondolja, hogy apja csak szolgaként fogadhatja őt. A második nem látja, hogy minden, ami az atyjáé, az övé is. Annyira önzők, magukba zártak és vakok, hogy nem értik meg, hogy mindenek felett szeretik őket.

Meg kell tanulnunk, hogyan legyünk valaki fiai. Meg kell tanulnunk elfogadni, hogy valaki mástól kapjuk magunkat. Igaz, hogy objektíve, a biológiai átadás révén valakinek a fiai vagyunk, de el kell fogadjuk magunkat egy olyan, a szereteten alapuló leszármazási kapcsolatban, amely megelőz és meghalad bennünket. Az Egyszülött Fiúban tudjuk ezt megtanulni.

És mi? Tudatában vagyunk annak, hogy van egy Atyánk, aki miatt testvérek vagyunk? Tudatában vagyunk annak, hogy minden nyomorúságunk, bezárkózásunk ellenére szeret minket? Készen állunk arra, hogy elfogadjuk magunkat ettől az Atyától?

Ideje, hogy újból megtaláljuk az utat az Atyához. Ehhez az Atyához. Most!

Michel Aupetit, Párizs érseke

Forrás: catholique.fr

Ezt a homíliát Solymosi Judit önkéntes fordítói munkájának köszönhetően olvashattad el magyarul. Ha fordítóként te is csatlakoznál a Katolikus.ma médiamisszióhoz, akkor várjuk jelentkezésedet a Kapcsolat oldalon keresztül.

Mondd el a véleményedet, szólj hozzá a cikkhez. (Facebook fiók szükséges.)

Népszerű