Lépj kapcsolatba velünk

Múltidéző

Két szláv ember csúcstalálkozója, amely megváltoztatta Európa sorsát

Közzétéve

Fotó: ©DERRICK CEYRAC / AFP

Harminc évvel ezelőtt, 1989. december 1-jén egy szokatlan zarándok látogatta meg II. János Pál pápát Rómában. Félmilliárd tévénéző figyelte a közvetlen adást, ahogyan Mihail Gorbacsov megérkezik a San Damaso udvarra, majd belép a Katolikus Egyház fejének „magánkönyvtárába”. Vajon minek jött a nemzetközi kommunista mozgalom fő képviselője az apostoli palotába a berlini fal leomlása után három héttel?

Aznap, 1989. december 1-jén, éppen harminc évvel ezelőtt, kettejük közül kétségtelenül a római pápa volt a türelmetlenebb. Egyébként is, az ő ötlete volt ez a csúcstalálkozó. Egy évvel korábban, 1988 júniusában, amikor Gorbacsov bejelentette, hogy Oroszország kereszténnyé válásának ezeréves évfordulója alkalmából véget ér a vallásüldözés a Szovjetunióban, Agostino Casaroli államtitkárt meghívták erre a megemlékezésre. Személyesen fogadta őt a Kreml ura, akinek Casaroli átadta a Szentatya kézzel írott meghívólevelét. Ki gondolta volna akkor, hogy a Szovjet Kommunista Párt vezetője meglátogatja Szent Pétert Rómában? Sőt mi több, ki tudta volna elképzelni, hogy néhány nappal ennek a látogatásnak a megvalósulása előtt a berlini fal leomlik?

De a történelem gépezete már elindult. A sziporkázó Mihail Gorbacsov, három olyan aggastyán (Brezsnyev, Andropov, Csernyenko) utóda, akik megtestesítették a Szovjetunió teljes képtelenségét a modern világhoz való alkalmazkodásra, már elkezdte annak a présnek a lazítását, amely a kelet-európai népeket gúzsban tartotta, és arról biztosította őket, hogy soha többé nem küld szovjet tankokat az elnyomásukra, mint ahogyan az 1953-ban Berlinben, 1956-ban Budapesten vagy 1968-ban Prágában történt. A lengyel pápa számára, aki híres

„Ne féljetek!”

beszédével erőt és önbizalmat akart önteni ezekbe a népekbe, aki érzékelhető módon támogatta a Szolidaritás szakszervezetet, és aki 1979-ben, 1983-ban és 1987-ben három diadalmas látogatást is tett Lengyelországban, Gorbacsov újfajta gondolkodásmódja egyfajta áldás volt, amely megerősítette őt szívesen ismételgetett meggyőződésében: a kommunizmus nem egyéb, mint a történelem egy zárójele!

Ezen az 1989. december 1-jei napon mindkét vezetőnek pontosan meghatározott célja volt. Gorbacsov, azzal, hogy eljön a Vatikánba, azt reméli, hogy ünnepélyes támogatást kap a peresztrojkához, ehhez az óvatosan liberális politikához, amelyet három éve próbálgat rátukmálni – nem éppen kockázat nélkül – a saját országára és a szocialista blokk egészére. II. János Pál viszont arra szeretné rávenni látogatóját, hogy foglalja rendeletbe a vallásszabadságot, amely a Szovjetunióban oly hosszú ideje csorbul. Tegye ezt természetesen minden keresztény érdekében, de elsősorban annak a néhány millió görögkatolikus embernek az érdekében, akiket négy évtizede Nyugat-Ukrajnában sújt az üldözés. Vajon nagyot tévedünk, ha úgy véljük, ezen felül a pápában az az őrült remény is élt, hogy végre-valahára meghívják őt a Szovjetunióba?

Amikor véget ér nyolcvan perces négyszemközti beszélgetésük, a két férfi mosolyogva áll fel.

„Valóban rendkívüli esemény történt”

– mondja a szemmel láthatólag megrendült Gorbacsov. A peresztrojkával kapcsolatban elérte, amit akart. A pápa világosan támogatja politikáját, és diplomáciai téren készen áll egy olyan, az 1975-ös helsinki konferencia mintájára megrendezendő kelet-nyugati csúcs támogatására, amely megteremtené egy újraegyesített, de semleges Európa alapjait, éspedig a Kremlben annyira rettegett amerikai dominancia nélkül.

II. János Pál is elégedett. Gorbacsov, aki megerősítette, hogy hamarosan új jogszabályokat alkotnak majd a vallásszabadságról, még kapásból meg is hívta őt a Szovjetunióba. A szándék számít, még ha az ilyen terv megvalósításának a kulcsa a moszkvai pátriárka kezében is van, az pedig nem nézi jó szemmel. Az a fő, hogy sikerült lerakni egy olyan Európa alapjait, amely „mindkét tüdejével lélegzik”, ahogyan II. János Pál mondja, és amely valódi „közös ház”, ahogyan Gorbacsov ismételgeti. A két ember talált egy közös nevezőt: semmiképpen sem kérnek egy olyan Európából, amely amerikai befolyás alatt áll, sem kulturális, sem politikai, sem pedig katonai téren.

Harminc esztendővel később könnyű azt látnunk, hogy ezt a közös reményt meglehetősen aláaknázta az elszabadult fogyasztás, a könyörtelen globalizáció, a NATO jelenlétének kelet felé tolódása és az óvatos populizmus felbukkanása hellyel-közzel. A történelemben mégis fennmarad ennek a kivételes pillanatnak az emléke, egy olyan nagyszerű folyamatnak a betetőzése, amely tíz év leforgása alatt megváltoztatta a világ arculatát. Néhány héttel a római utazás után Gorbacsov egy híressé vált cikkében így írt:

„Mindaz, ami Kelet-Európában történt, nem lett volna lehetséges e nélkül a pápa nélkül…”.

Forrás: Aleteia

Ezt a homília részletet Solymosi Judit önkéntes fordítónknak köszönhetően olvashattad el magyarul. Ha fordítóként te is csatlakoznál a Katolikus.ma médiamisszióhoz, akkor várjuk jelentkezésedet a Kapcsolat oldalon keresztül.

Mondd el a véleményedet, szólj hozzá a cikkhez. (Facebook fiók szükséges.)
Klikkelj a hozzászóláshoz

Hozzászólás írása

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hírdetés

Kövess minket Facebookon is!

Népszerű