Lépj kapcsolatba velünk

Reflexió

Koldulni megéri?

Közzétéve

Illusztráció - Fotó: Getty

Ilyenkor, ünnepek tájékán az átlagember már meg sem hatódik a koldusok látványától, akik az üzletek, templomok bejárata előtt, kifacsart végtagokkal, némán, kis pléh- vagy műanyagpersellyel, karjukban alvó kisbabával, nyöszörgően ringatózva, vagy éppen csendben, sajnálatra méltó tekintettel könyörögnek egy két aprópénzért. Ha élelmet adsz nekik, eldobják amint továbbléptél. Van, aki mellett néhány sarokkal arrébb ott a főnök, és figyeli. Tele van velük a parkoló, ahol autóüveget mosnak, visszagurítják a bevásárlókocsit, virágot vagy fenyőágat kínálnak, hogy legyen egy kis betévő falatjuk. Hallottunk már jól kifundált trükkökről is, hogy az emberek szánalmát elnyerjék. Kínában állatokat csonkítanak meg, hogy sajnáltassák magukat. Olvastam olyanról, hogy a kéregető fecskendőben művért csepegtetett a füle mögül, hadd lássák, milyen rosszul van, hogy megejtse az embereket.   

Norvégiában olyan is volt, hogy egy autós mindenáron el akart gázolni egy vadnyulat, – hiszen tigristáplálékként az állatkert is jól fizetett volna érte, – de a vadnyúl megmenekült, és sántán odabicegett egy koldushoz, és hozzábarátkozott. A történetet egy író is feldolgozta regényében. Volt, aki felhagyott jól fizető munkahelyével, mert koldulva is jól megélt, és szabadabbnak érezte magát. Egy indiai gazdag üzletemberről halála után derült ki, hogy rendszeresen „beöltözött” koldusnak, és az utcán kéregetve vállalt sorsközösséget a lecsúszott kunyerálókkal.

Bécsben, Rómában a napi százeurós „kereset” nem is ritkaság. De nem kell messzire mennünk trükkökért, hiszen tájainkon is már iparszerűen foglalkoztatnak koldusokat egyes nagymenők: az ölükbe adott gyermeket elaltatják egy kis vodkával és kábítószerrel, majd, ha a gyermek emiatt kimúlik: cserélik. A koldus meg rezzenéstelenül ringatja az alvó gyermeket, és az sosem ébred fel. Naponta így akár többszáz lejnyi összeg is összejön, amin aztán osztoznak…

“Szegény és gazdag” – illusztráció – Fotó: technabob.com

Nem csoda, hogy ilyenek láttán az embernek lassan nem meglágyul, hanem megkeményedik a szíve, és kihal belőle a szociális érzékenység. Azért adjak, hogy italra, szivarra költse, vagy a strici zsebét hízlaljam?

A rendőrök is szemet hunynak, a hatóságok is belenyugodtak: a koldusok hozzátartoznak a városképhez. Több ezer éve. Minden kultúrában. Ahogy a kereskedők, katonák, utcanők, cirkuszi mutatványosok látványa.

Szegények mindig lesznek veletek – mondja Jézus. Bartimeust, a vak koldust meggyógyította, de a koldus ott maradt közelében. Továbbra is koldult, kéregetett.

A koldusok látványától a szívünk összeszorul, tehetetlen düh kerít hatalmába, sok visszaélés van, már bennük sem lehet bízni… Hiszen a koldus is ember. Őt is kihasználják. Ő is hozzákeményedik a való világhoz, talán visszaél jószívűségünkkel, de mindenképp a bennünk levő emberi érzésekre apellál. Megmarad benne is a bizalom: vagyunk annyira érzékenyek, hogy rajta is segítsünk.

Talán az ünnepi adakozási kampányok, a jót tenni/jóvátenni akaró kényszeres késztetéseink is ezt jelzik. És Isten is azért engedi meg, hogy legyen, akin segítsünk, hogy ne haljon ki belünk a jobbik én. Koldus és királyfi bennünk van. Isten egészen odáig ment el Karácsonykor, hogy a mi szeretetünket, figyelmünket kolduló, kiszolgáltatott, úton álló, szállást kereső, befogadásért esdeklő törékeny emberré lett. Tudva azt, hogy mi is a szeretet koldusai vagyunk. Szüntelenül a másik ember elismerésére, hálájára, jó szavára, békés tekintetére, segítségére vagyunk utalva. Kiszolgáltatva Isten és ember kegyelemkenyerének. Hogy senki se dicsekedhessék előtte. Hisz mi van, amit nem kaptál? – kérdi az apostol.

Ha nem is foglalkozásszerűen, de „függetlenként”, ilyenkor, Karácsony táján mi is beálhatnánk a koldusok közé egy-két hétvégén. Kipróbálhatnánk magunkat a tett színhelyén, a társaságukban, vagy tesztelhetnénk az emberek könyörületét vagy könyörtelenségét… Biztos, hogy másként néznénk a tükörbe, egymásra, és Istenre is.

A koldusok látványa elmagányosodott társadalmunk számára is intő jel: merjünk kérni egymástól szeretetet, türelmet, odafigyelést, időt. Ne féljünk a visszautasítástól, mert rászorulunk a szeretetre.

Többre van szükségünk, mint amennyit megérdemlünk.

peterpater.com

Mondd el a véleményedet, szólj hozzá a cikkhez. (Facebook fiók szükséges.)

peterpater.com | Római katolikus pap, a marosvásárhelyi Szent Imre templom plébánosa. Önéletrajza itt olvasható.

Klikkelj a hozzászóláshoz

Hozzászólás írása

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Népszerű