Lépj kapcsolatba velünk

Interjú

Kovács Szabolcs diakónus: A Jó Isten a tenyerén hordoz engem

Közzétéve

Kovács Szabolcs diakónus - Fotó: Kovács Szabolcs személyes képtára

Kovács Szabolcs a Gyulafehérvári Főegyházmegye diakónusa. Maroshévízen született 1992. július 30-án. Ditróban nőtt fel. A gyulafehérvári Gróf Majláth Gusztáv Károly Teológiai Líceumba járt, majd a Gyulafehérvári Papnevelő Intézetbe felvételizett, ahol három évet töltött. Jakubinyi György érsek atya 2014-ben a tanári karral való egyeztetés után Rómába küldte tanulni, a Pápai Gergely Egyetemre, ahol egyben a Pápai Német–Magyar Kollégium növendéke is. Gyakorlati évében Kolozsváron a Szent Mihály plébánián, valamint Sepsiszentgyörgyön a Krisztus Király plébánián szolgált. Ezt követően visszatért Rómába, ahol mesteri képzésre jelentkezett fundamentális teológiára, valamint pasztorál pszichológiára. Az idei tanév elején Felix Gmür bázeli megyéspüspök diakónussá szentelte a római Szent Ignác templomban. Papszentelése után még egy év várja Rómában, hogy a megkezdett tanulmányokat befejezhesse. Papi szolgálatát a Gyulafehérvári Egyházmegyében várhatóan 2020 júliusában kezdheti meg.

– A nyáron 2019. július 7-én Jakubinyi György gyulafehérvári érsek atya pappá szentel. Nyolc éves teológusi képzés áll mögötted. Milyen erre visszatekinteni?

Nagyon szép nyolc év áll mögöttem, melyből nagyon sok előnyöm származott. Ezek alatt az évek alatta a Jó Isten a tenyerén hordozott engem, melyet főleg a nehézségek alatt érezhettem meg a legjobban. Ha visszatekintek erre a nyolc évre mindenképpen egy pozitív és nyugtató érzés tölt el mivel úgy érzem, hogy jó helyen vagyok. Persze sok minden van, amit lehetett volna jobban még jobban csinálni, de ezért vagyunk emberek, hogy néha hibázzunk is!

Kovács Szabolcs diakónus és szülei
Kovács Szabolcs diakónus szüleinek társaságában

– Mikor találkoztál először Istennel? Milyen volt az a találkozás?

Nem tudnék most egy pillanatot megállapítani, amikor Isten fülön ragadott és magához cibált, viszont egész idő alatt ott állt mellettem csendes sugallatként és vezette az életemet. Sokszor eltűrte, hogy lázadtam ellene és jóságos Atyaként cipelt a hátán, hogy ne sérüljek meg a kelleténél jobban. Inkább folytonos jelenlétével győzött meg engem arról, hogy igenis nekem az Ő szolgálatába kell állni és Vele együtt jellé és eszközzé kell lennem mindenki számára.

– Hogy merült fel benned évekkel ezelőtt a papi hivatás gondolata?

Az én papi hivatásomban nincsen semmi különleges, sőt talán egy kissé szerencsésnek is mondható, hogy megmaradtam ezen az úton. Amikor beléptem a Gyulafehérvári Papnevelő Intézetbe nem voltam benne biztos egyáltalán, hogy én száz százalékosan pap leszek. Egy kicsit bennem volt az az érzés, hogy:” …na gyerünk, próbáljuk meg.” A Jó Istennek ez a folytonos jelenléte valahogy nem hagyott nyugodni.

Kovács Szabolcs évfolyamtársaival a diakónusszentelése után

– Voltak-e nehézségek az elmúlt időszakban és mivel néz szembe egy kispap? Hogyan küzdötted le őket? 

Mivel egy kispap és egy pap is egy normális ember, mint mindenkinek neki is vannak gondja, nehézségei önmagával, a társadalommal, az Egyházzal, a világgal sőt még néha magával a Jóistennel is. Egy kispapnak is szerintem a legtöbbször olyan gondjai vannak, mint a legtöbb vele egykórú fiatalnak, vagy idősebbnek ha éppen később lép be a szemináriumba. Ezeket én mindig türelemmel és Jézussal együtt-érezve küzdöttem le. Először próbáltam mindig azért hálát adni, ami adott és csak utána siránkozni, lázadozni azért, ami nincs. Persze ez így most leírva nagyon szépen mutat, de nem valósult ez meg mindig ilyen könnyen.

– Hadd kérdezzem meg, milyen örömökkel -ha lehet így fogalmazni- néz szembe egy kispap képzése során? 

Erre a kérdésre is az előző választ tudnám mondani, ami talán egy kispap életében úgymond „extra” lehet az a közösség, melyet a hasonló érdeklődési körű társaival tölthet. A közös készülődés annak nehézségeivel és örömeivel együtt mind pozitívvá válik, ha azt igazán közösségben éljük meg. Ezt itt különösen a Német-Magyar Kollégiumban tapasztalhattam meg, mivel olyan sok helyről (14 országból és 54 egyházmegyéből) jövünk ide tanulni és formálódni, hogy azt gondolhatná az ember nincs is esély a közös hang megtalálására, annyira különbözőek vagyunk. Azonban egy valami összeköt, ami nem más, hogy egy a célunk és ennek elérésében tudunk egymással kacagni, de sírni is, ha kell egy erős közösséget alkotva.

– Ha épp nem tanulsz vagy szolgálsz, akkor mivel töltöd szívesen a szabadidődet?

Szabadidős tevékenységeim nagy részét városnézéssel és sporttal töltöm ki. Mivel eléggé társasági ember vagyok nagyon szeretek a barátaimmal, valamint az egyetemen osztálytársaimmal minél több időt tölteni. Sorozatok nézésére is marad idő, különösen nagy Trónok Harca rajongó vagyok. Ezeket a részeket is általában hasonló érdeklődési körű barátaimmal szoktuk közösen nézni.

Kovács Szabolcs diakónus és Ferenc pápa
Kovács Szabolcs diakónus a Szentatyánál

– A pappá szentelendő diakónusuk papi jelmondattal, egy olyan gondolattal indulnak el szolgálatuk útján, amellyel azonosulni tudnak, és amely magában hordozza hivatásuk mélységét. Te kitől választottál jelmondatot és miért?

Az én jelmondatom a Szentírásból van, azon belül Máté evangéliumából:

„Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot, mert majd eltelnek vele.” (Mt 5,6).

Az igazságosság és annak keresése mindig is sokat jelentett az életemben, ez végig kísért egész kiskorom óta. Szerintem ha megmarad Krisztus igazságában és őszinteségében, akkor vezérelje is bármerre az utam segíteni fog nekem, hogy felemelt fejjel kitarthassak mellette.

– Mit üzennél azoknak a fiataloknak, akikben mocorog a papi vagy szerzetesi hivatás gondolata?

A fiataloknak azt üzenném, hogy vállalják fel önmagukat bátran, egészen a legbelsőbb vágyaikig és érzéseikig. Merjék megpróbálni, mert ha nem is kezdik el, akkor sosem fogják megtudni milyen ezt a fajta életet élni, ami szerintem nagyon érdekes. Röviden csak annyi, hogy nézzék meg milyen, mivel ha valaki szeminarista lesz nem jelenti azt, hogy időközben nem gondolhatja meg magát. A szemináriumot azért is hívják felkészülési időszaknak, ahol az embernek megvan az előnye, hogy kap időt szembenézni önmagával és Istennel. És véleményem szerint ebből sosem származhat rossz dolog.

Mondd el a véleményedet, szólj hozzá a cikkhez. (Facebook fiók szükséges.)

Keresztény médiaszakember, a Katolikus.ma alapító-főszerkesztője. Meggyőződése, hogy az evangéliumnak helye van a multimediális térben (is), mert a megélt istenkapcsolatot, szeretetet, örömöt terjeszteni kell az emberek között. Lásd még a Mt 5,13-at.

Klikkelj a hozzászóláshoz

Hozzászólás írása

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Népszerű