fbpx
Lépj kapcsolatba velünk

Tanúságtétel

„Kövess engem!”: Hogyan vezetett vissza a hitre egy katolikust II. János Pál és XVI. Benedek

Közzétéve

Angelo Ciappelloni - Fotó: Courtesy photo

„Kövess engem!” Ezeket a szavakat hallotta Angelo Ciappelloni, amikor 2005. április 8-án Róma egyik terén, a Piazza del Popolo-n álldogált.

Akkor, az Örök városban több százezren, a világon pedig milliók kísérték figyelemmel II. János Pál pápa Halotti Miséjét.

“Kövess engem! – ez a Krisztustól származó mondás lehet a kulcs a néhai szeretett János Pál pápa életéből sugárzó üzenet megértéséhez” – mondta Joseph Ratzinger bíboros a Szent Péter téren elmondott homíliájában.

„Annyira megérintett ezeknek a szavaknak a mélysége, és ugyanakkor az egyszerűsége!” – mondta Ciappelloni. – „És ettől kezdve elindultam a jó úton.”

Ciappelloni elmondta a CNA-nek, hogy valójában a visszatérése a katolikus hithez már néhány nappal korábban megkezdődött, Szent II. János Pál halála napján.

2005 elején, amikor Ciappelloni 47 éves volt, úgy érezte, “semmi sem hiányzik az életéből”, legalábbis ami az anyagi dolgokat illeti.

„Volt munkám, házam, barátaim, voltak szeretteim… de mindezeknek valahogy nem igazán volt értelme.”

Mint oly sok olasz gyermeket, Ciappellonit is katolikus hitben nevelték, idővel azonban elhagyta a szentségeket és hitét. A katolikus egyházat továbbra is tisztelte, a vallás azonban nem érdekelte.

„Nem gyakoroltam a hitemet, az egyház életében nem vettem részt. Sok egyéb mellett könnyű drogokat is használtam, állandóan szórakoztam, táncos bulikba jártam haverokkal, és a szexuális életem is igen szabados volt. Mégsem voltam elégedett, nem voltam boldog. Nem voltam nyugodt, nem voltam békés.”

Elmondása szerint, amikor II. János Pál megbetegedett, meglepődve vette észre magán, hogy mennyire foglalkoztatja a pápa sorsa.

„II. János Pál pápa betegsége mélységesen elszomorított, hiszen 20 éves voltam, amikor pápává választották, így valahogy fiatalságom pápájának éreztem őt.”

„Életének utolsó időszakában a pápa Rómában tartózkodott, és mélyen megrendített, ahogyan televízión keresztül láttam szenvedését.”

És egyszer csak jött a hír, hogy a pápa elhunyt.

„Amikor meghallottam a halálhírét… zokogni kezdtem” – mondta Ciappelloni, majd hozzátette, saját magát is megrendítették váratlan könnyei.

Azt mondta: „ekkor már a bensőmben, lelkem mélyén valami elkezdődött.”

Ciappelloni élte korábbi életét, és visszatért ruhabolti eladóként a munkájához. Április első hetének egyik estéjén munka után éppen hazafelé tartott kerékpárján, amikor Róma központjában, a Via Lata-n található Santa Maria templom mellett haladt el.

A templomban szerzetes nővérek éppen szentségimádást tartottak. „Azon az estén, amikor a templom mellett elhaladtam, hirtelen úgy éreztem, hogy meg kell állnom” – emlékezik vissza Ciappelloni. – „Lelakatoltam a biciklimet és beléptem a templomba – évek óta nem tettem be a lábam egyetlen templomba sem. Letérdeltem a Szentség előtt, és sírva fakadtam.”

„Egyik napról a másikra megváltozott az életem”.

Elmondása szerint újra szent béke töltötte el, elkezdett szentmisére járni és imádkozni, amiket közel négy évtizedig nem tett.

„Egyszerűen nem tudtam ellenállni, és bár nem értettem teljesen, mi történik velem, azt biztosan éreztem, hogy ez valami jó dolog” – mondta Ciappelloni.

Miután Ciappelloni elment II. János Pál pápa Szent Péter Bazilikában elhelyezett ravatalához, az éjszakai égbolton egy ritka hullócsillagot látott. Úgy érezte, ez újabb jel számára.

„Biztonsággal állíthatom, hogy Szent II. János Pál gyakorlatilag kézen fogott, Krisztus és az egyház karjaiba vezetett” – emlékszik vissza.

Aztán a temetési szertartáson hallotta először beszélni Ratzinger bíborost, a későbbi XVI Benedek pápát.

Nem sokkal ezután jelentkezett egy világiaknak szervezett hároméves teológiai tanfolyamra.

„Mondhatjuk úgy, hogy II. János Pál bevitt az egyházba, XVI. Benedek által pedig beleszerettem Isten Igéjébe” – magyarázta Ciappelloni. – „Nagyon sokat segített nekem, mert beszédei világosak, logikusak voltak, és egybecsengtek az élet dolgaival… hogyan élhetünk egyszerűen keresztényként, katolikusként.”

„Később pedig, amikor már egy ideje jártam templomba, Ferenc pápát hallgatva megértettem Isten irgalmát.”

Azt mondja, szokott gondolni korábbi életére, de ma már tudja, hogy elsősorban az egyházhoz tartozik. Régi életére visszaemlékezve azt mondta a CNA-nak: „Egyetlen egyszer sem jutott eszembe, hogy visszatérjek korábbi életmódomhoz.”

Ez a cikk eredetileg a CNA 2020. január 23-i számában jelent meg.

Fordította: Kántorné Polonyi Anna
Forrás: CNA

Mondd el a véleményedet, szólj hozzá a cikkhez. (Facebook fiók szükséges.)
image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Hírdetés Támogasd a Katolikus.ma médiamissziót!
1 Hozzászólás

1 Hozzászólás

  1. Bodó Imre

    2021-03-03 at 15:45

    Nem kerülne egy kisebb könyv, vagy egy könyvtartó, a segítő nővér részére. Lehet, hogy nem vagyok elég tapintatos, ha azt mondom, hogy nem a nővér iránt vagyok részvéttel, hogy kell emelje a súlyos könyvet. Édesapám, boldogult, könyvkötészettel foglalkozott és egy egész szabályrendszere volt a könyv megkímélésével kapcsolatban. Az elmúlt évszázadban, a Kolozsvár-i Szent Bonaventuráról elnevezett nyomdában tanulta a nyomdász mesterséget. Betűszedő (gépszedő) szakból szerezte a képesítést, de kitűnően elsajátította a könyvkötészet minden csínja-binját is. Nagy hajlama volt a könyvkötészetre, nem csak új könyvek bekötésére specializálta (szakosította) magát, hanem ronggyá olvasott könyvek felújítására is. Boldogult Ivó testvérnek az a hozzászólása volt ehhez a tényhez, hogy még csak egy ilyen odaadó könyvkötő volt Erdélyben, nem jegyeztem meg a nevét. Az édesapám előtt meghalt, és akkor édesapám maradt egyedüli “Könyvrestaurátorként”. Hát sajnos ez egy késői reklám, de a könyv megkímélése, amire annyit oktatott, az úgy belém ivódott. Szamárfület sem volt szabad a könyv lapjára behajtással eszközölni, aláhúzogatni, bejegyezgetni is tilos volt a könyvbe, az olvasásra szánt könyvet föltétlenül be kellett egy leghamarabb a kézügybe kerülő papírba csomagolni, úgy mint a diák szokta a tankönyveivel és irkáival. És mindezeket nem édesapám találta ki, ő csak a szívébe véste. Nagy odaadás, nagy türelem kellett az ilyen könyvkötészeti műveletek elvégzéséhez, rengeteg ún selyempapírral való ragasztás, és sok más művelet. Nagy rajztehetség is volt édesapám, a grafika művelője, autodidakta módon, Istentől kapott talentum fejlesztése, kibontakoztatása révén fejlesztette magát a grafikában. Betűk kézzel való megszerkesztésének is kiváló szakértője volt.
    Elnézést, nem az volt a célom, hogy megbántsam a segítőnővért.

Hozzászólás írása

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Kövess minket Facebookon is!

Hírdetés Támogasd adód 1%-val a Katolikus.mát!

Népszerű