Lépj kapcsolatba velünk

Tapasztalatom Máriával

Közelről ismertük meg az első és tökéletes keresztényt – Török Bernadett tanúságtétele Máriáról

Közzétéve

Május a Szűzanya hónapja. Ferenc pápa idén külön kéréssel fordult minden hívőhöz. A Katolikus.ma szerkesztősége, élén Szénégető István atya mentorral, arra kérte néhány testvérünket, hogy tegyenek tanúságot a Szűzanyáról. Beszéljenek kapcsolatukról és tapasztalataikról. A cikkek végén egy Mária éneket is megosztunk, hiszen arra kértük a tanúságtevőket, hogy osszák meg velünk, akár énekelve, a kedvenc Mária éneküket. A rovat címe Tapasztalatom Máriával. Ha a Szűzanya hónapja május, akkor ne csak imáink szóljanak róla.


Török Bernadett közgazdász tapasztalata Máriával

Török Bernadett vagyok, budapesti közgazdász. 11 éve élek Marosvásárhelyen, a Gyulafehérvári Caritasnál dolgozom és a remeteszegi plébánián is szolgálok önkéntes munkatársként. Bár nagyszüleim mindannyian katolikusok voltak, szűkebb családunk a kommunizmus évtizedeiben eltávolodott az egyháztól. Én egyetemistaként kerültem először közel Istenhez, és az a logikai szigor, ami a Közgazdaságtudományi Egyetemen olyan jól szolgált, bizony nem segített a hit dolgaiban való eligazodásban. Mivel frissen megtért lélekként égtem az Istennel való szeretetközösség örömében, először egyáltalán nem értettem, mi szükség lenne bármiféle „közvetítőkre” közöttünk. Nem fért a fejembe, vajon mi vihet rá valakit arra, hogy valaha élt emberi személyekhez imádkozzanak, amikor közvetlenül Istennel is beszélgethetnének?

A máriagyűdi kegytemplom elött
A máriagyűdi kegytemplom előtt

Az ifi hittanon csodálkozva hallgattam plébánosunk magyarázatát a szentek közösségéről és az egyház lelki kincstáráról – de mindez távoli elmélet maradt addig, amíg egy nap egy idősebb hölgy rám nem kérdezett a sekrestyében, ahol épp a szentmisén való felolvasásra készültem: Betti, miért nincs ifjúsági rózsafüzércsoport? Motyogtam valami kerülő választ, mialatt lázasan gondolkodtam, hogy vajon mi is lehet az…?? Azalatt a pár hónap alatt, amióta hittanra jártam, nem emlékeztem, hogy lett volna erről szó… De ahogy teltek a napok, a kérdés nem hagyott nyugodni, végül óvatosan a káplánunktól kértem tanácsot. Röviden beavatott a titokcserék módszerébe, majd hozzátette: lehet hogy nem véletlenül kérdeztek rám, talán érdemes lenne megpróbálni elindítani egy ilyen csoportot. Rögtön a következő ifjúsági hittanon, mindenféle előkészítés nélkül meghirdettük, és még aznap este pontosan 14 fiatal társult, vagyis velem együtt pont meglett a kellő létszám (akkoriban a világosság titkai még nem léteztek).

A több mint tíz év alatt, amíg ebben a csoportban együtt imádkoztuk a rózsafüzért, közelről megismertük Máriát, mint az első és tökéletes keresztényt, az első Jézus követőt. És megismertük őt, mint szerető édesanyát, aki palástját ránk terítve óvott és védelmezett minket ifjonti éveink sok kísértése, botladozása közepette. Az örvendetes tizedeket a pápa szándékára, a fájdalmas rózsafüzért a plébánosunk havi imaszándékaira, míg a dicsőséges tizedeket a csoportunk saját szándékaira ajánlottuk fel, amit havonta a titokcserés találkozón beszéltünk meg. Csodás gyógyulások, orvosilag reménytelennek mondott helyzetben fogant gyermekáldások, váláshoz közel álló házasságok új életre támadása, függőségek felszámolása, pszichés állapot rendeződése, haragból bocsánatkérés, kiengesztelődések, újrakezdés sokféle változatban… ezer és egy kisebb-nagyobb imaszándékunk teljesülése sorakozik egymás alatt abban a füzetben, ahol a csoport életét dokumentáltuk.

Ma már meglett felnőttek vagyunk, néhányan messzire költöztünk, sok éve nem találkoztunk. Családos és szerzetesi hivatások egyaránt indultak ebből a csoportból. De a Szűzanya tiszteletét, Mária szeretetét, az együtt tanult Mária imákat és énekeket, mindannyian hordozzuk a szívünkben, kitörölhetetlenül.

Mondd el a véleményedet, szólj hozzá a cikkhez. (Facebook fiók szükséges.)
image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Hírdetés Élő szentmise közvetítések

Kövess minket Facebookon is!

Népszerű