Képzeld el ezt: két telefon cseng. Melyiket veszed fel először? Most pontosítsuk ezt az elképzelt jelenetet. Ha tudnád, hogy az egyiken Krisztus, a másikon a Sátán hív, melyiket vennéd fel és melyiket hagynád figyelmen kívül?
Valójában Krisztus is és a Sátán is folyamatosan „hív” bennünket.
Mindkettő arra kér mindegyikünket, hogy lépjünk kapcsolatba velük, kövessük őket. A baj csak az, hogy a világ megpróbálja gyengíteni és hitelteleníteni Krisztus hívását, ugyanakkor felerősíti és dicsőíti a Sátánét, bár ez utóbbi nevét általában szereti elrejteni. Loyolai Szent Ignác tudott a két egymással versengő hívásról, és erről szól meditációja: „A két lobogó alatt” („The Two Standards”).
Szent Ignác azt mondta, hogy a Sátán csábításának három fő ismérve a kapzsiság, az önteltség és a büszkeség. A Sátán a legfőbb szószólója a „vásárlásterápiának”, amely arra tanít minket, hogy anyagi dolgokban keressük az örömünket, az embereket pedig használjuk ki vagy dobjuk félre. Azt bizonygatja, hogy nem lehetünk igazán boldogok a legújabb, a legjobb és a legdrágább holmi nélkül. És ha ez nincs meg nekünk, akkor valaki mást okolhatunk, és el is vehetjük – mert megérdemeljük!
Az “ önteltség”, „elbizakodottság” szót manapság nem halljuk túl gyakran. De láthatjuk működés közben, amikor valaki azon méri le az élete értékességét, hogy hány követője van a közösségi médiában: bármit is kell tenni azért, hogy több lájkot és megosztást kapjunk, az önteltség segít, hogy megtegyük. A tömeg figyelme függőséget okozó szer, és vannak olyanok, akik ha egyszer megkóstolják, nem tudnak betelni vele. Pánikba esnek, ha a szer megfogyatkozik vagy már nem okoz elégedettséget. Bármelyik gyógyulófélben levő függő mesélhetne erről a szörnyű dinamikáról.
A “büszkeség” furcsa szó. A gyerekeknek azt mondjuk: „Legyél büszke a munkádra!”, azaz „Ne adj be összecsapott házi feladatot!” Ugyanakkor azt is mondjuk nekik: „A büszkeség bűn.” Akkor most melyik az igaz? A megfelelő tisztelet Isten és embertársaink, valamint önmagunk iránt a büszkeség jogos formája, vagyis a megfelelő büszkeség gátol meg minket abban, hogy Istent meggyalázó, embertársainkat lenéző vagy saját emberi méltóságunkat csorbító módon viselkedjünk. Az ördögi büszkeség viszont olyan gondolkodásmód, amikor azt hisszük, hogy annyira különlegesek vagyunk, hogy a hétköznapi szabályok, a szokásos udvariasság és a korrekt viselkedés, sőt az erkölcsi törvények ránk nem vonatkoznak.
Egy másik ajánlat
Túlságosan hajlamosak vagyunk arra, hogy bedőljünk a csillogó hirdetéseknek, melyekkel a „világ, a test és az ördög” csábít bennünket. Ha magunkra vagyunk hagyva, csak rossz véget érhetünk. Könyörületes módon Krisztus más utat kínál nekünk, ami – elsőre legalábbis – lehet, hogy nem tetszik majd.
A Simpson család sorozategyik régi epizódjában (amit évek óta nem láttam) megtudjuk, hogy Homer Simpson zsebében egy cédulán ez áll: „Mindig az ellenkezőjét tedd annak, mint amit Bart mond!” Szent Ignác azt mondaná: „Mindig az ellenkezőjét tedd annak, mint amit a Sátán mond!” Krisztus eszközt ad a kezünkbe, hogy így cselekedjünk. A Sátán kapzsiságot, önteltséget, büszkeséget kínál. Krisztus szegénységet, megvetettséget, alázatot.
Másként fogalmazva, Krisztus azt tanítja nekünk, hogy az egyébként elfogadható dolgokat – mint például az anyagi javak birtoklása, mások elismerése és az önbecsülésünk – megronthatja a Sátán. Szerintem Krisztus ezt mondaná: “Állj készen arra, hogy bármitől megszabadulj, amit a Sátán beszennyezett!” Tehát, ha az anyagi dolgok értékesebbé váltak számodra, mint az Istenszeretet vagy a felebaráti szeretet, akkor ideje kivinni a szemetet. Ha a közönség tapsa fontosabb számodra, mint az, hogy Isten szemében jó legyél, akkor ideje lesétálni a színpadról. Amikor pedig azt kezdjük gondolni, hogy mi vagyunk a legfontosabbak a világon, jusson eszünkbe, hogy halandó teremtmények vagyunk, akikre halál és a végső ítélet vár. Nem túl vonzó, igaz? De még ne add fel; itt valami mély és hatalmas bölcsesség működik.
Emlékszem, egyszer egy Stephen King – akiért egyébként nem vagyok oda – regényéből készült filmet néztem. A Sátán megérkezik egy városba és mindenkit megront, kivéve a seriffet. A seriffet nem lehet megvásárolni, mert nem vágyik olyasmire, ami nem lehet az övé, és le tud mondani bármiről, ami megakadályozná, hogy jó legyen. Nem lehet megvesztegetni, elcsábítani, vagy megfélemlíteni. Szabad ember, szabad a zavaros és túlzott vágyakról, szabad arra, hogy jó legyen. Erre hív bennünket Krisztus!
Valóban el kell döntenünk, kinek az oldalára állunk. Krisztust kell követnünk; mivel egy bűnbeesett világban élünk, ahol az „értékeket” alapállásból a Sátán határozza meg. Küzdelmeink arra emlékeztessenek minket, hogy versengenek értünk, és nem lehetünk a vesztes csapatban. Eszerint válasszunk.
Írta: Fr Robert McTeigue, SJ
Fordította: Eiben Ingerborg
Forrás: Aleteia
