fbpx
Lépj kapcsolatba velünk

Lelkiség

Küzdjünk meg a kísértéseinkkel

Közzétéve

Fotó: Getty Images

Egy történet szerint volt egy földesúr, akinek volt egy tanácsadója. A tanácsadó egyszer azt mondta a földesurának, hogy rendezzen nagy lakomákat. Az nem lényeges, hogy a nép esetleg éhezik, vagy nincsen pénz arra, hogy fejlessze azt a területet. „Te csak tarts lakomákat, legyen étel, ital, amit csak el tudsz képzelni.” Eleinte a földesúr nem akarta elfogadni a javaslatot, de a tanácsadó addig-addig hajtogatta, hogy rendezzen lakomákat, amíg a földesúr bele nem ment. Nagy mulatságokat rendezett, s közben a nép éhezett. A tanácsadónak pedig szintén csurrant-cseppent egy-két falat, egy-két pohár bor.

Néhány héttel, hónappal később a tanácsadó ismét odament a földesúrhoz, és azt mondta neki, hogy kevés a bevétel az adóból, egy kicsit több adót kellene kivetni. A földesúr megint ellenkezett, mert tudta, hogy a nép egyre szegényebb, egyre kevesebb pénzük van. De a tanácsadó addig nyúzta a földesurat, amíg ki nem vetett egy jó komoly adót. A nép egyre szegényebb lett, egyre jobban éhezett, a tanácsadó pedig egy-két zsák vagy szütyő aranyat eltett magának.

Az utolsó tanácsa a tanácsadónak az volt, hogy „megerősödtél az adóból, felfejlesztetted a hadseregedet, jól is laktál. Mi akadálya van annak, hogy nekitámadj a királynak?” A földesúr érezte, hogy ez nagyon nem egyenes valami, de a tanácsadó addig rágta a fülét, amíg a földesúr a seregei élére nem állt, és megtámadta a fővárost. Nem kell hozzá sok ész, hogy kitaláljuk, hogy a földesúr elbukott.

Miért mondtam ezt a kis történetet? Gyakorlatilag ugyanazt a három lépcsős kísértési vonalat vitte végig a földesúr tanácsadója, mint amit az ördög véghezvitt Jézusnál. Az első kísértési vonal az az ösztönszintű kísértés. Egyél csak! Nem baj, hogy böjt van, kit érdekel, egyél csak, lakjál jól, igyál, hát persze! Fajfenntartás? Hát az mindenkinek jár. Az ösztöneinket próbálja megtámadni az ördög. Mondjuk úgy, hogy rendezetlenné teszi az ösztöneinkkel való viszonyt. És ezt miért probléma? Mert az embernek úgymond emberi jellemzője az, hogy képes felülírni az ösztöneit. Emiatt is tudunk például böjtölni. Az állatra nem lehet ráparancsolni, hogy most akkor negyven napig böjtöljön. Nem érti meg. De az ember képes lemondani. Bármennyire éhezem, képes vagyok azt felülírni, és azt mondani, hogy „most nem”. Ez az egyik nagy különbség az ember és az állat között, hogy mi nem ösztönvezéreltek vagyunk, hanem tudatos lények. Van szabad akaratunk, és képesek vagyunk az ösztöneinket felülírni. S az ördög ezt nagyon könnyen megkísérti, mert ezt a legkönnyebb kibillenteni. „Jaj, ott van az asztalon az a kis tábla csoki, edd csak meg, nem fogja senki észrevenni. Kit érdekel, hogy megtörted a böjtöt? Egyél csak, ez neked jár.”

A második szintje a kísértéseknek a társadalmi szintű kísértés. Nevezzük nevén: a hatalomnak a kísértése. Az elsőnél a szint az egyén volt, a másodiknál meg már a közösség, hiszen hatalmat emberek nélkül nem igazán tudok gyakorolni. Beülhetnék a sarokba és hajtogathatnám: „nekem van hatalmam, nekem van hatalmam”. Csak ki fölött? A második kísértés Jézusnál is mi volt? Borulj le előttem, és tied lesz a világ minden országa. Csak milyen áron?

Ugyanígy vagyunk mi is. Ne arra gondoljunk, hogy akkor most országokat fogunk leigázni, országokat fogunk elnyomni, nem. Munkahely, család… hogyan is viszonyulok ehhez a kérdéshez? „Ja, te most hatalmat kaptál? Éljél vele vissza, neked ez jár. Hát te vagy a családfő. Nyomd el a családot. Nem baj, neked ez jár, mert te vagy a családfő. Cégvezető? Hát zsákmányoljuk ki már egy kicsit a munkásokat! Nem baj, ha egy kicsit sztrájkolgatnak. Sztrájkoljanak csak, majd megunják. Jöjjön a bevétel, hatalom, hajrá.”

És milyen ára van ennek? Az, hogy meggyilkolom az emberi kapcsolataimat? Hogy mindenki rettegni fog tőlem? Kit érdekel? Hatalom, igen, az kell.

És mi a harmadik szintje a kísértésnek? Kipipáltuk az egyént, vagyis önmagamat, kipipáltuk a körülöttünk levő embereket, egyvalaki marad, a Nagyfőnök, az Isten. Szálljunk szembe az Istennel. Mi is volt az eredeti kísértés? Olyanok lesztek, mint az Isten. Biztos azért nem akarja, hogy egyetek a fáról, mert tudja jól, hogy birtokolni fogjátok a jónak és a rossznak a tudását. Lázadjál csak ellene, mondjál nemet rá. Nem kell itt templomba járni, ugyan már, az unalmas. „Valamiről prédikál ez a fura ember, minek jöjjek? Helyette otthon aludhatnék, vagy nézhetném a sorozatomat, esetleg megnézhetném a focimeccset. Ugyan már, kinek számít ez a heti egy óra az Istennek. Nem mindegy?”

S itt merül fel a kérdés, hogy amikor heti egy órát sem tudunk adni az Istennek, akkor ott baj van. Nagyon érdekes azt látni prédikáció közben, hogy van, aki elalszik, van, aki az óráját nézi, volt már olyan, aki nekiállt telefonozni és sorolhatnám.

Ha egy órát sem tudunk adni az Istennek egy hétből, akkor – bocsánat – megöltük az istenkapcsolatunkat. Képzeljük el azt a szituációt, hogy van egy jó barátunk. Maximum heti egy órát szánunk rá. Az milyen kapcsolat? Vagy mondjuk a házastársak. Heti egy órát beszélgethetnek. Abból nem lenne sok minden, legyünk őszinték.

És az Istennek miért csak egy órát adunk? És azt is szájhúzással. Későn jövünk a misére, és záróáldás előtt már megyünk el a miséről. Fáj az Istennek legalább egy órát adni? És akkor az apróságokról még nem is beszéltem, napi imádság, elmélkedés, szentírásolvasás… ugyan már. És itt van a nagyon nagy probléma, a legvégső kísértés, amikor már az Istenre is nemet mondunk. S mi a nagyon érdekes az ördöggel kapcsolatban? Gyakorlatilag egy ószövetségi, tudásbeli párbajt láthattunk az Evangéliumban. Az ördög is idéz, és Jézus is válaszol, idézetekkel. „Én kaptam minden hatalmat, annak adom, akinek akarom. Csak Uradat Istenedet imádd, és csak neki szolgálj. Vigyáznak rád az angyalok, hogy kőbe ne üsd a lábadat. Megint egy ószövetségi idézet. Ne kísérts Uradat Istenedet.” Ismeri az Ószövetséget, ismeri a hitünket, ismeri a hagyományainkat – és pontosan itt támad. Kiforgatja, kicsit átrendezi, majdnem úgy néz ki, de nem az.

Szóval kikötöttünk ott, hogy igen, az emberek félnek tőlem, önmagammal szemben rendezetlen életem van, és hogy hol az Isten az életemben, azt már harminc éve nem tudom. S igen, a kísértés jön, mert jön. De mondhatnám úgy is, hogy hálásnak kéne lennünk a kísértésekért. Mert akkor van mi ellen küzdenünk. Van miért az Istenben bíznunk és az Istenre támaszkodnunk. Milyen egyszerű lenne: nincs kísértés, nincs kihívás, nem kell mivel harcolni, mondhatnám, hogy akkor egészen unalmas lenne a hitéletünk. De pontosan a kísértések miatt lesz izgalmas. Amiatt lesz küzdelemmel teli. S amiért megküzdünk, annak van igazi értéke. Nagyon érdekes egy másik párhuzam. Jönnek a jegyesek a jegyesoktatásra, és mondják az úriemberek, hogy igen, küzdelem volt elhívni első randira, aztán megkérni a kezét, stb. De mégis milyen értéke lett! A küzdelem teszi igazán értékessé. A kérdés az, hogy meg akarok-e küzdeni a kísértésekkel.

Az ördög támad. Ez tagadhatatlan. Főleg a böjti időszakban. Egyéni szinten, közösségi szinten, és az istenkapcsolatomat is. Észreveszem-e ezeket a támadásokat, ezeket a kísértéseket, és akarok-e ellenük küzdeni? Vagy úgy vagyok vele, hogy teljesen mindegy?

Akarjak küzdeni, mert akkor lesz igazán értéke az egész történetnek, amit vallásnak, hitnek, istenkapcsolatnak nevezünk! Mert akkor megküzdök érte. Akarok-e és merek-e küzdeni? Vagy már helyben eldobom a fegyvereket, és azt mondom: feladtam, köszönöm. Bízok-e az Istenben, mert ő megadja az erőt, csak kérni kell.

A nagyböjt idején vegyük észre a kísértéseinket, akarjunk velük küzdeni, hogy valóban értékké váljon ez a küzdelem és az eredménye. És noha furcsán hangzik, lehet, hogy egy kicsit hálát kell adni a kísértésekért, mert van mi ellen küzdeni. S egyedül nem tudunk győzni, csak Vele, az Istennel, Krisztussal.

Ámen.

Elhangzott a Városmajori Jézus Szíve Plébániatemplomban 2022. március 6-án.

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Hírdetés Támogasd a Katolikus.ma médiamissziót!
Klikkelj a hozzászóláshoz

Hozzászólás írása

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Lelkiség

Valóban készen áll a gyermeke az elsőáldozásra?

Közzétéve

Szerző:

Fotó: Marko Vombergar / ALETEIA

Meg kell-e valóban várni, hogy a gyermek képes legyen értelmesen közölni kívánságát, hogy engedjék közeledni az Eucharisztia asztalához? Kockázatos a döntés, mert az elsőáldozás valóságos találkozás lehet Jézussal, és kezdete lehet a tényleges belső életnek.

Az okok, amit a gyermekek felhoznak, hogy az elsőáldozásban részesüljenek, gyakran nem éppen elfogadhatók. Paul és Victoire ikrek. Viki „úgy szeretne tenni, mint a nagyok”, és elege van már abból, hogy vasárnaponként keresztbe tett karokkal álljon a pap elé és áldást kérjen. Paul viszont semmi másra sem gondol, mint az ajándékokra, amelyeket erre az alkalomra kaphat! Mit tegyünk ilyenkor? Várjunk, míg a gyermek kellően éretté és tökéletessé válik? Megvárjuk, amíg betéve tudja a katekizmust? Várjunk, amíg ugyanolyan idős lesz, mint a többiek? Ez néhány szülő fájdalmas tapasztalata, sokan elhalasztják a döntést a jövőre, a következő évre tolják el gyermekük elsőáldozását.

Néha maguk a papok kérik ezt. És mi van, ha a felnőttek tétovázásának alapja végül is csak a hit és a remény hiánya a gyermek iránt, akinek még gyermeki a tekintete, gyermeki a hite és az élete? Valóban meg kell várni, amíg a gyermek képes a kívánságát értelmesen előadni ahhoz, hogy engedjék az Úr asztalához járulni? Kockázatos a döntés, mert az elsőáldozás lehet tényleges találkozás Jézussal és a belső élet kezdete.

Igazi vonzódás Jézushoz az Eucharisztiában

Hogyan tudhatjuk meg, hogy a gyermek kész-e a szentáldozásra? (És mi vajon készek vagyunk-e valamikor is Krisztus befogadására?) „Azt gondolom, hogy az első, amit figyelembe kell venni: a gyermek vágyakozása” – magyarázza Florence, két gyermek anyja. „Ez olyan, mint egy hívás, amit nem lehet mindig szavakban kifejezni. Azt hiszem, a gyermekeimben tényleg megvolt a valóságos vonzás Jézus felé az Eucharisztiában, ami hatalmas erővel segítette őket Isten misztériumának megközelítésében.” Majd hozzátette ragyogó mosollyal: „Mindez végtelenül meghalad minket!” Ez a vágyakozás különbözőképpen nyilvánulhat meg, ne felejtsük el azonban, hogy egyes kisgyermekek nagyon gátlásosak lehetnek, hogy belső érzéseikről szóljanak. „A fiam azt magyarázta, hogy szeretné Jézust jobban megismerni és „teljesen” részt venni a szentmisén, ez adta meg a zöld jelzést arra, hogy engedjük elsőáldozásra” – mondja Armelle.

De mi legyen azokkal, akiknek látszólag nincsenek ilyen erős motivációi? „Ez nem olyan súlyos dolog” mondja Victoire és Paul anyja. „Gyakran előfordul, hogy egy gyermeknél, aki látszólag nem kíván áldozáshoz járulni, a szentségre történő felkészülés során támad fel a vágy. A többiek evangelizálják, és természetesen a felkészítés maga”. Szent II. János Pál pápa hangsúlyozta: „Krisztus mindig különleges szeretettel volt a gyermekek iránt. Apostolaihoz így szólt: „Hagyjátok, hadd jöjjenek hozzám a kicsinyek, ne akadályozzátok őket, hisz ilyeneké az Isten országa.” (Mk 10, 14) Ne felejtsük el, hogy ha elindultak e felé a nagy szentség felé, akkor biztosan volt valamikor egy pillanat, amikor fellobbant egy szikra, egy vágy, egy szomjúság…

A gyermeknek ismernie kell a vasárnapi szentmise szertartását

Azonban más kritériumok is léteznek. Elengedhetetlen, hogy a gyermek meg tudja különböztetni a jót a rossztól – ezért szükséges a szentgyónás az elsőáldozás előtt – és hogy kinyilvánítsa a vágyat arra, hogy jobban megfeleljen Jézus kívánalmainak. „Amikor a fiam a hitoktatáson készülődött az elsőáldozásra, észrevettem, hogy sokkal szolgálatkészebb lett és igyekezett a háztartási munkákban segíteni”, meséli Florence. „És amikor együtt imádkoztunk, sokkal több mindent kért, és bensőségesebb volt az imában.”

Hogy a gyermekek ismerjék a vasárnapi szentmise szertartását, az szintén szükséges feltétel. „Azt hiszem, hogy a négy fiam akkor vált igazán késszé a szentáldozásra, amikor rádöbbentek, hogy Jézus irántunk való szeretetből halt meg a keresztfán, és feltámadása a remény nagy üzenete. Lehet, hogy nem értették meg teljesen abban az életkorban, de abban a pillanatban befogadták a szívükbe” emlékezik vissza Armelle.

A leglényegesebb kritérium: a hit a valóságos Jelenlétben

Végül a leglényegesebb kritérium a hit a valóságos Jelenlétben. „Amikor a gyermek különbséget tesz a közönséges kenyér és az Eucharisztikus Kenyér között, és valóságként éli meg, hogy az átváltoztatás előtt és után tényleges változás következik be– még akkor is, ha láthatóan nem történik semmi –, akkor járulhat szentáldozáshoz”, jelenti ki Rémi abbé. Tehát nem elsősorban tudásról van szó, hanem hitről, a kisgyermek hitéről, amely néha felülmúlja a felnőttekét is, akármilyen sziklaszilárd is legyen az! “Nagyon kérem, ne becsüljük alá az Úristen kegyelmét!

Írta: Marie Lucas
Fordította: Dr. Seidl Ambrusné
Forrás: Aleteia

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Olvasás folytatása

Lelkiség

Hogyan érjük el, hogy ne merüljön ki az Ukrajna iránt érzett empátiatartalékunk?

Közzétéve

Szerző:

Fotó: AFP

Már több mint két hónapja tart az ukrajnai háború, és folyamatosan áradnak a drámai hírek. Vannak köztünk olyanok, akik a konfliktus első napjai óta szolidaritást vállaltak az ukrán menekültekkel, de most úgy érzik, „ennyi volt”, “kiégtek”. Hogyan tartható fenn az empátia? Erre adunk hat könnyen kivitelezhető tippet.

“Az Ukrajnában kibontakozó tragédiához és az ott élő emberek bajához viszonyítva az én aggodalmaim és hangulataim helytelen, sőt illetlen reakciónak tűnnek” – ismeri be Agnès, egy 37 éves nő az Île-de-France régióból. Még azt is bevallja, hogy bűntudatot érez, hiszen az ő hétköznapjai egyelőre egyáltalán nem változtak. Mégis nehéz nem elismernie, hogy kezd elege lenni. Ez az általános iskolai tanárnő a háború kezdete óta belevetette magát az ukrán menekültek megsegítésébe. Részt vesz az adománygyűjtésekben, és a közösségi hálózatokon keresztül információkat közvetít a menekültek elhelyezéséről és az adminisztratív eljárásokról. Agnès mára úgy érzi, hogy szolidaritásának a háború elején tapasztalható lendülete kezd alábbhagyni. “Szégyellem magam emiatt, hiszen mindennap látom az ukránok bátorságát. De hát lelkileg kimerültnek érzem magam, mintha én lennék az, akinek el kell viselnie az oroszok bombázását… Nem tudok aludni, és látom, hogy az empátiám egyre kisebb” – mondja az Aleteiának.

Megmarad-e az empátia?

Igaz, hogy a háború elsősorban azok mentális egészségét befolyásolja közvetlenül, akik az elszenvedői, és olyan zavarokat okoz, mint a depresszió, a szorongásos rohamok, a poszttraumás stressz (ami a WHO 2019-ben végzett kutatása szerint a háborúban lévő országok lakosságának 22%-a esetében fordul elő), de az áldozatok iránti empátia más országok lakosaiban is erős szorongást válthat ki, ez pedig az Agnèséhez hasonló lelki kimerülésben nyilvánul meg.

Ahogy az egyik drámai hír követi a másikat, vajon megmarad-e az empátia a háború áldozatai iránt? Vagy visszatérünk “korábbi” hétköznapi életünkhöz, és minden fokozatosan elhalványodik? Boris Cyrulnik neuropszichiáter, számos könyv szerzője interjút adott a France Inter-nek, amelyben megerősítette, hogy semmi nem fog elmosódni. “Ez az esemény nyomokat hagy maga után. Elsősorban az ukránokban. De ha segítünk az ukránoknak, akkor mibennünk boldog nyomokat hagy. Viszont a szégyenkezés nyomait hagyja, ha nem segítünk nekik” – vélekedik. Tehát – teszi hozzá – „megpróbáljuk megoldani, de nem fogjuk tudni elfelejteni. Az ilyen elutasítás tudatosul bennünk, de azt mondjuk magunknak: gyerünk, lépjünk tovább, ennek már vége van! A valóságban nem, még nincs vége!”

Hogyan maradhatunk elég erősek ahhoz, hogy megőrizzük az empátiát anélkül, hogy kockáztatnánk az érzelmi és pszichológiai kimerülést? A drámai körülmények ellenére hogyan engedhetjük meg magunknak az élet apró örömeit lelkiismeret-furdalás nélkül? Végül pedig hol találhatjuk meg a szükséges forrásokat ahhoz, hogy mentálisan egészségesek maradjunk és hatékonyan tudjuk támogatni azokat, akiket közvetlenül érint a háború tragédiája? Néhány egyszerű módszert tanácsolunk a kezdéshez.

1. KORLÁTOZZUK AZ ÁLLANDÓ HÍRHALLGATÁST

Nagyon káros lehet, ha minden létező médiacsatornából állandóan figyeljük a híreket. Az egész napos aggódás nem fog igazán változtatni a dolgokon, és nem is erősíti empátiánkat. Ellenkezőleg: szem elől tévesztjük a cselekvés értelmét. Természetesen fontos, hogy tájékozottak legyünk, de csak józanul és mértékkel.

2. KERÜLJÜK A KIZÁRÓLAG NEGATÍV ÜZENETEK OLVASÁSÁT

A pusztán negatív üzenet hosszú távon pánikhoz, utána pedig egyfajta védekező reakcióhoz vezethet, amely bizonyos közömbösséget eredményez. Ezért lényeges, hogy az építő jellegű üzenetekre koncentráljunk, különösen a közösségi hálózatokon. Ezek segítenek megerősíteni a belső biztonságérzést. Ez a feltétele annak, hogy továbbra is konkrétan és pozitívan tudjunk cselekedni, és örüljünk annak, hogy képesek vagyunk javítani a szenvedők életén. Nagyon hasznos lehet, ha a hálózatokon szép történeteket osztunk meg, amelyek a háborús drámával szemben a remény szikráját villantják fel.

3. SZOLIDARITÁSUNK SZIMBOLIKUS KINYILVÁNÍTÁSA

A támogatásnak számos formája van: lehet tüntetéseket szervezni, petíciókat aláírni, de akár ukrán zászlókat is kitenni a közösségi hálózatokra. Christophe André, a híres pszichiáter és a nemrég megjelent, Vigasztalások című könyv szerzője számára mindezek a lépések “a helyzethez képest teljesen nevetségesnek tűnhetnek”, hiszen Putyin még mindig ott van a hadseregével, a konfliktus tartós lesz és még tovább romlik… Az Aleteiának adott interjúban így folytatja: “Ennek ellenére, mindannyian úgy érezzük, hogy a támogatás minden jele vigasztalást nyújt az ukránok számára. Látják, hogy nem hagyjuk magukra őket. Még ha nem is tudjuk megakadályozni a viszontagságokat, a jelképes empátia és a lendületes vigasztaló támogatás bizakodássá és erővé változtathatja az ukránok reménykedését.”

4. ADJUK MEG MAGUNKNAK AZ APRÓ ÖRÖMÖK JOGÁT

Lényeges, hogy megpróbáljuk megtalálni, hogyan tudjuk másként élni mindennapi életünket. Nem arról van szó, hogy úgy tegyünk, mintha nem történne semmi, és még kevésbé arról, hogy közömbösek lennénk, hanem arról, hogy a drámai körülmények ellenére, lelkiismeret-furdalás nélkül igenis adjuk meg magunknak és másoknak a jogot, hogy megéljük saját nyugtalanságainkat vagy apró örömeinket. Ha teljes mértékben megéljük a kis örömöket, például iszunk egy pohárral a barátainkkal, vagy akár a nagy örömöket is, és megünnepeljük az unokatestvérünk esküvőjét vagy unokaöcsénk keresztelőjét, akkor ez segít abban, hogy értékelni tudjuk a szabadságot, amelyben megélhettük ezeket az örömöket, és ezáltal (újra) felpezsdítsük magunkat, hogy empatikusak maradjunk azok iránt, akik a szabadságért harcolnak.

5. KERESSÜNK ERŐFORRÁSOKAT

A szolidaritásban a minden bizonnyal tartós háborúval szemben nem maratoni futásról van szó, de azért hosszútávfutásról. Az Aleteia megkérdezte Malgorzata nővért, lengyel Teréz anyát, aki sok ukrán menekültet fogad be, hogy mi a kitartás titka. Szerinte a kitartáshoz tudnunk kell hagyni magunknak néhány pillanatot a pihenésre, olyan perceket, amikor tényleg kiengedünk. A kulcs az, hogy “gondoskodjunk a jólétünkről: aludjunk, együnk, sétáljunk egyet az erdőben, és utána cselekedjünk”. Lehet, hogy önzőnek hangzik, de ahhoz, hogy megőrizzük az empátiánkat, elengedhetetlen, hogy megőrizzük a belső nyugalmunkat” – tanácsolja.

6. IMÁDKOZZUNK A BÉKÉÉRT

Nagyon fontos, hogy imádkozzunk a békéért, azért, hogy Krisztus szeretete lakjon az emberek szívében, és hogy a megosztottság megszűnjék. Ez nem azt jelenti, hogy arra kérjük Istent, hogy varázsütésre egy csapásra vessen véget a háborúnak, hanem arra kérjük Őt, hogy változtassa meg szívünket, és a konfliktusban érintett minden egyes embernek adjon erőt a béke gesztusainak kezdeményezéséhez. A békéért imádkozni annyit jelent, mint közelebb kerülni Krisztushoz, a “Béke Fejedelméhez”, aki még életét is adta annak bizonyítására, hogy a szeretet és a béke mindig győz a gyűlölet és az erőszak felett. “A békéért való imádkozás a kulcs. Ha megpróbálunk azzal a tudattal élni Krisztussal, hogy Ő küld bennünket, és a mi munkánk csak az, hogy készen álljunk a szolgálatra, akkor ez rendkívüli belső hajtóerőt ad ahhoz, hogy mindvégig megmaradjon az empátiánk” – fejezte be Malgorzata nővér.

Fordította: Solymosi Judit
Forrás: Aleteia

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Olvasás folytatása

Lelkiség

Említi Szent Márkot a Biblia?

Közzétéve

Szerző:

Sok bibliatudós szerint Szent Márk evangélista neve különböző helyeken jelenik meg az Újszövetségben, rávilágítva ténykedésére a korai egyházban.

Szent Márk evangélista, a Szent Márk evangélium írója több helyen megtalálható a Bibliában. Bár magukban az evangéliumokban soha nem említik, az Újszövetségben több alkalommal is feltűnik.

Először az Apostolok cselekedeteiben, aholSzent Márkot gyakran „János Márk”-ként említik.

„Barnabás és Saul feladatukat elvégezve visszatértek Jeruzsálemből. Jánost, vagy másik nevén Márkot, is magukkal vitték.”

Apcsel 12,25

Másodszor Szent Pál leveleiben is megjelenik Szent Márk, mint például a Timóteushoz írt levélben.

„Csak Lukács van mellettem. Márkot is vedd magad mellé, és hozd el, jó szolgálatot tenne nekem.”

2Tim 4, 11

Még ennél is fontosabb, hogy minden bizonnyal a Szent Péter levelében említett Márk azonos Szent Márkkal.

Üdvözöl titeket a veletek együtt kiválasztott egyház Babilonban, és Márk, a fiam.

1Pt 5, 13

A Katolikus Enciklopédia magyarázatot ad arra, hogy a korai hagyomány szerint Szent Márk Szent Péter tanítványa volt, és evangéliuma a Szent Péterrel folytatott beszélgetéseiből származtatható.

Amikor a hagyományok felé fordulunk, Krisztus után legkésőbb 130-ban (ld. Eusebius, Egyháztörténet III.39) Hierapoliszi Szent Papiasz megállapította egy „vénre” hivatkozva, hogy Márk Péternek volt a tolmácsa (hermeneutes), és pontosan, bár nem időrendben írta le Péter tanításait.

A modern bibliatudósok hajlamosak nem egyetérteni Márk személyazonosságát illetően, míg a korai egyházi hagyományok Márk valamennyi megjelenését az Újszövetségben az evangélium írójával azonosítják.

Bár Szent Márk nem tartozott a tizenkét apostol közé, Szent Péterben olyan közvetlen, elsődleges tanúra találhatott, akitől mindent megkérdezhetett, míg evangéliumát írta.

Fordította: Eiben Ingeborg
Forrás: Aleteia

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Olvasás folytatása

Kövess minket Facebookon is!

Hírdetés Támogasd adód 1%-val a Katolikus.mát!

Népszerű