fbpx
Lépj kapcsolatba velünk

Nagy kérdések

Lehet valaki vallását nem gyakorló hívő?

Közzétéve

Fotó: Pascal Deloche / Godong

Jeanne Larghero filozófus minden pénteken megvilágítja életünk kis és nagy kérdéseit a keresztény etika fényében. Ezen a héten azoknak a hívőknek ad választ, akik nem gyakorolják vallásukat: ha anélkül hisznek Jézus Krisztusban, hogy nem követik őt … vajon valóban hisznek benne?

Vannak olyan megkülönböztetések, amelyek nem igazán fedik a valóságot, mégis elpusztíthatatlanok. Nézzük meg csak azt a választóvonalat, amely elválasztja a hívőt (aki hisz abban, hogy Isten létezik) a nem hívőtől (aki nem hisz Isten létezésében, vagy aki azt mondja, hogy nem hisz semmiben).

Igazság szerint az ateizmus is egyfajta hit: azt hiszem, hogy Isten nem létezik, íme a megfogalmazás, ami illik rá. Egyébként materialista hitről van szó, amit csak az újkor követelt ki.

Mi a helyzet azokkal a keresztényekkel, akik kijelentik, hogy ők „nem gyakorló hívők”? Nagyobb a számuk, mint azoknak, akik úgy érzik, hozzá kell tegyék, hogy ők „gyakorlók”, amikor kereszténynek vallják magukat. Eléggé nyilvánvaló, hogy nagy a számuk azoknak, akik azt gondolják, van Isten, de nem érzik szükségét, hogy templomba járjanak: egy eszméhez való ragaszkodás nem tesz szükségessé valamiféle gyakorlást. Ugyancsak lehetséges a keresztény értékeket elismerni, sőt megélni anélkül, hogy misére járjon valaki. Lehet elmerülni az evangélium üzeneteiben anélkül, hogy a plébánia életében részt vegyen az ember.

Jézusban hinni, annyi, mint követni Őt

De lehet követni és szeretni Jézust anélkül, hogy ne éreznénk szükségét annak, hogy az imában vele találkozzunk? Lehetünk-e egységben Krisztussal, ha nem keressük Őt a megszentelt kenyérben, amit maga választott ki saját fizikai jelenlétének helyéül? Lehetünk-e meggyőződve az Isten által adott megbocsájtás jótéteményéről anélkül, hogy valaha is megtapasztaltuk volna azt konkrétan a szentségben?

Hinni abban, hogy Jézus igazat mond, amikor kijelenti: „Én vagyok az élő kenyér”, hinni abban, hogy igazat mond, amikor azt mondja: „Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, annak örök élete lesz”, mélyen elkötelez minket. Jézus nem arra hív bennünket, hogy az erkölcsi értékek világához vagy egy teremtő Isten általános eszméjéhez csatlakozzunk, hanem arra hív minket világosan, hogy kövessük Őt, fizikailag, eleven testünkkel. Ennek következtében, amikor észrevétlenül eltávolodunk a gyakorlattól, miközben még hívőknek valljuk magunkat, tévedésben vagyunk arról, hogy mit is élünk át. Valójában elsősorban a hitünk van érintve, a hitünk ingadozik.

Bizalommal lenni Krisztushoz

Másképpen megfogalmazva, ha elővesszük a híres mondást: „Én keresztény vagyok, de nem gyakorlom a vallást”, ez erősen hasonlít ahhoz, aki azt mondja: „nudista vagyok, de nem gyakorlom”. Vagy: „focista vagyok, de nem gyakorlom”. Másrészt viszont feltehetjük magunknak azt a kérdést, nem fordul-e elő velünk néha, hogy átcsusszanunk a másik csoportba, a nem-hívő vallásgyakorlónak a helyzetébe, amikor a megszokás helyettesíti a buzgóságot, amikor a konformizmus megdermeszti a szív felbuzdulását. Legyük bizalommal Krisztushoz, aki tudta, mit tesz, amikor kiválasztotta apostolait és megalapította a szentségeket, vagyis, amikor megalapította az Egyházat: létrehozta és nekünk adta azt a helyet, ahol azok, akik szeretik Őt és hisznek benne, találkozhatnak Vele.

Fordította: Dr. Seidl Ambrusné
Forrás: Aleteia

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Hírdetés Támogasd a Katolikus.ma médiamissziót!
Klikkelj a hozzászóláshoz

Hozzászólás írása

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Nagy kérdések

Bűn-e, ha a tévében egy filmben ágyjelenetet látunk?

Közzétéve

Szerző:

Fotó: iStock

A „Kérdezz meg egy ferencest” sorozat újabb témájával jelentkezünk. Pat McCloskey, OFM válaszol arra a kérdésre, bűn-e, ha a tévében egy filmben ágyjelenetet látunk.

Kérdés:

Sok tévéműsorban hallhatunk szexuális témájú beszélgetéseket, vagy láthatunk olyan jeleneteket, amikor a szereplők ágyba bújnak olyanokkal, akik nem a házastársuk. Magam ritkán nézek televíziót, de pl. a kórházi témájú, érdekes cselekményű műsorokat kedvelem. Ezekben is gyakran, sőt egyre gyakrabban bukkannak fel ilyen jelenetek.

Vajon súlyos bűn, ha ilyen műsorokat nézek? Meg kell ezt gyónnom?

Válasz:

Ír származásom azt súgja, hogy kérdésére kérdéssel válaszoljak – ebben az esetben kettővel is:

1) Mit gondol Ön arról a mondásról, hogy „az ember azzá lesz, amit választ”?

2) Vajon választhat-e rendszeresen az Ön legmélyebb és legfontosabb értékeinek ellentmondó műsort anélkül, hogy ez aláásná ezeket az értékeket, és hogy ezáltal ne fogadna el normálisnak gyökeresen más értékeket?

Ha olyan TV-műsort néz, amelyben gyakran vannak olyan jelenetek, amelyekben házasságon kívüli emberek bújnak ágyba egymással, az még nem jelenti azt, hogy ön is ugyanezt fogja tenni. A kérdés az, hogy nincsenek-e az ilyen műsorok befolyással arra, hogy ön mit tart normálisnak?

Sajnos nem tudjuk az életünk időkerekét visszatekerni, és nem élhetjük újra azokat a dolgokat, melyeket mai fejjel sajnálunk, hogy megtörténtek. Arra azonban van lehetőségünk, hogy eldöntsük, mire akarunk ráerősíteni a jövőben és mit akarunk inkább kitörölni abban az értelemben, hogy kevésbé legyen ránk jellemző.

Sok tévéműsor büszkélkedik azzal, hogy őszintén és megalkuvás nélkül tárja elénk a valóságot. De vajon mennyire nevezhető őszintének egy olyan tévéműsor, amely hallgatólagosan olyan dolognak mutatja be a házasságtörést, amelytől nem sérül senki – mindaddig persze, amíg a házasságtörést ki nem derül? A baj, a sérülés a bűnben magában rejlik – nem attól válik bűnné, hogy kiderül.

Azt hiszem, fennáll a veszélye annak, hogy lassan egy „kukkoló” társadalommá válunk, amely bulvárlapokat és bizonyos tévéműsorokat használ a sportsztárok, szórakoztató celebek vagy politikusok házasságon kívüli kapcsolatairól szóló pletykák nyomon követésére. Valóban jobb nekünk, ha tudomásunk van arról, hogy egy bizonyos prominens személynek hány házasságon kívüli partnere volt, vagy hogyan próbálta leplezni ezeket az ügyeit?

Vajon olvashatunk ilyen jellegű cikkeket, vagy nézhetünk ilyen tévéműsorokat anélkül, hogy némi felelősséget vállalnánk a társadalmunk erkölcsi normáinak csökkenéséért?

Lehet, hogy eljutott egy olyan pontra, amikor meg kell gyónnia, hogy ilyen jellegű tévéműsorokat néz. Azok alapján, amit leírt, én ezt nem tudom eldönteni. De azt tudom, hogy az embernek mindig érdemes megkérdeznie saját magától: „Milyen emberré válok hosszú távon? Nem csapom-e be saját magam, ha azt gondolom, az ilyen műsorok nézése csakis jó hatással van az életemre? Boldog vagyok attól, amit normálisnak tartok?”

Fordította: Kántorné Polonyi Anna
Forrás: franciscanmedia.org

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Olvasás folytatása

Nagy kérdések

Miért fordulhatunk Ukrajnáért a Szűzanyához

Közzétéve

Szerző:

Fotó: AFP

Az ukrán nép évszázadok óta nagy tisztelettel fordul a Szűzanya felé. A kijevi fejedelem, Vlagyimir 988-ban vette fel a keresztséget, görög ortodox rítus szerint. Ekkor indult meg a „Kijevi Rusz” krisztianizációja. (Igaz, Vlagyimir nagyanyja, (Szent) Olga fejedelemasszony már országa megkeresztelése előtt, az őskrónika szerint 955-ben felvette a kereszténységet. Vlagyimir sok templomot építtetett, a szláv világban ezek voltak az első kőből épült templomok. Vlagyimir szentté avatására kétszáz évvel később került sor. Fia, Bölcs Jaroszláv nagyfejedelem 1037-ben a Szűzanyát országa mennyei királynőjévé nyilvánította. (Jaroszláv leánya, Anasztázia a magyar I. András király felesége lett. Szobrukat biztosan sokan látták a tihanyi apátsági templom mellett.)

A Szűzanyának számos jelenését tartják számon Ukrajnában. Az egyik legismertebb a 17. században történt, a galíciai Grusivban. A jelenés helyén fűzfát ültettek, a fűzfa tövében száz évvel később forrás tört fel, amelynek sok csodás gyógyulást tulajdonítanak. A fára rögzített Mária-kép zarándokhely lett. A Szűzanyának köszönik az 1856-os kolerajárvány megszűntét is.

„Az ukrajnai Lourdes”

Ezt a nevet kapta – minden bizonnyal szintén a csodás forrásának köszönhetően – a zarvanyicai, görögkatolikus rítusú Mária-kegyhely a nyugat-ukrajnai Ternopil (oroszul Ternopol) közelében, amely az Európai Máriás Háló 15 tagjának egyike.

Fotó: Shutterstock

A hagyomány szerint 1240-ben, egy, a tatárok elől menekülő, sebesült és fáradt szerzetes aludt el itt a forrás mellett. Álmában megjelent neki a Szent Szűz, és amikor felébredt, karjai közt egy szentképet talált, amely a Szűzanyát és a kisded Jézust ábrázolta. Megmosakodott a forrásban, és sebei azonnal begyógyultak. Hálából ő építtette itt az első kápolnát a csodás módon kapott ikon céljaira, amely aztán csodával határos módon túlélte az évszázadok viszontagságait, a világháborúkat és még a szovjet uralmat is.

A zarvanyicai kegyhely csodálatos szentképe – Fotó: Mariangeles Burger

A hely idővel híres zarándokhellyé vált, monostor és plébániatemplom is épült, ámde a szovjet időszakban a monostort felgyújtották, a templomot bezárták és raktárt létesítettek benne, a csodás forrást pedig szögesdróttal vették körül. A hívőknek azonban sikerült elrejteniük a képet, és az istentiszteleteket házaknál vagy a környező erdőben tartották meg.

1988. július 17-én, amikor már lehetett érezni az idők változásait, több mint tízezer hívő gyűlt össze Zarvanyicában a kereszténység felvétele 1000. évfordulójának megünneplésére. 1989. november 23-án pedig végre ismét szentmisét lehetett tartani az újra nyitott templomban, amelyet később restauráltak. A templomot Lubomir Huszar bíboros (a jelenlegi Szvjatoszlav Sevcsuk érsek elődje) szentelte fel 2000-ben. Ez alkalomból Sevcsuk érsek így fogalmazott: „Ezt a helyet maga az Úr választotta ki Szeplőtelen Édesanyja közvetítésével, az ukrán néppel való találkozás helyszínéül.”

2001-ben, amikor II. János Pál pápa Ukrajnába látogatott, az országot Mária földjének nevezte, és a június 24-én Kijevben tartott Angelus során a következő imádsággal kérte a Zarvanyicai Szűz védelmét az ukrán nép számára:

Ó, Boldogságos Mária, Zarvanyicai Madonna,

Hálát adok neked, amiért megengedted, hogy itt legyek a Kijevi Rusz területén, ahonnan az Evangélium fénye szétáradt az egész régióban.

Itt állva csodálatos szentképed előtt, melyet itt, a Szent Miklós templomban őriztek meg, apostoli látogatásomat Ukrajnában a te kezeidbe helyezem, ó, Isten anyja és Egyházunk édesanyja.

Istennek Szent Anyja,

Teríts be anyai köntösöddel minden keresztényt és minden jóakaratú embert, aki ebben a nagy nemzetben él.

Vezesd őket fiadhoz, Jézushoz, aki minden ember számára az Út, az Igazság és az Élet.

Ámen.

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Olvasás folytatása

Nagy kérdések

Mit tegyünk, ha tényleg egyházszakadásra, skizmára kerül sor?

Közzétéve

Szerző:

Fotó: EPA

Katolikusként hogyan viselkedjünk, ha tényleg egyházszakadásra, skizmára kerül sor?Gero P. Weishaupt egyházjogász vendégkommentárja

A kommentár a Németországban zajló Szinódális út mozgalomra utal, amely nem azonos a Szentatya által kezdeményezett világméretű szinódussal. Erről bővebben itt írtunk.

Amitől sok katolikus hívő tartott, valóban bekövetkezett: a Szinódusi Út egyértelműen szembehelyezkedik az egyházi tanítóhivatallal. Van ebben valami jó is, most ugyanis tényleg kifakad az, ami már évtizedek óta erjed az egyházban. Sajnos igaz: a frankfurti „rablószinódus”[*] valóban eszközként használta a szexuális visszaélések áldozatait egyházellenes feladatának végrehajtásához. Hiszen mi köze a cölibátusnak, a nők felszentelésére vonatkozó követeléseknek vagy akár a mesterséges fogamzásgátlásnak a szexuális visszaélésekhez?

A pápa által sürgetett újraevangelizálás helyett más egyházat akarnak. Azt, hogy az egyház ne legyen kovász és a föld sója, hanem idomuljon a világhoz. A Szinódusi Út célja kezdetektől fogva nem a reform volt, folytonosságban a Szentírással, a hagyománnyal és a tanítóhivatallal, hanem a forradalom. Felszólítják a katolikus egyházat, hogy változtassa meg a szexualitásról szóló egyetemes tanítását és tegye lehetővé a nők számára az – akár pappá történő – felszentelést, annak ellenére, hogy az egyház erre vonatkozó tanítása tévedhetetlen és változhatatlan. Ebből szinte magától következik, hogy a Szinódusi Út az egész világon érvényes Katekizmus módosítását követeli.

Az egyházi tanítóhivatal akaratával ellenkező cselekvésre szólítanak fel a nemi erkölcs központi kérdéseiben (pl. homoszexualitás újraértékelése, mesterséges fogamzásgátló eszközök), fittyet hányva az ember lényegi természetére, az azon alapuló erkölcsi törvényre és a természetjogra. Sőt a püspököktől azt követelik, hogy a pápa akaratával dacolva állítsanak össze útmutatót az azonos nemű párok megáldásának végzésére vonatkozóan.

Katolikusként hogyan viselkedjünk, ha tényleg egyházszakadásra, skizmára kerül sor? 

Amennyiben Róma kivétel nélkül áldását adná a Szinódusi Út követeléseire – amit nem tudok elképzelni –, akkor elérkezettnek látnám az időt az engedetlenségre, arra, hogy ne vessem magam alá a döntésnek – mégpedig jó lelkiismerettel. Ugyanis a Szinódusi Út egyháza már egyértelműen nem az az egyház, amilyet Krisztus akart: már nem az Apostoli Hitvallás egyháza. Követelései másféle egyházértelmezésen, a kinyilatkoztatással és a józan emberi ésszel szöges ellentétben álló, másfajta emberképen alapszanak.

Ha az Apostoli Szentszék elismerné a Szinódusi Út hittani és nemi erkölcsre vonatkozó követeléseit, az szakadáshoz vezetne a világegyház szintjén. Ebben az esetben a hithű katolikusoknak mégsem kellene formálisan kilépniük az egyházból, mivel nem ők hagyják el Krisztus Egyházát, hanem mindazok, akik engedtek a Szinódusi Út követeléseinek.

Ha pedig az Apostoli Szentszék – amint az várható – elutasítja a Szinódusi Út által megfogalmazott követeléseket, viszont néhány németországi püspök mégis érvénybe léptetné őket, akkor ez azt jelentené, hogy e püspökök minden követőjükkel együtt elszakadnak a pápától és a püspöki kollégiumtól, melynek feje a pápa. A német részegyház mint egész, vagy az a néhány egyházmegye, amelyek püspökei szembeszállnak a pápával és a tanítóhivatallal, elszakadnának a világegyháztól. Ebben az esetben sem volna szükséges, hogy a pápa- és egyházhű katolikusok formálisan kilépjenek az egyházból, mivel ők – amennyiben egységben maradnak a pápával és a püspöki kollégiummal – megmaradnak Krisztus igaz Egyházában. A Római Katolikus Anyaszentegyházból – amelyben Krisztus igaz Egyháza a maga teljességében létezik (Lumen Gentium 8.) – kizárólag a szakadár püspökök és az őket követő hívek válnának ki. Amennyiben valamely megyéspüspökök a frankfurti „rablószinódus” egyházszakadást okozó követeléseinek egyházmegyéjükben történő megvalósításával elszakadnának a pápától és a püspöki kollégiumtól, úgy az ottani katolikus híveknek olyan püspökhöz kellene csatlakozniuk, aki a pápához hű maradt és egységben van a világegyházzal, annak jelenkori (szinkrón) és történeti (diakrón) dimenziójában egyaránt.

Dr. Gero P. Weishaupt pap, doktori fokozattal rendelkező egyházjogász. 2008-2013 között a hollandiai Hertogenbosch Egyházmegye bíróságának elnökeként tevékenykedett, 2012 óta pedig a holland egyháztartomány Egyházmegyeközi Büntetőbíróságának bírája. 1997 óta főállású egyházmegyei bíró a Roermondi Püspöki Bíróságon (Hollandia),  2013-tól a Kölni Érsekség Érseki Bíróságán. 2006-tól egyházjogot oktat a Roermondi Püspökség egyházmegyei szemináriumában, ezen kívül 2015 óta vendégoktatóként egyházjogot és latint tanít a Bécs melletti Heiligenkreuz-ban működő, XVI. Benedek nevét viselő főiskolán. Több könyve és kánonjogi szakcikke jelent meg. 

Fordította: Vágyi Vata Mihály
Forrás: kath.net


[*]  Rablószinódus: Utalás a 449. augusztusában tartott II. epheszoszi (efezusi) zsinatra, amelyet a Nagy Szent Leó pápa szándékával ellentétes intézkedései miatt rablózsinatként tart számon az egyháztörténelem. (A fordító megjegyzése)

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Olvasás folytatása

Kövess minket Facebookon is!

Hírdetés Támogasd adód 1%-val a Katolikus.mát!

Népszerű