fbpx
Connect with us

Az Istent keresőknek minden a javukra válik :)

Ferenc pápa

Magyarul énekeltek Ferenc pápának a 100 Betlehem kiállításon

Fotó: Vatican Media

December 9-én, hétfőn délután négy órakor Ferenc pápa magánlátogatást tett a vatikáni 100 Betlehem kiállításon, amelyen a 2020-as Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus házigazdája, Magyarország lehetett az idei díszvendég.

Ferenc pápa már több ízben kimutatta érdeklődését és tiszteletét a születés jelenetét megelevenítő, itáliai eredetű jászol hagyománya iránt. Ennek legutóbbi jelét Greccióban adta, amikor december 1-jén, éppen a Szent Ferenc által létrehozott első betlehemi jászol helyszínén írta alá Admirabile signum – kezdetű apostoli levelét annak jelentőségéről. December 6-án megnyílt a Szent Péter-téren felállított trentinói betlehem, majd két nappal később a vatikáni 100 Betlehem kiállítás is. Ferenc pápa kevéssel négy óra után érkezett a tárlatra, ahol a betlehemek készítőivel találkozott.

Isten áldjon! – mondta a pápa magyarul

Rino Fisichella érsek fogadta a pápát, körbevezette a kiállított jászlak között, ahol a pápa elbeszélgetett az alkotókkal. Eközben magyar karácsonyi énekeket adott elő a budapesti Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola Sapszon Borbála vezette kamarakórusa. A pápa végül imát mondott és áldást adott az egybegyűltekre. Köszöntötte a magyar delegációt, a kórus tagjait, akik szaloncukorral ajándékozták meg a Szentatyát, aki magyarul válaszolt: Isten áldjon!

A 2020-as Eucharisztikus Kongresszus plakátja
A 2020-as Eucharisztikus Kongresszus plakátja

A magyar betlehemezés szokása

Vasárnap délután, Szeplőtelen Fogantatás napján 16 órakor az ünnepélyes megnyitón Rino Fisichella érsek, az Új Evangelizálás Pápai Tanácsának elnöke méltatta a jászolállítás evangelizáló erejét. Tavaly, az ifjúsági világtalálkozót megrendező Panama, míg idén a következő eucharisztikus kongresszus házigazdája, Magyarország volt a kiállítás díszvendége. Fisichella érsek átadta a frissen kelt apostoli levél egy eredeti, Ferenc pápa által aláírt példányát Magyarország szentszéki nagykövetének. Habsburg-Lotharingiai Eduárd megköszönte a lehetőséget, és felhívta a jelenlévők figyelmét a 2020-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra. Bemutatta a magyar jászlak jellegzetességeit és a betlehemezés szokását.

Ferenc pápa imádkozik és áldást ad
Ferenc pápa imádkozik és áldást ad

A 2020-as eucharisztikus kongresszus

Az eseményen felszólalt Cserháti Ferenc, a külföldi magyarok lelkipásztori ellátásával megbízott Esztergom-budapesti segédpüspök. Idézett Ferenc pápa Admirabile signum – kezdetű apostoli leveléből, majd megállapította, hogy a magyar betlehemezés hagyománya is a hit kedves és igényes átadását szolgálja. A jászolállítás és az eucharisztikus kongresszus főszereplője egy és ugyanaz: az Oltáriszentségben ugyanazt a Jézus Krisztust imádjuk, akit a betlehemi jászolban Kisjézusként látunk. A betlehem arra tanít, hogy „szemléljük Jézust, érezzük Isten irántunk tanúsított szeretetét, hogy higgyük és érezzük, hogy Isten velünk van (…) és érezzük, hogy ebben áll a boldogság” – utalt a püspök az apostoli levélre, majd hozzátette: ezt a boldogságot mutatja föl az eucharisztikus kongresszus mottója is: „Minden forrásom belőled fakad”.

Ferenc pápa megtekinti a kiállíítást
Ferenc pápa megtekinti a kiállíítást

Magyar kórus énekelt karácsonyi dalokat

A megnyitón jelen voltak több ország szentszéki nagykövetei, a római magyar közösség tagjai, a NEK2020 általános titkárságának képviselői, Németh Norbert, a Pápai Magyar Intézet rektora, valamint Szontágh Szabolcs és Liszka Levente, a Magyar Turisztikai Ügynökség vallásturisztikai felelősei.

A hétfői és a vasárnapi ünnepségen is a budapesti Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola Sapszon Borbála vezette kamarakórusa énekelt. Hagyományos magyar karácsonyi dalokat adtak elő (Csordapásztorok, Ó, gyönyörű szép titokzatos éj, Dicsőség a mennyben az Istennek), illetve egy rövid betlehemi jelenetet mutattak be. A kiállításon 130 betlehem látható, melyek közül 18 érkezett Magyarországról. Immár 26. éve a Magyar Kézművességért Alapítvány válogatta a beérkezett munkákat, emellett a Budapesti Egyetemi és Főiskolai Lelkészség és egy római magyar család egy-egy betleheme szerepel az idei kiállításon.

Ferenc pápa megtekinti a kiállíítást
Ferenc pápa megtekinti a kiállíítást

December 7 és január 12 között tart nyitva a kiállítás

Amint azt az Új Evangelizálás Pápai Tanácsa közleményében hírül adta, a X. Piusz teremben elhelyezett 130 betlehem a világ 30 országából érkezett. Nagy értékű jászlakról van szó, mindegyik műalkotás a maga nemében és sajátos története van. A XVIII. századi klasszikus, nápolyi iskola betlehemeitől kezdve a korallból készült jászlon át egészen egyszerű, általános iskolás gyermekek által alkotott betlehemek is láthatók. A 100 Jászol kiállítás december 7-e és 2020. január 12-e között látogatható ingyenesen a Szent Péter-tér tőszomszédságában található Via dell’Ospedalén, ami a Via della Conciliazione egyik mellékutcája. A nyitvatartási idő reggel 10 órától este 8 óráig tart, kivéve december 24-én és 31-én, amikor 17 órakor zár.

A betlehemezők
A betlehemezők

Forrás: Gedő Ágnes, Vatican News

Klikkelj a hozzászóláshoz

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Kapcsolódó...

Ferenc pápa

Vasárnap délben, az Úrangyala elimádkozása után Ferenc pápa bejelentette, hogy szeptember 30-án konzisztóriumot tart, amelyen 21 új bíborost nevez ki. Bejelentését megelőzően sürgette a...

Ferenc pápa

Isten azáltal nyilatkoztatja ki magát, hogy ingyenes és üdvözítő szeretetével megszabadítja és meggyógyítja az embert – tanította Ferenc pápa vasárnap délben, az Úrangyala elimádkozása...

Aktuális

A CNA híradása szerint Vatikán nyilvánosságra hozta az októberi Szinodalitásról szóló szinódus soron következő közgyűlésén részt vevők nevét, köztük olyan laikusokat is, akik először...

Ferenc pápa

Ferenc pápa videoüzenetet küldött egy súlyosan beteg, halála előtt álló portugál lánynak. Edna Rodrigues nyolc éve küzd betegségével, és pár napja közölték vele, hogy...