fbpx
Lépj kapcsolatba velünk

Bemutatjuk

„Majdnem nem lettem pap!”

Közzétéve

Bemutatjuk Luis Antonio G. Tagle bíborost

December 8-án, vasárnap Ferenc pápa a Népek Evangelizálásáért felelős Kongregáció élére nevezte ki Luis Antonio G. Tagle bíborost, manilai érseket (Fülöp-szigetek). A történelmi nevén Propaganda Fide-ként ismert kongregáció élén eddig Fernando Filoni bíboros állt. Az 1622-ben létrehozott Propaganda Fide feladata az Egyház missziós tevékenységének és területeinek irányítása, a hittérítés erősítése. Ez a Római Kúria egyik legnagyobb szervezeti egysége, méretében és hatáskörében szinte mindegyik másik egységet felülmúlja, és pénzügyileg is a legönállóbb részlegek egyike, amelynek további bővítésére (az Új Evangelizáció Előmozdítására létrehozott Pápai Tanáccsal való egyesítésére) is léteznek már szervezeti tervek.

Az 1957-ben, mélyen vallásos családba született és 1982-ben pappá szentelt Tagle bíboros 2011-tól a mostani kinevezéséig volt manilai érsek. Bíborossá XVI. Benedek pápa nevezte ki 2012 novemberében. Tekintélye, ismertsége az Egyházban világszerte folyamatosan nő. 2015 óta a Caritas Internationalis elnöke. Egyes források a 2013-as pápaválasztás kapcsán az esélyesek között említették az ő nevét is, illetve azóta is Ferenc pápa esetleges utódaként jelölik meg. Nagyon közvetlen, karizmatikus, lelkesítő egyéniség, gyakran és nagy sikerrel szerepel a médiában, sokat fordul a fiatalokhoz, mint például a 2016-os krakkói Katolikus Ifjúsági Világnapon vagy a 2018 októberében az ifjúságról rendezett püspöki szinóduson, amelyen szinte táncra is perdült az őt körülvevő fiatalokkal. Többszázezer lájkolással az egyik legnépszerűbb bíboros a Facebook-on, szentbeszédeit pedig nagyon sokan hallgatják meg a YouTube-on.

Az „ázsiai Ferenc”-ként is emlegetett bíboros az Egyház progresszív szárnyához tartozik. 2015-ben adott nyilatkozatában például azt mondta, nincs mindenkire nézve egyöntetű válasz az elvált és újraházasodott emberek szentáldozáshoz járulása tekintetében. Nincs egyetlen egyszerű, „igen” vagy „nem” válasz, minden esetet egyénileg kell megítélni. Mindegyik egyedi, és nem adható rájuk egy uniformizált megoldás.

Ez év februárjában a Vatikánban a szexuális visszaélésekről rendezett csúcstalálkozón Tagle bíboros megrendítő beszédet mondott. „Hogyan hirdethetjük az Igét, a Krisztusba vetett hitet, ha behunyjuk a szemünket a visszaélések okozta sebek fölött?” – mondta, szinte könnyek között.

2017-ben az Aleteia portál hosszabb interjút készített a bíborossal. Ebből a beszélgetésből idézünk néhány gondolatot.

„Néhány fiatal úgy véli, a hivatás valami csodálatos jellel jelentkezik, egy hang szól hozzájuk az égből, vagy lecsap egy villám. Hát, ez nem így van, legfeljebb csak nagyon ritkán, mint Szent Pál vagy Mózes esetében. Isten úgy működik, hogy figyelembe veszi emberi kondíciónkat. A szívünk legmélyére kell néznünk, ismerni magunkat, adottságainkat, érdeklődésünket. Eszünkkel és szívünkkel is tisztán kell látnunk, hogy nem csak önmagunkért élünk, és akkor megláthatjuk, hogyan szolgálhatunk a tehetségünkkel másokat.”

– Olyan időket élünk, amikor nem könnyű meghallani ezt a belső hangot a világ fülsiketítő zajában – vetette közbe a riporter.

„Valóban nem. Nem megfelelőek a körülmények a befelé hallgatásra, különösen ma nem, amikor olyan sok dologra figyelünk, ott a telefon, az internet, a mail, az üzenetek… Ez önmagában nem rossz, de néha általuk egyszerre vagyunk jelen az egész világon. Itt Európában Önök kapcsolatban állnak azzal, ami épp most Ausztráliában történik. A kommunikációs lehetőségek „zajt” teremtenek. Fegyelemre és időről időre egyedüllétre van szükségünk. A magány, az imádkozás, az elmélkedés, sőt a pihenés által is jobban megismerhetjük magunkat, és jobb kapcsolatokat építhetünk másokkal. Ha egyfolytában elfoglaltak vagyunk és rohanunk, nem vesszük észre magunk körül az embereket és a ránk szoruló szegényeket. Néha még a családon belül is annyire belemerülnek az emberek a virtuális világba, hogy elveszítik a kapcsolatukat egymással.”

A következő kérdés a hivatás tisztázásával kapcsolatban azt firtatta, mi történjen akkor, ha valakinek kétféle hívása jelentkezik, ha például orvos és pap is szeretne lenni. Melyik utat válassza?

„Vannak olyan döntések, amikor mindkét választás helyes lehet. Könnyű egy jó és egy rossz lehetőség közül választani, de néha mindkét hivatás vonzó, és mindkettő esetében rátermettek lehetünk. Sőt mi több, a világnak mindkettőre szüksége van, és mindkét hivatás mások szolgálatát jelenti. Azt hiszem, ilyen esetben azt kell figyelembe venni, melyik úton tudom jobban követni Jézust. És nem feltétlenül a papi hivatás a válasz minden egyes esetben. Én eredetileg orvos akartam lenni. A szüleim is örültek ennek. Igaz, tagja voltam egy ifjúsági közösségnek, amely nyomorúságos körülmények között élő utcagyerekeknek segített, de amikor azt kérdezték tőlem, nem akarok-e pap lenni, azt bizonygattam, hogy orvosi egyetemre megyek, és majd a plébánián fogok besegíteni. Aztán egy pap felhívta a figyelmemet egy jezsuita egyetem ösztöndíjára. Beiratkoztam abban a hiszemben, hogy az orvosi egyetemre készítenek fel, de kiderült, hogy a szemináriumra! Dühösen otthagytam őket, és elkezdtem orvosi tanulmányaimat. Aztán egyre többet tépelődtem, beszélgettem másokkal és imádkoztam. Kértem az Urat, mutassa meg az utat. Vissza akartam menni a szemináriumba, de most már kétszer vagy háromszor is elutasítottak. Szóval, úgy nézett ki, most már orvos leszek. Aztán egy napon, az az évi utolsó jelentkezési napon sorban álltam egy pénztár előtt, amikor a felvételiztető jezsuita atya meglátott, behívott magához, és egy komoly beszélgetés után adott még egy szemeszternyi esélyt nekem. És utána ott maradhattam. Nincs minden a mi ellenőrzésünk alatt! Kellenek mások is, akik ismernek téged, és meglátnak olyasmit, amit te magad nem látsz meg.”

„A szabadság nem azt jelenti, hogy azt csinálhatok, amit csak akarok. A szabadság azt jelenti, hogy becsületes vagyok, nem hazudok és nem csalok. Szabad vagyok, mert tudom, hogy ki vagyok. Ismerem erős pontjaimat és gyengeségeimet. Tudom, hogy mire vagyok képes. Ha nem vagyok jó matematikából, ne legyek könyvelő, és ezzel nincs is semmi baj. A szabadság azt jelenti, hogy magamat másoknak adhatom, és minden hivatásnak ez a célja. A szabadság alapja az igazság és a szeretet.”

Katekézis a krakkói Ifjúsági Világnapon

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.

Francia-orosz szakos bölcsészdiplomával, német, angol nyelvvizsgával egész életemben a nemzetközi kapcsolatok terén dolgoztam. Néhány éve nyugdíjasként boldog nagymama vagyok. Nagyon szeretek fordítani, írni, tájékoztatni, ismereteket átadni.

Hírdetés Támogasd a Katolikus.ma médiamissziót!
Klikkelj a hozzászóláshoz

Hozzászólás írása

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Bemutatjuk

A Vatikáni Csillagvizsgáló küzdött már tűzzel, COVID-19-cel, sőt molylepkékkel is, hogy eljusson a csillagokig

Közzétéve

Szerző:

Az arizonai Graham-hegy tetején található csillagvizsgáló, a Vatican Advanced Technology Telescope szembesült már szinte minden természet (és ember) által produkált jelenséggel.

A Vatikánnak van egy hatalmas távcsővel felszerelt csillagászati megfigyelőállomása egy távoli sivatagi hegy tetején. Mindez izgalmasan, talán derűsen is hangzik. Azonban a tudomány érdekében kifejtett működésének megfelelő körülményeit a hegytetőn nem volt mindig egyszerű biztosítani, sőt, ez gyakran igen kalandos feladat volt. Az elmúlt években ugyanis a távcső szembesült már tűzzel, füsttel és még rovarsereggel is. És akkor még nem is említettük a COVID miatti előírásokat, a jogi papírmunkát és a kültéri reklámfelületből adódó tennivalókat.

Gyakran maga a tudomány is igen kalandos lehet. Ugye, milyen sok diák megtapasztalja ezt, amikor az iskolai laboratóriumi órán elkövetett első komoly hibáját takarítja össze? Hatalmas galibát okozhat a csillagászati műszereknél, ha egy madár, vagy egér valahogyan utat talál a teleszkópnak otthont adó kupolához.

Amikor még a vatikáni obszervatórium a Vatikánban volt

AVatikáni csillagvizsgáló a Vatikán területén Fotó: © Vatican Observatory

Annak idején, amikor a csillagászati obszervatóriumokat nem távoli hegycsúcsokra építették, a teleszkópok megfelelő állapotban tartása kevesebb nehézséggel járt. A csillagászati obszervatóriumok egykor a városokon belül helyezkedtek el. Megerősíti ezt a tényt, hogy amikor XIII. Leó pápa 1891-ben létrehozta modern formájában a Vatikáni Obszervatóriumot, a csillagászok az ún. obszervatórium-kupolákat és teleszkópokat közvetlenül a Vatikán falain belül építették meg. Egy olyan teleszkóp, amely egy lépcsőn egyszerűen megközelíthető, viszonylag könnyen kezelhető, és a karbantartása sem jelent problémát.

A modern, mai élet azonban ezt is megváltoztatta. A városokban található, sokszor nem túl jól megtervezett kültéri világítás a városok feletti eget is fénybe borítja, ezáltal sok olyan dolog nem észlelhető, amiket a csillagászok esetleg látni szeretnének. Ez az ún. „fényszennyezés”, amelynek egyébként az éjszakai élőlényekre is káros hatása van, sőt anyagi pazarlást is jelent. Ez a jelenség Rómában olyan mértékben felerősödött, hogy az 1930-as években a Vatikáni Obszervatórium a Rómától délre fekvő Castel Gandolfóba költözött. Persze a fényszennyezés problémája továbbra is fennállt, sőt erősödött. Ezért aztán az Obszervatórium a 1990-es években egy távoli és nagyon sötét sivatagi hegy tetejére telepítette teleszkópját, a Graham hegységbe, Arizonába (USA).

Egy távoli hegyen lévő teleszkóp azonban sokkal nagyobb kihívást jelent, mint egy háztetőn lévő távcső. Egy tetőn elhelyezett kisméretű teleszkóp – mint például a Vatikáni Széltorony tetején lévő távcső, amely az 1890-es években a Vatikáni Obszervatóriumban volt– olyan eszköz, melyet a csillagászok maguk is működtethetnek és használhatnak megfigyelésre. Sőt, időnként ismerősöket, barátokat is meghívhatnak, hogy néhány érdekes látnivalót megmutassanak. Abban az időben, amikor a csillagvizsgáló a Vatikánban volt, a pápák is beugrottak néha-néha a bolygókat nézegetni.

A Vatikáni Csillagvizsgáló Arizonában

A mai, nagy, modern teleszkópoknak nem csak az a lényege, hogy egy magas lépcső tetején állnak. Az óriási teleszkópokat mindig távoli helyekre telepítik, és működtetésüket hatalmas személyzet végzi. Az arizonai Vatikáni Obszervatórium teleszkópja az Alice P. Lennon Teleszkóp, amelyet a Thomas J. Bannon asztrofizikai létesítményben helyeztek el, és általában Vatikáni Fejlett Technológiai Teleszkópnak vagy VATT-nak neveznek. Építése a legmodernebb módszerekkel történt. Nem nevezhetjük óriásnak, de azért tekintélyes méretű. Aligha férne bele egy szabványos 13 méteres szállítókonténerbe. Sok csillagász boldog lenne, ha kutatásaihoz rendszeresen hozzáférne egy VATT méretű teleszkóphoz.

A VATT egy nagyon távoli helyen van. Megalakulása óta a VATT stratégiája az volt, hogy a távcsövet és az annak otthont adó épületet az üzemeltetésben és karbantartásban jártas, kis létszámú személyzet gondozza, és emellett jöjjenek szélesebb körben jól képzett vendéghasználók is, főként végzős hallgatók.

Egy messzi tájon végzett munka során azonban gyakran adódnak kalandok.

A VATT-hoz vezető út egysávos, aszfaltozatlan, kacskaringós, ijedősebb vezetőknek nemigen ajánlott terep, és a csak négykerék-meghajtású járművekkel ajánlatos nekivágni. Egy olyan távoli helyszínen, mint a Mt. Graham, néhol komoly biztonsági kockázatokat is rejt. A szokásos előírások megkövetelik, hogy a hegytetőn elegendő képzett személyzet legyen jelen, akik képesek kezelni a vészhelyzeteket, beleértve akár egy orvosi evakuálást is. Szerencsére nem a VATT az egyetlen teleszkóp a Graham-hegyen: a VATT-on kívül ott van még a Mount Graham Nemzetközi Csillagvizsgáló nagy binokuláris távcsöve és az Arizona Radio szubmilliméteres hullámhosszú rádióteleszkópja. A VATT személyzete legalább nincs egyedül.

Jóságos ég: tűz, járvány és molyok!

Előfordul, hogy a hegyen olyan dolgok történnek meg, amit a személyzetből senki sem tud kezelni. 2017-ben villámcsapás indította el a több mint egy hónapig tartó Frye tűzvészt. Annak az évnek júniusában és júliusában csaknem 50 000 hektáron égett a tűz a Graham-hegyen. Kiürítették az obszervatórium épületeit. Június 18-án a tűz magja kevesebb mint 20 méterre került a VATT-nak otthont adó épülethez. Voltak égési területek, amelyek 8 méteren belül voltak. Mindezek ellenére sem a tűztől, sem a hőtől, sem a füsttől nem keletkezett jelentősebb kár. Csupán néhány megégett fenyőtű került a kupola belsejébe. A teleszkóp csodálatos módon megmenekült, hála a tűzoltók bátor erőfeszítéseinek, akiknek – különösen június 18-án – rendkívül gyorsan kellett reagálniuk, jelentős erőket bevetve a védelemre. Ezúton is még egyszer köszönet illeti őket!

Később, 2020-ban pedig jött a COVID-19. Emiatt március 18-án a Mount Graham International Observatory érdekelt feleinek képviselői összegyűltek, hogy megvitassák a szükséges járványügyi intézkedéseket. A szubmilliméteres teleszkóp még aznap leállt, aztán a VATT leállítása következett március 19-én, végül pedig március 21-én a nagy binokuláris távcsőé.

Két hónappal később, május 28-án újra használatba került a VATT. A Vatikáni Obszervatórium csillagásza, Richard Boyle jezsuita atya ismét megkezdte a megfigyeléseket. Sajnos ez alatt a két hónap alatt a teleszkóp környékén azonban történt egy és más: molylepkék szállták meg el a létesítményt! A tudomány képviselőinek nem volt egyszerű feladat megszabadulni tőlük.

Molylepkék a csillagvizsgáló vezérlőtermében – Fotó: Gary Gray

A teleszkóp újraindításakor nem csak a rovarok okozták a nehézséget. A járványkezelés miatt korlátozni kellett a VATT-nál dolgozók számát, hogy ezzel minimálisra csökkentsék az érintkezést. A Graham-hegyre vonatkozóan 2020. május végén kidolgozott COVID-19 protokollok készítésekor kompromisszumot kellett kötni: egyszerre kellett korlátozni az emberek közti érintkezést, ugyanakkor a biztonság érdekében elegendő számú ember kellett legyen a hegyen. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy egy adott időpontban csak egy személy tartózkodhatott a teleszkópnál, feltéve, hogya többi épületben volt elegendő képzett személyzet.

A körülmények miatt ezért csak olyan projekteket engedélyeztek, amelyeket egyetlen személy is biztonságosan végrehajthatott minimális segítséggel, vagy olyanokat, amelyeken egy „COVID-buborékban” már amúgy is együtt élő csillagászcsoport dolgozott. A korlátozások gyakorlatilag megtiltották az új megfigyelők képzését, és megakadályozták, hogy a végzős hallgatók közvetlenül használják a VATT-t. Vannak, akik extrém módon mindent elkövettek, hogy megfigyeléseket végezhessenek. Két csillagász, akinek együtt kellett dolgoznia a távcsővel, úgy döntött, hogy közös munkájuk előtt 14 napos karanténba vonul. Így tulajdonképpen létrehoztak egy kétfős buborékot. Önkéntes karanténjuk után a járvány ellenére folytathatták tudományos munkájukat.

Nem volt elég a járvány, jött még a füst és hamu! Ez szerencsére nem a Graham-hegyen keletkezett tűzből származott, hanem a Bighorn tűzvészből, amely 120 000 hektár területen pusztított a Santa Catalina-hegységben, a Mt. Grahamtől nyugatra. A futótűz füstje és hamuja miatt a VATT kupoláját 2020 júniusában nyolc éjszakára le kellett zárni. Amikor a füst feloszlott, a tudományos munka folytatódhatott.

Folyamatos küzdelem a fényszennyezés ellen

Ezeken a kihívásokon felül, ebben az évben zárult le az a hosszú folyamat, mely során frissítették a Vatikáni Obszervatórium, az Arizonai Egyetem és a VATT működését szabályozó több évtizedes régi jogi papírokat. No és persze folytatódott a folyamatos csatározás a fényszennyezés miatt (főleg azok miatt a LED-es hirdetőtáblák miatt, melyek hirdetései rendkívül erős fényűek). Bár az ilyen mindennapi ügyek nem kapnak akkora hírverést, mint a tűz, a molyok vagy a járhatatlan utak, mégis fontos részét képezik a teleszkóp mindennapi működésének, hacsak nincs az épület legtetején.

A Vatikáni Obszervatórium kalandja tehát folytatódhat, a tűz, a füst, a járvány, az adminisztráció, a molyok és hirdetőtáblák ellenére! Minden akadály ellenére, a vatikáni fejlett technológiai teleszkóppal a tudomány folyamatosan működik. Hadd hozzunk két példát. Az első, hogy a VATT részt vesz egy olyan projektben, amelyben a közeli (Földtől 50 fényéven belül) kis vöröses csillagokat vizsgálják, azzal a céllal, hogy kiderüljön, keringhetnek-e körülöttük olyan bolygók, amelyek Föld méretűek és megfelelő távolságban vannak ezektől a csillagoktól ahhoz, hogy hőmérsékletük alkalmas legyen az életre. A második, hogy a távcsövet 633 fényes, sárgás színű, a Naphoz inkább hasonlító csillag tanulmányozására használják, amelyekről kiderülhet, hogy vajon vannak-e bolygóik. Ehhez információkat kell szerezni e csillagok kémiai összetételéről, életkoráról stb.

Manapság nem sétálhatunk fel csak úgy egyszerűen a lépcsőn egy távcsőhöz. A pápák sem ugorhatnak be csak úgy, hogy vessenek egy pillantást az égre. Nem egyszerű kaland a feljutás. Minden nehézség ellenére az arizonai Mt. Graham tetején található vatikáni csillagvizsgálót felkeresése nagy kaland.

Fordította: Kántorné Polonyi Anna
Forrás: Aleteia

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Olvasás folytatása

Bemutatjuk

10 alkalom, amikor az Egyházat az eltűnés fenyegette, és 10 alkalom, amikor feltámadt

Közzétéve

Szerző:

Fotó: Antoine Mekary | ALETEIA

Az Egyháznak a századok folyamán rengeteg kihívással kellett szembenéznie, amelyek mind kívülről, mind saját köreiből érték. Didier Rance «Eltűnhet-e az Egyház?» (Mame kiadó) című legutóbbi könyvében az Egyház történetét a Feltámadás fényében tárgyalja.

A katolicizmus hamarosan várható eltűnéséről ismétlődően papírra vetett spekulációk számos emléket idéznek fel a történészekben, köztük bennem is, Diocletianusnak a «keresztény» szó kiirtásával kérkedő feliratától kezdve, a milánói ediktumot megelőző üldözéseken át egészen Sztálin tervéig, amely szerint 1937-re kiirtja a SZU területéről Isten nevét. Távoli utódai pedig a vallásba kapaszkodnak, hogy megkíséreljék megmenteni e rendszert.

Tisztázni kell a helyzetet. A századok folyamán az Egyháznak rengeteg támadással és kihívással kellett szembenéznie, amelyek mind kívülről, mind saját köreiből érték. Ezek számbavételéhez egy egész webhely sem lenne elegendő, mint ahogyan Boldog Carlo Acutis [1991-2006, tizenéves olasz informatikus – a ford.] dokumentálta az eucharisztikus csodákat. Nekem az Egyház — világegyház vagy egy adott régió egyháza — életének tíz időszaka jutott az eszembe, tíz vészterhes, a küszöbön álló eltűnés kockázatát hordozó korszak, amikoris csak a bolond fogadott volna egy szeszterciusban, egy fillérben, egy márkában vagy egy rubelben arra, hogy lesz jövője az Egyháznak. Őszintén szólva nem kellett mást tennem, mint kinyitnom a dossziéimat, hogy az ezekre vonatkozó anyagokat megtaláljam, mivel ezeket már feldolgoztam, egyiküket pedig magam is átéltem.

10 vészterhes időszak

Ezen időszakok közül az első egy bizonyos péntek volt Jeruzsálemben. A dolog, úgy tűnt, rosszul kezdődött. A következő századokban az üldözések adják az Egyház első századainak hátterét, különféle konkrét realitásokkal birodalmakon és régiókon keresztül. Ezt követően, még a vallásszabadság eljöttének évében, Áriusz lép a szószékre és kihirdeti a Fiú istenségét tagadó eretnek tanát. Hamarosan így kiált fel Szent Jeromos: «Az egész földkerekség nyög és megdöbbenve veszi észre, hogy ariánus lett». Atanáz [Alexandriai Szent Atanáz, az arianizmus harcos ellenfele] és a francia Poitiers-i Szent Hiláriusz [Szent Vidor] szinte az egyedüliek, akik kitartanak. Az arianizmus éppoly hirtelen el is tűnik, mint amilyen gyorsan megjelent, ám újra felbukkan a germánoknál, majd a 16. században, és mára csak nyomokban található meg, akár az Egyházban is.

A 13. században Assisi Szent Ferenc engedelmeskedik Krisztus parancsának: „Menj és állítsd helyre egyházamat!”, és megváltoztatja Európa korrupció és eretnekség által tönkretett spirituális arculatát. Meg kell említeni az iszlám 7. században kezdődött támadó megerősödését. Egykoron bizantinista időszak után következik a Konstantinápoly elestét közvetlenül követő időszak a 15. században, amikor Róma válik a célponttá, de a török szultán álmát ketten is megakadályozzák: néhány ezer albán délen és Kapisztrán Szent János ferences szerzetes Európa szívében. A 16. században a reformáció kihívása jelenik meg és győzedelmeskedni látszik Lengyelországban (amelyet akkoriban Paradisus Hereticorum [az eretnekek paradicsoma] névvel illettek) és Németországban. Stanisław Hosius [16. században élt lengyel érsek] teszi az országot a katolikus hitéhez mindig hűséges, „semper fidelis” országgá. Két és fél évszázaddal később még radikálisabb a kihívás Franciaország számára: a forradalom szélvésze és a dekrisztianizáció. Az, hogy az Egyház később újjáéled, nem annyira Bonapartének, majd a restaurációnak tudható be, hanem a mártírok vérének, a nép hitének és az elhívatásra adott válasznak számtalan férfi és nő részéről, különösen azokéról, akik számos kongregációt építettek újjá vagy hoztak létre. A három utolsó kihívás összekapcsolódik: a 19. században az „Isten halott, hamarosan az Egyház is követi.” elmélet, amelyet befolyásos gondolkodók hangoztattak, köztük Nietzsche, az ikonikus személy; a 20. században pedig a gyakorlatias, radikális munkák, Hitler és Sztálin műve, a történelem legvéresebb üldözései, emellett a mártírok és hitvallók győzedelmes ellenállása.

A húsvéti titok kulcsa

Mit tanít nekünk az Egyházról ez az utazás annak két évezredes történelmében? Először is azt, hogy «a kezdetektől fogva állandóan temették az Egyházat (néha saját bűnei súlyának okán), hogy azután Isten kegyelméből ismét felemelkedjék. Azt mondják, megreformálhatatlan és egy letűnt korszakból való – de mely emberi intézmény fejlődött ennyit kezdete óta, mely emberi intézmény volt képes ennyire újra kitalálni magát abbéli törekvésében, hogy mindig hű maradjon hivatásához?» (V. Morch) Továbbá egyetlen győzelem sem végleges a történelem folyamán, sőt magában hordozhatja más legyőzendő kihívások csíráját.

Mindenek előtt azonban ez a tíz halál, amelyet tíz feltámadás követett, arra sarkall, hogy tekintetünket a húsvéti titokra vessük, amely átíveli az időket és a benne való részvételként a megfejtést adja.  A hit adja meg ennek bizonyosságát, a történelem láttatja ezt, és a jó mag és a konkoly példabeszéde illusztrálja, amelyet Jézus magyarázott el, és amelyről sok keresztény gondolkodó elmélkedett, köztük Ágoston a maga idejében, napjainkban pedig Marrou [20. századi francia keresztény humanista történész] és Maritain [a 20. sz. egyik legmeghatározóbb francia katolikus filozófus-gondolkodója]. Három szabadság munkálkodik a történelemben éppúgy, mint a példabeszédben: az embereké, a sátáné és Istené, aki az akarata szerinti beteljesüléshez vezeti a történelmet. Ad az Egyházának, minket ad, hogy szabadon egybegyűljünk ott – a hit, remény és az irgalmasság teológiai erényei révén, amelyekről ez a tíz korszak tanúskodik. A szentek – volt belőlük mind a tíz időszakban – mutatják számunkra az utat.

Forrás: Aleteia
Fordította: Dr. Fedineczné Vittay Katalin

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Olvasás folytatása

Bemutatjuk

Robert Sarah – a bíboros, aki halállistán volt

Közzétéve

Szerző:

Szeptember 8-án a Budapest-Gazdagréti  Szent Angyalok plébániatemplomban misézik a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson részt vevő  Robert Sarah guineai bíboros, az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció nyugalmazott prefektusa.

Sarah bíboros hazáján kívül Elefántcsontparton, Franciaországban, Szenegálban, majd a római Gregoriana Pápai Egyetemen végezte tanulmányait. Majdnem jezsuita szerzetes lett, de Guinea égető paphiánya miatt hazatért országába, és egy tengerparti kisváros, Boké káplánja lett. 1969-ben, VI. Pál afrikai látogatásán mély benyomást gyakorolt rá a pápa néhány szava:

„Krisztus új hazája Afrika. Ti, afrikaiak, mostantól a magatok misszionáriusai vagytok!”

Sarah állandó kötelességének érezte, hogy Afrikát megvédje a nyugati elvilágiasodás és a globalizáció veszélyeitől. 34 évesen ő lett a katolikus Egyház legfiatalabb főpapja, amikor 1979-ben II. János Pál pápa kinevezte a guineai főváros, Conakry érsekévé. A következő években erőteljesen fellépett az országban kénye-kedve szerint uralkodó kommunista diktátorral, Sékou Touréval szemben. Touré ki akarta iktatni a fiatalokra nagy hatással levő fiatal papot, és halállistájára tette, de még mielőtt intézkedhetett volna, sztrókot kapott és amerikai kezelése során meghalt. „Isten gyorsabb volt, mint Sékou Touré. Azt akarta, hogy maradjak még egy kicsit” – emlékezett vissza Sarah bíboros.

2001 után a Vatikánba került, több tisztséget is viselt a Római Kúria hivatalaiban. Titkára volt a Népek Evangelizációjának Kongregációjának, elnöke a Szentszék karitatív tevékenységét koordináló „Cor Unum” Pápai Tanácsnak, prefektusa az Istentiszteleti és Szentségi Kongregációnak, továbbá tagja a Szentek Ügyeinek Kongregációjának és a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusok Pápai Bizottságának. 2010-ben XVI. Benedek pápa kreálta bíborossá.

Sarah bíboros a katolikus egyházon belül konzervatív nézeteiről ismert. A hagyományos katolikus tanítás, a családi értékek és a papi cölibátus védelmezője. Nyilatkozataiban elítéli a lanyhuló morál megnyilvánulásait: a megkönnyített válásokat, a melegházasságot, a radikális feminizmust, az abortuszt és az eutanázia támogatását. Markáns véleménye van a német egyház különutas törekvéseiről. Úgy látja, hogy a nyugati egyházak némelyike olyan megoldásokat szeretne bevezetni, amelyek gyökeres ellentmondásban állnak Jézus és az egyházi tanítóhivatal tanításával.

2015-ben a családügyi püspöki szinóduson Sarah a gender ideológiát és az iszlám fanatizmust nevezte a mai kor két legnagyobb fenyegetésének. Az iszlám, véleménye szerint, mindenekelőtt Európa azon társadalmaira veszélyes, „amelyeknek már nincs igazi identitásuk és vallásuk. Azok, akik megtagadják a saját hagyományukból, kultúrájukból, vallásukból fakadó értékeket, el fognak tűnni, ugyanis elvesztették a motivációjukat, energiájukat és még magát az akaratot is, hogy megvédjék a saját identitásukat.” Véleménye szerint az iszlámmal lehetetlen teológiai párbeszédet folytatni, mert a két hit alapvetései erősen eltérnek, de praktikus együttműködés – például a gender-ideológiával szemben – elképzelhető.

Sarah bíboros szerint az egyház igazi, égető feladata az evangelizáció, nem pedig az, hogy politikai problémákra, például a migrációra vagy a szegénységre kínáljon megoldásokat.

 „Elképzelhetetlen, hogy egy keresztényt ne lehessen bevonni a hit átadásának munkájába. A klerikus azért van ezen a Földön, hogy Istenről beszéljen, Istent szolgálja, és semmi másért.”

A botrányokra éhes sajtó előszeretettel kutakodik a „konzervatív” Sarah és a „liberális” Ferenc pápa közötti konfliktusok után. 2020-ban, amikor betöltötte 75. életévét, Sarah benyújtotta lemondását, amit Ferenc pápa 2021. február 20-án el is fogadott. A kettejük közötti ellentétre különböző feltevések láttak napvilágot, köztük felmerült az is, hogy egész egyszerűen emberileg nem rokonszenveznek egymással. Komoly doktrinális ügyekben (cölibátus, női papság, válás) nem voltak valódi konfliktusaik. 2021. márciusi interjújának (“Io contro Francesco? Sciocchezze. Al Papa si obbedisce”. Intervista al cardinale Robert Sarah | Il Foglio) már a címe is sokatmondó: “Én Ferenc ellen? Képtelenség. A pápának engedelmeskedni kell.” Erről az interjúról bővebben már hírt adtunk („Soha nem szálltam szembe a pápával” – Sarah bíboros első interjúja távozása óta | Katolikus.ma). Ugyanakkor örömét és háláját fejezte ki, amiért lemondását a pápa elfogadta.

Sarah bíboros távolról sem ismeretlen a magyar hívő közösség körében. Barsi Balázs fordításában a Szent István Társulatnál négy könyve is megjelent. 2019-ben elnyerte a teológiai kategóriában a Szent István Társulat és a Stephanus Alapítvány által közösen alapított Stephanus díjat, amelyet akkor nem tudott átvenni.

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Olvasás folytatása

Kövess minket Facebookon is!

Hírdetés Támogasd adód 1%-val a Katolikus.mát!
Hírdetés Adventi ráhangoló videós lelkigyakorlat

Népszerű