fbpx
Connect with us

Az Istent keresőknek minden a javukra válik :)

Aktuális

Márton Áron: A boldog új évhez…

Márton Áron erdélyi püspök

„Az embereknek kell megjavulniuk, hogy jóra forduljanak az idők” – ez az idők parancsa, és ez számunkra az újévi feladat. Elpogányodtunk, s pogány szenvedések szakadtak reánk. Hűtlenek lettünk az igazsághoz, s igazságtalanságokat kellett elszenvednünk minden nap. A szeretetet régen elfeledtük, s önző, könyörtelen emberekkel van nap nap után dolgunk. Komolyan kell tehát vennünk és szó szerint meg kell tartanunk mindazt, amit Isten egyszülött Fia kihirdetett és az Anyaszentegyház az Ő nevében tanít. A világ lealjasodott szellemével egy emelkedett lelkületet kell szembeállítanunk. A hétköznapok jelentéktelen feladataiban is az igazságot és a szeretetet kell érvényre juttatnunk. Vagyis: újból keresztényeknek kell lennünk ízig-vérig, hogy emberekké nemesedjünk, a földön emberi életet élhessünk, és Isten áldására méltók legyünk.

Márton Áron újévi beszéde a gyulafehérvári székesegyházban 1947. január 1-én

Márton Áron püspök gondolataival kívánunk
áldott, békés, boldog új évet!

1 hozzászólás

1 hozzászólás

  1. Benkő Ildikó Valéria

    2023-01-04 at 21:18

    Márton Áron szavai ma is nagyon aktuálisak.

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Kapcsolódó...

Szentek

Július 11-e Nursziai Szent Benedeknek, a bencés rend megalapítójának liturgikus emléknapja. A nyugati szerzetesség atyja 480 körül született az umbriai Norcia városban, 543/547-ben halt...

Reflexió

Minél több katolikustól hallok erről a tapasztalatról, annál inkább az az érzésem támad, hogy egy csendes járvánnyal, a magány csendes járványával állunk szemben. Ott...

Életmód

Ha rendszerint egy-egy helyzetben csak a lehető legrosszabb kimenetel jut az eszedbe, három dolog segíthet rajtad. Évekkel ezelőtt éppen a klinikai pszichológiai doktori képzésem...

Életmód

Egy napon egy ember nem állt bosszút, és a történelem visszájára fordult. Így született meg az Irgalom uralma, meséli Luc de Bellescize atya, rámutatva,...