75 évvel ezelőtt, január 1-i körlevelében írta Márton Áron püspök ezeket a sorokat.
Mintha ma is aktuálisak lennének.
„Ha keresztény társadalmak lelki arcán, szellemi és erkölcsi magatartásán pogány vonások tűnnek elő, a felelősség alól a társadalom tagjait sem lehet felmenteni. A társadalom nagy elfordulása Istentől nem mehetett volna végbe a mi közreműködésünk és mulasztásunk nélkül.
Vallottuk és valljuk, hogy keresztények, istenhívők, az igaz hit és vallás követői vagyunk, kereszténységünk azonban nagyobbára felszínes, külsőségekben megnyilvánuló kereszténység volt. Keresztény mivoltunkat gyakran úgy lobogtattuk, mint valami alkalmi zászlót – néha hadilobogókra is a kereszt jelét tűzik -, kereszt tanításáról, Istennek mindenütt való jelenlétéről, a hit és a vallás parancsairól azonban megfeledkeztünk. Hirdettük és hirdetjük, hogy Krisztus az életünk és a társadalmunk életének a királya, de elnéztük, hogy a tanításának sarkalatos tételeit a törvények szelleméből és a közéletből elsikkasszák.
Pedig az Evangéliumnak nem az ünnepélyes alkalmakkor, vagy a véletlenül összeverődő sokaságnak szól, hanem mindenikünknek külön-külön. A kereszténység nem valami elmosódó, bizonytalan tömegfeladat, hanem minden embernek a legszemélyesebb feladata. Ha tehát azt akarjuk, hogy Isten parancsait kötelező törvényként a társadalommal is elfogadtassuk, nekünk a társadalom tagjainak kell elsősorban keresztény módon élnünk, gondolkodnunk és cselekednünk.”
Püspöki körlevél
Gyulafehérvár, 1945. január 1.
